20. hét: Mentő-Rejtő-kötetek

Néha szükség van egy-két rövidebb történetre. Ha másért nem, át azért, hogy megmentsék a hetet, és születhessen bejegyzés a 20. hétre is – ha már a Setét Torony 4 kilencszáz oldalát nem sikerült egy hét alatt elolvasni. Ismét Rejtő Jenő mentett meg, tegnap este két kisregényét olvastam el.

A drótnélküli gyilkosság

Kiadó: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 70

A fülszöveg:
„Már majdnem minden együtt volt a bűntényhez: a tettesek, a hatalmas örökség és az áldozat. Csak egy holttest hiányzott. Viszont gyilkosság hulla nélkül még a technika mai fejlettsége mellett is szinte elképzelhetetlen.” Így a három tettes – „az örökké vidám, gyönyörű Jojo” valamint két testvére, Henry és Bob – kénytelenek voltak kitalálni a „drót”, azaz a holttest nélküli gyilkosságot, hogy hozzájuthassanak fukar nagybátyjuk vagyonához. Sikerül is eltüntetni a nagybácsit a színről – eltűnését öngyilkosságnak álcázva. A három ál-gyilkos öröme azonban hamarosan ürömre fordul: a felbontott végrendelet kellemetlen meglepetéseket tartalmaz, ráadásul bácsikájuk tetemét megtalálják egy közeli tengeröbölben. Így menekülniük kell számos kalandot és megpróbáltatást átvészelve…“

Számomra ez a könyv egy fejlődésregény; azt követjük figyelemmel, ahogy a három szertelen fiatal felelősségteljes, komoly felnőtté érik. Rejtő mindezt a szokásos humorral tálalja, mely ebben az esetben kissé morbidnak is tűnhet. Bob és Jojo őserdei kalandjai pedig arról igyekeznek képet festeni, amilyen élet zajlott ebben az időben egy ültetvényen. Ebből is látható, hogy a felszín alatt egy komoly társadalmi probléma rejtőzik. Látszólag könnyed olvasmány, mélyebb tartalommal, mint amit elsőre várunk. Az írói stílus a szokásos; bár kevesebb kifacsart mondattal találkoztam, mint az eddig olvasott műveiben, egy-egy megfogalmazáson most is hangosan nevettem. A helyesírással nem voltam elégedett, sajnos nagyon sok hiba van ebben a kiadásban.

A kedvenc idézetem a könyvből:

„Sajnos a legszebb események éppoly kevéssé tűrik a nyomdafestéket, mint a legrútabbak.”

4,5/5

Jó üzlet a halál

Kiadó: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 80

A fülszöveg:
„A regény főszereplője Tom – Fülig Jimmyhez hasonló figura –, aki Honolulutól Batáviáig otthonosan mozog a kikötők világában. Biztosabb megélhetés reményében elszegődik az Új Amszterdami Részvény Társasághoz, ahol tisztességes munka mellett gyors meggazdagodást ígérnek a jelentkezőknek. Ezek után pottyan egy ház tetejéről Tom fejére a csinos Elly, aki láthatóan menekül valaki elől. A fiatalok egymásba szeretnek, s Tom végül fényt derít a Részvény Társaság piszkos ügyeire is.”

Tudtomon kívül két, témában elég hasonló kisregényt választottam. Tom jellemfejlődése hasonlóan látványos, mint Bobé és Jojóé  A drótnélküli gyilkosságban; szintén haszontalan fiatalemberből válik komoly felnőtt a történet végére. A történet középpontjában egy biztosítási csalás áll, amely a való életben is fennálló, komoly probléma. A hangvétel könnyed, kevésbé humoros, és a problémát is sokkal inkább a felszínre hozza. A helyesírással sajnos itt sem voltam kibékülve, remélhetőleg ezeket a hibákat más kiadásoknál nem követték el.

A kedvenc idézetem ebből a történetből:

„Fényes nappal nyilvános helyen tilos az emberevés.”

4,5/5

A következő hét végére megpróbálom befejezni a Setét Torony kötetet. Ha esetleg nem sikerül, ismét keresek valami mentőkötetet. Rejtőt vagy sem, majd kiderül.

14. hét: Rövidkék - egy hosszú bejegyzésben

Az elmúlt hétre nagyon nem volt ötletem olvasmány tekintetében. A vállalt kihívások nagy részét teljesítettem, a fennmaradók pedig vagy hosszabb határidejűek, vagy éppen nem tudom megszerezni a szükséges könyveket. Hosszan bámultam a könyvespolcom olvasatlan példányait, de nem tudtam dönteni. Már arra gondoltam, hogy segítségül hívom a moly random gombját, míg végül beugrott, hogy április elseje van. Miért is nem olvasok valamit Rejtő Jenőtől, ha már úgyis ingyen elérhetők az e-könyvei? Lapozgattam a jobbnál jobban hangzó címek között, míg végül döntöttem. Egy rövidebb műre esett a választásom. Így aztán elhatároztam, hogy a 14. hét a rövid könyvek hete lesz.

Rejtő Jenő: Az elsikkasztott pénztáros

Kiadó: Adamo Books
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 78
Az olvasás ideje: 2020. április 1. Este 8 és 10 óra között

A fülszöveg (nem az e-könyvhöz, hanem az eredeti kiadáshoz tartozik, mely négy történetet tartalmaz:
„Az elsikkasztott pénztáros négy – ma elbeszélésnek mondanánk, annak idején filléres regényként ismert – Rejtő-"etűdöt" tartalmaz. A címadó írás a balek csetlés-botlásáról és – természetesen – végzetszerű szerencséjéről szól; a Járőr a Szaharában légiós –, A Fekete Kapitány kalóztörténet; a Pipacs a fenegyerek pedig a klasszikus P. Howard-i jellemkomikum és nyelvi humor briliáns miniatűrje. Ez utóbbiból származik Pipacs remek slágere: „Az élet olyan, mint a nádszál: Ma még vidáman kacagsz, De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel…”
Íme a sorozat tizenegyedik, utolsó előtti darabja. Az Egy bolond száz bajt csinál (amely cím kétségtelen igazságtartalommal rendelkezik) nem tartozik a közismert P. Howard-művek közé. Pedig ez is fogalommá vált figurákkal ajándékozza meg az olvasókat: e regény egyik főszereplője például Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója…”

Azért ezt választottam, mert kellően fura volt a címe, és kellően rövid is volt bolondok napi olvasmánynak; kifejezetten pár órás olvasnivalót kerestem aznapra. Olvastam már Rejtőt, ismerem a stílusát, mégis újra meglepődtem rajta. Az a mondatszerkesztés, egyáltalán az alapötlet, a szókincs… Az ember betegre neveti magát rajta. Az elsikkasztott pénztáros tulajdonképpen egy végtelenül aranyos sztori egy balekról és a becsületről. Egyszerű, de nagyszerű. A szereplőket is azonnal megkedveltem, Curzon urat időnként sajnáltam is. A hangulatot érzékeltetendő, három idézetet hoztam a könyv elejéről; egyébiránt a felét idemásolhatnám, ha az összes kedvenc idézetet meg akarnám osztani.

„Curzon úr, e regényünk hőse, sajnos, nélkülözte mindazon kvalifikációkat, amelyek alkalmasak arra, hogy egy embert regényhőssé tegyenek.”

„Elég közismert típusa a polgárnak az a tömegvonzás hatása alatt álló egyén, aki elhatározta, hogy mától kezdve takarékoskodni fog, de a mozi előtt kifüggesztett színes plakát vonzása megváltoztatja akaratát.”

„Húszezer elszabadult, bűnre éhes dollár elsikkasztott egy védtelen pénztárost.” – upsz, spoiler.

5/5

Egy két óra alatt elolvasott kisregény mégsem felel meg a 14. hétre – gondoltam. Felborítaná az arányokat. Így hát elővettem az én régóta hanyagolt Kindle-ömet, és megkerestem a hét másik rövid olvasmányát.

Miguel Estrada: Madhouse

Kiadó: Magánkiadás
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 116
Az olvasás ideje: 2020. április 3. – 2020. április 4.

A fülszöveg (saját fordításban, az eredetit itt olvashatják az angolul tudó érdeklődők):
„Ne beszélj idegenekkel…

Amikor a szülei válásával szembesül, a tizenegy éves Lucas elmenekül otthonról abban a reményben, hogy családja újra egyesül, hogy megtalálja. Az üres utcákon sétálgat, amikor felveszi egy titokzatos nő, aki felajánlja, hogy gondoskodik róla és szerető családot biztosít neki.

