Az elmúlt hétre nagyon nem volt ötletem olvasmány tekintetében. A vállalt
kihívások nagy részét teljesítettem, a fennmaradók pedig vagy hosszabb
határidejűek, vagy éppen nem tudom megszerezni a szükséges könyveket. Hosszan
bámultam a könyvespolcom olvasatlan példányait, de nem tudtam dönteni. Már arra
gondoltam, hogy segítségül hívom a moly random gombját, míg végül beugrott,
hogy április elseje van. Miért is nem olvasok valamit Rejtő Jenőtől, ha már
úgyis ingyen elérhetők az e-könyvei? Lapozgattam a jobbnál jobban hangzó címek
között, míg végül döntöttem. Egy rövidebb műre esett a választásom. Így aztán
elhatároztam, hogy a 14. hét a rövid könyvek hete lesz.
Rejtő Jenő: Az elsikkasztott
pénztáros
Kiadó: Adamo Books
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 78
Az olvasás ideje: 2020. április 1. Este 8 és 10 óra között
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 78
Az olvasás ideje: 2020. április 1. Este 8 és 10 óra között
A fülszöveg (nem az e-könyvhöz,
hanem az eredeti kiadáshoz tartozik, mely négy történetet tartalmaz:
„Az elsikkasztott pénztáros négy – ma elbeszélésnek mondanánk, annak idején filléres regényként ismert – Rejtő-"etűdöt" tartalmaz. A címadó írás a balek csetlés-botlásáról és – természetesen – végzetszerű szerencséjéről szól; a Járőr a Szaharában légiós –, A Fekete Kapitány kalóztörténet; a Pipacs a fenegyerek pedig a klasszikus P. Howard-i jellemkomikum és nyelvi humor briliáns miniatűrje. Ez utóbbiból származik Pipacs remek slágere: „Az élet olyan, mint a nádszál: Ma még vidáman kacagsz, De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel…”
Íme a sorozat tizenegyedik, utolsó előtti darabja. Az Egy bolond száz bajt csinál (amely cím kétségtelen igazságtartalommal rendelkezik) nem tartozik a közismert P. Howard-művek közé. Pedig ez is fogalommá vált figurákkal ajándékozza meg az olvasókat: e regény egyik főszereplője például Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója…”
„Az elsikkasztott pénztáros négy – ma elbeszélésnek mondanánk, annak idején filléres regényként ismert – Rejtő-"etűdöt" tartalmaz. A címadó írás a balek csetlés-botlásáról és – természetesen – végzetszerű szerencséjéről szól; a Járőr a Szaharában légiós –, A Fekete Kapitány kalóztörténet; a Pipacs a fenegyerek pedig a klasszikus P. Howard-i jellemkomikum és nyelvi humor briliáns miniatűrje. Ez utóbbiból származik Pipacs remek slágere: „Az élet olyan, mint a nádszál: Ma még vidáman kacagsz, De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel…”
Íme a sorozat tizenegyedik, utolsó előtti darabja. Az Egy bolond száz bajt csinál (amely cím kétségtelen igazságtartalommal rendelkezik) nem tartozik a közismert P. Howard-művek közé. Pedig ez is fogalommá vált figurákkal ajándékozza meg az olvasókat: e regény egyik főszereplője például Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója…”
Azért ezt választottam, mert kellően fura volt a címe, és kellően rövid is
volt bolondok napi olvasmánynak; kifejezetten pár órás olvasnivalót kerestem
aznapra. Olvastam már Rejtőt, ismerem a stílusát, mégis újra meglepődtem rajta.
Az a mondatszerkesztés, egyáltalán az alapötlet, a szókincs… Az ember betegre
neveti magát rajta. Az elsikkasztott
pénztáros tulajdonképpen egy végtelenül aranyos sztori egy balekról és a
becsületről. Egyszerű, de nagyszerű. A szereplőket is azonnal megkedveltem, Curzon urat időnként sajnáltam is. A
hangulatot érzékeltetendő, három idézetet hoztam a könyv elejéről; egyébiránt a
felét idemásolhatnám, ha az összes kedvenc idézetet meg akarnám osztani.
„Curzon úr, e regényünk hőse,
sajnos, nélkülözte mindazon kvalifikációkat, amelyek alkalmasak arra, hogy egy
embert regényhőssé tegyenek.”
„Elég közismert típusa a polgárnak
az a tömegvonzás hatása alatt álló egyén, aki elhatározta, hogy mától kezdve
takarékoskodni fog, de a mozi előtt kifüggesztett színes plakát vonzása
megváltoztatja akaratát.”
„Húszezer elszabadult, bűnre éhes
dollár elsikkasztott egy védtelen pénztárost.” – upsz, spoiler.
5/5
Egy két óra alatt elolvasott kisregény mégsem felel meg a 14. hétre –
gondoltam. Felborítaná az arányokat. Így hát elővettem az én régóta hanyagolt
Kindle-ömet, és megkerestem a hét másik rövid olvasmányát.
Miguel Estrada: Madhouse
Kiadó: Magánkiadás
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 116
Az olvasás ideje: 2020. április 3. – 2020. április 4.
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 116
Az olvasás ideje: 2020. április 3. – 2020. április 4.
A fülszöveg (saját fordításban, az
eredetit itt olvashatják az angolul tudó érdeklődők):
„Ne beszélj idegenekkel…
„Ne beszélj idegenekkel…
Amikor a szülei válásával
szembesül, a tizenegy éves Lucas elmenekül otthonról abban a reményben, hogy
családja újra egyesül, hogy megtalálja. Az üres utcákon sétálgat, amikor
felveszi egy titokzatos nő, aki felajánlja, hogy gondoskodik róla és szerető
családot biztosít neki.
A fiú egy ágyhoz bilincselve ébred
egy omladozó házban a semmi közepén, és a legmélyebb félelmeivel kell
szembenéznie, hogy túléljen új otthonában.”
Ismét egy kis nyelvgyakorlás, bár ez amerikai angol volt, nem brit. Nem
baj, gondoltam, egynek jó lesz. Egynek valóban jó volt. A szerző venezuelai, és
ez az első megjelent műve. Egyáltalán nem rossz, sőt, én biztosan gyengébbet
írnék. Az elejét túl gyorsnak és túl drámainak, mondhatni brazil szappanoperásnak
éreztem, nem volt életszerű. Valahogy az egésszel ez volt a baj: nem volt
életszerű. Nem mintha a horrornak feltétlenül annak kellene lennie, sőt, inkább
az ilyesmi soha ne váljon valóra. A sok Stephen King után viszont hiányoltam a
valósághoz való nagyobb mértékű kapcsolódást, az összetettséget, vagy valami
mögöttes tartalmat. Túl egyszerű volt, és túl egyértelmű. Kíváncsi leszek a
szerző további munkásságára is, mert tehetségesnek gondolom. Az ötlet ugyanis
jó, a megvalósítás is jó lesz majd, és azért utolsó mondattal sikerült
megborzongatnia. Szabad fordításban két idézetet hozok a könyvből.
„Ilyen zavart elméknek nem kellene
tudni pihenni, nem?”
„A címkéken olyan bonyolult nevek
voltak, hogy kételkedett benne, hogy bárki, akinek nincs PhD-ja, ki tudja őket
ejteni.”
4/5
Végezetül egy novelláskötetet hoztam egy japán szerzőtől, Murakami
Harukitól. Mivel nem kedvelem az animéket és a mangákat, bizonyos szintű
előítélettel és óvatossággal viszonyulok mindenhez, ami japán. Tulajdonképpen a
párom unszolására olvastam el, mert nem volt jobb ötletem, ő pedig erősködött,
hogy tetszeni fog. Nem bántam meg, hogy hallgattam rá, és talán a jövőben
nyitottabban állok majd hozzá a japán szerzőkhöz.
Murakami Haruki: Köddé vált
elefánt
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 408
Fordító: Nagy Anita
Az olvasás ideje: 2020. április 2. – 2020. április 8.
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 408
Fordító: Nagy Anita
Az olvasás ideje: 2020. április 2. – 2020. április 8.
A fülszöveg:
„A Köddé vált elefánt című kötet Murakami Haruki korai novelláinak legjavából válogat. Rafinált olvasmányok ezek, látszólag egyszerűek, mégis súlyosak. Különös, felkavaró és elgondolkodtató élmény valamennyi. Többségünk mégis azért szereti Murakamit, mert a szerző a megismerhetetlent járja körül, az olvasó pedig szeret belemerülni a misztikus, talányos, sokszor átláthatatlan meseszövésbe.
A kötet tizenkét év novellatermését fűzi egy csokorba. A rövid elbeszélések már előrevetítik azoknak a kultikussá vált nagyregényeknek a sokkal összetettebb és bonyolultabb világát, amelyek meghozták a nagy áttörést, és Murakamit a világ egyik legismertebb, legolvasottabb szerzőjévé emelték.”
„A Köddé vált elefánt című kötet Murakami Haruki korai novelláinak legjavából válogat. Rafinált olvasmányok ezek, látszólag egyszerűek, mégis súlyosak. Különös, felkavaró és elgondolkodtató élmény valamennyi. Többségünk mégis azért szereti Murakamit, mert a szerző a megismerhetetlent járja körül, az olvasó pedig szeret belemerülni a misztikus, talányos, sokszor átláthatatlan meseszövésbe.
A kötet tizenkét év novellatermését fűzi egy csokorba. A rövid elbeszélések már előrevetítik azoknak a kultikussá vált nagyregényeknek a sokkal összetettebb és bonyolultabb világát, amelyek meghozták a nagy áttörést, és Murakamit a világ egyik legismertebb, legolvasottabb szerzőjévé emelték.”
A fülszöveg és az előszavak elolvasása után próbáltam a történeteket elemző
szemmel olvasni, szándékosan keresve azt, amit a szerző mondani akar velük. A
nagy részüknél sikerült, de akadt néhány novella, amelyet annyira zagyvának éreztem,
hogy azt se igen tudtam kibogozni, amiről szó volt, a mögöttes tartalmát pedig
egyáltalán nem fedeztem fel. A novellák minősége ilyen szempontból vegyes, de
többet találtam jónak, mint nem is rossznak, csak furának.
A Szendergés a nem alvó, olvasó nőről
például igencsak elnyerte a tetszésemet, mintha csak rólam írták volna. Nagyon
tetszett ezen kívül a Találkozás a
100%-ig tökéletes lánnyal egy napos áprilisi reggelen, a Gyújtogató, a Családi ügy, a Lassú hajó
Kínába és A délután utolsó kertje.
A Némaság pedig egyértelműen a
kedvencem lett; ez egy olyan emberi kapcsolatot dolgoz fel, amelyben a felek
ösztönösen gyűlölik egymást. Ezt a
novellát nagyon emberközelinek érzem; mindenki találkozott már olyannal, akit
az első pillanattól kezdve nem kedvel, de nem tudná megmondani, miért. Valahogy
ösztönösen érez valamilyen tulajdonságot a másikban, amely az övével, vagy az ő
gondolkodásával, elveivel ellentétes. Később aztán vagy kiderül, mi ez a
tulajdonság, vagy nem. Főként azonban a novella megoldása tetszett, az, ahogy a
főhős sajátos némasági fogadalmának segítségével túllép ezen az ösztönös
gyűlöleten. Mindannyiunknak így kellene tenni.
A másik oldalon viszont ott van a
Kurblimadár és a nők kedden, a
Kenguruközlemény és a Tv-emberek,
amelyekkel nem tudtam mit kezdeni. Szóval, ha van itt valaki, aki tudja, mit
szeretne mondani ezekkel a novellákkal Murakami Haruki, kérem, hogy ne tartsa
magában! Nagyon szeretném őket megérteni.
A történetek egyébként tényleg egyszerűek, sokszor már idegesítően
hétköznapiak: feltettem a vizet,
megfőztem a tésztát és aztán megettem. Majd leültem a kanapéra és bambultam.
A nyelvezeten viszont meglepődtem; visszafogottabbat, kevésbé könnyedet vártam –
kellemes csalódás volt.
A tizenhét novellából bőven lehet idézeteket gyűjteni, ezekkel szeretnék ma
búcsúzni:
„Egyszóval, ha valami már
megtörtént, az bizony megtörtént, és ha még nem, hát azzal sincs mit kezdeni.”
„Egy nem tökéletes üzenet olyan,
mint egy pontatlan menetrend. Akkor már sokkal rendesebb dolog, ha ilyesmit
egyáltalán nem is hozunk létre.” – így vagyok én a blogbejegyzésekkel J
„A lényeg, hogy én nem akarok
elhasználódni a mintázataim ismétlésében.”
„Egy olyan életnek, amelyben nem
érzem, hogy élek, nincs különösebb értelme, akkor se, ha örökké tart.”
„Ez előfordul, nem? – kérdezte. –
Szerintem legalább egyszer mindenkivel előfordul. Mármint az, hogy minden
egyértelmű ok nélkül utáljon valakit. Nem tartom magam értelmetlenül gyűlölködő
embernek, de akkor is vannak, akik egyszerűen nem jönnek be. Észérvektől
függetlenül. És az a probléma, hogy az érzés legtöbbször kölcsönös.”
„Ha most megkérdezné, konkrétan mi
bajom volt vele, bajban lennék. Nem tudnék példát mondani. Csak azt
hajtogatnám, hogy én egyszerűen tudtam, hogy milyen.”
„De saját egyénisége, az nincsen.
Mondanivalója sincs mások számára. Akkor elégedett, ha mindenki elismeri.
Közben csodálattal adózik a saját képességeinek. Pedig csak forog, amerre a
szél fúj. Teljesen üres. De ezt senki nem látta át. Valószínűleg egyedül csak
én.”
4/5
A hét hátralevő részében valószínűleg ismét valami rövidebbet veszek le a
polcról. Hogy mit, az még számomra is rejtély. Mindenesetre valamivel a 15. héten
is jelentkezni fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése