42-43. hét: Heather Dune Macadam: 999 fogoly

Előnyös, ha az ember munkába menet és/vagy hazafelé a buszon tényirodalmat olvas; így ez az idő hasznosan telik, és körülbelül épp annyi információ áramlik be az agyunkba, amennyit még tudunk kezelni, amennyi után otthon is félretennénk a könyvet, ha emlékezni is akarunk az olvasottakra. Hátrány, hogy így sokkal tovább tart az elolvasásuk. Ezt a könyvet két hónapig hurcolásztam magammal mindenhova.

Kiadó: HVG Könyvek
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 384
Fordító: Kenyeres Anna
Az olvasás ideje: 2021. szeptember 3. – 2021. november 3.

A fülszöveg:
„1942. ​március 25-én csaknem ezer fiatal, szlovákiai zsidó lány – köztük sok tizenéves – szállt vonatra Poprádon. Tele kalandvággyal és hazaszeretettel, a legjobb ruhájukban intettek búcsút a szüleiknek. Azt mondták nekik, hogy csak néhány hónapra mennek, gyárban dolgoznak majd, a kormányuk szolgálatában, ehelyett egyenesen Auschwitzba szállították őket. Szlovákia fejenként 500 birodalmi márkát (mai értéken mintegy 60 ezer forintot) fizetett a németeknek azért, hogy átvegyék az ingyen munkaerőt.

A szinte biztos halálba küldött gyereklányok nem voltak ellenállók vagy hadifoglyok – és nem pusztán zsidó származásuk miatt voltak kiszolgáltatottak, hanem női mivoltuk miatt is. Embertelen körülmények között, borzalmas megaláztatásokat szenvedtek el, miközben látták meghalni családtagjaikat, szeretteiket. A 999 ártatlan lányból alig néhányan maradtak életben. Történetük az elismert író, Heather Dune Macadam tolmácsolásában elevenedik meg előttünk, aki több túlélővel készített személyes interjút, konzultált történészekkel, beszélgetett szemtanúkkal és a deportáltak rokonaival. Műve a holokauszt és a nők történelmének fontos epizódját mutatja be.“

A borító:
Elég hatásos a fiatal lányokról és a birkenaui kapuról készült fotókkal. A magam részéről viszont az auschwitzi kaput tettem volna ide – ha már az első auschwitzi transzportól beszélünk, még ha utána Birkenauba kerültek is a lányok.

Így tetszett:
Elég nagy irodalma van már a haláltáboroknak, és rengeteg emlékirat is napvilágot látott, amióta a túlélők tudnak beszélni az átélt borzalmakról. Mégis, valóban kevés van ezek közül, amelyek a deportált nőkről szólnak. Pedig ők is ott voltak, nem is kevesen. Heather Dune Macadam könyve ezt a hiányt hivatott betölteni az első női transzport történetének elmesélésével. Ehhez nemcsak az írott forrásokat használja fel, hanem a már szépkorú túlélők beszámolóit is.

Érződik a leírtakon, hogy az írónőt mennyire megrendítette, amit olvasott és hallott. Úgy képes mindezt megfogalmazni, hogy az olvasóra is hatással legyen és őt is megindítsa.

Meglepő részletességgel számol be a lányok deportálásáról, az első napjaikról, a borzalmas körülményekről, amelyekkel szembesülniük kellett az utazásuk során, majd a táborban is. Ez utóbbit most is láttam magam előtt, miközben olvastam. A hangsúly végig sokkal inkább azon van, hogy a lányok mit hogyan éltek meg, és nem magukra a történésekre fókuszál. Ezeket is igyekszik a lehető legtöbb szemszögből bemutatni.

Megtudhatjuk azt is, hogy milyen hanyagul tartották nyilván a deportált lányokat; a címben feltüntetett 999 valójában a sietős számozás miatt ennyi, és az azonosításuk sem könnyű, mert többen álnevet vagy becenevet diktáltak be. A halálozásukat sem jegyezték fel olyan pontossággal, mint a férfi rabokét; az első transzport lányai közül sokakról a mai napig nem derült ki, hogy mikor, hol és hogyan haltak meg.

Emellett újdonságként hatott számomra az a tény, hogy milyen pontosan kiszámított időpontban történtek a transzportok – köszönhetően Himmler okkultizmus iránti meglehetősen erős érdeklődésének. Ennek mindenképp utánajárok még, mert máshol még nem olvastam róla, és eléggé megdöbbentett.

Ami miatt egy fél csillagot mégis levonok, az az ismétlés. Nem sok van belőle, de néhány helyen észrevettem, hogy ugyanazt olvasom, ami néhány oldallal korábban már volt. Ez általában akkor fordult elő, ha a néhány oldallal korábbi egy másik fejezethez tartozott, vagy fejezeten belül egy másik részegységhez, másik szemszöghöz. Engem az ilyen kifejezetten zavar, ennyi időn belül azért nem felejtek el dolgokat, de másnak lehet, hogy fel sem tűnik.

Akit érdekel a téma, annak mindenképp ajánlom ezt a gyöngyszemet, a maga nemében hiánypótló.

 

 

 

33-35. hét: Jean-Christophe Brisard - Lana Parshina: Hitler halála - A KGB titkos anyagai

Valahogy abban az időben kezdtem el gyűjteni a témában a könyveket, amikor ezt vettem – Anne Frank naplójával együtt. Talán A lány hét névvel volt a harmadik könyv a kosárban; ebben nem vagyok száz százalékig biztos, de jót nevettem magamon a pénztár felé menet. Hogy az olvasással miért vártam eddig, azt nem tudom megmondani.

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 372
Fordító: Pacskovkszky Zsolt
Az olvasás ideje: 2021. július 23. - 2021. szeptember 2.

A fülszöveg:
„1945. ​április 30. A történelemkönyvekből úgy tudjuk, ezen a napon követett el öngyilkosságot Adolf Hitler a Vörös Hadsereg által körülzárt Berlinben. Ciánkapszulát vett be, majd főbe lőtte magát, a testét pedig végakaratának megfelelően elégették az emberei. Az elszenesedett állkapocs- és koponyadarabokat néhány nappal később találták meg szovjet katonák. Azonnal összeesküvés-elméletek és álhírek tucatjai kezdtek terjedni Hitler halálával kapcsolatban, a tárgyi bizonyítékokat és a bizonyító erejű dokumentumokat pedig a szovjet, majd orosz állami szervek az archívumok legmélyére, titkos aktákba száműzték. Jean-Christophe Brisard tényfeltáró újságíró és Lana Parshina dokumentumfilmes kitartóan küzdöttek azért, hogy hozzáférhessenek ezekhez a titkosított anyagokhoz. Könyvükben szemtanúk eddig ismeretlen vallomásait, korábban hozzáférhetetlen fotókat és kihallgatási jegyzőkönyveket tárnak elénk, és beszámolnak annak az egyedülálló törvényszéki vizsgálatnak az eredményéről is, amelyet a bunkerben talált földi maradványokon végeztek el. Lebilincselő nyomozásuknak köszönhetően egészen új megvilágításba kerül a náci diktátor halála. „

A borító:
Az elülső borítón a címszereplő fotója látható, vörös színben. Semmi extra, de mégis van benne valami figyelemfelkeltő. Nem véletlenül vettem le anno a polcról a boltban.

Így tetszett:
A fülszövege alapján elég ígéretesnek tűnt a könyv; az, hogy sokat vártam tőle, nem egészen fedi a valóságot. Inkább úgy mondanám, hogy azt vártam, hogy valami nagy újdonságot fog mondani. Valami áttörőt.

Viszonylag sok info van benne, de Brisard szakaszosan adagolja. Felváltva járunk a jelenkor Moszkvájában, a szerzők történetét olvasva, illetve 1945-ben vagy a háború utáni években. A szárazabb tények ez utóbbi időszakról szóló fejezetekben kapnak helyet, itt viszont töményen. Vannak itt idézetek a háborús bűnösök tárgyalásairól, a kihallgatási jegyzőkönyvekből, némelyikük emlékirataiból, illetve a már sokszor ismételt, a történelemkönyvekből is ismert tények is elhangzanak. Ezekből kevesebb is lehetett volna; feleslegesnek éreztem például azokat a fejezetrészeket, amelyek a náci tisztek elfogásáról, börtönéletéről, kihallgatásáról olvastam. Ezek nem tartoznak szervesen a témához.

A szerzőpárossal történtek leírása ezzel szemben naplószerű. Részletesen beavatnak minket abba, hogy hogyan sikerült a GARF-ba bejutni, milyen nehézkesen haladt az ügyük, mennyi elutasításban volt részük, mennyi hiábavaló próbálkozás után érték el, hogy láthassák a náci diktátornak tulajdonított maradványokat. Néha már-már az volt az érzésem, hogy regényt olvasok. Aztán persze ezt az illúziót megszakították a tények. Mégis ezeket a fejezeteket élveztem jobban; nagyon szurkoltam a nyomozásuknak, az utolsó oldalaknál szinte a körmömet rágtam. Velük együtt én is nagyon akartam tudni, mit találnak, mit sikerül bizonyítani.

Mindenre nem derül fény. Talán soha nem is fog. A legfontosabbat viszont sikerült bebizonyítani, a legnagyobb kételyt eloszlatni 1945. április 30-ával kapcsolatban.
Megkaptam-e a várt áttörést a könyvtől? Igen és nem. Igen, mert amikor arról vitatkozom valakivel, hogy Hitler meghalt-e azon a napon, tudom, hogy nekem van igazam. És nem, mert még jobb lett volna, ha még többet sikerül kideríteni. Ehhez viszont a másik oldaltól kellett volna olyan fokú együttműködés, amire nem voltak hajlandók. Ez rettentően bosszantott a könyv olvasása alatt. Engem is az mozgatott volna, hogy végre kiderülhetne, mi az igazság, de értem, hogy nekik miért fájna az, ha az jönne ki a vizsgálatokból, hogy valamit rosszul tudtak. Azért szeretném megérni, hogy egyszer azt a koponyát rendesen megvizsgálhassa valaki. Talán a százéves évfordulón. Alig negyed évszázad múlva.

 

29. hét: Kurt Rieder: A III. Birodalom hóhérai

Ezt a könyvet egy könyvszekérnél vettem, útban hazafelé az angol felsőfokú nyelvvizsgámról, megérdemlem jelszóval. Érdekesnek és informatívnak tűnt, ha nem is hiánypótlónak.

Kiadó: Vagabund
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 208
Az olvasás ideje: 2021. július 13. – 2021. július 21.

A fülszöveg:
„Adolf Hitler sohasem építhette volna fel a Harmadik birodalmat, a náci rezsim pedig sohasem működhetett volna olyan elrettentő hatékonysággal a végtelenül lojális, fanatizmusig elhivatott szolgálók intenzív támogatása nélkül: a náci terrorgépezet létrehozásához és működtetéséhez elkötelezett politikai vezetők és katonatisztek, sajtómunkások és közhivatalnokok, orvosok és bírók, különleges szakértők és titkosügynökök szükségeltettek. A hatalom megszerzése és az ellenzéki erők megsemmisítése, a papírra vetett fajpolitikai törekvések gyakorlati megvalósítása és a koncentrációs táborok felépítése, a második világháború kirobbantása és a Végső megoldás végrehajtása nem történhetett volna meg, ha Adolf Hitler mögött nem állnak olyan tervezők és végrehajtók, akik megingathatatlan hűséggel teljesítik a Führer akaratát – ők voltak a náci rezsim szilárd pillérei.”

A borító:
Tetszik ez a vérrel fröcskölt vaskereszt, nagyjából előre is vetíti a témát. Egy fokkal figyelemfelkeltőbb, mintha a nevezett hóhérok portréi szerepelnének az előlapon.

Így tetszett:
Szépen felsorolja és bemutatja azokat az embereket, akik Hitleren kívül nagymértékben hozzájárultak egy faji ideológia gyakorlatba való átültetéséhez.

