John Cure: Hamu

John Cure már tavaly belopta magát a szívembe A lány, akit élve ástak el című könyvével (meg a főszereplő Huszti Nimróddal). Tavaly egy nagybevásárlás alkalmával akadt meg a szemem az új könyvén, amely a Hamu címet viseli. Sejtve, hogy jóban leszünk, sietve a kosaramba is tettem. Jó döntés volt.

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 318
Az olvasás ideje: 2022. február 22. – 2022. február 27.

Én ezt a könyvet gyakorlatilag felfaltam. Igyekezni is kellett az olvasással, hogy a heti könyv is meglegyen, és a kedvenc krimis/thrilleres kihívásomba is bele akartam férni, emellett a hétvégét leszámítva időm sem nagyon volt olvasni. Nem is kellett több két esténél; rövid is és pörgős is. Aztán mikor a végére értem, csak néztem ki a fejemből, és azt mondogattam: húb*zmeg.

Szeretem a két idősíkon futó cselekményeket; élvezettel szemlélem az eseményeket, és tűkön ülve várom, hogy mikor és hogyan érnek össze a szálak. Így volt ez Elek Sándor, alias Alex történetével is. Az elején úgy nézett ki, hogy kísértettörténet lesz belőle – ezt abszolút nem bántam, rég olvastam már olyat, amitől kellemetlen éjszakáim lettek volna. Aztán ahogy a cselekmény haladt előre, kezdett gyanús lenni, hogy nem biztos, hogy erről van szó. A múltbeli és a majdnem jelenbeli szál annyira elütött egymástól, hogy először el se tudtam képzelni, hogy fognak ezek összeérni. Egy családfő, aki a múltban adósságspirálba került, majd a majdnem jelenben lövéseket hall, égett foltokat lát és hamut söpröget. Egyszerűen nem állt össze. Végül egy ponton megbicsaklott a dolog, és akkor nekem is leesett a tantusz, és szinte pontosan ki is találtam, mi az egésznek a poénja. Sajnos többet nem mondhatok, hogy biztosan ne spoilerezzek el valamit.

Gyorsan olvasható könyv; a cselekmény feszes, mindig van min izgulni, és a karakterek is érdekesek. Némelyikük fájdalmasan igazi, például Alex, Olga viszont fájdalmasan nem – mégis ki látott már fekete hajú, barna bőrű orosz nőt? Ha valamiért nyűgös vagyok a könyvvel kapcsolatban, akkor az ez. Meg az a pár benne maradt értelmetlen mondat, de az olvasás élményét annyira nem rontja, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsak neki.

Három szóban összefoglalva: szeretem John Cure-t. Most már a második könyvére tudom azt mondani, hogy simán megállja a helyét nemzetközi szerzőtársai között, sőt, jó esélye van a kedvenc magyar író címre is. A Hamu pedig már biztosan az idei év kedvenc könyvei között lesz.

 

4. hét: Keary Taylor - Skin and Bone

Változatlanul fáraszt A harcos. Legközelebb már nem is mondom. Ha így folytatom, 5 másik könyvet is elolvasok, mire annak a végére érek. A jelen bejegyzésben értékelt Skin and Bone-t is pihenésképpen olvastam, illetve egyfajta teszt is volt – ez volt ugyanis az első e-könyvem. A Kindle-nek (melyről itt írtam nemrég), vagyis a Kindle Store-nak van az a remek tulajdonsága, hogy ingyenes e-könyvek is fellelhetők rajta. Ezeket böngészve találtam rá erre a könyvre is. Nagyon friss, tavaly novemberben jelent meg, egyelőre csak angolul, és magyar megjelenést sem láttam a közeljövőben – igaz, nem is nagyon kerestem.

Magánkiadás

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 324

Mivel nem létezik még a hivatalos magyar verzió (és ki tudja, hogy valaha lesz-e), a fülszövegét saját fordításban adom közre:

"Bármit megtennék érte, akár azzá a nővé válok, akit szeret…

A NŐ
Éveken keresztül minden tőlem telhetőt megtettem, de csak egyet akart: azt, hogy ő visszajöjjön. Így hát apránként alakultam át valakivé, akit szerethetett.  De addig nem ment lépre, amíg le nem feküdtem vele.

Ő lettem.

Most minden tökéletes. Boldogok vagyunk. Szerelmesek. És nem sejt semmit.

SAWYER
Valaki a saját nevemmel küldött nekem egy videót. Én látszom rajta, amint visszatérek a szülővárosomba és újra felveszem a kapcsolatot a gimnáziumi barátommal, Ezrával. Azok az én ruháim, az én nevetésem, és az én arcom.

Aztán megfosztott a szabadságomtól. Majd arra kényszerített, hogy nézzem, ahogy átveszi helyem, és mindenkit becsap, mint egy kaméleon. Világos, hogy mit akar, és Ezra is túlságosan gyorsan szerez vissza engem.

Úgy tűnik, csak egy valaki vette észre, hogy valami nem stimmel. Ezra bátyja, Davis – az az ember, akit utoljára hívtam. Van valami sötét Davis szemében, és ő nem az a típus, aki feladja, amíg nem kap választ.

Ezért valahogy megfizet. A szélhámos bánni fogja a napot, amikor felvette a Sawyer James nevet."

Az eredeti fülszöveg ide kattintva olvasható. Erre azt mondtam: na, ez biztos jó! Nagyon tetszett az alapötlet, kíváncsi voltam, hogyan dolgozta ki a (számomra ismeretlen) szerző.

Sajnos a könyv „jósága” szinte ki is merül ennyiben. Pedig mennyi minden lehetett volna benne! Pszicho-thrillernek definiálják; a pszicho még nagyjából meg is van a negatív karakterben, sőt, mondhatom, hogy egészen jól eltalált elmebeteget alkotott, akár hiteles is lehet. Még majdnem jobban is kedveltem, mint a pozitív karaktert. A „thrill”, az izgalom viszont lemaradt. A sztori lagymatag volt, túl sok volt a fecsegés, közben meg történt a nagy semmi.

A legnagyobb problémám viszont a túlzott tökéletesség volt. Itt mindenki szép, jóképű, gazdag (!), jellemtelen, és minden úgy működik, ahogy kigondoljuk. Semmi buktató, sehol egy B terv, sehol egy csavar – se kicsi, se nagy. Ez az oldal sokkal inkább volt a valóságtól elszakadt, mint a negatív karakter.

Maga a történet csak azért nem teljesen egysíkú, mert a két nő szála párhuzamosan fut – így látni lehet a negatív karakter indítékait is, amit általában szeretek. A szerző több teret adhatott volna a szereplők gondolatainak – így nem ismerjük meg őket igazán, nehéz velük azonosulni.

Jellemfejlődést a két mellékszereplőnél láttam inkább, a két nő körülbelül ugyanolyan maradt, mint amilyen volt. Az összes többi szereplő csak egy-egy jelenetre tűnt fel; kicsit a levegőben lógtak, senkihez nem kötődtek, a sztori így leszűkült erre a négy emberre: Sawyerre, a szélhámosra, Ezrára és a bátyjára. Számomra ez is kevéssé valósághű; nem azt mondom, hogy minden városlakónak benne kell lennie névvel, foglalkozással, lakcímmel, jellemrajzzal, de nehezen hihető, hogy ennyire a világtól elzártan létezzenek. Valahogy nem emberi, nem természetes, hogy a környezetükről alig van információ. Mintha egy dobozban történne minden.

Mindent összevetve: túl egyszerű volt. Egy ilyen jó alapötletből sokkal többet lehetett volna kihozni, legalább annyit, hogy kedvenc idézetem lehessen belőle. Nem lett. A csillagokat az ötlet és a nyelvezet miatt kapja – ez utóbbi igencsak bejött.

3,5/5