Napok óta Q-ügyosztály lázban égek. Egészen pontosan egy hete, amikor is
elkezdtem a sorozatot a Nyomtalanullal
(értékelés a címre kattintva). Sajnos az élet közbeszólt, ezért kevesebb időm
maradt a napi olvasásra, így a második kötetet lassabban végeztem ki.
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 382
Fordító: Szőke Zsolt
Az olvasás ideje: 2020. június 26. – 2020. július 4.
A fülszöveg:
Egy tóparti nyaralóban brutálisan meggyilkolnak egy testvérpárt. A rendőrség
egy csoport gazdag és befolyásos családból származó diák között keresi az elkövetőket.
A bizonyítékok azonban nem perdöntőek, így egy idő után vádemelés nélkül
félreteszik az ügyet. Ám kilenc évvel később az egyik gyanúsított feladja
magát, és beismeri, hogy ő volt a tettes. Az eset aktái valamiképp mégis az
elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztályt vezető Carl Mørck asztalára kerülnek,
aki először arra gondol, hogy tévedésről van szó. Végül csak beleássa magát az
esetbe, és rájön, hogy itt bizony bűzlik valami. A nyomok egy csapzott
hajléktalanon, Kimmie-n keresztül az ország három leghatalmasabb férfijához
vezetik. De a triumvirátus maga is kétségbeesetten kutat az utcán élő nő után,
mert olyan tudás birtokában van, ami egy életre tönkreteheti őket. A
hajtóvadászat kezdetét veszi…“
A borító:
Az előző kötethez hasonlóan itt is két fekete-fehér képet látunk a borítón; a
dominánsabb a cím alatt helyezkedik el, és egy nőalakot ábrázol, amit (feltehetően)
egy alagútban, esetleg csatornában guggol. A cím feletti képen egy vonatot látunk.
A fülszöveget olvasva valószínűsíthető, hogy a képen az ügy megoldásának
kulcsát ismerő hajléktalan nő szerepel, aki sokkal inkább fiatal, konszolidált
kinézetű lánynak tűnik. Ez a kép, és a cím feletti vonat képe is később nyer
értelmet, ahogyan a cím is.
Így tetszett:
Az
előző kötettel, és az abban megjelenő üggyel összehasonlítva a második sokkal
bonyolultabb. Több szál és több idősík jelenik meg párhuzamosan, és sokszor
csak a fejezet harmadik-negyedik mondatánál derül ki, hogy kit és mikor látunk
éppen. Nagyon oda kell figyelni, könnyen el lehet veszni a történetben. Az
egyik szál természetesen a Q-ügyosztályé és a nyomozásé. Egy másik szálat
kapnak a hatalmasok, egy harmadikat pedig Kimmie, az utcán élő nő. Utóbbi
szereplők múltjára is rálátást kapunk, így fokozatosan feltárulnak előttünk
azok az események, amelyek után Carl, Assad és újdonsült kolléganőjük, Rose
nyomoznak.
A cselekmény szövevényes, kevésbé fordulatos, ugyanakkor tökéletesen
szemlélteti, milyen helyzetbe kerül egy nyomozó, ha érinthetetlen emberekre
gyanakszik egy bűntény során. A Q-ügyosztály minduntalan akadályokba ütközik:
az ügy régi volta, a korábban megszületett ítélet és a volt internátusi diákok
összetartása mind-mind a nyomozás hátráltatására hivatottak. Carlék persze nem
nyugszanak bele, és mindent megtesznek, hogy az akadályokat elhárítsák és
felgöngyölítsék az ügyet. Emiatt úgy éreztem, kissé vontatottan haladunk előre,
és volt egy olyan érzésem is, ami az utolsó 60 oldalnál erősödött, hogy itt nem
lesz megoldás, nem lesz ítélet. Megoldás végül lett; olyan, ami hűen tükrözi
azt, hogy ilyen magas pozícióban levő emberekhez hogyan lehet hozzányúlni.
Mindeközben a háttérsztori, amely Carl magánéletével foglalkozik, szintén halad
előre egy lassú tempóban. Kíváncsian várom, mi sül ki belőle.
Változatlanul szeretek belelátni a tettes elméjébe is. A legjobban Kimmie
szála tetszett. Viszontagságos múltjába is bepillantást nyerhetünk, és
világosan látszanak az indítékai és őrültsége is. Teljességgel megérthető, hogy
mit miért tesz; a bosszúvágy és nem teljesen ép elméje hajtja. Az a típusú
karakter, akinél nehéz eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll; én egy
sötétebb szürke jellemnek mondanám, akiben alapvetően megvan a jóság, a jó
szándék, de az élettörténete miatt felülkerekednek a negatív vonások,
jellemének sötét oldala.
A hatalmasok egyértelműen ellenszenvesek voltak számomra. Tipikusan azok az
emberek, akik azt gondolják, hogy a pénzük miatt bármire képesek és bármit
megtehetnek, ezért nincs félnivalójuk. A történet igazolja is ezt a
gondolkodást.
Carl és Assad változatlanul jó páros, sokat nevetek Assad nyelvi botlásain
és a kettőjük közötti ping-pongon. Rosét is kedvelem, és a főnökével
ellentétben nem találom idegesítőnek. Plusz piros pont jár a szerzőnek azért,
hogy alternatív stílusú karakternek írta meg őt. Nem írja le pontosan, melyik
szubkultúrába tartozik, de a külseje alapján én punkra vagy goth-ra tippelek,
inkább az utóbbi felé tendálva. Ha leírná valamelyik részben, milyen zenét
hallgat…
Ez alkalommal kicsit többet jegyzeteltem, több gondolat ragadta meg a
figyelmem illetve nevettetett meg. Jöjjenek most ezek:
„Jellemző a nyaralásra. Hogy véget
ér.”
„Mindenki maga választja meg a halálát.”
„A friss vidéki levegő akkor a
legjobb, ha füstszűrőn keresztül tüdőzi le az ember.” - láncdohányosoknak ismerős lehet az
életfilozófia
„Szükségtelen a becézés, a
behízelgés és az ajándékeső, ha az emberek csupán egyvalamire ácsingóznak
igazán: a tiszteletre.”
„Ha megszűnik egy akadály, fix,
hogy jön egy másik.”
Jussi Adler-Olsen ezzel a résszel is jót alkotott, és ugyan az előző rész
egy hajszállal jobban tetszett, kíváncsian várom a folytatást. Máris elkezdem.
4,5/5🌟
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése