Kissé megkésve jelentkezem a 2018-as év
összefoglalójával, és az új évre szóló terveimmel. Így jár az, aki két végén
égeti a gyertyát; mire hozzájut a fogadalomlista megírásához, már ki is húzhat
rajta néhány tételt.
Eseménydús évem volt; 2018-cal megkezdődött az utolsó
egyetemi félévem, kórházi gyógyszertári és közforgalmú gyógyszertári
gyakorlattal, szakdolgozatírással és -védéssel, illetve az utolsó nagy
megmérettetéssel, az államvizsgával. Nem volt könnyű. Inkább volt hihetetlen és
ijesztő, hogy eddig eljutottam. (Erről az időszakról részletesebb
bejegyzéseket olvashatsz itt, itt és itt) Annak ellenére, hogy zsúfolt 6 hónap volt,
sokkal könnyebben vettem, mint a megelőző négy és fél évet. Nem mondom, hogy
nem vágtam földhöz az államvizsga-tesztkönyvet (dehogynem!), vagy hogy nem
ültem sírva fölötte a bukás víziójával (dehogynem!), mégis szívesebben gondolok
vissza az utolsó szemeszterre, mint az összes többire. A dolgot pedig még
magánéleti probléma is tetőzte - nem sokkal a nagy vizsga előtt éltem meg egy
szakítást. Váratlan volt és fájdalmas. Egy új szerelem viszont hamar
meggyógyított; talán neki is köszönhetem, hogy az utolsó vizsgáimra izgulva
bár, de boldogan mentem, nem kisírt szemmel, zombiként. Neki, és minden
barátomnak, akit felhívhattam a nehéz időszakban, és mindenkinek, aki bármi
módon próbált belém lelket önteni, és segíteni túllépni ezen. Egyszóval:
köszönöm!
Az utolsó egyetemi hónapokban már intenzíven kerestem
állást; végül két helyen voltam interjún, a második helyre fel is vettek (az
első munkahelyi tapasztalatokról itt olvashatsz). A munkámat azóta is imádom,
és bár az év végi hajrában kissé elfáradtam, mondhatom, hogy máris rengeteget
tanultam. (És még mennyi minden fogok!)
Sajnos az orosz nyelv tanulásával lassabban haladtam,
mint szerettem volna; a nyelvvizsga már biztosan átcsúszik jelen évre, de még
nem látom, hogy pontosan mikorra. Legkésőbb a tavasz folyamán szeretném
letenni, de ez nagyban függ attól is, hogy menyi időm lesz rá a hétköznapokban.
Nem csak ez az egy dolog nem jött össze a tervek közül; az éneklést nem tudtam
újrakezdeni, amit nagyon sajnálok, mert rettenetesen hiányzik. Ha néhanapján
egyedül vagyok itthon, és énekléssel töltöm az időt, érzem, hogy nem olyan már
a hangom, mint amikor különórákra jártam. A jelenlegi terv az, hogy a
nyelvvizsga után kezdem újra. Szerettem volna a jógát is újra beiktatni az
életembe. Ez nem sikerült, helyette viszont elkezdtem úszni és konditerembe
járni. 5 nap, felváltva úszás és kondi - 3 ilyen, 2 olyan. Eredményt még
nemigen látok, ami számomra kissé elkeserítő, viszont remélem, hogy csak még
egy kis idő kell, és nekem is feltűnik majd a változás. Az igazat megvallva a
december sport szempontjából laza volt; ahogy sűrűsödtek a feladatok a
munkahelyemen, és egyre többet bent kellett lennem, nem volt már időm arra,
hogy elmenjek úszni vagy edzeni. A mozgás és az orosz között kellett
választanom; az utóbbit választottam, de még ennek is a rovására ment némileg
az időhiány. Megváltást jelentett a téli leállás és az ünnepek eljövetele.
Új helyeken is jártam 2018-ban: a párommal voltunk
Hajdúszoboszlón (aminek nagyobb a füstje mint a lángja), Stuttgartban (elmentem
biciklizni és autókat nézegetni - igen, én), és Eplényben, ahol is életemben
először síeltem. Nehézkesen indult, mivel az első napon balga módon kihagytuk a
tanulópályán való csúszkálást, így a hegyről lefelé jövet bénáztam két órán
keresztül; többet feküdtem a hóban, mint nem, aminek a végeredménye egy kissé
meghúzott térd és egy motoros szánnal lejövetel lett. Másnap már okosabbak
voltuk: párom másfél órára beküldött a tanulópályára, majd amikor ott már elég
magabiztos voltam (értsd: tudtam, merre van az előre, és nem is estem el), újra
megpróbálkoztam a heggyel. Ezúttal én győztem. A harmadik napon pedig az egyik
alkalommal esés nélkül tudtam lejönni. Úgy érzem, fejlődőképes vagyok, és ahhoz
képest, hogy viszonylag későn kezdtem, hamar elsajátítottam a legalapvetőbb
dolgokat. Természetesen bőven van még hova fejlődni. Kezdésnek jó volt, új
tapasztalatnak jó volt, és a kettesben töltött hétvégére is szükségünk volt
már. Egy fantasztikus év még fantasztikusabb befejezése pedig az volt, hogy a
párom megkérte a kezem. Az új évbe tehát menyasszonyként léptem be.
Sokáig hittem azt, hogy ez velem sosem fog megtörténni, szinte már teljesen
lemondtam róla. Nem gondoltam, hogy lesz valaha valaki olyan őrült, hogy velem
akar leélni egy életet. Tévedtem. Mégis van. :)
Ahogy tavaly, úgy most sem tudom, mit várjak ettől az
évtől, tervek viszont vannak:
- költözés: a nyáron szeretném megvalósítani; párommal együtt, a
munkahelyemhez közelebb szeretnék lakni - vagy ha nem is közelebb, de
közlekedés szempontjából jobb helyen
- többet olvasni: amikor a moly.hu-n megnéztem a 2018-ban elolvasott
könyvek számát, nem voltam elégedett. Idén szeretném ezt a számot növelni,
akár még nem olvasott könyvek elolvasásával, akár már ismert művek
felelevenítésével
- építeni a közösségi oldalaimat: több fotó, több blogbejegyzés, nagyobb
aktivitás
beiratkozni a könyvtárba: ezt már 5 éve kellett volna.E hónapban megtörtént.- orosz nyelvvizsga: most már tényleg
- újra énekelni: lásd fentebb
- meglátogatni legalább egy ismeretlen helyet, akár belföldön, akár
külföldön
- megfelelően összehangolni a munkát a magánélettel: elég pihenés,
énidő, hobbik, amelyek kikapcsolnak
Kívánom mindenkinek, hogy minél több dolgot tudjon
kihúzni a saját listájáról! Én is ezen leszek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése