Sebastian Marino: Szép álmokat, Olivér!

Rég olvastam már recenziós példányt; én inkább az vagyok, aki megvárja, míg megkeresik, nem írogat szerzőknek vagy kiadóknak. Talán épp ezért van kevesebb belőlük, de tulajdonképpen nem bánom.

E könyv esetében a szerző keresett és kért meg, hogy olvassam el és értékeljem az írását. Azzal a feltétellel vállaltam el, hogy bármit is gondolok, megírom, mert azt vallom, hogy többet segítek egy feltörekvő szerzőnek azzal, ha az esetleges negatívumokat is megírom, mint egy ötcsillagos értékeléssel, ami nem valós. Amint ebben megállapodtunk, meg is kaptam a könyvet és el is kezdtem olvasni. Most aztán bajban vagyok, mert sikerült belesétálnom a saját csapdámba.

Kiadó: EZ-KÖNYV
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 366
Az olvasás ideje: 2022. január 20. – 2022. január 23.

Több szempontból is hadilábon állok ezzel az értékeléssel. Egyrészt, a pozitív visszajelzések után nem túl kellemes elsőként ellenkezőt írni. Egyúttal nehéz is úgy megfogalmazni egy ilyen véleményt, hogy az ne sértő, hanem sokkal inkább építő legyen. Mindenesetre megpróbálkozom vele.

Az alapötlet szuper. Kevesen mernek ehhez a témához ilyen nyíltsággal hozzányúlni. Alapvetően szeretem, ha a téma megosztó, esetenként megbotránkoztatja az embereket, és ez most sem volt másképp. Betekintést kapunk egy drogfüggő mindennapjaiba, gondolataiba, ezáltal látjuk a miérteket is. A könyv segít minket abban, hogy rögtön a lezüllött, szemét drogost lássuk, hanem álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el azon, hogy mi vihette azt az embert arra, hogy szerekhez nyúljon. Messzemenően elvetem azt, hogy az életünkben felmerült problémákra ezen a módon keressünk megoldást, esetleg a megoldás elől ide meneküljünk, de abban hiszek, hogy akik ezt teszik, azok mindegyike mögött van egy megrázó történet.

Olivér is azért lehet szerethető karakter, mert ezek a miértek hamar tisztázódnak. Én leginkább sajnálatot éreztem az irányában, a vége felé viszont már azt sem. Nolen vagy Laura ebből a szempontból közelebb kerültek hozzám, főként az utóbbit tudtam jobban megérteni. Laura szála számomra kicsit későn jött be, amolyan „Hogy jön ez most ide?” érzésem volt. Az Olivér szálával való összefonódást erőltetettnek és elsietettnek éreztem, nem volt valódi.

A végének sem tudtam igazán örülni, ugyan váratlan és elég meglepő, de szerintem agyoncsapja az addig leírtakat. Ettől eltekintve az valóban nem rossz ötlet, hogy nyitva marad, mi is történt pontosan.                    

A végére hagytam az igazi negatívumokat, amelyek miatt sajnos mégsem tudom azt mondani, hogy jó élmény volt. Az egyik az írói stílus. Addig jó, hogy könnyed, mai nyelvezetet használ. A trágársággal sem volt bajom, ebben a témában bőven elfér, sőt, talán hiányoznak is, ha nem lenne egy-egy b+ vagy 3,14csa. Nem is szépirodalmi igényt vártam, de nekem az a szókincs, amelyben a leggyakrabban használt melléknév a gyönyörű és a szép, kevés. Jó ideig gondolkoztam rajta, hogy van azért ilyen egyszerű-e a nyelvezet, mert egy drogos srác fejével gondolkodunk, vagy más esetben is ilyen lenne. Szeretnék hinni az előzőben.

Még ezt el is tudnám engedni. Azt viszont nem, hogy sajnálatos módon a szöveggondozás, mint olyan, csak névlegesen történt meg. Nem, nem központozásról vagy egy-egy elgépelésről van szó, még az ember azt is lenyeli. Nem tudok viszont felülemelkedni néhány rendkívül durva helyesírási (egzotikus x-szel, Egyesül Királyság kisbetűvel) és nyelvtani hibán (nem-e). Nem voltam kibékülve azzal sem, hogy a stilisztikai bakikat (felkeltette a fantáziámat) és a tárgyi tévedéseket (a rómaiak kiváló mérnökei) sem javította ki szemlátomást senki.
Tisztában vagyok vele, hogy ezekre esetenként túlérzékeny vagyok, de nekem az olvasás élményét az ilyen hibák nagyban befolyásolják a rossz irányba.

Sajnálom, mert az alapötletből kiindulva jó lehetett volna, és rengeteg jó gondolatot, életigazságot is megfogalmaz a szerző a két cselekményrész közti elmélkedésekben. Nekem ez most egy erős közepes, de lehet jobb. Rengeteg olvasással, még több gyakorlással, és sok-sok utánajárással.

A lehetőséget ezúton még egyszer köszönöm!

 

Ha olvastatok már furát... - Aleister Crowley: Holdgyermek - recenzió

Recenziós példányként jutottam hozzá Aleister Crowley nemrég megjelent Holdgyermek című regényéhez. Ez nagyon röviden annyit jelent, hogy a könyvért cserébe vállaltam annak elolvasását, és értékelését. A molyon ezt már meg is tettem, a soron következőket zanzásítva.

A fülszövege érdekes történetet ígér:

„A ​sajátos humorral átszőtt, szórakoztató és egyben gondolatébresztő történet során az I. Világháború előestéjén Cyril Grey, a fiatal fehér mágus, a Szent Rend Páholy tagja, elcsábít egy fiatal nőt, Lisa la Giuffriát, és rábeszéli, hogy segítsen neki a Fekete Páholy mágusai elleni küzdelemben oly módon, hogy egy különleges képességű gyermeket szül. Ahhoz, hogy a fehér mágus ereje megnövekedjen, vagyis, hogy a Holdgyermek megszülethessen, az anyának mágikus védelem alatt kell töltenie a várandóság idejét. A Fekete Páholy mágusa, Douglas mindent elkövet, hogy megakadályozza Cyrill tervét, ami jóval több, mint amit a látszat mutat. A mágikus párviadal ugyanis az egész emberiség sorsára kihat, mert az időközben kitörő I. Világháború végkimenetelét is befolyásolhatja.

Aleister Crowley a huszadik század egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb személye. Okkultista, mágus, író, költő és hegymászó, aki fontos tagja volt több okkult szervezetnek, többek között az Arany Hajnal Rendnek, az Argenteum Astrum-nak és az Ordo Templi Orientis társaságnak is. Leginkább mágikus írásai révén vált ismertté, sőt hírhedtté, sokan „a világ leggonoszabb embere” címmel illették, ám a modern kori ezoterikus gondolkodásra gyakorolt hatása vitathatatlan.”

Borító alapján nem ítélünk könyvet. Fülszöveg alapján se. Ebben az esetben mindkettő könnyen tévútra vezethet.

Eléggé ódzkodtam elkezdeni, több napig szemeztem vele, mire úgy döntöttem, hogy belevágok. Hajtott az is, hogy megígértem, és nem akartam sokáig húzni, és érdekelt is, hogy milyen lehet, mégis nagyon nehezen álltam neki. Hamarosan rá is kellett jönnöm, hogy miért: az embernek az az érzése támad, hogy ez nemcsak hogy nem a címről szól, hanem még a fülszövegnek sem felel meg.

Alapvetően nincs baj az in medias res kezdéssel, sőt, manapság kevesen kezdenek bármilyen történetet „Egyszer volt, hol nem volt…”-tal. Itt viszont úgy csöppenünk bele a szereplők életébe, hogy gyakorlatilag az égvilágon semmi konkrétat nem tudunk meg róluk. Elsőre azt sem tudtam eldönteni, hogy Londonban vagy Párizsban vagyunk, honnan hová megyünk, és az sem volt igazán világos, hogy ki kihez és mily módon tartozik. Egy őrült nagy zagyvaságnak éreztem az elejét; az első oldalakon valósággal belefájdult a fejem abba, hogy az összefüggéseket és az értelmet megtaláljam a leírtakban.

Ekkor jutott eszembe, hogy egy kicsit jobban utána kellene néznem a szerzőnek; azelőtt a nevét sem hallottam, és a munkássága is ismeretlen volt előttem. Arra voltam kíváncsi, hogy kell-e valamilyen szimbolikát, humort vagy iróniát, esetleg egyéb sajátságot keresni a műben, ami magyarázatul szolgál arra, hogy miért nem értem. Az életrajz elolvasása után könnyebben csúszott a könyv; felfedeztem, hogy a szerző az okkultizmust egyfajta tudományos szemlélettel mutatja be, emiatt tűnik ellentmondásosnak egy-egy, a történetben feltűnő monológ vagy okfejtés.

