Olvasményélmény: Stephen King - Végítélet

Ezt a könyvet magamhoz képest sokáig tartott elolvasni: egy hét híján két hónapot töltöttem vele. A Poe összes első kötetét azért még mindig nem körözi le, amellyel fél év alatt sikerült végeznem. Mentségemre legyen szólva, az augusztus elég sűrűre sikeredett a két hét szabadság ellenére, emiatt nemigen tudtam olvasni, illetve a Végítélet, bár nem szépirodalom, nem egy könnyű olvasmány; és ezzel nem csak arra gondolok, hogy az új, egykötetes kiadás óriási (1224 oldal és majdnem másfél kiló [1440 gramm] – lemértem!).

A fülszöveg:

„A ​történelem nem szűkölködött tragikus eseményekben: mindent elsöprő árvizek, pusztító tűzvészek, határokat nem ismerő járványok tizedelték az emberiséget. Ám minden elemi csapásnál nagyobb fenyegetést jelent önmaga számára az ember. A tudomány és a technika fejlődésével már-már tökélyre fejlesztette a pusztítás eszközeit, s szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb kicsúszik a kezéből az ellenőrzés. Visszaélt tudásával és hatalmával, megérett a bűnhődésre…

…valahol a kaliforniai sivatag mélyén, egy titkos katonai laboratóriumban üzemzavar támad, s elszabadul egy gyilkos vírus. Iszonyatos sebességgel tarol végig az országon, tömegesen hullanak az emberek. Ám ismeretlen okból néhányuk szervezete ellenáll a szörnyű kórnak, épségben vészelik át a járványt. Egyetlen közös van bennük: hasonló álmokat látnak, melyekben vagy egy idős néger asszony, vagy egy baljós sötét ember hívja őket. Felkerekednek hát a túlélők, hogy eleget tegyenek a Gondviselés, illetve a Gonosz hívásának. Természetesen közben meg kell szervezni az életet. Vajon elég erősen munkálkodnak bennük a régi erkölcsi normák ahhoz, hogy újra felépítsék a társadalmat, mielőtt teljesen eluralkodik a káosz? Közösséggé tudnak-e kovácsolódni az elszórt csoportocskák, meg tudják-e őrizni emberségüket, vagy végképp széthullik a civilizáció? Mindeközben a Gonosz sem tétlenkedik, s hamarosan elkerülhetetlenné válik az összecsapás…”

A történetvezetés lassú, bár számomra nem zavaró. Részletesen megismerjük az okokat, és majdnem minden fontosabb szereplőnek szentel egy legalább egy fejezetet, amelyben megismerhetjük, így könnyebb velük azonosulni. A lassú tempó véleményem szerint indokolt is: egy lerombolt társadalom újjáépítése nem két percig tart. A végére persze, ahogy már Kingtől megszokhattuk, felpörögnek egy kicsit az események.

Horrornak semmiképpen nem nevezném; a leírtak nem félelmetesek vagy undorítóak, a hangulat sokkal inkább nyomasztó. Ha be kellene sorolnom, inkább azt mondanám, hogy társadalomkritika; olyan görbe tükör, amely megmutatja, hogyan követi el a maroknyi megmaradt ember ugyanazokat a hibákat a társadalom újjáépítése során, amelyek évezredek óta kísérik az embereket. A kedvenc idézetem a könyvből pontosan erről szól:

„Elmondjam, hogy a társadalomtudomány mit tanít az emberi fajról? Dióhéjban összefoglalom. Mutasson nekem egy magányos férfit vagy nőt, és én mutatok egy szentet. Adjon kettőt, egymásba szeretnek. Adjon hármat, és feltalálják a „társadalomnak” nevezett elbűvölő dolgot. Adjon négyet, és építeni fognak egy piramist. Adjon ötöt, és kirekesztenek egyet. Adjon hatot, és feltalálják az előítéletet. Adjon hetet, és hét éven belül újra föltalálják a hadviselést. Lehet, hogy az embert Isten képére alkották, de az emberi társadalmat az Ő ellenlábasáéra, és a társadalom folyton hazafelé igyekszik.”

A szerző ezen kívül épít a hitre, vallási meggyőződésre; ezt felhasználva mutatja be a jót és a rosszat, két, már-már a romantikát idézően eltúlzott jellemű karakterrel: az egyik oldalon áll Abagail anya, a szinte már szentként tisztelt idős hölgy, akit Isten vezérel, a másikon pedig Randall Flagg, a sötét ember, a Járkáló Csávó (és még ki tudja, minek nem nevezték), aki az Ördögöt testesíti meg. Fekete és fehér (érdekes megfigyelni, hogy a bőrszínük épp a lelkük “színének” ellentéte), míg az összes többi karakter köztük helyezkedik el valahol, a szürke valamely árnyalatában. Tom Cullen pedig a legszerethetőbb karakter a műben, H-O-L-D, ez azt jelenti, hogy a legszerethetőbb, az biztos is! J (Aki olvasta, érti)

A történet zárását kicsit egyszerűnek vélem, ennél nagyobb csatára számítottam a két oldal között, főleg ilyen hosszú felvezetés után. Kicsit olyannak éreztem, mintha már King is unná, és szeretné gyorsan befejezni a történetet. Talán ezért ír új befejezést a közelgő új filmnek? Az viszont tetszett, hogy tulajdonképpen mégsem ér itt véget az egész… RF mindig is itt lesz velünk, csak minden korban egy kicsit másképp hívják.

A könyvet azoknak ajánlom, akik

·         Kedvelik a mélyebb tartalmú írásokat

·         Szeretnének izmosodni (ehhez az új, egykötetes kiadás a legjobb)

·         Szeretik a posztapokaliptikus sztorikat

·         Nem csak klasszikus King-féle horror szeretnének olvasni

·         Szeretnék megtudni, miért mentené meg a szerző ezt a művét, ha az elnök utasítására 3 kivételével mindet el kellene égetnie

Nem ajánlom azoknak, akik

·         Véres, fröcsögős horrorra vágynak

·         Nem szeretik a lassú tempót

·         Kezdő King olvasók – szerintem ez első műnek sok, nem csak a terjedelem miatt

Molyon 5/5-re, itt 10/10-re értékelem, és ha csak három könyvet menthetnék meg a Mestertől, akkor az egyik ez lenne.

Idén próbálom tartani magam az egy King-egy nem King stratégiához; molyos kihívás, friss megjelenés, vagy újonnan vásárolt rövid könyv ezen változtathat. Épp ezért a legközelebb megint egy King-könyvet hozok: az Ezüst pisztolygolyókat fogom értékelni.