John Cure: Hamu

John Cure már tavaly belopta magát a szívembe A lány, akit élve ástak el című könyvével (meg a főszereplő Huszti Nimróddal). Tavaly egy nagybevásárlás alkalmával akadt meg a szemem az új könyvén, amely a Hamu címet viseli. Sejtve, hogy jóban leszünk, sietve a kosaramba is tettem. Jó döntés volt.

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 318
Az olvasás ideje: 2022. február 22. – 2022. február 27.

Én ezt a könyvet gyakorlatilag felfaltam. Igyekezni is kellett az olvasással, hogy a heti könyv is meglegyen, és a kedvenc krimis/thrilleres kihívásomba is bele akartam férni, emellett a hétvégét leszámítva időm sem nagyon volt olvasni. Nem is kellett több két esténél; rövid is és pörgős is. Aztán mikor a végére értem, csak néztem ki a fejemből, és azt mondogattam: húb*zmeg.

Szeretem a két idősíkon futó cselekményeket; élvezettel szemlélem az eseményeket, és tűkön ülve várom, hogy mikor és hogyan érnek össze a szálak. Így volt ez Elek Sándor, alias Alex történetével is. Az elején úgy nézett ki, hogy kísértettörténet lesz belőle – ezt abszolút nem bántam, rég olvastam már olyat, amitől kellemetlen éjszakáim lettek volna. Aztán ahogy a cselekmény haladt előre, kezdett gyanús lenni, hogy nem biztos, hogy erről van szó. A múltbeli és a majdnem jelenbeli szál annyira elütött egymástól, hogy először el se tudtam képzelni, hogy fognak ezek összeérni. Egy családfő, aki a múltban adósságspirálba került, majd a majdnem jelenben lövéseket hall, égett foltokat lát és hamut söpröget. Egyszerűen nem állt össze. Végül egy ponton megbicsaklott a dolog, és akkor nekem is leesett a tantusz, és szinte pontosan ki is találtam, mi az egésznek a poénja. Sajnos többet nem mondhatok, hogy biztosan ne spoilerezzek el valamit.

Gyorsan olvasható könyv; a cselekmény feszes, mindig van min izgulni, és a karakterek is érdekesek. Némelyikük fájdalmasan igazi, például Alex, Olga viszont fájdalmasan nem – mégis ki látott már fekete hajú, barna bőrű orosz nőt? Ha valamiért nyűgös vagyok a könyvvel kapcsolatban, akkor az ez. Meg az a pár benne maradt értelmetlen mondat, de az olvasás élményét annyira nem rontja, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsak neki.

Három szóban összefoglalva: szeretem John Cure-t. Most már a második könyvére tudom azt mondani, hogy simán megállja a helyét nemzetközi szerzőtársai között, sőt, jó esélye van a kedvenc magyar író címre is. A Hamu pedig már biztosan az idei év kedvenc könyvei között lesz.

 

4. hét: John Cure: A lány, akit élve ástak el

Ennek a könyvnek a címe tetszett meg nagyon; épp valami mást akartam megrendelni a Szukits.hu-ról, és az olcsóbb kiszállítás érdekében még szükség volt pár könyvre a kosárba. Ez lett az egyik.

Kiadó: Enigma
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 384
Az olvasás ideje: 2021. január 25. – 2021. január 30.

A fülszöveg:
„Az ​Ördögkatlannak nevezett vörös szoba szörnyű kínok és halálsikolyok színhelye. Vérbrigádnak hívják magukat, és a saját otthonukból rabolnak el nőket, hogy aztán az internet legmélyebb bugyrában, a hírhedt dark neten keresztül tegyék közzé a haláltusájukról készült videókat.
A félholt lányt, egy félig megnyúzott nő holttestével együtt egy hajléktalan férfi kaparja ki a sáros földből. A lány a nevén kívül semmi másra nem emlékszik, és napjait egy szanatóriumban tölti az emlékeiért küzdve, miközben próbál megbarátkozni nőiességében megcsonkított testének látványával. Zorának hívják. Ő a Vérbrigád rémtetteinek egyetlen túlélője. Miután Zora kiléte napvilágra kerül, a nyomozást vezető rendőrtiszt, felismerve a lányt fenyegető életveszélyt, egy régi barátját hívja segítségül abban bízva, hogy ő képes lesz megtalálni és megállítani a Vérbrigádot.
Huszti Nimród visszavonultan él egy aprócska faluban, ahol ideje nagy részét sorsukra hagyott macskák és kutyák megmentésével tölti. Ugyan reflexei megkoptak, és a múlt démonaival is meg kell küzdenie, de a férfi teste és elméje még birtokolja azt a különleges tudást, amit két évtizeden keresztül a nemzet érdekében vívott titkos háborúkban tökéletesített. Viszont mindarra, amivel szemben találja magát, még ő sincs felkészülve.
John Cure legújabb regénye egy vérbeli, hátborzongató thriller, ami egyben a Medúza-krónikák felkavaróan izgalmas és sokkoló nyitánya.”

