Ahogy az
előző bejegyzést is kezdtem: van a molyon egy kihívás, amelyre való
jelentkezéskor három címkét kellett megadni, amely alapján a kihívásgazda
választott három könyvet, amelyeket a teljesítéshez el kell olvasni a megadott
határidőig. Az én címkéim az igaz történet, a krimi és a thriller voltak. A kapott
könyvek pedig a Nem vagyok sorozatgyilkos, A lány a vonaton, és a Nemes teremtmények. Korábban egyiket
sem olvastam, és csak a másodikról hallottam egy keveset. A Nem vagyok sorozatgyilkoson már túl
vagyok, az értékelés a címre kattintva olvasható. Most a Nemes teremtmények következett.
Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 220
Fordító: Kiss Marcell
Az olvasás ideje: 2020. november 19. – 2020. november 21.
A fülszöveg:
„1980 májusában Dél-Koreában a diktatúra ellen tüntetnek a diákok. A hatalom
válaszul bejelenti a szükségállapotot, kivezényli a hadsereget, és a katonák
meggyilkolnak több száz fiatalt. A diákok, köztük tizennégy-tizenöt éves
gimnazisták gyűjtik össze a harcokban elesett társaik holttestét, hogy
azonosíthassák és eltemethessék őket. Ebből a tragédiából bomlik ki az
áldozatok és a gyászoló túlélők története. Meg egy diktátor vezette rezsimé.
Elmesélni az elmesélhetetlent – erre vállalkozik a Nemzetközi Man Booker-díjas
Növényevő szerzője. Han Kang második magyarul megjelenő regényében hazája,
Dél-Korea elfojtott traumájának, a szülővárosában történt 1980-as véres
kvangdzsui mészárlásnak állít emléket.”
A borító:
Egy
szegycsont nélküli bordakosár, beletűzött virágokkal, rajta egy madár.
Tetszetős, nem kellemes témát vetít előre, de az igazi szimbolikájára nem
sikerült rájönnöm. Színvilágában ellensúlyozza a tartalom komolyságát és
komorságát, ami szerintem nem túl szerencsés; félrevezető lehet annak, aki a
fülszöveget nem olvasta el.
Így tetszett:
Sokkolt.
Elég sok borzalmat olvastam már, súlyos, szomorú eseményekről, ennyire mégsem
rázott meg egyik sem, mint most ez a kötet. 50 oldalon keresztül csak a halál,
a holttestek, a szenvedés… Tény, hogy rosszkor olvasom (nekem is volt
halottam két hete), talán emiatt is ütött meg jobban, viszont ettől eltekintve
is nyomasztó a hangulata.
Általában jól bírom a kegyetlenség, a kínzások leírását, esetleg
felszisszenek egyszer-egyszer; itt ennél többről volt szó: elkerekedett szemmel
meredtem a könyvre, miközben kicsúszott a számon egy hosszabb Áááááúúúú!!! A legrosszabb az egészben pedig
az, hogy a leírt események nem is a nagyon távoli múltban történtek. Az utolsó
néhány fejezet idején már éltem, sőt, ha bármiféle híradások eljutottak ide az
ottani dolgokról, akár hallhattam is róluk. Mérhetetlen sajnálatot éreztem a
szereplők iránt az átélt dolgok miatt.
A szerzőnek sikerült úgy átadnia a történteket, hogy az ember szinte ott
van az események középpontjában, mindent lát, mindent érez. Ami viszont
megnehezítette a befogadást, az az elbeszélési mód. A váltott szemszög még nem
is lett volna annyira zavaró, az E/1-ben, és/vagy E/2-ben íródott fejezetek és
az elbeszélő kiléte egyértelmű tisztázásának hiánya viszont zavarossá tette,
hogy épp kinek a szemszögéből figyeljük az eseményeket vagy a másik szereplőt. A
végére ugyan körbeérnek a szálak, és össze lehet rakni, hogy ki, kihez, hogyan
kapcsolódik, de a klasszikus regényforma mellőzésével egy határozottan nehéz. A
párbeszédeket sem jelölte egyértelműen, így azt sem volt egyszerű megállapítani,
hogy azok meddig tartanak, és honnan olvassuk ismét a belső monológot. A
magam részéről a kiadók helyében hoznék az írók felé egy szabályt, miszerint a
párbeszédeket egyértelműen jelölni kell.
Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, hogy a fordító utószavának utolsó
mondataiból válik egyértelművé, hogy melyik fejezet kiről szól. Ez lehetett
volna inkább előszó, így nem az olvasás végén kerülnek a helyükre ezek a
dolgok.
Egyetlen idézetet emeltem ki a könyvből, amely véleményem szerint az
egészet összefoglalja:
„Igaz, hogy az ember alapvetően
kegyetlen jószág?”
Bármennyire is nehéz volt, örülök, hogy ezt a könyvet kaptam az említett
kihíváshoz, különben nem biztos, hogy ráakadtam volna. Szélesedett általa a
látóköröm és bővültek az ismereteim a világban történt borzalmakról. Helye van
a gyűjteményemben. Az egy csillagot a szerkezete miatt vonom le.
4/5