A Birodalom és a Führer 14 hű szolgálójáról olvashatunk; honnan jöttek, milyen előéletük volt, hogyan kerültek az NSDAP köreibe, majd végső pozíciójukba, s ezután milyen rémtetteket vittek véghez. Mondhatni, hogy a terjedelemhez képest elég átfogó képet kapunk – ezzel az oldalszámmal tulajdonképpen csak elnagyolni lehet mindenkit, nincs lehetőség részletes bemutatásra. A felsorakoztatott információk érdekesek, azok számára pedig, akik a témáról keveset tudnak, akár értékesek is lehetnek. Én néhol kevésnek éreztem, és előfordult az is, hogy az igazság néminemű ferdítését véltem felfedezni. Példának okáért a Himmlerről szóló fejezetből valahogy kimaradt az, hogy a háború végéhez közeledve titokban békeajánlatokat tett, amivel árulást követett el. A könyv ezzel szemben úgy állítja be, aki haláláig hű volt, és soha meg nem botlott. Ilyenformán nem vagyok abban sem biztos, hogy más fejezetekben nincs-e ferdítés vagy tárgyi tévedés – ehhez az én ismereteim is kevesek még.

Ezen kívül magát a listát sem tartom teljesnek, sőt, némiképp hiányosnak is mondható. Meglepő volt számomra például az, hogy Mengele nem kapott egy fejezetet ebben a könyvben. Két fejezetben megemlítik, de különállóan nem értekeznek róla. Pedig ha valaki, ő aztán megérdemelt volna pár oldalt a többiek mellett, akkor is, ha a köztudatban ismertebb a neve.

Az írói stílusban is találok nem kevés kivetnivalót. A könnyedséggel és a közérthetőséggel semmi gond nincs, azzal viszont van, hogy ilyen szembetűnően fröcsög az emberekre, akikről ír. Természetes, hogy nem szimpatizál velük, egy pillanatra sem kell – viszont ha már ismeretterjesztő könyvet ír, illik tárgyilagos hangot megütni, és nem telepakolni a mondatokat olyan jelzők tömkelegével, amelyekből süt az ellenszenv, vagy akár a gyűlölet. Az általános szóhasználat sem mindig megfelelő; a hajlamos nem keverendő a hajlandóval, hogy csak egy példát említsek.

Összességében egynek jó, ha valaki a témában akar olvasni, de közel sem tökéletes a mélyebb tudás megszerezéséhez.

27. hét: Thomas Sandkühler: Adolf H. - egy diktátor életútja

Nem, nem unom még. Nem, nincs elegem belőle. Sőt, minél több ilyet olvasok, annál inkább szeretnék még többet tudni a témáról. A gond ott kezdődik inkább, hogy lassan már csak ez a típusú könyv tud lekötni. Azért merem remélni, hogy ez csak egy ilyen időszak, és hamarosan vissza fogok tudni térni a regényekhez is.

Kiadó: Magistra
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 348
Fordító: Balla Judit
Az olvasás ideje: 2021. június 15. – 2021. július 12.

A fülszöveg:
„"Nincs ​még elege mindenkinek Hitlerből?
A kérdés teljesen jogos. Adolf H., 1933 és 1945 között német diktátor ugyanis a mai napig állandó szereplője a közéletnek és a médiának. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért van értelme egy fiatal olvasóknak szánt, modern életrajznak. Szükség is van rá, amit ugyanis napjainkban a televízió és az internet kínál, általában kevés segítséget nyújt a „Hitler-jelenség” megértéséhez. Kimondottan fiataloknak szánt Hitler-életrajz még soha nem jelent meg – ezt a hiányt szándékozik pótolni könyvem."
E szavakkal kezdődik Thomas Sandkühler történészprofesszor (Humboldt Egyetem, Berlin) „Adolf H. – Egy diktátor életútja” c. könyve, amely 2019 áprilisában jelenik meg a Magistra Kiadónál.
Sandkühler műve különleges könyv: modern stílusú, közérthető, olvasmányos, gazdag képanyaggal illusztrált bemutatása Adolf Hitlernek és korának. Modern szerkezete és nyelvezete mellett tudományos megalapozottsága is kiemelkedő – sikerét is éppen ennek a rendkívüli kombinációnak köszönheti.
A könyv bemutatójára a 2019. áprilisában megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon kerül sor, méghozzá nagy örömünkre a szerző jelenlétében.”

