Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dél-Korea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dél-Korea. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 21., szombat

47. hét/2: Han Kang - Nemes teremtmények

Ahogy az előző bejegyzést is kezdtem: van a molyon egy kihívás, amelyre való jelentkezéskor három címkét kellett megadni, amely alapján a kihívásgazda választott három könyvet, amelyeket a teljesítéshez el kell olvasni a megadott határidőig. Az én címkéim az igaz történet, a krimi és a thriller voltak. A kapott könyvek pedig a Nem vagyok sorozatgyilkos, A lány a vonaton, és a Nemes teremtmények. Korábban egyiket sem olvastam, és csak a másodikról hallottam egy keveset. A Nem vagyok sorozatgyilkoson már túl vagyok, az értékelés a címre kattintva olvasható. Most a Nemes teremtmények következett.



Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 220
Fordító: Kiss Marcell
Az olvasás ideje: 2020. november 19. – 2020. november 21.

A fülszöveg:
„1980 májusában Dél-Koreában a diktatúra ellen tüntetnek a diákok. A hatalom válaszul bejelenti a szükségállapotot, kivezényli a hadsereget, és a katonák meggyilkolnak több száz fiatalt. A diákok, köztük tizennégy-tizenöt éves gimnazisták gyűjtik össze a harcokban elesett társaik holttestét, hogy azonosíthassák és eltemethessék őket. Ebből a tragédiából bomlik ki az áldozatok és a gyászoló túlélők története. Meg egy diktátor vezette rezsimé.
Elmesélni az elmesélhetetlent – erre vállalkozik a Nemzetközi Man Booker-díjas Növényevő szerzője. Han Kang második magyarul megjelenő regényében hazája, Dél-Korea elfojtott traumájának, a szülővárosában történt 1980-as véres kvangdzsui mészárlásnak állít emléket.”

A borító:
Egy szegycsont nélküli bordakosár, beletűzött virágokkal, rajta egy madár. Tetszetős, nem kellemes témát vetít előre, de az igazi szimbolikájára nem sikerült rájönnöm. Színvilágában ellensúlyozza a tartalom komolyságát és komorságát, ami szerintem nem túl szerencsés; félrevezető lehet annak, aki a fülszöveget nem olvasta el.

Így tetszett:
Sokkolt. Elég sok borzalmat olvastam már, súlyos, szomorú eseményekről, ennyire mégsem rázott meg egyik sem, mint most ez a kötet. 50 oldalon keresztül csak a halál, a holttestek, a szenvedés… Tény, hogy rosszkor olvasom (nekem is volt halottam két hete), talán emiatt is ütött meg jobban, viszont ettől eltekintve is nyomasztó a hangulata.

Általában jól bírom a kegyetlenség, a kínzások leírását, esetleg felszisszenek egyszer-egyszer; itt ennél többről volt szó: elkerekedett szemmel meredtem a könyvre, miközben kicsúszott a számon egy hosszabb Áááááúúúú!!! A legrosszabb az egészben pedig az, hogy a leírt események nem is a nagyon távoli múltban történtek. Az utolsó néhány fejezet idején már éltem, sőt, ha bármiféle híradások eljutottak ide az ottani dolgokról, akár hallhattam is róluk. Mérhetetlen sajnálatot éreztem a szereplők iránt az átélt dolgok miatt.

A szerzőnek sikerült úgy átadnia a történteket, hogy az ember szinte ott van az események középpontjában, mindent lát, mindent érez. Ami viszont megnehezítette a befogadást, az az elbeszélési mód. A váltott szemszög még nem is lett volna annyira zavaró, az E/1-ben, és/vagy E/2-ben íródott fejezetek és az elbeszélő kiléte egyértelmű tisztázásának hiánya viszont zavarossá tette, hogy épp kinek a szemszögéből figyeljük az eseményeket vagy a másik szereplőt. A végére ugyan körbeérnek a szálak, és össze lehet rakni, hogy ki, kihez, hogyan kapcsolódik, de a klasszikus regényforma mellőzésével egy határozottan nehéz. A párbeszédeket sem jelölte egyértelműen, így azt sem volt egyszerű megállapítani, hogy azok meddig tartanak, és honnan olvassuk ismét a belső monológot. A magam részéről a kiadók helyében hoznék az írók felé egy szabályt, miszerint a párbeszédeket egyértelműen jelölni kell.

Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, hogy a fordító utószavának utolsó mondataiból válik egyértelművé, hogy melyik fejezet kiről szól. Ez lehetett volna inkább előszó, így nem az olvasás végén kerülnek a helyükre ezek a dolgok.  

Egyetlen idézetet emeltem ki a könyvből, amely véleményem szerint az egészet összefoglalja:

„Igaz, hogy az ember alapvetően kegyetlen jószág?”

Bármennyire is nehéz volt, örülök, hogy ezt a könyvet kaptam az említett kihíváshoz, különben nem biztos, hogy ráakadtam volna. Szélesedett általa a látóköröm és bővültek az ismereteim a világban történt borzalmakról. Helye van a gyűjteményemben. Az egy csillagot a szerkezete miatt vonom le.

4/5