Nem bírtam ki. Elhatalmasodott rajtam a Q-ügyosztály-mánia. Sietni kellett vele a Krimi tavasz határideje miatt, de még ha nem kellett volna, akkor is biztosan hamar ledarálom. 4 nap, amiből 3 munkás hétköznap. Mindenki megnyugtatására: szoktam aludni!
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 464
Fordító: Sulyok Viktória
Az olvasás ideje: 2021. március 28. – 2021. március 31.
A fülszöveg:
„Carl Mørck és kis csapata egy régi gyilkossági ügyben nyomoz, de váratlanul
kiderül, hogy esetük összefüggésben lehet egy nemrégiben elkövetett
emberöléssel. Nehezíti a dolgukat, hogy Rose a múltja rémképeivel viaskodva
teljesen összeroppan. Carl, Assad és Gordon minden követ megmozgat, hogy
segítsen neki talpra állni. Közben egy ámokfutó szedi áldozatait Koppenhága
útjain, és egyre több fiatal nő esik áldozatul cserbenhagyásos gázolásnak, egy
diszkó kirablása pedig lövöldözésbe torkollik. Az sem kizárt, hogy minden mindennel
összefügg. Na de hogyan? Sikerül a Q-ügyosztálynak minden szálat felgöngyölítenie?
És tudnak segíteni Rosénak, mielőtt végképp elborul az elméje?”
A borító:
A
felső képen egy csempe (?) borította helyiség sarkában álló szék, az alsón egy
okostelefon, betört képernyővel. Első ránézésre ez aztán akármi is lehet, nem
tűnik összefüggőnek. Pedig az. De még hogy!
Így tetszett:
Na
itt aztán van minden is. Sok különálló ügy, mindegyik külön szálon, a jó ég se
tudja, összefüggenek-e. A leghangsúlyosabbnak mind közül Rose szálát éreztem,
emellett a tulajdonképpeni nyomozás – aminek a fő szálnak kellene lennie - is
mellékvágányra terelődik. Ezen persze az sem segít, hogy ez az ügy most nem
olyan, mint amelyekkel eddig a Q-ügyosztály foglalkozott. Be kell vallanom,
engem is ez érdekelt a legkevésbé.
Sokkal jobban tetszett Anneli és a három buta tyúk szála (írhatnék HP-t is,
nem rövidítve). Ez utóbbiak húsba vágóan igaziak – mindenki ismer egy Denise-t,
Jazminét vagy Michelle-t, akinek a munka büdös, ő maga az élethez hülye, és
csak arra játszik, hogy eltartsák. Tökéletesen megértettem Anneli fortyogó
dühét irántuk, magam is hasonlót éreztem, amikor az ő fejezeteiket olvastam.
Néha én is szívesen lecsaptam volna őket.
Rose háttértörténete pedig igen megrázó, és sajnos, ez sem áll távol a
valóságtól. Ismét egy példát látunk arra, hogyan teheti tönkre egy mérgez szülő
valakinek az életét. Végig szurkoltam neki, hogy vegyen jobb irányt a sorsa, a
könyv közepe felé kezdtem komolyan aggódni érte.
Ez a rész nagyon sok és sokféle érzelmet váltott ki belőlem, egyfajta
hullámvasút volt. De minden percét élveztem. Az előző kötethez képest ebben kevesebb
elmés beszólás volt, de azért ezen is felnevettem párszor hangosan. Végre
valahára megvilágosodtam az előző részek címeit illetően is – erre csak annyit
tudok mondani, hogy Jussi Adler-Olsen elmegy a fenébe.
Valahogy azt is érzem, hogy ebben a kötetben kezdenek elvarródni a
szereplők szálai; elkezdett közeledni a sorozat vége. Már most elönt a
szomorúság, ha arra gondolok, hogy már csak három rész van hátra – ha lehet
hinni az ígéreteknek. Nagyon remélem, hogy nem.
Ha még lamentálhatnék egy kicsit, talán sikerülne eldöntenem, hogy a
Szelfik vagy A 64-es betegnapló a legjobb az eddig olvasottak közül, egyelőre
holtversenyt hirdetek a dobogó legfelső fokára. Holnap pedig nekilátok az
utolsó eddig megjelent kötetnek. Addigra elmúlik a sokkhatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése