Hagyománnyá vált nálam, hogy a friss King-megjelenéseket azonnal, a lehető leghamarabb kezdem és fejezem be, megadva a lehetőséget magamnak, hogy az első értékelője lehessek. Nos, Billyvel istenesen megcsúsztam, mind a kezdést, mind a befejezést illetően. Egyszerre bánom is meg nem is, mert egy ilyen könyvet falni kell, viszont így legalább tovább tartott az élmény.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 470
Fordító: Neset Adrienn
Az olvasás ideje: 2021. december 4. – 2021. december 23.
A fülszöveg:
„EGY
RENDES FICKÓ ROSSZ MUNKAKÖRBEN
Billy Summers bérgyilkos, a legjobb a szakmájában.
Kitüntetett iraki háborús veterán, a világ legjobb mesterlövészei közé
tartozik. Munka után viszont felszívódik. Erkölcsi kódexe szerint csak az
igazán rossz emberekre vadászik. Billy végleg ki akar szállni, előbb azonban
vár még rá egy utolsó munka. Ugyan mi sülhetne el rosszul? Persze hogy minden.
És miközben Billy megpróbálja összerakni szétesett világát, megmenti a fiatal
Alice-t is, és végül együtt indulnak megbosszulni egy rendkívül gonosz ember
bűneit.
A láttató erejű, izgalmas könyv részben háborús történet, részben óda az
amerikai kisvárosokhoz és az ott élő emberekhez, ráadásul a King-próza egyik
leglenyűgözőbb és legmeglepőbb párosát mutatja be. Regény a szerelemről,
szerencséről, sorsról és egy olyan összetett hősről, aki mindössze az utolsó
lövésre van a megváltástól.
A borító:
Jó
ötlet ez a töltény középen, illetve a ház képe is, ahogy a füstben látszik –
nem mögötte, hanem mintha ablakot vágnánk rajta, onnan néznénk. A kivitelezés
gyönyörű, az pedig elgondolkodtató, hogy melyik ház is lehet az. Bucky-é, vagy
a nyári lak… Szerintem az utóbbi.
Így tetszett:
Az utolsó meló témaköréből elég
sok mindent ki lehet hozni, ami jól és rosszul is elsülhet. Attól függ, mennyi
klisét halmoz fel benne a szerző. Volt belőlük Billy Summers történetében is,
ami természetes; ha egy témát sokan sokféleképpen próbálnak feldolgozni, alig
marad valami, ami újdonságként hat. Szerencsére kevéssel találkoztam.
A fülszöveget felületesen olvastam
csak el (vagy úgy se), ezért nem igazán volt képem arról, mit is várjak a
történettől. Az első úgy 30 oldalon úgy találtam, viszonylag lassú lesz, részletesen
fel fogja építeni a regényt, amit egyáltalán nem bántam. Kimondottan élveztem
azt a részt, amikor Billy beépülését írja le a szomszédságba. Örültem
ugyanakkor, hogy nem fűzte fel az egész könyvet Az Utolsó Meló kivitelezésére –
ez csak egy esemény volt a sok közül, egy mérföldkő, illetve egy fordulópont.
Nagyra értékeltem, hogy nem azzal a bizonyos lövéssel zárul a történet. Talán
én is öregszem, de nem is arra voltam kíváncsi, hogy hogy sikerül a merénylet,
sokkal jobban érdekelt az, hogy mi történik Billyvel utána – elkapják-e vagy
sem.
Alice belépése a történetbe
igencsak megkavarja az amúgy sem éppen álló vizet. Billyről eddig is lehetett
sejteni, hogy alapvetően nem rossz ember, de ez azon a ponton válik még inkább világossá,
amikor a sorsára hagyott Alice-t felkarolja, mérlegelve, de vállalva a
kockázatokat, amelyeket a lány jelenléte a szökésére nézve jelenthet. A
továbbiakat már együtt tervezik meg.
Kiderül viszont, hogy az a bizonyos utolsó meló nem ott ér véget, ahol Billy
(és az olvasó) gondolta. Az új információk az eddigieknél is jobban felülírják
főhősünk terveit, és most már Alice sorsának alakulását is.
King nem először csinál olyat,
hogy megkedveltet az olvasóval egy olyan karaktert, akiről, ha csak a
leglényegesebb információkat tudjuk, nincs is szükségünk többre, már húzzuk is
le a rolót. Billy is sokkal összetettebb, mint amilyennek látszik, kezdve
onnan, hogy nem csak az együgyű énje
van. A történetét megismerve – amelyet a szomszédságba való beépülése alatt a
fedősztori hitelessé tétele érdekében kezd el írni – látjuk, milyen események,
mennyi lelki trauma vezetett ahhoz, hogy előbb tengerészgyalogos, majd bérgyilkos
legyen. Én kifejezetten kedveltem, kicsit Roland Deschainre emlékeztetett.
Alice, aki kitörni vágyik a szülői
elnyomásból, de rosszkor, rossz helyre keveredik, korunk sok fiatal lányát
testesíti meg. Az elején rettenetesen sajnáltam, és örültem a fejlődésének és a
gyógyulásának, a vége felé viszont kissé kételkedni kezdtem benne, hogy egy
hús-vér lány valóban hasonlóan viselkedne-e. Persze nem kizárt. A részéről
kialakult függés emlékeztet a Stockholm-szindrómára, de mégsem erről van szó az
esetében. Ha már az előbb a Setét Tornyot emlegettem, kettőjük viszonya nekem
Roland és Jake viszonyára hajaz.
Kedveltem az Örökzöld utca lakóit,
és az öreg Bucky-t is, Billy megbízói viszont ellenszenvesek voltak az első
pillanattól.
Nem voltam biztos benne, hogy
pontosan hogyan és hova fut ki a történet, de vagy megedződtem már, vagy csak
elég jól ismerem Kinget ahhoz, hogy ne számítsak happy endre. Volt is könnyezés
az utolsó oldalakon. Nem is állt volna jól ennek a sztorinak, ha minden jól
alakul a végén. Az már tényleg túl klisés lett volna. A Ragyogásra való utalásra nem számítottam, de megmelengette a szívemet.
Egy remekül kidolgozott történetet
kaptam az elmúlt három hétben, ami eléggé a szívemhez is nőtt. Billy
élettörténetével és a könyves szállal kapcsolatban volt némi fenntartásom, és
éreztem is egy kis bizonytalanságot körülötte, mintha King se tudta volta
biztosan eldönteni, hogy jó ötlet-e így kezelni. Végül csalódást nem okozott,
mert befejezte és nagyjából minden infót megtudtam, amit akartam, de egy
icipicit sántít a megvalósítás. Emiatt a fél csillag mínusz. Azt viszont
továbbra is imádom, ahogy belemászik a lélektanba. És tudjátok mit? Azt is
imádom, hogy nem horrort ír.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése