42-43. hét: Heather Dune Macadam: 999 fogoly

Előnyös, ha az ember munkába menet és/vagy hazafelé a buszon tényirodalmat olvas; így ez az idő hasznosan telik, és körülbelül épp annyi információ áramlik be az agyunkba, amennyit még tudunk kezelni, amennyi után otthon is félretennénk a könyvet, ha emlékezni is akarunk az olvasottakra. Hátrány, hogy így sokkal tovább tart az elolvasásuk. Ezt a könyvet két hónapig hurcolásztam magammal mindenhova.

Kiadó: HVG Könyvek
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 384
Fordító: Kenyeres Anna
Az olvasás ideje: 2021. szeptember 3. – 2021. november 3.

A fülszöveg:
„1942. ​március 25-én csaknem ezer fiatal, szlovákiai zsidó lány – köztük sok tizenéves – szállt vonatra Poprádon. Tele kalandvággyal és hazaszeretettel, a legjobb ruhájukban intettek búcsút a szüleiknek. Azt mondták nekik, hogy csak néhány hónapra mennek, gyárban dolgoznak majd, a kormányuk szolgálatában, ehelyett egyenesen Auschwitzba szállították őket. Szlovákia fejenként 500 birodalmi márkát (mai értéken mintegy 60 ezer forintot) fizetett a németeknek azért, hogy átvegyék az ingyen munkaerőt.

A szinte biztos halálba küldött gyereklányok nem voltak ellenállók vagy hadifoglyok – és nem pusztán zsidó származásuk miatt voltak kiszolgáltatottak, hanem női mivoltuk miatt is. Embertelen körülmények között, borzalmas megaláztatásokat szenvedtek el, miközben látták meghalni családtagjaikat, szeretteiket. A 999 ártatlan lányból alig néhányan maradtak életben. Történetük az elismert író, Heather Dune Macadam tolmácsolásában elevenedik meg előttünk, aki több túlélővel készített személyes interjút, konzultált történészekkel, beszélgetett szemtanúkkal és a deportáltak rokonaival. Műve a holokauszt és a nők történelmének fontos epizódját mutatja be.“

A borító:
Elég hatásos a fiatal lányokról és a birkenaui kapuról készült fotókkal. A magam részéről viszont az auschwitzi kaput tettem volna ide – ha már az első auschwitzi transzportól beszélünk, még ha utána Birkenauba kerültek is a lányok.

Így tetszett:
Elég nagy irodalma van már a haláltáboroknak, és rengeteg emlékirat is napvilágot látott, amióta a túlélők tudnak beszélni az átélt borzalmakról. Mégis, valóban kevés van ezek közül, amelyek a deportált nőkről szólnak. Pedig ők is ott voltak, nem is kevesen. Heather Dune Macadam könyve ezt a hiányt hivatott betölteni az első női transzport történetének elmesélésével. Ehhez nemcsak az írott forrásokat használja fel, hanem a már szépkorú túlélők beszámolóit is.

Érződik a leírtakon, hogy az írónőt mennyire megrendítette, amit olvasott és hallott. Úgy képes mindezt megfogalmazni, hogy az olvasóra is hatással legyen és őt is megindítsa.

Meglepő részletességgel számol be a lányok deportálásáról, az első napjaikról, a borzalmas körülményekről, amelyekkel szembesülniük kellett az utazásuk során, majd a táborban is. Ez utóbbit most is láttam magam előtt, miközben olvastam. A hangsúly végig sokkal inkább azon van, hogy a lányok mit hogyan éltek meg, és nem magukra a történésekre fókuszál. Ezeket is igyekszik a lehető legtöbb szemszögből bemutatni.

Megtudhatjuk azt is, hogy milyen hanyagul tartották nyilván a deportált lányokat; a címben feltüntetett 999 valójában a sietős számozás miatt ennyi, és az azonosításuk sem könnyű, mert többen álnevet vagy becenevet diktáltak be. A halálozásukat sem jegyezték fel olyan pontossággal, mint a férfi rabokét; az első transzport lányai közül sokakról a mai napig nem derült ki, hogy mikor, hol és hogyan haltak meg.

Emellett újdonságként hatott számomra az a tény, hogy milyen pontosan kiszámított időpontban történtek a transzportok – köszönhetően Himmler okkultizmus iránti meglehetősen erős érdeklődésének. Ennek mindenképp utánajárok még, mert máshol még nem olvastam róla, és eléggé megdöbbentett.

Ami miatt egy fél csillagot mégis levonok, az az ismétlés. Nem sok van belőle, de néhány helyen észrevettem, hogy ugyanazt olvasom, ami néhány oldallal korábban már volt. Ez általában akkor fordult elő, ha a néhány oldallal korábbi egy másik fejezethez tartozott, vagy fejezeten belül egy másik részegységhez, másik szemszöghöz. Engem az ilyen kifejezetten zavar, ennyi időn belül azért nem felejtek el dolgokat, de másnak lehet, hogy fel sem tűnik.

Akit érdekel a téma, annak mindenképp ajánlom ezt a gyöngyszemet, a maga nemében hiánypótló.