Valahogy abban az időben kezdtem el gyűjteni a témában a könyveket, amikor ezt vettem – Anne Frank naplójával együtt. Talán A lány hét névvel volt a harmadik könyv a kosárban; ebben nem vagyok száz százalékig biztos, de jót nevettem magamon a pénztár felé menet. Hogy az olvasással miért vártam eddig, azt nem tudom megmondani.
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 372
Fordító: Pacskovkszky Zsolt
Az olvasás ideje: 2021. július 23. - 2021. szeptember 2.
A fülszöveg:
„1945. április 30. A történelemkönyvekből úgy tudjuk, ezen a
napon követett el öngyilkosságot Adolf Hitler a Vörös Hadsereg által körülzárt Berlinben. Ciánkapszulát vett be, majd főbe lőtte magát, a testét pedig végakaratának megfelelően elégették az emberei. Az elszenesedett állkapocs- és
koponyadarabokat néhány nappal később találták meg szovjet katonák. Azonnal
összeesküvés-elméletek és álhírek tucatjai kezdtek terjedni Hitler halálával
kapcsolatban, a tárgyi bizonyítékokat és a bizonyító erejű dokumentumokat pedig
a szovjet, majd orosz állami szervek az archívumok legmélyére, titkos aktákba
száműzték. Jean-Christophe Brisard tényfeltáró újságíró és Lana Parshina
dokumentumfilmes kitartóan küzdöttek azért, hogy hozzáférhessenek ezekhez a
titkosított anyagokhoz. Könyvükben szemtanúk eddig ismeretlen vallomásait,
korábban hozzáférhetetlen fotókat és kihallgatási jegyzőkönyveket tárnak elénk,
és beszámolnak annak az egyedülálló törvényszéki vizsgálatnak az eredményéről
is, amelyet a bunkerben talált földi maradványokon végeztek el. Lebilincselő
nyomozásuknak köszönhetően egészen új megvilágításba kerül a náci diktátor
halála. „
A borító:
Az
elülső borítón a címszereplő fotója látható, vörös színben. Semmi extra, de
mégis van benne valami figyelemfelkeltő. Nem véletlenül vettem le anno a
polcról a boltban.
Így tetszett:
A
fülszövege alapján elég ígéretesnek tűnt a könyv; az, hogy sokat vártam tőle,
nem egészen fedi a valóságot. Inkább úgy mondanám, hogy azt vártam, hogy valami
nagy újdonságot fog mondani. Valami áttörőt.
Viszonylag sok info van benne, de Brisard szakaszosan adagolja. Felváltva
járunk a jelenkor Moszkvájában, a szerzők történetét olvasva, illetve 1945-ben
vagy a háború utáni években. A szárazabb tények ez utóbbi időszakról szóló
fejezetekben kapnak helyet, itt viszont töményen. Vannak itt idézetek a háborús
bűnösök tárgyalásairól, a kihallgatási jegyzőkönyvekből, némelyikük emlékirataiból,
illetve a már sokszor ismételt, a történelemkönyvekből is ismert tények is
elhangzanak. Ezekből kevesebb is lehetett volna; feleslegesnek éreztem például
azokat a fejezetrészeket, amelyek a náci tisztek elfogásáról, börtönéletéről,
kihallgatásáról olvastam. Ezek nem tartoznak szervesen a témához.
A szerzőpárossal történtek leírása ezzel szemben naplószerű. Részletesen
beavatnak minket abba, hogy hogyan sikerült a GARF-ba bejutni, milyen
nehézkesen haladt az ügyük, mennyi elutasításban volt részük, mennyi hiábavaló
próbálkozás után érték el, hogy láthassák a náci diktátornak tulajdonított
maradványokat. Néha már-már az volt az érzésem, hogy regényt olvasok. Aztán
persze ezt az illúziót megszakították a tények. Mégis ezeket a fejezeteket
élveztem jobban; nagyon szurkoltam a nyomozásuknak, az utolsó oldalaknál szinte
a körmömet rágtam. Velük együtt én is nagyon akartam tudni, mit találnak, mit
sikerül bizonyítani.
Mindenre nem derül fény. Talán soha nem is fog. A legfontosabbat viszont
sikerült bebizonyítani, a legnagyobb kételyt eloszlatni 1945. április 30-ával
kapcsolatban.
Megkaptam-e a várt áttörést a könyvtől? Igen és nem. Igen, mert amikor arról
vitatkozom valakivel, hogy Hitler meghalt-e azon a napon, tudom, hogy nekem van
igazam. És nem, mert még jobb lett volna, ha még többet sikerül kideríteni.
Ehhez viszont a másik oldaltól kellett volna olyan fokú együttműködés, amire
nem voltak hajlandók. Ez rettentően bosszantott a könyv olvasása alatt. Engem
is az mozgatott volna, hogy végre kiderülhetne, mi az igazság, de értem, hogy
nekik miért fájna az, ha az jönne ki a vizsgálatokból, hogy valamit rosszul
tudtak. Azért szeretném megérni, hogy egyszer azt a koponyát rendesen
megvizsgálhassa valaki. Talán a százéves évfordulón. Alig negyed évszázad
múlva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése