16. hét: Stephen King - Puszta földek - A Setét Torony III.

Rég olvastam már Setét Tornyot. Pontosan egy hónapja. Az ok a könyvtári könyvek lejáratában keresendő (amit egyébként a könyvtár zárva tartása miatt automatikusan meghosszabbítottak), és bár nagyon tetszett az előző rész (értékelése itt), valami másra vágytam. Roland világa viszont van annyira érdekes, hogy egy idő után vissza kell térni hozzá.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 608
Fordító: Bihari György
Olvasás ideje: 2020. április 12. – 2020. április 20.

A fülszöveg:
„Roland és barátai, Eddie és Susannah Dean elszántan haladnak úti céljuk, a titokzatos Setét Torony felé. A homárszörnyekkel sikeresen megküzdöttek ugyan, ám mepróbáltatásaiknak koránt sincs vége. Új ellenséggel találják szemközt magukat, a félig gép, félig állat ősöreg óriási medvével. Elhívják Jake-et, azt a kisfiút, akit a harcos annak idején kénytelen volt feláldozni. Lud, az egykor szupercivilizált-technicizált város (talán a valahai New York?) – amelyet feltehetőleg szörnyűséges nukleáris katasztrófa pusztított el – romjai között élethalálharcot vívnak a testileg-lelkileg eltorzult, vérszomjas túlélőkkel. Kimerült, ám tántoríthatatlan hőseink folytatják útjukat. Sikerül-e elérniük a Setét Tornyot, s ott vajon mi vár rájuk?“

Bár ez a kötet az előzőnél is vastagabb, a terjedelem nem ijesztett meg, de a végére azt éreztem, hogy kevesebb is elég lett volna. Molytársaimtól többször hallottam már hosszú könyvre azt, hogy véleményük szerint túlírt. Elképzelni sem tudtam, hogy ez a gyakorlatban mit jelent, amíg a Puszta földeket végig nem olvastam. Most már pontosan tudom, mi az, hogy túlírt. Stephen Kingről tudjuk, hogy szereti bő lére ereszteni a mondandóját, de mindezidáig nem találkoztam olyan művével, amelyiknél ez zavart volna. Kicsit túl elmélkedősre sikerült szerintem, kevésbé volt eseménydús, mint vártam. Úgy éreztem, hogy kicsit döcögött a cselekmény, az útjukon is kevesebbet haladtak az előző részhez képest.

Jake visszatérése a történetbe kicsit úgy hatott, mintha a szerző megbánta volna, hogy korábban kiírta, ezért megtalálta a módját, hogy visszahozza. Mindenesetre jól csinálta, tetszett, ahogy Roland és Jake elméjének kettészakadását bemutatta, tulajdonképpen tudathasadást látunk.

A találós kérdéseket kissé indokolatlannak, a történetbe nem illőnek éreztem, de meglehet, hogy később értelmet nyernek majd. Pontosan úgy, ahogy a kötet címe. Nagyjából az utolsó néhány fejezetig nem sikerült rájönnöm, miért Puszta földek címet viseli.

A hangulata az első kötethez hasonló volt számomra; szó szerint megterhelő volt. Azt vettem észre, hogy Roland hangulatát elég erősen át tudom venni, az egész olvasmányélményemet áthatja az, ahogy ő érez és gondolkodik a történet alatt. Fanatikusan kötődik a Toronyhoz és a küldetéséhez, de közben kezdi megszeretni a társait is, pedig érzi, hogy nem kellene, mert nem lehet biztos benne, hogy nem veszíti el őket. Ez a legerősebben Jake-kel kapcsolatosan mutatkozik.

Susannah új karaktere is tetszik, bár néha hiányoltam Detta Walkert; az előző kötetben jókat nevettem rajta, sajnáltam, hogy most kevesebbet kaptam belőle. Eddie jellemfejlődése hasonlóan látványos; kezd felnőni, lassan ténylegesen kilép a bátyja és önmaga árnyékából. A kedvenc szereplőm ebben a részben pedig egyértelműen Csi, a szőrmókus. Minden megjelenésével megmelengette a szívemet. Én is elfogadnék magam mellé egy ilyen kisállatot.  

Még egy számomra zavaró tényezőt említenék: ez pedig Folyamút és Lud lakóinak beszéde. Nehezemre esik a direkt hibásan leírt mondatokat olvasni. Tudom és értem, hogy a legjobban így lehet érzékeltetni azt a beszédet, amit a mi világunkban tájszólásnak hívnak, de nekem akkor is szörnyű volt oldalakon keresztül a párbeszédek felét így olvasni. Taszító, akkor is, ha nem negatív karakter szájába adja őket. Remélem, a következőkben ezekből kevesebb lesz.

Összességében egyáltalán nem rossz könyv; olyan érzésem van, mintha inkább átvezető kötet lenne a második és a negyedik között; hamarosan kiderül, jól gondolom-e.

Soraimat kedvenc idézeteimmel zárom:

„Az élet nevetséges.”

„A túl sok hang elnyomja az ember szívét.”

„Az ég hatalmas volt – nem emlékezett rá, hogy látott-e valaha is ilyen óriási, megszakítatlan teret, ilyen végtelen, tiszta ürességet. Ettől nagyon kicsinek érezte magát, de hite szerint nem volt ebben semmi rossz. A dolgok rendjében ő tényleg nagyon kicsi.”

„Valamikor régen az ilyen arcú srácokra mondhatták, hogy ez is azért született, hogy felkössék.”

„Vedd például a Bermuda-háromszöget. Az egy hely az egyik óceánunkon, Roland. Állítólag elátkozott. Lehet, hogy tulajdonképpen egy bazi nagy kapu a világaink között, amely majdnem mindig nyitva áll.”

Kis időre most ismét itt hagyom ezt a világot, még magam sem tudom, mennyi időre. A hétre a szerző legújabb kötetét, az Emelkedést terveztem. Hogy ezen kívül lesz-e még időm másra, az a hét második felében kiderül.

4/5

Ha szeretnétek követni a Setét Torony értékeléseket, itt megtehetitek.