10. hét: Thomas Hardy: Egy tiszta nő

Lassan külön menüpontot nyithatnék azoknak a könyveknek, amelyeket egy kihívás kedvéért olvastam el. Ez is ilyen. A tavalyi évben csatlakoztam a Molyon a „Pótoljuk be együtt…”-kihívássorozathoz, melynek tárgya akkor a Frankenstein volt (értékelése itt olvasható). Meghívást kaptam a következő részre is; ezúttal Thomas Hardy Egy tiszta nő című regényét kellett elolvasni. Sokat emlegetett író – gondoltam – ráadásul brit, jó lesz. Igazam is lett meg nem is. 2020.03.03 és 2020.03.10. hajnala között olvastam.

Kiadó: Kriterion
Kiadás éve: 1989
Oldalszám: 446
Fordító: Szabó Lőrinc

A fülszöveg:
„Az ​angol irodalom kiemelkedő prózaírójának késői műve a szép parasztlány, Tess története, akinek tiszta lelke és nemes egyénisége ellenére rövid élete során szinte csupa kudarc, megaláztatás és szenvedés jut osztályrészül, hiába küzd környezetével. Az egykor nagyhírű D'Urberville nemesi család elszegényedett ágának sarja, a romlatlan Tess Durbeyfield jómódú rokonainak szolgálatába áll, s ezzel megindul komor végzete felé. Miután a birtok gazdája egy éjjel megrontja, Tess visszamenekül családjához a közeli faluba, majd törvénytelen gyermeke születését és halálát követően búcsút int a szülői háznak. A boldogság ígéretét egy rövid időre felvillantó igaz szerelmet egy tejgazdaságba szegődve találja meg, csakhogy kedvese, Angel Clare képtelen megemészteni választottja „szégyenletes” múltját, ezért elhagyja a lányt. Az újabb csapások Tesst már-már elviselhetetlen nyomorba taszítják, és amikor egy sorsszerű találkozás révén ismét felbukkan életében csábítója, Alec D'Urberville, a minden reményétől megfosztott lány enged a férfi gyötrően kitartó udvarlásának. Angel váratlan visszatérése azonban hamar véget vet a hamis idillnek: a visszás helyzetet feloldandó Tess végzetes döntésre, erkölcsi leszámolásra szánja el magát, melynek nyomán önnön sorsa is beteljesedik.”

A fülszöveg nagyjából le is lövi az összes poént, ha valaki ezután több, nagyobb történésre vár, hiába. Nincs. Olvashat ellenben rengeteg leírást és elmélkedést. Ezek nélkül a történetet feleennyi oldallal el lehetett volna intézni, és talán kevésbé lett volna fájdalmas. Az alapsztorival semmi bajom nem volt; egy különcnek és koránál némiképp felvilágosultabb hősnő viszontagságos szerelmei, nem a nyálas romantikus fajtából. Még stílusában sem stimmel, hiszen realista műnek számít.

Olvasás közben az volt az érzésem, hogy az Egy tiszta nő az a fajta regény, amilyeneket a gimis irodalom órákon szoktunk elemezni. Az Édes Annához tudnám hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy azt egyértelműen szerettem. Tess története először nem érdekelt, néhol idegesített, a vége felé pedig kimondottan untam. Túlnyújtott, túlrészletezett volt, és nehezen viseltem a két férfi közti őrlődését, az állandó macska-egér játékot is. Amikor Angellel másodszor is szétválnak, majd mégis utánamegy, épp csak fel nem kiáltottam, hogy ilyen a világon nincs, tessék már dönteni. Végül is döntött; drasztikusan bár, de megoldotta.

Zavart és lassított ezen kívül a nyelvezet is; nem nagyon régies, de annyira mégis, hogy feltűnjenek olyan dolgok, amik ma már helyesírási vagy stilisztikai hibának is számíthatnak; például bizonyos, a mai nyelvben nem elváló igekötők elválasztása („ekkor rándult ki először” – nem feltétlenül rossz, de csúnya). Sok volt az idegen szó, és akadtak olyanok is, amelyekről nem tudtam eldönteni, hogy régi magyar szavak, vagy furcsán átvett idegen szavak. Szerencsére a legtöbb jelentése lábjegyzetben szerepelt, így a megértésükkel nem volt gond. A könyv után elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen a jövevényszavak beillesztése a nyelvbe így vagy úgy nem is annyira újdonság, mint gondoljuk, sőt, elképzelhető, hogy a nyelvújítás idején ez sokkal nagyobb mértékű volt, mint most.

De hogy jót is mondjak: érzékelhető volt az, ahogy a szerző Tess (akár kezdetleges feministának is tekinthető) figuráján keresztül bemutatja, ha nem is veti el teljesen, de nem ért teljesen egyet korának erkölcsi szellemével. Tess vallomása után hősnőnk szájába adja a kérdést, miszerint ugyanaz a bűn miért bocsátható meg a férfinak, és miért nem bocsátható meg a nőnek. Tulajdonképpen az egész regény alatt erre, és valahol az áldozathibáztatás kérdésére is épül; hiszen Tess nem tehetett „szégyenletes” múltjáról, ami aztán tönkretette az életét, mert az emberek megbélyegezték. Sajnos a társadalom e tekintetben a mai napig nem sokat változott; ugyan a házasság előtti szex nem számít már bűnnek, egy megerőszakolt nő esetében mégis még mindig az az első kérdés, hogy mit viselt. (Megsúgom, valószínűleg melegítőt, vagy egy egyszerű pólót, és véletlenül sem miniszoknyát kivágott felsővel.)

Azt gondoltam, hogy az 1984 (értékelése itt) után ez egy kicsit könnyebb, felemelőbb olvasmány lesz. Rosszul gondoltam. A téma könnyebb, a hangulata nem. Nem volt nagyon nyomasztó, a sok szenvedés mégis kellemetlenné teszi a hangulatát; kivétel ez alól a tejgazdasági élet leírása – azt élveztem, és habár kis faluból származom, érdekesnek találtam.

Kedvencem biztosan nem lesz, de nem bántam meg az elolvasását. A 11. hét könyve viszont most már tényleg egy egyszerűbb műfaj lesz.

Kedvenc idézeteimmel zárom soraimat (mert ilyenek azért lettek):

„Ha a gond megszűnik töprengeni, az álom rögtön lesbe áll.”

„Szégyellte magát éjszakai búskomorsága miatt, aminek semmi megfogható indoka nem volt, csupán az érzés, hogy elítélte egy önkényes társadalmi törvény, amelynek nincs alapja a természetben.”

3,5/5

Zene a poszthoz:

https://www.youtube.com/watch?v=1pEc8W6dfH0