A borító:
Kellően elmebeteg, a címnek pontosan megfelelő illusztrációval. Erősíti bennem a tudatot, hogy soha ez életben nem szeretnék így járni.

Így tetszett:
Nem tudtam, hogy magyar szerzővel van dolgom, egészen addig, amíg az első oldalon meg nem láttam a magyar keresztnevekkel rendelkező szereplőket. Be kell vallanom, elsőre furcsák is voltak; kevés hazai irodalmat olvasok, de azt hiszem, ezen sürgősen változtatni kell.

A szerző nem sokat bajlódik a felvezetéssel, rögtön belecsöppenünk a sűrűjébe egy gyilkossággal és emberrablással. Aztán, mint a híradóban, a véres részek után jön a cukiság: Nimród megment egy néhány hetes kiscicát. Aztán megint vált a kép, és megtalálják a lányt, akit élve ástak el.

A cselekmény több szálon fut: vagy egy Nimródnak, egy Zorának, és még egy a soron következő áldozat(ok)nak. Az ilyet szeretem. Meg az olyat is, amikor a leírtak olyan erősen hatnak rám, hogy konkrétan gyomorgörccsel ülök a könyv fölött és várom, mi lesz ebből.
Régóta vártam már egy olyan könyvre, ahol ennyi vér van, ilyen brutalitás, és ilyen elmebeteg elkövető. Elég sokszor szisszentem vagy kiáltottam fel olvasás közben.
A dark webért külön jár a piros pont, ebből az ötletből sokat lehet kihozni, de eddig még nem láttam, hogy bárki hozzányúlt volna a témához, főleg így. Halálpornó, mint alapkoncepció… Szerintem nem is kell ragozni.
A szerelmi szál meg egyszerűen kell. Biztos, hogy a későbbiekben lesz még jelentősége, és nem csak azért van ott, mert miért ne, vagy hogy oldja a feszültséget.

Nimród karakterével egy új kedvencet avattam; katona, macskás és jó humorú… Hatalmasakat nevettem a beszólásain. Az előéletéről még szívesen olvastam volna, remélhetőleg a további részekben még több háttérinfo kerül elő róla.
Gréti nagyon cuki, Zorát rettenetesen sajnáltam (a kilétére egyébként elég hamar rájöttem), a legközelebb viszont Karola szála állt hozzám – az ő történetének egy része nagyon elevenembe talált.

A vége egy kicsit túl egyszerűen jött, kicsit még húzhatta, vagy esetleg jobban bemutathatta volna, hogy hogyan jöttek rá, kiket és hol kell keresni. Ez kicsit olyan húzás volt, mint amilyeneket akciófilmekben lehet látni.

Egyébiránt bátran ki merem jelenteni, hogy nemzetközi színvonalú bűnügyi thrillert olvastam. És ezek után tuti, hogy a Normafára se fogok tudni úgy elmenni soha többet, hogy ne ez a könyv jusson eszembe.

Ami sajnos egy kicsit levesz az értékéből, az a szerkesztés; az újranyomás előtt érdemes lenne az illetékeseknek átnézni, hogy ne maradjanak benne elgépelések, nem egyeztetett mondatrészek, ly-j hiba, stb. Az olvasás élményét számomra nem rontották ezek, de azért fennakadtam rajtuk. És azt sem ártott volna eldönteni, hogy az a bizonyos valaki vegyész vagy gyógyszerész, mert nem egészen mindegy. Emiatt vonom le azt a fél csillagot. Ezt jelzésnek szánom, egyénként ettől eltekintve új kedvencet avatok.