15-16. hét: J.K.Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege

Egy hónap töretlen krimiolvasás után úgy éreztem, egy kicsit telítődtem és szükségem lesz valami másra, amivel egy kicsit lazíthatok. Még jó, hogy a Harry Potter kéznél van ilyenkor.

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 674
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Az olvasás ideje: 2021. április 11. – 2021. április 23. meg két perc

A fülszöveg:
„Melyik nemzeti válogatott nyeri a Kviddics Világkupát? Ki lesz a Trimágus Tusa győztese? Utóbbiért három boszorkány- és varázslóképző tanintézet legrátermettebb diákjai küzdenek. A világraszóló versengés házigazdája Roxfort, az az iskola, ahová Harry Potter immár negyedévesként érkezik. S ahogy az a felsőbb osztályosoknál már egyáltalán nem különös, Harry és barátai a másik nemet is felfedezik…
Ám nem csupán e kellemes izgalmakat ígérő események várnak rájuk. Voldemort, a fekete mágusok vezére újból készülődik…”

A borító:
Ez a borítót szeretem, még ha nem is árul el túl sokat magáról a cselekményről. Cserébe szép zöld.

Így tetszett:
Ha valami rendkívüli dolog történik a Roxfortban, abban Harry Potternek benne kell lennie és kész. Akkor is, ha ez a Trimágus Tusa, amelyen három, 17 évet betöltött bajnok vehet részt. Szabad akarat vagy életveszély ide vagy oda, neki ebbe bele kell keverednie. Nagyjából ez a klisé az, amit negatívumként tudok megemlíteni erről a részről.

Tovább bonyolódik a cselekmény, az első részek mesevilága már csak nyomokban látható – kezd mind jobban bekúszni a sötétség.  Felvillannak a kulturális különbségek, megjelenik az erőszak, az alá-fölérendeltség a varázserővel bírók körében, és még a kamaszkor is eléri kedvenc hőseinket. Probléma van probléma hátán.

Persze, ha egy könyvben ennyi esemény van, elég valószínű, hogy ezek láncolata tele van buktatókkal és nem várt fordulatokkal. Harry szemszögéből nézve folyamatosan azt érezhetjük, hogy újra és újra valami megoldhatatlan vagy annak tűnő dolog jön elő. Ennek csak egy része maga a Tusa – Ronnal való barátságát is próbára teszik a körülmények, és az sem segít a dolgon, hogy érdeklődni kezd egy lány iránt. Mindemellett megtapasztalja a hírnév egy még rosszabb oldalát: a rosszindulatú pletykákat is. Voldemort mesterkedése a háttérben pedig már csak a torta habján elhelyezkedő cseresznyén megcsillanó fény.

Ebben a részben kezd el jobban látszódni, hogy az egész világ és a történet rendkívül összetett; erre a leginkább Barty Kupor története utal. Az egyik kedvenc mozzanat számomra a kötetben, amikor fény derül a kilétére és a családja titkaira.

A másik, amit nagyon szeretek, és amit nagyon sajnálok, hogy a filmből kihagytak, az Hermione harca a házimanók jogaiért. Tulajdonképpen ez a feminizmus egyfajta szimbóluma – a manók az elnyomott nők, akiknek „a konyhában a helye”, akiket hagyjanak, hadd tegyék a dolgukat, hiszen szeretik. Érdekes belegondolni, hogy amikor a női egyenjogúságról először szó eshetett a történelem során, hasonló értetlenkedéssel fogadhatták az ötletet, mint ahogy Hermione MAJOM feliratú kitűzőit.

A világépítés is folytatódik, és ez nem csak abban merül ki, hogy más országok varázslóit ismerjük meg, hanem még több varázslény is előkerül, és a mágia sötét oldalába is bepillantást nyerhetünk. Habár egy szurcsókkal nem szeretnék találkozni, sokért nem adnám, ha egy sárkányt láthatnék. Vagy egy furkászt.

Most, a sokadik újraolvasásnál jobban figyelek már az utalásokra, jobban észreveszem, hogy melyek azok az elejtett mondatok, amelyek előrevetítenek dolgokat, amelyekre majd csak a későbbi kötetekben kapunk magyarázatot. Azt pedig már nem is kell említenem, hogy ettől a kötettől kezdődően tapasztalhatók a nagy eltérések a filmekben, amit szintén rettenetesen sajnálok.

Jó volt újra elmerülni ebben a világban egy kicsit, hasonlóan éreztem magam a könyv becsukásakor, mint Voldemort, amikor kiemelkedett az üstből. Jöhet egy újabb adag krimi.