A fiú egy ágyhoz bilincselve ébred egy omladozó házban a semmi közepén, és a legmélyebb félelmeivel kell szembenéznie, hogy túléljen új otthonában.”

Ismét egy kis nyelvgyakorlás, bár ez amerikai angol volt, nem brit. Nem baj, gondoltam, egynek jó lesz. Egynek valóban jó volt. A szerző venezuelai, és ez az első megjelent műve. Egyáltalán nem rossz, sőt, én biztosan gyengébbet írnék. Az elejét túl gyorsnak és túl drámainak, mondhatni brazil szappanoperásnak éreztem, nem volt életszerű. Valahogy az egésszel ez volt a baj: nem volt életszerű. Nem mintha a horrornak feltétlenül annak kellene lennie, sőt, inkább az ilyesmi soha ne váljon valóra. A sok Stephen King után viszont hiányoltam a valósághoz való nagyobb mértékű kapcsolódást, az összetettséget, vagy valami mögöttes tartalmat. Túl egyszerű volt, és túl egyértelmű. Kíváncsi leszek a szerző további munkásságára is, mert tehetségesnek gondolom. Az ötlet ugyanis jó, a megvalósítás is jó lesz majd, és azért utolsó mondattal sikerült megborzongatnia. Szabad fordításban két idézetet hozok a könyvből.

„Ilyen zavart elméknek nem kellene tudni pihenni, nem?”

„A címkéken olyan bonyolult nevek voltak, hogy kételkedett benne, hogy bárki, akinek nincs PhD-ja, ki tudja őket ejteni.”

4/5

Végezetül egy novelláskötetet hoztam egy japán szerzőtől, Murakami Harukitól. Mivel nem kedvelem az animéket és a mangákat, bizonyos szintű előítélettel és óvatossággal viszonyulok mindenhez, ami japán. Tulajdonképpen a párom unszolására olvastam el, mert nem volt jobb ötletem, ő pedig erősködött, hogy tetszeni fog. Nem bántam meg, hogy hallgattam rá, és talán a jövőben nyitottabban állok majd hozzá a japán szerzőkhöz.

Murakami Haruki: Köddé vált elefánt

Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 408
Fordító: Nagy Anita
Az olvasás ideje: 2020. április 2. – 2020. április 8.

A fülszöveg:
„A Köddé vált elefánt című kötet Murakami Haruki korai novelláinak legjavából válogat. Rafinált olvasmányok ezek, látszólag egyszerűek, mégis súlyosak. Különös, felkavaró és elgondolkodtató élmény valamennyi. Többségünk mégis azért szereti Murakamit, mert a szerző a megismerhetetlent járja körül, az olvasó pedig szeret belemerülni a misztikus, talányos, sokszor átláthatatlan meseszövésbe.
A kötet tizenkét év novellatermését fűzi egy csokorba. A rövid elbeszélések már előrevetítik azoknak a kultikussá vált nagyregényeknek a sokkal összetettebb és bonyolultabb világát, amelyek meghozták a nagy áttörést, és Murakamit a világ egyik legismertebb, legolvasottabb szerzőjévé emelték.”

A fülszöveg és az előszavak elolvasása után próbáltam a történeteket elemző szemmel olvasni, szándékosan keresve azt, amit a szerző mondani akar velük. A nagy részüknél sikerült, de akadt néhány novella, amelyet annyira zagyvának éreztem, hogy azt se igen tudtam kibogozni, amiről szó volt, a mögöttes tartalmát pedig egyáltalán nem fedeztem fel. A novellák minősége ilyen szempontból vegyes, de többet találtam jónak, mint nem is rossznak, csak furának. 

A Szendergés a nem alvó, olvasó nőről például igencsak elnyerte a tetszésemet, mintha csak rólam írták volna. Nagyon tetszett ezen kívül a Találkozás a 100%-ig tökéletes lánnyal egy napos áprilisi reggelen, a  Gyújtogató, a Családi ügy, a Lassú hajó Kínába és A délután utolsó kertje. A Némaság pedig egyértelműen a kedvencem lett; ez egy olyan emberi kapcsolatot dolgoz fel, amelyben a felek ösztönösen gyűlölik egymást. Ezt a novellát nagyon emberközelinek érzem; mindenki találkozott már olyannal, akit az első pillanattól kezdve nem kedvel, de nem tudná megmondani, miért. Valahogy ösztönösen érez valamilyen tulajdonságot a másikban, amely az övével, vagy az ő gondolkodásával, elveivel ellentétes. Később aztán vagy kiderül, mi ez a tulajdonság, vagy nem. Főként azonban a novella megoldása tetszett, az, ahogy a főhős sajátos némasági fogadalmának segítségével túllép ezen az ösztönös gyűlöleten. Mindannyiunknak így kellene tenni.

A másik oldalon viszont ott van a Kurblimadár és a nők kedden, a Kenguruközlemény és a Tv-emberek, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni. Szóval, ha van itt valaki, aki tudja, mit szeretne mondani ezekkel a novellákkal Murakami Haruki, kérem, hogy ne tartsa magában! Nagyon szeretném őket megérteni.

A történetek egyébként tényleg egyszerűek, sokszor már idegesítően hétköznapiak: feltettem a vizet, megfőztem a tésztát és aztán megettem. Majd leültem a kanapéra és bambultam. A nyelvezeten viszont meglepődtem; visszafogottabbat, kevésbé könnyedet vártam – kellemes csalódás volt.

A tizenhét novellából bőven lehet idézeteket gyűjteni, ezekkel szeretnék ma búcsúzni:

„Egyszóval, ha valami már megtörtént, az bizony megtörtént, és ha még nem, hát azzal sincs mit kezdeni.”

„Egy nem tökéletes üzenet olyan, mint egy pontatlan menetrend. Akkor már sokkal rendesebb dolog, ha ilyesmit egyáltalán nem is hozunk létre.” – így vagyok én a blogbejegyzésekkel J

„A lényeg, hogy én nem akarok elhasználódni a mintázataim ismétlésében.”

„Egy olyan életnek, amelyben nem érzem, hogy élek, nincs különösebb értelme, akkor se, ha örökké tart.”

„Ez előfordul, nem? – kérdezte. – Szerintem legalább egyszer mindenkivel előfordul. Mármint az, hogy minden egyértelmű ok nélkül utáljon valakit. Nem tartom magam értelmetlenül gyűlölködő embernek, de akkor is vannak, akik egyszerűen nem jönnek be. Észérvektől függetlenül. És az a probléma, hogy az érzés legtöbbször kölcsönös.”

„Ha most megkérdezné, konkrétan mi bajom volt vele, bajban lennék. Nem tudnék példát mondani. Csak azt hajtogatnám, hogy én egyszerűen tudtam, hogy milyen.”

„De saját egyénisége, az nincsen. Mondanivalója sincs mások számára. Akkor elégedett, ha mindenki elismeri. Közben csodálattal adózik a saját képességeinek. Pedig csak forog, amerre a szél fúj. Teljesen üres. De ezt senki nem látta át. Valószínűleg egyedül csak én.”

4/5

A hét hátralevő részében valószínűleg ismét valami rövidebbet veszek le a polcról. Hogy mit, az még számomra is rejtély. Mindenesetre valamivel a 15. héten is jelentkezni fogok.

4. hét: Keary Taylor - Skin and Bone

Változatlanul fáraszt A harcos. Legközelebb már nem is mondom. Ha így folytatom, 5 másik könyvet is elolvasok, mire annak a végére érek. A jelen bejegyzésben értékelt Skin and Bone-t is pihenésképpen olvastam, illetve egyfajta teszt is volt – ez volt ugyanis az első e-könyvem. A Kindle-nek (melyről itt írtam nemrég), vagyis a Kindle Store-nak van az a remek tulajdonsága, hogy ingyenes e-könyvek is fellelhetők rajta. Ezeket böngészve találtam rá erre a könyvre is. Nagyon friss, tavaly novemberben jelent meg, egyelőre csak angolul, és magyar megjelenést sem láttam a közeljövőben – igaz, nem is nagyon kerestem.

Magánkiadás

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 324

Mivel nem létezik még a hivatalos magyar verzió (és ki tudja, hogy valaha lesz-e), a fülszövegét saját fordításban adom közre:

"Bármit megtennék érte, akár azzá a nővé válok, akit szeret…

A NŐ
Éveken keresztül minden tőlem telhetőt megtettem, de csak egyet akart: azt, hogy ő visszajöjjön. Így hát apránként alakultam át valakivé, akit szerethetett.  De addig nem ment lépre, amíg le nem feküdtem vele.

Ő lettem.

Most minden tökéletes. Boldogok vagyunk. Szerelmesek. És nem sejt semmit.

SAWYER
Valaki a saját nevemmel küldött nekem egy videót. Én látszom rajta, amint visszatérek a szülővárosomba és újra felveszem a kapcsolatot a gimnáziumi barátommal, Ezrával. Azok az én ruháim, az én nevetésem, és az én arcom.

Aztán megfosztott a szabadságomtól. Majd arra kényszerített, hogy nézzem, ahogy átveszi helyem, és mindenkit becsap, mint egy kaméleon. Világos, hogy mit akar, és Ezra is túlságosan gyorsan szerez vissza engem.

Úgy tűnik, csak egy valaki vette észre, hogy valami nem stimmel. Ezra bátyja, Davis – az az ember, akit utoljára hívtam. Van valami sötét Davis szemében, és ő nem az a típus, aki feladja, amíg nem kap választ.

Ezért valahogy megfizet. A szélhámos bánni fogja a napot, amikor felvette a Sawyer James nevet."

Az eredeti fülszöveg ide kattintva olvasható. Erre azt mondtam: na, ez biztos jó! Nagyon tetszett az alapötlet, kíváncsi voltam, hogyan dolgozta ki a (számomra ismeretlen) szerző.

Sajnos a könyv „jósága” szinte ki is merül ennyiben. Pedig mennyi minden lehetett volna benne! Pszicho-thrillernek definiálják; a pszicho még nagyjából meg is van a negatív karakterben, sőt, mondhatom, hogy egészen jól eltalált elmebeteget alkotott, akár hiteles is lehet. Még majdnem jobban is kedveltem, mint a pozitív karaktert. A „thrill”, az izgalom viszont lemaradt. A sztori lagymatag volt, túl sok volt a fecsegés, közben meg történt a nagy semmi.

A legnagyobb problémám viszont a túlzott tökéletesség volt. Itt mindenki szép, jóképű, gazdag (!), jellemtelen, és minden úgy működik, ahogy kigondoljuk. Semmi buktató, sehol egy B terv, sehol egy csavar – se kicsi, se nagy. Ez az oldal sokkal inkább volt a valóságtól elszakadt, mint a negatív karakter.

Maga a történet csak azért nem teljesen egysíkú, mert a két nő szála párhuzamosan fut – így látni lehet a negatív karakter indítékait is, amit általában szeretek. A szerző több teret adhatott volna a szereplők gondolatainak – így nem ismerjük meg őket igazán, nehéz velük azonosulni.

Jellemfejlődést a két mellékszereplőnél láttam inkább, a két nő körülbelül ugyanolyan maradt, mint amilyen volt. Az összes többi szereplő csak egy-egy jelenetre tűnt fel; kicsit a levegőben lógtak, senkihez nem kötődtek, a sztori így leszűkült erre a négy emberre: Sawyerre, a szélhámosra, Ezrára és a bátyjára. Számomra ez is kevéssé valósághű; nem azt mondom, hogy minden városlakónak benne kell lennie névvel, foglalkozással, lakcímmel, jellemrajzzal, de nehezen hihető, hogy ennyire a világtól elzártan létezzenek. Valahogy nem emberi, nem természetes, hogy a környezetükről alig van információ. Mintha egy dobozban történne minden.

Mindent összevetve: túl egyszerű volt. Egy ilyen jó alapötletből sokkal többet lehetett volna kihozni, legalább annyit, hogy kedvenc idézetem lehessen belőle. Nem lett. A csillagokat az ötlet és a nyelvezet miatt kapja – ez utóbbi igencsak bejött.

