Recenziós példányként jutottam hozzá Aleister Crowley nemrég megjelent
Holdgyermek című regényéhez. Ez nagyon röviden annyit jelent, hogy a könyvért
cserébe vállaltam annak elolvasását, és értékelését. A molyon ezt már meg is
tettem, a soron következőket zanzásítva.
A fülszövege érdekes történetet
ígér:
„A sajátos humorral átszőtt, szórakoztató és egyben gondolatébresztő történet során az I. Világháború előestéjén Cyril Grey, a fiatal fehér mágus, a Szent Rend Páholy tagja, elcsábít egy fiatal nőt, Lisa la Giuffriát, és
rábeszéli, hogy segítsen neki a Fekete Páholy mágusai elleni küzdelemben oly
módon, hogy egy különleges képességű gyermeket szül. Ahhoz, hogy a fehér mágus
ereje megnövekedjen, vagyis, hogy a Holdgyermek megszülethessen, az anyának
mágikus védelem alatt kell töltenie a várandóság idejét. A Fekete Páholy
mágusa, Douglas mindent elkövet, hogy megakadályozza Cyrill tervét, ami jóval
több, mint amit a látszat mutat. A mágikus párviadal ugyanis az egész emberiség
sorsára kihat, mert az időközben kitörő I. Világháború végkimenetelét is
befolyásolhatja.
Aleister Crowley a huszadik
század egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb személye. Okkultista, mágus,
író, költő és hegymászó, aki fontos tagja volt több okkult szervezetnek, többek
között az Arany Hajnal Rendnek, az Argenteum Astrum-nak és az Ordo Templi
Orientis társaságnak is. Leginkább mágikus írásai révén vált ismertté, sőt
hírhedtté, sokan „a világ leggonoszabb embere” címmel illették, ám a modern
kori ezoterikus gondolkodásra gyakorolt hatása vitathatatlan.”
Borító alapján nem ítélünk
könyvet. Fülszöveg alapján se. Ebben az esetben mindkettő könnyen tévútra
vezethet.
Eléggé ódzkodtam elkezdeni, több
napig szemeztem vele, mire úgy döntöttem, hogy belevágok. Hajtott az is, hogy
megígértem, és nem akartam sokáig húzni, és érdekelt is, hogy milyen lehet,
mégis nagyon nehezen álltam neki. Hamarosan rá is kellett jönnöm, hogy miért:
az embernek az az érzése támad, hogy ez nemcsak hogy nem a címről szól, hanem
még a fülszövegnek sem felel meg.
Alapvetően nincs baj az in medias
res kezdéssel, sőt, manapság kevesen kezdenek bármilyen történetet „Egyszer
volt, hol nem volt…”-tal. Itt viszont úgy csöppenünk bele a szereplők életébe,
hogy gyakorlatilag az égvilágon semmi konkrétat nem tudunk meg róluk. Elsőre
azt sem tudtam eldönteni, hogy Londonban vagy Párizsban vagyunk, honnan hová
megyünk, és az sem volt igazán világos, hogy ki kihez és mily módon tartozik.
Egy őrült nagy zagyvaságnak éreztem az elejét; az első oldalakon valósággal
belefájdult a fejem abba, hogy az összefüggéseket és az értelmet megtaláljam a
leírtakban.
Ekkor jutott eszembe, hogy egy
kicsit jobban utána kellene néznem a szerzőnek; azelőtt a nevét sem hallottam,
és a munkássága is ismeretlen volt előttem. Arra voltam kíváncsi, hogy kell-e
valamilyen szimbolikát, humort vagy iróniát, esetleg egyéb sajátságot keresni a
műben, ami magyarázatul szolgál arra, hogy miért nem értem. Az életrajz
elolvasása után könnyebben csúszott a könyv; felfedeztem, hogy a szerző az
okkultizmust egyfajta tudományos szemlélettel mutatja be, emiatt tűnik
ellentmondásosnak egy-egy, a történetben feltűnő monológ vagy okfejtés.
A másik magyarázat, ami az
olvasás könnyebbedésére szolgálhat, az az, hogy a végére értem a történet első
részének. A második rész nagyon élesen elkülönül az elsőtől, és ahogy később
láttam, az utolsótól is. Különálló három történetként is megállnák a helyüket;
az összefüggések a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés között annyira lazák,
hogy az embernek nagyítóval kell keresnie őket. Mintha a három rész nem is egy
regényhez tartozna.
A második rész írja le a fülszövegben említett, mágikus védelem alatt eltöltött terhességet. Ha viszont a fülszöveg nem mondja, hogy van ilyen rész, nagy biztos, hogy elsőre összerakom. A szerző végig homályosan fogalmaz, nem derül ki egyértelműen, hogy egy különleges képességű gyermek születését várják. Alig néhány utalás történik arra, hogy itt várandósságról van szó. A mágikus védelem egyértelműbb; ezt az író szépen kibontja, a mágiáról, a rituálékról szakértelemmel ír. Aki előtt a fehér mágia ismeretlen, a leírtakból alkothat róla némi fogalmat, a fekete mágiát pedig mindenki el tudja képzelni.
A második rész írja le a fülszövegben említett, mágikus védelem alatt eltöltött terhességet. Ha viszont a fülszöveg nem mondja, hogy van ilyen rész, nagy biztos, hogy elsőre összerakom. A szerző végig homályosan fogalmaz, nem derül ki egyértelműen, hogy egy különleges képességű gyermek születését várják. Alig néhány utalás történik arra, hogy itt várandósságról van szó. A mágikus védelem egyértelműbb; ezt az író szépen kibontja, a mágiáról, a rituálékról szakértelemmel ír. Aki előtt a fehér mágia ismeretlen, a leírtakból alkothat róla némi fogalmat, a fekete mágiát pedig mindenki el tudja képzelni.
A Holdgyermek születése a
harmadik részben van elrejtve, mintegy mellékesen a háború leírása mellett. A
harmadik rész sok tekintetben hasonlít az elsőhöz: ha az olvasó nem figyelt
oda, lövése sincs, hogyan keveredtünk egyáltalán a háborúba. A konfliktusok
lezárását is a háborúval oldja meg a szerző; hogy a Holdgyermeknek mindehhez mi
köze van, számomra nem világos.
A már említett okfejtések és
monológok meglehetősen furcsák. Oda nem illő szavakat tartalmaznak, melyeknél
nem tudtam eldönteni, hogy fordítási hiba, vagy a szerző eredetileg is rossz
szót tesz a mondatba, ezáltal adva valamilyen különleges értelmet a mondandójának,
esetleg margó gúnyt, valaminek a kifigurázását látom. Egyáltalán nem
egyértelmű, ehhez az eredeti szöveget is el kellene olvasni.
A furcsa szavak a fentiek
egyikével megmagyarázhatók, viszont sok szerkesztési hiba is maradt a kötetben.
Hibás ragozás miatt értelmetlen mondatok, elváló igekötő külön, aztán egyben az
igével ugyanazon a tagmondaton belül, elgépelések, automatikus tárgyeset (ami
egyébként vicces, de nem valószínű, hogy itt szándékos), rossz névelők, stb. És
irdatlan hosszú mondatok, főleg az első részben. Mintha a szerző vagy a
szerkesztő nem ismerné a pontos vesszőt. Egyrészt mire a mondat végére érek,
elfelejtem az elejét, másrészt az esetleges különálló logikai részek nem válnak
el megfelelően, ha csak vesszővel választjuk el őket. Így felsorolás-érzést
keltenek.
A karakterek kidolgozottsága sem
megfelelő. Már említettem, hogy az elején sem világos senkiről, hogy ki ő és
hova tartozik; a probléma az, hogy később sem igazán derül ki, hogy ki kicsoda
és mi a célja az életben. Cyril Grey karaktere az utolsó pillanatig homályos,
Lisáról pedig annyit tudtam megállapítani, hogy igazából jelleme sincs. A
negatív karaktereket egy kicsivel jobban kidolgozta, viszont még egy mínuszpont
jár a megkínzott és megölt cicákért. L (*meggyújtaná a gyertyát,
ha nem fújná el a ventilátor)
Molyon 5 csillaggal értékelünk,
én itt eddig tízes skálán értékeltem. Tehát ami ott 3/5, az itt 5/10.
Ajánlom azoknak:
· Akik
szeretik az okkultizmust, mint témát
· Akik
nem veszik rossz néven, ha a filozofálgatás mellett elveszik a történet
· Akiket
nem zavar, ha a szereplők csak lógnak a levegőben
· És
akik kedvelik a fura olvasmányokat
Elsöprő sikert nem várok ettől a
műtől, de remélem, hogy megtalálja a maga olvasótáborát. Egyelőre úgy érzem,
hogy én nem fogok közéjük tartozni, de lehet, hogy később adok még egy esélyt a
szerzőnek. Másik művel, eredetiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése