18. hét: Chris Carter: Vadász - Robert Hunter 3.

Újra Carter és Robert Hunter, bár kivételesen nem rosszkedvet akartam gyógyítani vele, amikor elővettem – más kérdés, hogy az olvasás ideje alatt mégis jó volt erre is. No nem annyira, mint az előző kötet.

Kiadó: Simon & Schuster
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 464
Az olvasás ideje: 2021. április 25. – 2021. május 8.

A fülszöveg (a magyar kiadásé):
„Ha ​azt hiszed, biztonságban vagy… nem árt, ha újragondolod

Los Angeles egyik használaton kívüli hentesboltjában ismeretlen nő holttestére bukkannak. A helyszínen nem tudják megállapítani a halál okát. Nincs sem vérfolt, sem lövedék vagy kés okozta seb, a fején és a felsőtestén sem éktelenkedik dudor vagy horzsolás, sem fojtogatásra utaló vérömleny a nyakán. A testén egyetlen sérülés sem látszik, a száját leszámítva: azt ugyanis a gyilkos összevarrta. Pontosabban szólva: nem csak azt varrta össze… Amikor a testet a Los Angeles Megyei Halottkémi Hivatalba szállítják, hogy elvégezzék rajta a boncolást, az ügyeletes patológus elszörnyedve szembesül a borzalommal.
A felfedezés és az azt követő tragédia olyannyira sokkolja a rendőrséget, hogy a különösen kegyetlen esetekre specializálódott Robert Hunter nyomozóra bízzák az ügyet. Kisvártatva kiderül, hogy nem egyszeri gyilkossággal van dolguk – úgy tűnik, valaki sorra szedi az áldozatait a harmincas éveik elején járó, hosszú, fekete hajú, fehér bőrű nők köréből. Megfigyeli őket, megvárja a kínálkozó alkalmat, majd kegyetlenül lecsap rájuk. Hunter a társával, Carlos Garciával karöltve kíméletlen hajszát indít a megszállott gyilkos ellen, és csak remélhetik, hogy sikerül becserkészniük a fenevadat, mielőtt ő venné célba őket…”

A borító:
Nem viszik túlzásba ezeket a borítóterveket. A magyar kiadásé sokkal ötletesebb és találóbb, még ha csak a fülszöveget nézzük is.

Így tetszett:
Nemrég olvastam valakitől egy kommentet a Molyon, miszerint ha túl hosszú ideig olvasol egy jó könyvet, mire a végére érsz, már nem is lesz olyan jó. Nem emlékszem már pontosan, ki mondta ezt, de ha magadra ismersz esetleg, innen is üzenem, hogy igazad van. Ezzel a könyvvel sajnos pontosan így jártam.

Időhiány, mindenféle magánéleti dolog és az új King-könyv is hátráltatta ennek a regénynek az olvasását, amit roppantul sajnálok; lehet, hogy jobban haladtam volna, ha az első kettő nincs. Utóbbit meg egyszerűen muszáj volt előbbre venni.

Az előzőekhez képest kissé visszafogottabbnak éreztem ezt a részt – a háromnegyedéig legalábbis biztosan. Nem szólt akkorát a nyitójelenet (legalábbis nekem), és annyira lassan építkezett a cselekmény, hogy szinte untam. Erősen szurkoltam, hogy az utolsó harmadban történjen is valami. Biztos én vagyok zakkant, de nem borzasztottak el annyira a gyilkosságok, nem rázott a hideg, nem éreztem, hogy nekem is fáj, szinte faarccal olvastam végig a leírásokat. Egyetlen karakter leírása ütött csak szíven, még az elején, ez is csak azért, mert annyira fájdalmasan emlékeztetett valakire a múltamból. De még ez sem az a pont volt, hogy egy időre félretegyem.

Ahogy kezdett körvonalazódni, hogy ki és mi állhat a gyilkosságok mögött, úgy kezdett érdekesebbé válni a dolog. A tettes kilétére röviddel Robert előtt jöttem rá, büszke is voltam magamra. Az ő előtörténete volt számomra a könyv legizgalmasabb része, itt már azért kiszaladt egy-egy húúú meg hááá meg óóóó. Tulajdonképpen ismét egy megszállottsággal, egy komplexussal van dolgunk, amit ha sarkosan is, de elég hitelesen mutat be Carter.

A főszereplők jellemét illetően nincs változás, most is Robertnél van minden tudás, mindenki más csak kérdez és nem tudja követni. Habár Garcia és Blake is megcsillogtat némi tudást a végére. Myers karakterét nem tudtam hova tenni, bár inkább kedveltem, mint nem.

Amit viszont az írói stílusnál egyre tisztábban látok, az a hatásvadászat, és a forgatókönyvszerűség. Carter úgy ír, mintha egy filmet vagy egy bűnügyi sorozatot nézne. Amikor a fejezet „What the fuck”-kal és társaival ér véget, szinte látom, ahogy elsötétül a képernyő, és csak a követező részből fog kiderülni, mit talált a halottkém vagy mi van a videofelvételen. Ügyes trükk egyébként, kényszerít, hogy tovább olvasd, de egy idő után nekem már kissé idegesítő.

Nem rossz ez a rész sem, viszont az előzőek egyértelműen jobban tetszettek. A történet elég komplex, jól kitalálta, de valami mégis hiányzik. A sorozatot persze emiatt nem hagyom abba, de bízom benne, hogy a következő erősebb lesz és kárpótol itt az elszenvedett hiányosságokért.