1. hét: J.K.Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Mielőtt belekezdenék az értékelésbe, szeretném leszögezni, hogy mind a könyv, mind a sorozat többi része iránt erős elfogultsággal viseltetek. A Harry Potter és a bölcsek kövét hétéves koromban ajándékba kaptam a nagynénéméktől valami alkalomra – legalábbis az emlékeim ezt mondják. Egy darabig a polcon pihent, aztán piszkálni kezdte a fantáziámat, és nekikezdtem. Ezzel együtt megszületett egy új könyvmoly, és elkezdődött egy életen át tartó rajongás is. Ha jól számolom, hatodik alkalommal olvasom, az első rész eredeti megjelenésének 25. évfordulója alkalmából.

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2000
Oldalszám: 286
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Az olvasás ideje: 2021. január 9. – 2021. január 10.

A fülszöveg:
„A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot.”

A borító:
Nekem még a régi van meg, az illusztrált, seprűn repülő Harryvel az elején. Még a védőborító is megvan, a betűi szinte ugyanúgy fénylenek, mint újkorában. Nem ez a legszebb borító, amit életemben láttam, de a tartalomhoz hű. És habár gyönyörűek az új kiadások, és nagyon fáj a szívem a mardekáros borítóért, nem cserélném el rá semmi pénzért.

Így tetszett:
Furcsa érzés ennyi idő elteltével újra kézbe venni a sorozatot. Az utolsó filmmel lezárult egy korszak nemcsak az én, hanem sok kortársam életében is. Azóta évente előveszem a történetet valamilyen formában, de már idejét sem tudom, a könyveket mikor olvastam utoljára. Éppen itt volt az ideje.

Most, majd’ négyszer annyi idősen, mint amennyi az első olvasáskor voltam, azt kívánom, bár újraélhetném az első olvasás élményét, bár így sem volt rossz – mintha egy rég látott jó baráttal találkoztam volna. Ismerős történet, kívülről tudott mondatok, olyan részek, amelyek a filmben nem, vagy nem így jelennek meg, és amelyekről azt hittem, nem emlékszem már rájuk, de aztán kiderült, hogy valahol az agyam egy rejtett zugában megvannak. Nosztalgikus hangulatban, nevetve, néha borzongva, néha könnyezve olvastam; mégis egy kicsit más szemmel tekintettem az egészre, mint tiniként.

Régen unalmasnak találtam az első 100 oldalt. Most már nem, de azt továbbra is tartom, hogy valóban már-már aránytalanul hosszú és részletes a bevezetés. Rowling lassan, aprólékosan építi a muglik világa mögött megbúvó varázsvilágot, Harryvel együtt fedezzük fel azt. A könyv utolsó harmadában válik egyáltalán világossá, miért is az a cím, ami – itt érthetjük meg azt is, miért akarta Rowling eredetileg a Harry Potter és a varázslóiskola címet adni a kötetnek. Ennyi év és ennyi olvasás után túl sok izgalom nem maradt már bennem, inkább arra voltam kíváncsi, hogy minden mozzanatra emlékszem-e még, illetve gyötörnöm kellett az agyamat, hogy ne minduntalan a filmbeli kastélyt és szereplőket lássam magam előtt. Ez utóbbi volt a legnehezebb.

Más szemmel néztem a szereplők jellemét is, mint korábban. Megértem, hogy miért Hermione volt a kedvencem gyerekként –majdnem ugyanilyen voltam én is, de be kell vallanom, hogy a trollos jelenetig meglehetősen idegesített. Ugyanígy maradtam Draco-fan is. Rowling mesterien tudja érzékeltetni, hogy Harry hogyan érez bizonyos szereplők vagy helyzetek iránt; a remek leírások és a sok találó jelző szinte átragasztja ránk az általa érzett szimpátia vagy éppen antipátia – véleményem szerint ez a korunkkal fordított arányosságban áll. Egyfajta sajátos humor is áthatja a történetet – többször felnevettem egy-egy poénon, amin korábban átsiklottam.

A legérdekesebbek mégis a rejtett üzenetek, hivatkozások voltak; ahhoz, hogy ezeket megtaláljuk, kellenek bizonyos ismeretek a nagyvilágból. Csak hogy a két kedvencemet említsem:

·         Dumbledore 1945-ben győzte le Grindelwaldot – no vajon miért épp akkor?

·         Nicolas Flamel a tavalyi évben ünnepelte 665. születésnapját – akkor idén hány éves is? 😃

Jól esett visszatérni ebbe a világba, újra annak a kisgyereknek lenni, aki a saját roxforti levelét várja. De ha már az nem jött, még mindig itt vannak a könyvek, amelyek ajtót nyitnak Harry világára. Bízom benne, hogy a sorozat többi része is hasonló élményt fog adni. A közeljövőben kiderül.