Panem et circenses - Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

Az éhezők viadala-trilógia régóta állt már a polcomon; egészen pontosan öt évig várattam őket, mire rászántam magam az olvasásukra. Mindhárom könyvet egy rádiós nyereményjátékon szereztem meg még 2014-ben; ezeket és egy mozijegyet lehetett nyerni a Futótűz egyik premier közeli vetítésére. Akkoriban épp kevesebb időm volt az olvasásra az egyetem miatt, és ha mégis sikerült könyvet vennem a kezembe, rövidebbeket kerestem, inkább egyrészes műveket. Ezen kívül általában jellemző rám az, hogy az éppen aktuális, trendi műveket csakazértse olvasom el akkor, amikor mindenkinél ezeket látom. Kivételt képez ez alól a Tűz és Jég dala sorozat (ismertebb néven a Trónok harca); ezeket épp az egyetem alatt és épp a népszerűsége csúcsán sikerült elolvasnom. Az éhezők viadalával jócskán megvártam a könyvek és a filmek lecsengését. Elöljáróban annyit mondok, hogy egy kicsit bánom, hogy nem korábban olvastam. Valószínűleg egy kicsit elnézőbben értékeltem volna, ha korban közelebb állok Katniss-hez.

A teljes sorozat elolvasása három hetet vett igénybe – egészen pontosan október 1-20 közé esik. Ez idő alatt más könyvet nem olvastam, nem akartam megszakítani a trilógiát, ha már minden része elérhető, ráadásul a polcomon, így se a boltba, se a könyvtárba nem kell elmenni érte. Tulajdonképpen ez a három hét igazából csak egy-másfél; szinte minden héten csak a hétvégéket, plusz egy-egy napot tudtam aktívan olvasással tölteni. A sorozatok egy szuszra elolvasásának az az egyik hátránya, hogy összefolynak a kötetek: nem különül el élesen, hogy mely események melyik kötetben történtek. Épp ezért érdemi értékelést nem írok külön-külön az egyes kötetekről, csak pár szóban jellemzem őket, és inkább egyben mondom el a véleményemet a történetről.

Az éhezők viadala (I.)

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 390

Fordító: Totth Benedek

Az igazat megvallva kissé félve álltam neki ennek a történetnek; tartottam a csalódástól. Az volt az érzésem, hogy nem fog tetszeni. Vagy unalmasnak fogom találni, vagy túl egyszerűnek. Kellemesen csalódtam. Tetszett az alapsztori és a felépített világ is, ugyanakkor rettenetesen zavart a jelen idő, az E/1 és az ikes igék nem konzekvens ragozása. Ezek némileg akadályoztak abban, hogy a történetre koncentráljak. Kedvenc szereplőt itt még nem választottam, de az már világossá vált önmagam előtt, hogy nem Katniss lesz az. Peeta és Haymitch voltak versenyben. A tempót lassúnak találtam; az elejét túlrészletezi, a viadalt majdhogynem összecsapja. A szerző helyében az arányokon fordítottam volna. Molyon ezt a kötetet 5-ből 4 csillaggal értékeltem (tehát itt 10-ből 8-at kap).

Futótűz (II.)

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 404

Fordító: Totth Benedek

A második kötet szinte pontosan ugyanott kezdődik, ahol az első véget ér, így nem nehéz felvenni a fonalat. Ebben segítenek a visszautalások is az előző kötetre. Nekem ezek némelyike túl szájbarágósnak tűnt, de tekintettel arra, hogy eredetileg a kötetek megjelenése között hosszabb idő telt el, érthető, hogy a szerző minél pontosabban akarja felidézni a korábbi eseményeket. Nem nézi hülyének az olvasót, de feltételezi, hogy nem emlékszik már minden apró részletre. Érdekes módon a sokat emlegetett középső könyv jelenség (ti. az, hogy egy trilógia második része általában az átvezető kötet, ezáltal a sorozat leggyengébb része) itt fordítva érvényesül. Az átvezető kötet jelleg megvan, szerintem mégis sokkal ütősebbre sikerült az elsőnél. Ennél a kötetnél jöttem rá ugyanis arra, hogy egy modern kori Római Birodalomról olvasok. Az előző kötetnél felsorolt zavaró tényezők kevésbé érvényesültek (vagy megszoktam őket és elengedtem a problémát), így jobban tudtam a történésekre és a szereplőkre figyelni. A kedvenc szereplő címet végül Haymitch-nek adományoztam – zseniális figura. Katniss ugyanakkor kezdett egyre inkább idegesíteni. A lassúság és az első fél túlrészletezését és a második fél összecsapását itt is megfigyeltem. Mintha a szerző kötve lenne a 400 oldal körüli hosszúsághoz, és félúton kapna észbe, hogy a sztorinak haladnia is kellene. Ettől eltekintve Molyon 5-ből 4,5 csillagot adtam a kötetre, itt 10-ből 9-et kap.

A kiválasztott (III.)

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 432

Fordító: Totth Benedek

Ahogy az előző kötet, úgy a befejező rész is gond nélkül veszi fel a történet fonalát. A harmadik kötet teszi a dolgát azzal, hogy rendre elvarrja a szálakat: fény derül a Tizenharmadik körzet titkára, tisztázódnak az indítékok, végül a kitűzött célt, a Kapitólium romba döntését is elérik. Nagyon tetszett az, ahogy Katnisst ráveszik, hogy a két fiú közül végre válasszon, ugyanis kezdett idegesítővé válni az őrlődése. Emellett rendkívül zavaró volt a nemtörődömsége is. A végére mégis mutatott egy kis jellemfejlődést, szerencsére a jó irányba. Néhány, számomra logikátlan eseménytől eltekintve a szerző jól felépítette a befejezést. Hősnőnk jelleme miatt vontam le az egy (két) csillagot. Moly: 5-ből 4, blog: 10-ből 8.

Összességében tehát kaptam egy jó alaptörténetet, kenyeret és cirkuszt egy modern korba átültetett Római Birodalomban. A párhuzamot nemcsak a harmadik kötetben egyértelműen leírt latin mondat igazolja, hanem a körzetekre osztás, a kapitóliumi fényűzés, a hedonista életmód (a vacsorán a szereplők hánytatják magukat, hogy még többet ehessenek), és az is, hogy a viadal show-ként való bemutatásával elfeledtetik az emberekkel a valós problémákat. Azt, hogy a körzetekben éheznek, és azt, hogy gyerekek gyilkolják egymást azért, hogy a tömeget szórakoztassák (ahogy a gladiátorok is tették egykor).

Ezek mellé ugyanakkor kaptam egy éretlen hősnőt, akinél a legkisebb probléma az, hogy két fiú közül képtelen választani. Nagyobb az, hogy nem tudott igazán felnőni a feladathoz. A szerző helyében több önállóságot adtam volna neki, hiszen a saját gondolatai, ötletei legtöbbször jók voltak. Így viszont leginkább semmilyen nem volt. A harmadik kötetben pedig, ahogy fentebb írtam, rendkívüli idegesítő volt azt látni, hogy csakazértse azt csinálja, amit kérnek/elvárnak tőle, mondanak neki. Ha ehhez társult volna egy erősebb, határozottabb jellem, azt mondanám, lázadó. Így viszont azt mondom, hisztis és éretlen. Az a fajta szereplő, akivel csak megtörténnek a dolgok, fogalma sincs semmiről, és egyébként nem is érdekli. Az utolsó támadó akcióját teljességgel értelmetlennek tartottam.  Az pedig egy óriási öngól, hogy a viadalra önként jelentkezett, hogy a húgát megmentse, végül mégis elveszítette a saját maga kirobbantotta háborúban.

Katniss jelentőségét egyébként szép szimbólumokkal jelölte: a lány, aki lángra lobbant, tulajdonképpen a szikra, ami kirobbantja a körzetekben futótűzként elterjedő felkelést, hogy végül a lázadók megválasztott (kiválasztott) arcaként (Fecsegőposzátaként, a követeléseiket visszhangozva) induljon a Kapitólium ellen.

Zseniális húzásnak tartom a szerzőtől azt, ahogy Katniss és Peeta tévés szerepléseivel bemutatja, hogy a népnek gyakorlatilag bármit el lehet adni a megfelelő eszközökkel. Logikai buktatóból is kevés van a sorozatban, egyet említenék: Katniss az első viadalon a Hivatásosak készleteinek felrobbantása után megsüketül a bal fülére. A kötet végére kiderül, hogy ez átmeneti, a kórházban helyrehozták, le is írja, hogy újra hall vele. A második kötetben viszont ismét használhatatlannak írja le a bal fülét, az elvégzett műtét ellenére. Számomra ez furcsa, nem egyértelmű, hogy a szerző elfelejtette, mit írt az első kötet végén, vagy elfelejtette a másodikba beleírni, hogy nem a süketség volt az átmeneti, hanem a hallás.

A nyelvezettel viszont sehogy sem tudtam megbarátkozni. Említettem már, hogy az első kötetben mennyire zavart az E/1 és a jelen idő. Véleményem szerint a legrosszabb kombináció egy ilyen terjedelmű történetnél. Ebben a stílusban általában vicces vagy ciki sztorikat mesélünk magunkról. A viadal ennél nagyobb lélegzetvételű minden tekintetben. Szerintem a múlt idő sokkal jobban állt volna neki. Olvastam olyan véleményt, miszerint éppen a jelen idő teszi különlegessé és pörgőssé a történetet, de ezzel nem értek egyet. Ennél még fájóbb pont az ikes igék nem megfelelő használata. Az első kötet vett rá arra, hogy jobban utánanézzek ennek, és ezt a remek cikket találtam a témában. Rávilágít arra, hogy mi is volt ezen igék kialakulásának oka, hogyan is ragozták őket, és hogy tulajdonképpen nincs is már létjogosultsága annak, hogy megkülönböztessük ezek ragozását. Nagyon érdekes cikk, hozzám hasonló nyelvtannáciknak melegen ajánlom. Ezt elolvasva még inkább zavaróvá vált az, hogy a regényben a cikk által régiesnek titulált alakokat használja, mint például: aludjam, találkozzam. Ma már ezeket valóban kevéssé használják, és tényleg csak a nagyon választékosan beszélőknél lehet hallani, egyébként pedig kihalt. Épp ezért hiteltelen egy 16 éves, Tizenkettedik körzeti lánytól ezeket az alakokat „hallani”. A másik probléma ezekkel az igékkel pedig az, hogy a ragozásuk nem volt konzekvens. Az egyik oldalon „kiugrom” (valahonnan) szerepelt, a következő oldalon pedig már ugrok. Ha nagyon bele akarnék menni, azt mondanám, hogy ez álikes ige (csak E/3-ban ikes, a többi személyben nem), tehát E/1-ben k-val ragozzuk. Felmerül a kérdés, hogy a fordító, a korrektor vagy a lektor hibájából adódik-e, hogy ilyen hibák benne maradnak a szövegben. Reménykedni tudok benne, hogy a frissen megjelent új kiadásnál ezeket felülvizsgálták, és ahol kellett, javították.

Tudom, szőrszálhasogató vagyok. Igen, elfogytak az érveim, és már csak a nyelvtanba tudtam belekötni. Mégis azt mondom, hogy ez egy jó sorozat, csak a megfelelő életkorban kell olvasni. A trilógiát összességében 10/8-ra értékelem.

Értékelésre felkészül: Mary Shelley - Frankenstein

Az informatika miatt butul a nyelvünk?