A másik magyarázat, ami az olvasás könnyebbedésére szolgálhat, az az, hogy a végére értem a történet első részének. A második rész nagyon élesen elkülönül az elsőtől, és ahogy később láttam, az utolsótól is. Különálló három történetként is megállnák a helyüket; az összefüggések a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés között annyira lazák, hogy az embernek nagyítóval kell keresnie őket. Mintha a három rész nem is egy regényhez tartozna.
A második rész írja le a fülszövegben említett, mágikus védelem alatt eltöltött terhességet. Ha viszont a fülszöveg nem mondja, hogy van ilyen rész, nagy biztos, hogy elsőre összerakom. A szerző végig homályosan fogalmaz, nem derül ki egyértelműen, hogy egy különleges képességű gyermek születését várják. Alig néhány utalás történik arra, hogy itt várandósságról van szó. A mágikus védelem egyértelműbb; ezt az író szépen kibontja, a mágiáról, a rituálékról szakértelemmel ír. Aki előtt a fehér mágia ismeretlen, a leírtakból alkothat róla némi fogalmat, a fekete mágiát pedig mindenki el tudja képzelni.  

A Holdgyermek születése a harmadik részben van elrejtve, mintegy mellékesen a háború leírása mellett. A harmadik rész sok tekintetben hasonlít az elsőhöz: ha az olvasó nem figyelt oda, lövése sincs, hogyan keveredtünk egyáltalán a háborúba. A konfliktusok lezárását is a háborúval oldja meg a szerző; hogy a Holdgyermeknek mindehhez mi köze van, számomra nem világos.

A már említett okfejtések és monológok meglehetősen furcsák. Oda nem illő szavakat tartalmaznak, melyeknél nem tudtam eldönteni, hogy fordítási hiba, vagy a szerző eredetileg is rossz szót tesz a mondatba, ezáltal adva valamilyen különleges értelmet a mondandójának, esetleg margó gúnyt, valaminek a kifigurázását látom. Egyáltalán nem egyértelmű, ehhez az eredeti szöveget is el kellene olvasni.

A furcsa szavak a fentiek egyikével megmagyarázhatók, viszont sok szerkesztési hiba is maradt a kötetben. Hibás ragozás miatt értelmetlen mondatok, elváló igekötő külön, aztán egyben az igével ugyanazon a tagmondaton belül, elgépelések, automatikus tárgyeset (ami egyébként vicces, de nem valószínű, hogy itt szándékos), rossz névelők, stb. És irdatlan hosszú mondatok, főleg az első részben. Mintha a szerző vagy a szerkesztő nem ismerné a pontos vesszőt. Egyrészt mire a mondat végére érek, elfelejtem az elejét, másrészt az esetleges különálló logikai részek nem válnak el megfelelően, ha csak vesszővel választjuk el őket. Így felsorolás-érzést keltenek.

A karakterek kidolgozottsága sem megfelelő. Már említettem, hogy az elején sem világos senkiről, hogy ki ő és hova tartozik; a probléma az, hogy később sem igazán derül ki, hogy ki kicsoda és mi a célja az életben. Cyril Grey karaktere az utolsó pillanatig homályos, Lisáról pedig annyit tudtam megállapítani, hogy igazából jelleme sincs. A negatív karaktereket egy kicsivel jobban kidolgozta, viszont még egy mínuszpont jár a megkínzott és megölt cicákért. L (*meggyújtaná a gyertyát, ha nem fújná el a ventilátor)

Molyon 5 csillaggal értékelünk, én itt eddig tízes skálán értékeltem. Tehát ami ott 3/5, az itt 5/10.

Ajánlom azoknak:

·         Akik szeretik az okkultizmust, mint témát

·         Akik nem veszik rossz néven, ha a filozofálgatás mellett elveszik a történet

·         Akiket nem zavar, ha a szereplők csak lógnak a levegőben

·         És akik kedvelik a fura olvasmányokat

Elsöprő sikert nem várok ettől a műtől, de remélem, hogy megtalálja a maga olvasótáborát. Egyelőre úgy érzem, hogy én nem fogok közéjük tartozni, de lehet, hogy később adok még egy esélyt a szerzőnek. Másik művel, eredetiben.