3,5/5

A goth és az e-book olvasó - Kindle-tulajdonos lettem

Sok jót hallottam már az e-book olvasókról, sőt, az egyik kedvenc Stephen King-novellám is ehhez a kütyühöz kapcsolódik, mégis, ahogy a novella főhőse, sokáig ellenálltam. Végül nagyjából három héttel ezelőtt mégis vettem egyet. Mondhatom, soha jobb dolgot nem vásárolhattam volna hirtelen felindulásból.

A már említett novella ugyan megmozgatta a fantáziámat, akkor elgondolkodtam a vásárláson, de még nem érett meg. A végső döntést akkor hoztam meg, amikor megtudtam, hogy A kirajzás-trilógia további két kötetét nem fogják magyarul kiadni. Mivel szeretném tudni, hogy van tovább, és idén mindenképp szeretnék többet olvasni idegen nyelven, amit a legjobban e-könyvek segítségével tehetek meg, szinte nem is maradt más választásom, mint a Kindle. Persze, van a könyvtárban is idegen nyelvű könyv, de azok a műfajok, amiket én szeretek, kevésbé képviseltetnek itt is. Különben is, ha a belső hang azt mondja, „Vegyél egy Kindle-t!”, akkor venni kell egy Kindle-t. A Moly-on találtam is valakit, aki segített a beszerzésben. Három hetet mondtam, mégis igazából csak két hete vagyok boldog Kindle-tulajdonos. Az első készülék sajnos gyári hibás volt, a kijelző alja nem működött, ezért cserélni kellett, amit egy héttel a vásárlás után tudtunk megvalósítani. A második készülék már szuper, ahogy hazavittem, el is kezdtem felfedezni. Töltöttem is már rá könyveket, sőt, egyet már el is olvastam.

Hogyan juthat el egy könyvmoly (főleg egy olyan kvázitechnofób, mint én) arra a szintre, hogy a papír alapú könyveket lecserélje egy elektronikus kütyüre? A fent leírtak csak a válasz egy részét képezik. Valóban az idegen nyelvű könyvek egyszerűbb beszerzése volt az elsődleges ok, viszont több más ok is szól amellett, hogy vásároljunk magunknak egy ilyen olvasót. Ilyen például a helyhiány. Ugyan most kaptam még két könyvespolcot a meglevő nagy mellé, a kívánságlistám még mindig nagyobb, mint amennyit ezek az új jövevények elbírnának (nem mellesleg nem csak az én könyveimet kell rajtuk elhelyezni), több polcot pedig már tényleg nem tudok hova tenni. Tudom, könyvtár. De azt vissza kell adni, a kedvenceket pedig szeretem megvenni. Stephen Kinget gyűjtöm, és ha már egy sorozatnak megvan egy része, úgy illik, hogy a többit is megszerezzem hozzá. Ehhez hely kell, ami nincs. Az e-book olvasóra viszont rengeteg könyv fér, maga az olvasó pedig alig foglal több helyet egy mobiltelefonnál.

Utazáshoz is rendkívül praktikus. A Végítéletet anno nem véletlenül nem cipeltem magammal sehova, és ezen kívül is sok olyan könyv van, ami túl nagy ahhoz, hogy kényelmesen utazzunk vele. Buszon, metrón az ilyeneket lehetetlen olvasni, vonaton még talán megoldható, de ott a másik gond: ha nagy, akkor nehéz is. Én utálok cipekedni, és nem vagyok hajlandó csak azért még egy táskát magammal vinni, hogy a könyv is beférjen. Az e-book olvasó szinte bárhova befér, ha mégsem, akkor is kényelmesebb ezt kézben vinni, mint egy 1200 oldalas téglát.

Észrevettem azt is, hogy az olvasón gyorsabban is haladok a könyvvel, mint általában a papír alapúakkal. Ez persze nagyrészt abból adódik, hogy az olvasón egy oldal kisebb, mint egy normál könyv lapjai – az itt elolvasott 100 oldal tehát nem teljesen egyenlő a papír alapú 100 oldallal, de a statisztikában jól néz ki.

Valóban nincs olyan hangulata, mint az igazi könyvnek, és az olvasó tartásától nem lesz izomlázas a tenyerem (ahogy a Végítéletnél az volt. Nincs finom könyvillata és a polcon sem kéz ki jól. Lemerül, elromlik. Ezek ellenére bátorítok mindenkit, aki eddig ódzkodott tőle, hogy próbálja ki! Érdemes! J