Idén még nem is volt Q-ügyosztály. Ez egyszerűen hallatlan. Milyen jó, hogy van a Krimi tavasz kihívás, ami eszembe juttatta, milyen hűtlen is vagyok!
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 464
Fordító: Dr. Dobosi Beáta
Az olvasás ideje: 2021. március 20. – 2021. március 28.
A fülszöveg:
„Carl Mørcköt a döglött aktákat kezelő Q-ügyosztály főnökét reggeli
szunyókálásában zavarja meg a Bornholm szigetéről érkező telefonhívás.
Kollégája egy tizenhét éves ügy részleteit kívánja megosztani vele. Mørck
hallani sem akar az új feladatról, amit rá akarnak sózni, s rövid úton le is
rázza a kéretlen hívót. Ám csak pár óra telik el, s egy abszolút váratlan
fordulat úgy feldühíti Carl önfejű asszisztensét, Rosét, hogy nincs mit tenni:
az ügyosztály akcióba lép. A távoli dán szigeten több mint másfél évtizede
eltűnt egy életvidám, fiatal nő, akit azután egy fán lógva találtak meg. A
nyomozás szálai egy furcsa, napimádó szektához vezetnek. Mørcknek és segítőinek
Rosénak, Assadnak és az újonc Gordonnak egy egész gyilkosságsorozatot kell
felderíteniük, miközben egy ördögi manipulátor mindent megtesz, hogy
eltakarítsa őket az útból.”
A borító:
A
felső képen egy bicikliző lány, aki nagy valószínűséggel a fülszövegben
említett áldozat lehet. Az alsó képen sziklás tengerpart, olvasás után azt
mondom, ez a sziget lehet, ahol az események történtek. Egyszóval: a szokásos.
Így tetszett:
Atyaég,
de hiányoztatok! Erre mindig akkor jövök rá, amikor egy kicsit hanyagolom a sorozatot
– na nem azért, mert unom, szó sincs róla -, aztán amikor megint előveszem, jön
a fangirling.
Arra ugyan még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy miért ez a címe, de ez a
legkevésbé sem zavar, kárpótolt érte a tartalom.
Ebben a részben egy hihetetlenül lassú, döcögős, egyáltalán semmi értelmet és
eredményt nem mutató nyomozásról olvashatunk; körülbelül a történet feléig
hőseink minden megkérdezettől csak olyan választ kapnak, amit már eddig is
tudtak, ha egyáltalán kommunikálnak velük. Nem túl biztató. Aztán szép lassan jönnek
az új információmorzsák, az ember meg már a haját tépi, hogy miért nem
haladnak.
Mert ugyebár, ahogy lenni szokott, látjuk a másik szálat is; ezúttal azét
az emberét, akik nyomozóink keresnek, akiről úgy gondolják, az elkövető lehet.
Az olvasónak viszont e szál ismeretében egy kicsit más elképzelése van arról,
hogy ki lehet az. Mondhatom, rendesen meg is vezetett vele Jussi. A végkifejletre
egyáltalán nem számítottam, arra sem, hogy így fog pörögni minden, illetve hogy
ilyen egyszerűen elvarródnak a szálak. Kicsit a Fácángyilkosokra emlékeztet a befejezés; kiderül, ki mit tett, de
nem lesz jelentősége.
A közjátékokat imádtam, betegre nevettem magam Assad beszólásain, Carl
kommentárjain, akár a párbeszéd része volt, akár csak a gondolataiban
fogalmazta meg őket. A legjobbak azok, amelyek Gordonra és az inkompetensségére
vonatkoznak. Ezeken mindig hangosan, a térdemet csapkodva nevettem.
Pirjót az elejétől fogva ki nem állhattam, (jé, egy finn, akit nem szeretek!);
rég találkoztam ennyire ellenszenves szereplővel. Azért a No1 még mindig
Dolores Umbridge, de Pirjo is az élmezőnyben van.
Tetszett ez a vallásokat, napkultuszt felölelő téma is, előhozta a
spirituális oldalamat. A legérdekesebb a professzor értekezése volt arról,
miszerint minden vallás egy tőről fakad, és minden hitvilágban ugyanazok a
motívumok jelennek meg. Örültem, hogy a saját ilyen irányú elméletemre kaptam a
könyvtől még egy megerősítést.
Nagyon kíváncsi leszek a háttérsztorik folytatására: a szögbelövős ügyre és
Assad hátterére is. Elképzelni nem tudom, hogy lehet tovább. Roséért pedig
aggódom, nehogy elveszítsük.
Röviden összefoglalva: Jussi Adler-Olsen ismét egy szuper könyvet alkotott,
köszönet neki érte. Már most sajnálom, hogy csak már két rész van hátra az
eddig megjelentekből, azt pedig még inkább, hogy ezeken felül már csak kettőt
tervez.
Most pedig megyek és megbeszélem magammal, hogy a Szelfik legyen-e a
következő, vagy az Ecc, pecc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése