10. hét: Thomas Hardy: Egy tiszta nő

Lassan külön menüpontot nyithatnék azoknak a könyveknek, amelyeket egy kihívás kedvéért olvastam el. Ez is ilyen. A tavalyi évben csatlakoztam a Molyon a „Pótoljuk be együtt…”-kihívássorozathoz, melynek tárgya akkor a Frankenstein volt (értékelése itt olvasható). Meghívást kaptam a következő részre is; ezúttal Thomas Hardy Egy tiszta nő című regényét kellett elolvasni. Sokat emlegetett író – gondoltam – ráadásul brit, jó lesz. Igazam is lett meg nem is. 2020.03.03 és 2020.03.10. hajnala között olvastam.

Kiadó: Kriterion
Kiadás éve: 1989
Oldalszám: 446
Fordító: Szabó Lőrinc

A fülszöveg:
„Az ​angol irodalom kiemelkedő prózaírójának késői műve a szép parasztlány, Tess története, akinek tiszta lelke és nemes egyénisége ellenére rövid élete során szinte csupa kudarc, megaláztatás és szenvedés jut osztályrészül, hiába küzd környezetével. Az egykor nagyhírű D'Urberville nemesi család elszegényedett ágának sarja, a romlatlan Tess Durbeyfield jómódú rokonainak szolgálatába áll, s ezzel megindul komor végzete felé. Miután a birtok gazdája egy éjjel megrontja, Tess visszamenekül családjához a közeli faluba, majd törvénytelen gyermeke születését és halálát követően búcsút int a szülői háznak. A boldogság ígéretét egy rövid időre felvillantó igaz szerelmet egy tejgazdaságba szegődve találja meg, csakhogy kedvese, Angel Clare képtelen megemészteni választottja „szégyenletes” múltját, ezért elhagyja a lányt. Az újabb csapások Tesst már-már elviselhetetlen nyomorba taszítják, és amikor egy sorsszerű találkozás révén ismét felbukkan életében csábítója, Alec D'Urberville, a minden reményétől megfosztott lány enged a férfi gyötrően kitartó udvarlásának. Angel váratlan visszatérése azonban hamar véget vet a hamis idillnek: a visszás helyzetet feloldandó Tess végzetes döntésre, erkölcsi leszámolásra szánja el magát, melynek nyomán önnön sorsa is beteljesedik.”

A fülszöveg nagyjából le is lövi az összes poént, ha valaki ezután több, nagyobb történésre vár, hiába. Nincs. Olvashat ellenben rengeteg leírást és elmélkedést. Ezek nélkül a történetet feleennyi oldallal el lehetett volna intézni, és talán kevésbé lett volna fájdalmas. Az alapsztorival semmi bajom nem volt; egy különcnek és koránál némiképp felvilágosultabb hősnő viszontagságos szerelmei, nem a nyálas romantikus fajtából. Még stílusában sem stimmel, hiszen realista műnek számít.

Olvasás közben az volt az érzésem, hogy az Egy tiszta nő az a fajta regény, amilyeneket a gimis irodalom órákon szoktunk elemezni. Az Édes Annához tudnám hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy azt egyértelműen szerettem. Tess története először nem érdekelt, néhol idegesített, a vége felé pedig kimondottan untam. Túlnyújtott, túlrészletezett volt, és nehezen viseltem a két férfi közti őrlődését, az állandó macska-egér játékot is. Amikor Angellel másodszor is szétválnak, majd mégis utánamegy, épp csak fel nem kiáltottam, hogy ilyen a világon nincs, tessék már dönteni. Végül is döntött; drasztikusan bár, de megoldotta.

Zavart és lassított ezen kívül a nyelvezet is; nem nagyon régies, de annyira mégis, hogy feltűnjenek olyan dolgok, amik ma már helyesírási vagy stilisztikai hibának is számíthatnak; például bizonyos, a mai nyelvben nem elváló igekötők elválasztása („ekkor rándult ki először” – nem feltétlenül rossz, de csúnya). Sok volt az idegen szó, és akadtak olyanok is, amelyekről nem tudtam eldönteni, hogy régi magyar szavak, vagy furcsán átvett idegen szavak. Szerencsére a legtöbb jelentése lábjegyzetben szerepelt, így a megértésükkel nem volt gond. A könyv után elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen a jövevényszavak beillesztése a nyelvbe így vagy úgy nem is annyira újdonság, mint gondoljuk, sőt, elképzelhető, hogy a nyelvújítás idején ez sokkal nagyobb mértékű volt, mint most.

De hogy jót is mondjak: érzékelhető volt az, ahogy a szerző Tess (akár kezdetleges feministának is tekinthető) figuráján keresztül bemutatja, ha nem is veti el teljesen, de nem ért teljesen egyet korának erkölcsi szellemével. Tess vallomása után hősnőnk szájába adja a kérdést, miszerint ugyanaz a bűn miért bocsátható meg a férfinak, és miért nem bocsátható meg a nőnek. Tulajdonképpen az egész regény alatt erre, és valahol az áldozathibáztatás kérdésére is épül; hiszen Tess nem tehetett „szégyenletes” múltjáról, ami aztán tönkretette az életét, mert az emberek megbélyegezték. Sajnos a társadalom e tekintetben a mai napig nem sokat változott; ugyan a házasság előtti szex nem számít már bűnnek, egy megerőszakolt nő esetében mégis még mindig az az első kérdés, hogy mit viselt. (Megsúgom, valószínűleg melegítőt, vagy egy egyszerű pólót, és véletlenül sem miniszoknyát kivágott felsővel.)

Azt gondoltam, hogy az 1984 (értékelése itt) után ez egy kicsit könnyebb, felemelőbb olvasmány lesz. Rosszul gondoltam. A téma könnyebb, a hangulata nem. Nem volt nagyon nyomasztó, a sok szenvedés mégis kellemetlenné teszi a hangulatát; kivétel ez alól a tejgazdasági élet leírása – azt élveztem, és habár kis faluból származom, érdekesnek találtam.

Kedvencem biztosan nem lesz, de nem bántam meg az elolvasását. A 11. hét könyve viszont most már tényleg egy egyszerűbb műfaj lesz.

Kedvenc idézeteimmel zárom soraimat (mert ilyenek azért lettek):

„Ha a gond megszűnik töprengeni, az álom rögtön lesbe áll.”

„Szégyellte magát éjszakai búskomorsága miatt, aminek semmi megfogható indoka nem volt, csupán az érzés, hogy elítélte egy önkényes társadalmi törvény, amelynek nincs alapja a természetben.”

3,5/5

Zene a poszthoz:

https://www.youtube.com/watch?v=1pEc8W6dfH0

Korunk feminizmusa - áldás vagy átok?

Ma reggel egy kedves ismerősöm idővonalán találkoztam ezzel a képpel.

Nem ismerem a körülményeket, ahol és amikor ezek a mondatok elhangozhattak. Mindenesetre szomorúnak találom, hogy ilyen gondolatok valakiben megfogalmazódhatnak.

Korunk feminizmusáról elmélkedem. Megosztó téma következik; egyetérteni és egyet nem érteni, véleményt nyilvánítani szabad, de kulturált módon tegyük!

A feminizmust a nők jogaiért és egyenjogúságáért harcoló mozgalomként tartjuk számon.  Nagyon jó, hogy van, az aktivistáknak a ma élő nők is sokat köszönhetnek. Vannak ugyan területek, ahol még mindig harcolni kell számunka már alapvető dolgokért, de azt mondhatjuk, a fejlett világban elég jól áll a helyzet. Nem kuriózum, ha egy nő egyetemet végzett, sőt, bizonyos szakok gyakorlatilag elnőiesedtek, és az sem, ha egy nő magas pozíciót tölt be, s talán már a fizetések sem különböznek azonos munkakörben. Természetes, hogy van szavazati jogunk, és az is, hogy magunk választjuk meg, mikor és kihez akarunk férjhez menni (ha akarunk egyáltalán). Van még mit javítani: még mindig probléma például az utcai zaklatás, a családon belüli erőszak és bizonyos területeken a nők tárgyiasítása is – itt nem kell mindjárt a pornóiparra gondolni, elég, ha a reklámokat megnézzük, hisz „nőkkel mindent el lehet adni”. A mozgalomra épp ezek miatt változatlanul szükség van.

Hol itt a gond? Ott, hogy lassan a ló túloldalára esünk át. A fenti képen olvasható mondatok ugyanis egy szélsőséges irányzat megjelenését mutatják. „Egyenjogúságot akarunk! És női előjogokat!”- mondja az erről született mém. Az említett irányzat a nőket szinte felsőbbrendűként kezeli, és nem ritka a férfiak ellen irányuló nyílt gyűlölet sem. Jogos lehet a kérdés, hogy ha évszázadokig a férfiakat tekintették felsőbbrendűnek, akkor most miért ne forduljon a kocka? Hát azért, mert az sem volt normális – ezért törtek ki a lázadások. Meg akarjuk csinálni fordított szerepekkel is? Ugyan miért?  

Mert „minden férfi s*ggfej.” De ha egy férfi azt meri mondani, hogy „minden nő k*rva”, megsértődünk. Ha egyenjogúságról, nemek közti egyenlőségről beszélünk, miért gondoljuk azt, hogy csak az egyik oldal mondhat negatív kritikát a másikról? Az ilyesfajta üres sárdobálás egyébként sem vezet sehova, hacsak nem tovább szélesíti a szakadékot.

Mert nincs szükségünk férfira. Olyan erős, határozott, független nők vagyunk, hogy mindenhez is (!) értünk, még jobban is!

A gond csak az, hogy ez nem igaz. A férfiakra szükségünk van munkatársként, barátként, szeretőként, férjként… Akárhogy. Minden munkahelyi kollektíva jobban működik, ha már egy férfi is dolgozik ott. A saját nemükhöz vonzódó nőknek is vannak férfi barátaik. Nem kell és nem is lehet mindenkihez szexuálisan vonzódni, de vegyük észre, hogy nekik is vannak értékeik. Ahogy mi nem voltunk kevesebbek náluk, úgy ők sem kevesebbek nálunk. Ne hagyjuk, hogy elvakítsanak minket a gyűlöletkeltő mondatok! (Pláne olyan nőktől, akik láthatólag életükben nem szexeltek egy jót – és talán ez minden gondjuk forrása)

A férfiak és a nők mások. És ez így van rendjén. És nem is minden sztereotípia, ami annak látszik. Sokkal inkább biológia és kémia – mindannyian ismerjük a mémeket a férfi és a női agy működéséről. Valamiben ők jobbak, valamiben mi. Az egyik szakmát a férfiak képviselik többségben, a másikat a nők – de ahogy van programozó nő, úgy van műkörmös férfi is.  Az egyik személyiségjegy itt érvényesül jobban, a másik ott – de vannak karrierista nők és a családot előtérbe helyező férfiak is (akik például otthon maradnak a babával, hogy a karrierista feleségük visszamehessen dolgozni).

Ahogy Stephen King és Owen King elgondolkoztak azon, milyen lenne a világ, ha eltűnnének a nők (s ezt a Csipkerózsikák című közös regényükben le is írták), mi is elgondolkodhatnánk azon, hogy milyen lenne a világ, ha a férfiak tűnnének el. Szerintem határozottan unalmas.