A borító:
Erre az elülső borítóra tulajdonképpen bőven elég lett volna, ha csak a sziluettet helyezik rá. A cím nélkül is tudta volna mindenki, kiről/miről szól.

Így tetszett:
Nem olvastam még teljes Hitler-életrajzot – ilyet legalábbis. Az utolsó napjait és a halálát lassan kívülről fújom, és ezen kívül is tudok még pár dolgot, de eddig nem találkoztam olyan művel, ami ténylegesen a születéstől a halálig minden fontosabb eseményt bemutat – és nem egy száraz tényhalmaz.

Thomas Sandkühler művén valóban érződik, hogy a fiatal korosztálynak írta. Olvasmányos, könnyen érthető, igyekszik az egyszerű tényeket is érdekessé tenni – mégsem bulvárszerű, a viszonylag sok beillesztett kép ellenére sem. Nagyon örültem annak is, hogy érezhetően próbált pártatlan maradni, még ha nem is szimpatizál azzal a személlyel, akiről ír. Ezáltal még hitelesebbé válik az írás. A tagolás is nagyban hozzájárul a könnyebb megértéshez; sok fejezettel és még több alfejezettel dolgozik, így az egyszerre befogadandó információ mennyisége éppen elegendő. Nem érzi azt az ember, hogy tele lett a feje adatokkal, és le kell tenni a könyvet. Ugyanezen okból kiváló olvasmány a hétköznapokra a tömegközlekedésre – főleg azok számára, akik hozzám hasonlóan szeretnek hitleres könyvvel polgárpukkasztani.

A korai évekről szóló ismereteim eléggé hiányosak voltak, így az első fejezetekben sok új, helyenként számomra meglepő információt találtam. Aztán ahogy a vége felé haladtam, úgy lett egyre inkább ismerős mindaz, amit olvastam. Az eddig olvasottakhoz viszonyítva minimális ellentmondást, különbséget találtam (pl., hogy ki is adta be a Goebbels-gyerekeknek a ciánkapszulát). A teljes életutat látva igazából csodálkozom is egy kicsit, hogy egy olyan céltalan, mondhatni léha fiatalból, mint az ifjú Adolf H., hogyan lett minden idők egyik legnagyobb diktátora.

Részletes leírást kapunk előbb az NSDAP, később Hitler kormányának szervezetéről és működéséről is, sőt, a Führer napirendjét is megismerhetjük. Sandkühler ugyanolyan részletességgel tárgyalja mind a felemelkedést, mind a bukást, ez utóbbinál feltárva nagyon sok okot is. Hasonló precizitással ír a koncentrációs táborokról is, amely különösen elnyerte a tetszésemet – nem titkoltan az egyik számomra legérdekesebb téma.  

Valóban hiánypótló ez a kötet, akár ajánlott olvasmánynak is elmenne a történelemkönyv mellé. Minden érdeklődőnek jó szívvel tudom javasolni az elolvasását.  

22-23. hét: Richard Dargie: Hitler utolsó napja - A végső órák története

Rég voltam már, volt is egy hét, amelyen nem született könyves bejegyzés. Az igazság az, hogy egy elég zűrös időszakon vagyok túl, különös tekintettel a munkára, de a magánéletben is. Sajnos a közelmúltbeli dolgok – még ha nem is volt minden rossz - minimálisra limitálták az olvasásra szánható időt, és sokszor kedvem sem volt. Aztán jött ez a könyv, amivel nemcsak a buszon lehet cuki szerelésben polgárpukkasztani (vagy épp fullba’ tolni a kretént), hanem amivel haladni is lehetett, mert végre lekötötte a figyelmemet.

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 208
Fordító: Kelemen László
Az olvasás ideje: 2021. június 5. – 2021. június 14.

A fülszöveg:
„A könyv Hitler életének utolsó 24 órájára összpontosít, miközben három különböző szálat fon egybe: a második világháború utolsó heteinek Berlinben zajló történéseit, a náci Németország elkerülhetetlen veresége miatt a Führerbunkerban egyre fokozódó kétségbeesést, valamint a lehetőségeiből kifogyott, fáradt diktátor fejében kavargó emlékeket és az elméjét eluraló reménytelenséget jeleníti meg. A szerző drámai módon illusztrálja, hogyan készült fel a Führer a halálra, mialatt a legyőzött és megalázott főváros a német nemzettel együtt ébredezett az „ezeréves Harmadik Birodalom” rémálmából.”

A borító:
Egy igazi háború végi kép, vörösben – a legtökéletesebb választás.

Így tetszett:
A könyvben leírtak nagy része ismerős volt már számomra – ahogy mindenkinek, aki látta A bukás című legendás filmet, az lehet. Olvasás közben végig azt éreztem, hogy a film forgatókönyvét tartom a kezemben. Nem csoda hát, hogy még az olvasás ideje alatt meg kellett néznem az említett remekművet. (Egy szombat hajnali fél 2-es kezdéssel.)

Gyakorlatilag szinte pontosan az utolsó 24 óra eseményeit követjük végig, megtűzdelve természetesen néhány korábbra datálható történéssel, magyarázatokkal, és még némi bulvárral is, egészen meglepő részletekkel. Ki gondolna bele például abba, hogy Hitlernek is volt szexuális élete?

Tanúi lehetünk a fokozatos elzárkózásnak, testi hanyatlásnak, a beszűkülésnek; ahogy a végére, „hűséges Heinrichem” és más magas rangú náci tisztek árulása után már nem bízott senkiben, és ahogy szép lassan feladja a háború megnyerésének reményét. Megismerjük Hitler öngyilkosságának körülményeit is – már amennyi valóban elérhető róla -, illetve az ezzel kapcsolatos mítoszba is bepillantást nyerhetünk.

Könnyed hangvétellel megírt, tárgyilagos, de az érdeklődést fenntartó olvasmány, nincs tele száraz adatokkal. Ha lett volna annyi időm és energiám, egy szuszra végigolvastam volna. Az egyetlen gond az vele, hogy rövid. Írhatna Dargie hosszabb könyveket is, egész nap ellennék velük. Igazából bármit mesélhetne, én olvasnám.

Na jó, van még egy gond: egy kicsit beleragadtam ebbe a témába. Ha nem vigyázok, még a végén nem marad olvasatlan könyv azon a bizonyos polcon.

20. hét: Richard Dargie: Merényletek Hitler ellen

Ideje volt már levenni valamit arról a bizonyos polcról. Kapóra is jött egy kihívás, amelynek a teljesítéséhez már csak az a könyv hiányzott, amelyet a teljesítő partnerrel (kedvenc molyocskámmal) közösen kell elolvasni. Hogy miért épp ezt a könyvet választottuk… Nos, az belsős poén. :)

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 208
Fordító: Kelemen László
Az olvasás ideje: 2021. május 16. – 2021. május 20. hajnala

A fülszöveg:
„Milliók ​reménykedtek Adolf Hitler halálában, ám csak néhányan rendelkeztek azokkal a képességekkel, azzal az eltökéltséggel és lehetőséggel, hogy merényletet kísérelhessenek meg ellene. A Harmadik Birodalom messianisztikus vezetője ellen állítólag 42 merényletet kíséreltek meg, közülük harmincnál többet dokumentumok igazolnak.

Néhány merénylő abban reménykedett, hogy a Führer közelébe kerül és pisztollyal lelövi. Mások mesterlövészpuskával akarták leszedni. Akik ismerték a napirendjét, bombával vagy méreggel pusztították volna el. Többen is közel kerültek a sikerhez, köztük egy idealista német arisztokrata, egy vakmerő brit diplomata, sőt egy egyszerű asztalos is.
A könyv szereplői között kommunista és szocialista ellenállókkal, vallásos ellenzékiekkel, a német katonai elit konzervatív tagjaival, mi több, olyan egykori nácikkal találkozunk, akiknek elege lett vezetőjükből. Megismerkedhetünk a különböző szintű biztonsági intézkedésekkel, amelyekkel Hitlert védték ellenségeitől, és a szörnyű megtorlásokkal. Mindezek ellenére a Führer elsősorban a puszta szerencséjének és néha bohózatba illő véletleneknek köszönhette, hogy kialakult saját elpusztíthatatlanságába vetett hite.

A szerző, az egyik legrangosabb brit történész, kísérletet tett arra, hogy összegyűjtse valamennyi Hitler ellen tervezett, illetve megkísérlett merényletet. A könyv külön érdeme, hogy plasztikus leírást ad Hitler szokásairól és személyiségéről, valamint a náci párt és Hitler SS-testőrségéről.”

A borító:
A borítón X alakba rendezve látjuk azoknak az embereknek a portréit, akikről a könyv szól; ők a merénylők, akik, ha sikerrel jártak volna, átírták volna a ma ismert történelmet.

Így tetszett:
Ez a könyv első ránézésre felkeltette az érdeklődésemet; sokféle írás kering a Harmadik Birodalomról, de még nem láttam, hogy ezt a témát bárki érintette volna. Egyértelmű, hogy aki hatalmon van, annak vannak rosszakarói, ellenségei, akik a halálát kívánják. Nem meglepő az sem, hogy Hitler esetében a szélsőséges eszmék miatt az ilyen emberek száma sokszorosa is lehet annak, amit egy átlagos politikusnál lehet tapasztalni. Ez már önmagában figyelemreméltó, ennél csak az lehet érdekesebb, hogy milyen módszerekkel próbálkoztak eltenni őt láb alól. Egy cseppet viszont tartottam attól, hogy egy nagy adathalmazt kapok, nevekkel, helyszínekkel és évszámokkal.

Abszolút pozitívan csalódtam. Mivel tényirodalom, nyilvánvalóan nem nélkülözhetők az adatok, amelyek a hitelességet szolgálják, de nem ezeken volt a hangsúly. Kronológiai sorrendben haladva tárulnak elénk a különböző helyzetek, amelyekben Hitler meggyilkolását tervezték. Amennyit csak lehet, megtudunk a körülményekről is: mind a Harmadik Birodalomban uralkodó állapotokról, mind a merénylő előéletéről is elegendő információt kapunk ahhoz, hogy megértsük, mi miért úgy történt, ahogy.

Mindezt rendkívül olvasmányos formában prezentálják. A nyelvezet történelemben kevéssé jártasak számára is érthető, illetve a további megértést segítik a lábjegyzetek, és külön örültem a képeknek is. Ezek még többet segítettek abban, hogy magam előtt lássak mindent, amiről olvasok. Mintha csak ott lettem volna.

Elképesztő, és bizonyos esetekben valóban komikus, hogy min múlott egy-egy merénylet sikeressége – az időjáráson vagy éppen a természet hívó szaván. Egy biztos: egy bizonyos őrangyalnak igencsak sok dolga volt, csodálom, hogy nem fáradt el.

Kifejezetten jól esett most a sok kitalált borzalom után valódiról olvasni és sok új információval gazdagodtam, ami mindig hasznos. Szívesen olvasnék hasonlót más diktátorokról is.

7. hét/2: Henrietta Westman: A Vincenthez vezető út

Erre a könyvre már akkor nagyon kíváncsi lettem, amikor még csak a megjelenését harangozta be a kiadó. Főként az orvosi része érdekelt, de a lelki oldalra is kíváncsi voltam. Meggyőződésem volt, hogy ez egy olyan könyv, amit végig lehet sírni.

Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 326
Fordító: Bándi Eszter
Az olvasás ideje: 2021. február 16. – 2021. február 20.

A fülszöveg:
„Vincent volt az első a történelem során, aki átültetett méhből jött világra.
A Vincenthez vezető út Malinról szól, akinek tinédzserkorában megmondták, hogy sosem lehet gyermeke, mert méh nélkül született.
Claesról szól, aki megtalálta élete szerelmét, de súlyos döntésre kényszerült, amikor kiderült, hogy a nőnek nincs méhe.
Malinról és Claesról szól, akik küzdöttek azért, hogy saját gyermekük lehessen, ez pedig elvezette őket egy bizonytalan kimenetelű kísérlethez.
Ewáról szól, aki úgy döntött, felajánlja a méhét, és ezzel kiteszi magát egy hosszú és kockázatos műtétnek.
Mats Brännström professzorról és a kutatótársairól szól, akik a kételkedők, az etikai dilemmák és az állandó kudarcok ellenére végül új reményt adtak a világ gyermektelen párjainak.”

A borító:
Nagyon aranyos a fotó Vincentről, és tökéletesen illik a témához a babakék szín. Remek választás!

Így tetszett:
Egy nő két dologért képes bármit megtenni a világon: először azért, hogy ne legyen gyereke, majd pedig azért, hogy legyen. Ez a történet az utóbbiról szól.

Nem kellemes érzés szembenézni azzal, ha valami a testünkben rendellenes – ezt mindenki tudja, akinél valamilyen tartós betegséget állapítanak meg. Némely, a normálistól eltérő állapotok könnyen traumatizálhatják azt, akinél az adott rendellenességet megállapítják. El sem tudom képzelni, mit érezhetett Malin, amikor kiderült, hogy méh nélkül született.
A tudomány akkori állása szerint erre nem létezett megoldás; ha szülővé akart válni, az örökbefogadás vagy a béranyaság jöhetett szóba. Az előbbi problémás, az utóbbi a hazájában illegális. Patthelyzet. Nem maradt más, mint megbékélni a tudattal, hogy gyermektelenül kell élnie. Óriási lelki teher ez egy olyan nőnek, aki szeretne családot. Ugyanígy nem egyszerű annak a férfinek sem, akit párjául választ.

A tudomány oldaláról: minden nagy felfedezés egy hirtelen ötletből jön. „Tényleg, miért is nem lehet méhet átültetni? Megpróbálta már valaki?” Nem kis elhivatottság, mondhatni megszállottság szükséges ahhoz, hogy egy ilyen ötletet meg is tudjanak valósítani, és még ilyenkor sem garantált, hogy sikerrel járnak. Csodáltam az orvosok kitartását, hogy a sok kudarc ellenére nem adták fel, nem voltak hajlandók feladni a projektet, amíg nem tudják a kívánt eredményt felmutatni, vagy amíg be nem bizonyosodik, hogy reménytelen a vállalkozásuk.

A sikerhez vezető út mindkét oldalon rögös és viszontagságokkal teli. Szívszorító látni a sok kudarcot, ugyanakkor az ember erőt meríthet abból, ahogy minden alkalommal felálltak a padlóról.

Párhuzamosan követjük Malin és Claes, valamint Mats és munkatársai életét; a szálaik ugyan összefonódnak, mégis marad a váltott szemszögű leírás. A szerző részletesen bemutatja a vizsgálatokat, a kutatásokat és a műtéteket is. Mindezt egyszerű nyelvezettel, véleményem szerint laikusok számára is érthetően teszi. A könyv emiatt meglehetősen olvasmányos, érdekes, letehetetlen – nem lehet nem szurkolni Malinnak, hogy minden rendben legyen, illetve Matsnak, hogy ők járjanak először sikerrel. Bevallom, legbelül egy kicsit haragudtam is a török csapatra, akik megelőzték őket bizonyos lépésekkel.

Sem a cím, sem a fülszöveg nem árul zsákbamacskát; pontosan tudjuk, mi lesz a sztori vége, mégis lehet izgulni az események alakulásán. És persze lehet könnyezni a végén.

Nagyon örülök, hogy megismerkedhettem ezzel a történettel, és reménykedem benne, hogy az eljárás a jövőben tökéletesítik, ezzel is segítve a Malinhoz hasonló cipőben járó nőket.