A bejegyzést egy, a moly.hu egyik zónájában olvasott kérdés ihlette. A kérdezőt nem nevezem meg; a kérdés röviden arra irányult, hogy lehetséges-e, hogy az informatikai nyelv használata miatt gyérül a ma emberének szókincse, gyengül a helyesírása. Ahogy a válaszomat írtam az említett oldalon, felötlött bennem, hogy ez a téma megérdemelné, hogy ne csak egy hozzászólás erejéig foglalkozzak vele.

A nyelv folyton változik, ez tagadhatatlan. Ennek oka, hogy egy élő, dinamikus rendszerről beszélünk, amely az adott kornak megfelelően formálódik mindaddig, amíg használják. A latin és az ógörög például már nem változik, hisz senki nem beszéli - itt most az irodalmi latinra gondolok, az orvosi latin természetesen használatban van, de annak a szókincse messze nem olyan tág, mint az irodalmi latiné (volt). Az ógörög helyett pedig megjelent a napjainkban is használatos újgörög. 

A magyar nyelv is rengeteg változáson ment keresztül a Halotti beszéd óta, habár ennek szövege még ma is meglehetősen jól érthető. És bár a magyar nem minden történelmi korban volt az ország hivatalos nyelve, annyian mégis beszélték, hogy fennmaradhatott és fejlődhetett. Ez a fejlődési folyamat nem áll meg; az utánunk következő generációknak majd azok a szavak lesznek régiesek, amelyeket mi jelenleg használunk, lesznek újonnan alkotott szavak, jövevényszavak, és biztosan lesz majd olyan is, ami kikopik a beszédből - először ritkábban használt szóként lesz jelen, aztán már csak egy-egy könyvben találkozhatunk vele, végül eltűnik, és már csak régi értelmező kéziszótárban lehet megtalálni, hogy mire is használtuk. A nyelv változása tehát alapvetően szükséges és jó dolog. 

Butulásról akkor beszélhetünk, amikor a nyelvet egyre kevésbé igyekeznek helyesen használni, a szinonimák eltűnnek, vagy amikor a szókincs feldúsul az argóból vett kifejezésekkel, trágár szavakkal. Én ide sorolom azt  a jelenséget is, amikor a jelenleg még érvényes nyelvtani szabályok figyelembe vétele nélkül fogadnak el egy új szót, azzal az indoklással, hogy nagy arányban használják. Ezzel egészen pontosan a deviszont-ra gondolok. Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy nyelvtanórán úgy tanultuk, hogy az azonos jelentésű kötőszavakat ne halmozzuk, tehát nincs olyan, hogy de viszont vagy de azonban. Az előbbi formát ennek ellenére sok embertől lehet hallani. Nem értek egyet azzal a döntéssel, hogy azért, mert elterjedt, egybeírva, új kötőszöként el kellene fogadni. Attól, hogy sokan használják, még nem helyen. Nem mellesleg a -ba/-be és a -ban/-ben ragokat még ennyien sem használják helyesen főleg a beszélt nyelvben, arról mégsem született döntés, hogy töröljük el. Vagy például a muszáj-t rengetegen írják ly-nal, mégsem nyilvánították helyesnek. (A pesszimista énem most azt súgja: egyelőre.) Ide sorolom azt is, amikor úgy írják át a szabályokat, hogy az kényelmes legyen. Gondolok itt olyan szabályokra, mint a kötőjel eltörlése a 7 szótagúnál hosszabb összetett szavak esetén. Legközelebb mi lesz? Eltörlik az ly-t, mert a j-vel megegyező a hangalakja? 

Persze ezek a változások néhány évtized elteltével senkinek nem tűnnek fel; a gyerekek már így fogják megtanulni, a generáció, aki még az előző szabályrendszert és írásmódot ismerte, kihal, így már csak nyelvi emlékként marad fenn, hogy valaha bizonyos szavakat másképp írtunk.

Az informatikai rendszerek, és az informatikai nyelv is nagyban hozzájárul a jelenleg használt nyelv változásához. Jó vagy rossz irányba? Én azt gondolom, hogy mindkét válasz igaz lehet.

Jó iránynak nevezném azt, hogy a megjelenésével az új technológiai vívmányokat pontosan a nevükön tudjuk nevezni, az így kapott jövevényszavak bővítik a szókincset, és nemzetközileg is használhatók. Ez utóbbi egyben hátrány is lehet, mert ha ezeknek az új szavaknak nincs magyar megfelelője, esetleg nehezebben illeszthető be a nyelvbe. Személy szerint én jobban szeretem, ha van magyar megfelelője - nem kedvelem az idegen szavakat, bármilyen eredetűek legyenek is, annak ellenére, hogy magam a magyaron kívül három idegen nyelven beszélek. Valóban nem mindig találó a magyar megfelelő, de ha ismerem és nem hangzik nagyon sután, igyekszem inkább azt használni. Olyat például én sem mondok, hogy a facebook-on "tetszikeltem" egy bejegyzést. 

Rossz iránynak nevezném azt, amit az SMS megjelenése idézett elő. Tudniillik, az első SMS-ek nem lehettek végtelen hosszúságúak. Én 160 karakterre emlékszem, de elképzelhető, hogy más készülékeken ez a szám más volt - ezt nem tudom, de a lényeg, hogy korlátozott számú karakter állt rendelkezésünkre az üzenet megírásához. Emiatt alakultak ki a "vok", "naon", "jó8", és hasonló rövidített szavak, betűkombinációk. Ez még önmagában nem feltétlenül jelent butulást, hiszen rövidítések eddig is voltak, és azok sem feltétlenül logikusak. A probléma inkább abban áll, hogy ezek nem, vagy nem teljesen törlődtek el azáltal, hogy az SMS-ek karakterszámának korlátozása megszűnt, illetve létrejöttek a chat alkalmazások, ahol már egyáltalán nem volt szükség ezek használatára. Véleményem szerint ez a jelenség egyfajta lustaságot hozott elő az emberekben. "Mi a fenének írjam le rendesen, ha a másik így is megérti?" Az igényes nyelvhasználat itt indulhatott el a lejtőn.

Az internetes felületeken látottak alapján pedig ez egyre csak romlik. Manapság mintha nem lenne divat helyesen beszélni, helyesen írni. Úgy vélem, ez nem az informatikai rendszerek hibája, hiszen a telefonokon található helyesírásellenőrzők még segíteni is tudnának azoknak, akiknek bármilyen oknál fogva gyengébb a helyesírásuk. Természetesen ezek sem tökéletesek, hiszen nem mindegyik program ismeri fel például az összetett szavakat, vagy az igekötős igéket, ezért rendszeresen külön íratja őket. Azzal kapcsolatban nincs információm, hogy irányultak/irányulnak-e fejlesztések ennek kiküszöbölésére - annyit tudok, hogy az én telefonom programja ilyen hibát már nem követ el.

Nem segít a dolgon az sem, hogy más felületeken nincs helyesírásellenőrzés, például a facebook webes felületén, vagy akár a blogger.com-on sem, ahova a bejegyzésemet gépelem (ezért sem szoktam észrevenni az esetleges elütéseket). Így aztán a rosszabb helyesírású embernek nem hívja fel a figyelmét semmi arra, hogy helytelenül írt valamit. Ha pedig valaki szóvá teszi, azt rögtön nyelvtannácinak bélyegzik.  Sokat javulna a helyzet, ha legalább látható lenne a rossz. A vizuális memória véleményem szerint itt ugyanúgy működhetne, mint az olvasásnál.

Pár szót a szókincsről: A szókincs gyérüléséért egyértelműen nem az informatikai rendszerek és az informatikai nyelv jelenlétét hibáztatnám, a fentebb már említett helyes és igényes nyelvhasználatra való igény hiányát sokkal inkább. Az igényes nyelvhasználat ugyanis nem merül ki a helyesírásban. Beletartozik az, hogy képesek vagyunk egyszerű bővített mondatokban kifejezni a gondolatainkat, mindezt lehetőleg szóismétlés nélkül. Ide tartozik az is, hogy ha egy definíciót adunk meg, akkor a megmagyarázandó szót ne önmagával magyarázzuk. Egyáltalán: legyenek kifejezéseink arra, hogy megmagyarázzuk -  ne legyen például olyan, hogy a három éves gyerek megkérdezi, hogy mit jelent az a szó, hogy csábító, és erre az a válasz, hogy "Hát az, hogy valami csábító." 

A szókincs gyérülése abban is megnyilvánul, hogy egy érvelést nem tudunk igazán hatásosra megírni, mert nincsenek a birtokunkban a megfelelő szavak, kifejezések. Még egyszerűbb példa pedig a hézagpótlók és az "izé" használata arra, amit nem tudunk megnevezni. Nem mondom, hogy velem nem fordul elő, hogy valaminek hirtelen nem jut eszembe a neve; akkor van probléma, ha ez általánossá válik.

Hogy mi lehet a fentiek oka? Elcsépeltnek hangozhat már, de nagyon sokat számít az, hogy az emberek nem olvasnak. Hogy idő vagy érdeklődés hiányában, az teljesen mindegy, az eredmény mindkét esetben ugyanaz lesz. Ok lehet az is, hogy a sajtó is igénytelenedik: gyenge minőségű újságcikkek születnek, a rádióműsorokban pedig lassan alap szónak számít a "sz*r", amiért körülbelül tíz évvel ezelőtt még minimum egy szép kis fejmosás, ha nem eltiltás vagy kirúgás járt. Lehetségesnek tartom, hogy nem is olyan sokára még ennél cifrábbakat is fogunk látni/hallani. És hogy a tévé se maradjon ki: a manapság népszerű műsorok messze nem igényesek a nyelvhasználatot tekintve; a fiatalok kifejezőkészségét nem fogja javítani egy olyan műsor, amelyben a "Hát nem t'om." és társai a legértelmesebbek, és amelyek nézése közben könyvek százai lesznek öngyilkosok. Hasznosabb lenne, ha megmentenénk ezeket a könyveket.

Összegzésképpen annyi mondanék, hogy nem az informatika miatt butul el a nyelvünk. Ha mindenképp összefüggésbe akarjuk hozni vele, akkor azt mondhatjuk, hogy annak nem megfelelő használata lehet az ok. De ezért is mi magunk vagyunk a felelősek.

Frissítés: Időközben eszembe jutott, hogy nem említettem meg egy rendkívül idegesítő jelenséget, amelyet az elmúlt néhány évben tapasztaltam; ez pedig az igekötők hibás használata. Egészen pontosan a "be" igekötő használata mindenhez, még akkor is, ha az adott esetben nem az kell. Vannak újonnan kreált szavak, ahol még a jelentésmódosító tulajdonság belemagyarázható, ilyen például a "bealszik". Ezt talán már el is fogadjuk helyesnek, de én nem szeretem használni; maradok a régi, jól bevált "elalszik"-nál. Számomra elfogadhatatlan egyéb alakok például a "befényképez"és a  "bemikróz". Az előbbit az egyetemen hallottam sokszor, amikor arról volt szó, hogy a jegyzetünket fényképezzük LE, és töltsük fel egy közösen használt tárhelyRE (nem tárhelyBE). A másodikat már nem igazán emlékszem, hogy milyen bejegyzésben láttam, de ott nem bírtam ki, hogy ne tegyem szóvá. A mikrózni önmagában is megállja a helyét, nem szükséges hozzá igekötő, de ha valaki nagyon ragaszkodik hozzá, akkor inkább a "meg"-et használja. Nem tudom elképzelni, honnan jöhetett az, hogy mindenhez a "be" kerüljön, de elképesztő igénytelenséget mutat; mintha a nyelvhasználók nem tudnák, hogy ezen kívül létezik másik igekötő is, vagy hogy annak mi a jelentése.