22. hét: Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája

Az Éhezők Viadala-trilógiával viszonylag későn, jóval a könyvek és a filmek lencsengése után ismerkedtem meg, akkor viszont három hét alatt ledaráltam az egészet. Nagy rajongója nem lettem, de az alapötletet jónak találtam, még ha a kivitelezés nem is nyerte el a tetszésemet teljes mértékben. Mégis megörültem, amikor megtudtam, hogy ki fog jönni egy előzménytörténet. A trilógia ugyanis pontosan az a típus, amelyhez remekül lehet plusz sztorikat, spin off-okat írni, és véleményem szerint ennek a sorozatnak jobban állnak azok a történetek, amelyek Katniss élete előtt játszódnak.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 448
Fordító: Farkas Veronika
Az olvasás ideje: 2020. május 26. – 2020. május 31.

A fülszöveg:
„A ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.“

Elég hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy főhősünk a későbbi Snow-elnök, amit remek választásnak gondolok, viszont innentől kezdve pedig nem tudtam elvonatkoztatni a későbbi szerepétől. Történetére úgy tekintettem, mint egy kis darabra a hatalomhoz vezető úton; azokat a mintázatokat kerestem, amelyek őt ebben segíthették. Meg is találtam őket.

Azért is tetszett az, hogy a szerző ezúttal egy kapitóliumi polgárt választott főhősnek, mert így a másik oldal nézőpontját is megismerhettük. Az időben nagyot ugrunk, a tizedik hezők Viadalához; ez a Viadal még messze nem az a show, amit Katniss idejében látunk majd. Az emberekben még élénken él a háború emléke, a Viadal célja itt még ténylegesen az, hogy a körzeteket büntessék, a szórakoztató cél mellékes. A Viadal történetében itt fordul elő először, hogy a kiválasztottak mentorokat kapnak, bár a történetből számomra nem derült ki, hogy a szervezők hogyan jutottak erre az elhatározásra, és miért az Akadémia végzős diákjaiból választották ki őket.

Coriolanus és kiválasztottja, Lucy Gray teszik meg az első lépéseket afelé, hogy a Viadal ezúttal másképp játszódjon, mint az eddig megszokottak. Amikor elkezdtek egyfajta szerepet játszani a kamerák előtt, már kezdtem kapiskálni, hogy Coriolanusnak valószínűleg elég sok köze lehet ahhoz a Viadalhoz, amelyen Katniss részt vesz majd. Több ötletét is megvalósították kezdetleges formában, amely hozzájárult ahhoz, hogy egész Panem részt vehessen a Viadalban, ezzel alakítva annak menetét.

 Miközben mentor és kiválasztott közös szorosabbra fűződik a viszony, és együtt próbálják kitalálni a győztes stratégiát, amelyben akár a csalás is szerepelhet, Coriolanust a hatalomról alkotott nézeteiről és a Kapitóliumhoz való hűségéből vizsgáztatják. Ez a kettősség végigkíséri a főhőst a történeten.

A Viadal menete, illetve Coriolanus és Lucy románca mögött megbújik egy becsvágyó fiú lelki vívódása, akit gyerekkorától arra neveltek, hogy egyszer elnök legyen és a Kapitóliumot szolgálja. Lucyval és osztálytársával, Sejanussal kialakuló kapcsolata megingatja ugyan a hitét a kormányzásban és szilárdnak hitt véleményében, neveltetéséből fakadó érzései azonban mindig felülkerekednek. Szembekerül egymással az, amit a neveltetése okán hisz helyesnek és az, a helyes út, amelyet barátai mutatnak meg neki. Abból kiindulva, hogy ismerjük a későbbi Snow elnököt, lehetett sejteni a végkifejletet. A hatalom elérése vezette, és látjuk a történet végén, hogy ezért tényleg bármire képes volt; még árulásra is, melynek helyes voltát a saját lelkiismerete szerint magyarázott meg. Remek példa ez a regény arra, hogy a törtető személyiségek a felfelé vezető úton gátlástalanul taposnak el másokat. Coriolanus bizonytalanságai ugyanakkor jelezhetik azt is, hogy ha hatalomra törekszünk, ezt meg kell tennünk, bármennyire fájdalmas is tud lenni. Ebből a szempontból a főhős akár még áldozatnak is tekinthető.

Szerettem a szereplők gondolatait és érveit olvasni a felmerülő kérdésekről a hatalom és az erkölcs vonatkozásában. Szerettem azt is, ahogy a trilógiához kapcsolódik, egyrészt Coriolanus személyén, vagy például Lucy Gray dalain keresztül, amelyek közül nem egy lehet ismerős Katniss történetéből is. Kapcsolódási pont még a tó, a Snow-ház tetőkertje a rózsákkal, és természetesen a fecsegőposzáták. A történetet olvasva az jutott eszembe, hogy Lucy Gray a maga ideje Fecsegőposzátája volt. Egyetlen dolgot hiányoltam: az még kerekebbé tette volna az egészet, ha valamiképpen megjelent volna Katniss kitűzője, annak eredete. Tulajdonképpen azt vártam, hogy Lucy Grayjel fog összekapcsolódni, de ez nem történt meg.

Úgy érzem, Suzanne Collins ezzel a regénnyel találta meg igazán a hangját és vált az én szememben jó íróvá. Amiért pedig külön jár a dicséret neki: hogy ez a történetet végre nem jelen idejű E/1-ben írta meg. Rettentő sokat számít, és biztos, hogy a trilógiának is előnyére vált volna, ha hamarabb próbálkozik meg a múlt idejű E/3-mal. Ilyen jellegű történeteket szívesen olvasnék még tőle, akár egy másik győztes, vagy maga a háború történetét.

Soraimat szokás szerint a kedvenc idézeteimmel zárom:

„Az embereket könnyű manipulálni, ha a gyerekeikről van szó.”

„Ha egy fehérrépát nagyestélyibe öltöztetnek, akkor is a levesbe fog kívánkozni.”

„Ilyen az emberiség levetkőzve. A kiválasztottak. És te is. Ennyire gyorsan eltűnik a civilizáció máza. A finom modorod, a műveltséged, a családi háttered, minden, amire büszke vagy, egyetlen szempillantás alatt lehámlik, és kiderül, mi is vagy igazából. Egy fiú, aki egy bottal agyonver egy másikat. Ilyen az emberiség a maga természetes állapotában.”

„Kinek kell a vagyon, a siker és a hatalom, ha a szerelme megvan? A szerelem mindent visz, nem?”

Első olvasóknak azt ajánlom, hogy ne a trilógia olvasása előtt, hanem inkább utána olvassák az előzményt. Úgy biztosan érthető lesz minden.

4,5/5

 

Panem et circenses - Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

Az éhezők viadala-trilógia régóta állt már a polcomon; egészen pontosan öt évig várattam őket, mire rászántam magam az olvasásukra. Mindhárom könyvet egy rádiós nyereményjátékon szereztem meg még 2014-ben; ezeket és egy mozijegyet lehetett nyerni a Futótűz egyik premier közeli vetítésére. Akkoriban épp kevesebb időm volt az olvasásra az egyetem miatt, és ha mégis sikerült könyvet vennem a kezembe, rövidebbeket kerestem, inkább egyrészes műveket. Ezen kívül általában jellemző rám az, hogy az éppen aktuális, trendi műveket csakazértse olvasom el akkor, amikor mindenkinél ezeket látom. Kivételt képez ez alól a Tűz és Jég dala sorozat (ismertebb néven a Trónok harca); ezeket épp az egyetem alatt és épp a népszerűsége csúcsán sikerült elolvasnom. Az éhezők viadalával jócskán megvártam a könyvek és a filmek lecsengését. Elöljáróban annyit mondok, hogy egy kicsit bánom, hogy nem korábban olvastam. Valószínűleg egy kicsit elnézőbben értékeltem volna, ha korban közelebb állok Katniss-hez.

A teljes sorozat elolvasása három hetet vett igénybe – egészen pontosan október 1-20 közé esik. Ez idő alatt más könyvet nem olvastam, nem akartam megszakítani a trilógiát, ha már minden része elérhető, ráadásul a polcomon, így se a boltba, se a könyvtárba nem kell elmenni érte. Tulajdonképpen ez a három hét igazából csak egy-másfél; szinte minden héten csak a hétvégéket, plusz egy-egy napot tudtam aktívan olvasással tölteni. A sorozatok egy szuszra elolvasásának az az egyik hátránya, hogy összefolynak a kötetek: nem különül el élesen, hogy mely események melyik kötetben történtek. Épp ezért érdemi értékelést nem írok külön-külön az egyes kötetekről, csak pár szóban jellemzem őket, és inkább egyben mondom el a véleményemet a történetről.

Az éhezők viadala (I.)

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 390

Fordító: Totth Benedek

Az igazat megvallva kissé félve álltam neki ennek a történetnek; tartottam a csalódástól. Az volt az érzésem, hogy nem fog tetszeni. Vagy unalmasnak fogom találni, vagy túl egyszerűnek. Kellemesen csalódtam. Tetszett az alapsztori és a felépített világ is, ugyanakkor rettenetesen zavart a jelen idő, az E/1 és az ikes igék nem konzekvens ragozása. Ezek némileg akadályoztak abban, hogy a történetre koncentráljak. Kedvenc szereplőt itt még nem választottam, de az már világossá vált önmagam előtt, hogy nem Katniss lesz az. Peeta és Haymitch voltak versenyben. A tempót lassúnak találtam; az elejét túlrészletezi, a viadalt majdhogynem összecsapja. A szerző helyében az arányokon fordítottam volna. Molyon ezt a kötetet 5-ből 4 csillaggal értékeltem (tehát itt 10-ből 8-at kap).

Futótűz (II.)

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 404

Fordító: Totth Benedek

A második kötet szinte pontosan ugyanott kezdődik, ahol az első véget ér, így nem nehéz felvenni a fonalat. Ebben segítenek a visszautalások is az előző kötetre. Nekem ezek némelyike túl szájbarágósnak tűnt, de tekintettel arra, hogy eredetileg a kötetek megjelenése között hosszabb idő telt el, érthető, hogy a szerző minél pontosabban akarja felidézni a korábbi eseményeket. Nem nézi hülyének az olvasót, de feltételezi, hogy nem emlékszik már minden apró részletre. Érdekes módon a sokat emlegetett középső könyv jelenség (ti. az, hogy egy trilógia második része általában az átvezető kötet, ezáltal a sorozat leggyengébb része) itt fordítva érvényesül. Az átvezető kötet jelleg megvan, szerintem mégis sokkal ütősebbre sikerült az elsőnél. Ennél a kötetnél jöttem rá ugyanis arra, hogy egy modern kori Római Birodalomról olvasok. Az előző kötetnél felsorolt zavaró tényezők kevésbé érvényesültek (vagy megszoktam őket és elengedtem a problémát), így jobban tudtam a történésekre és a szereplőkre figyelni. A kedvenc szereplő címet végül Haymitch-nek adományoztam – zseniális figura. Katniss ugyanakkor kezdett egyre inkább idegesíteni. A lassúság és az első fél túlrészletezését és a második fél összecsapását itt is megfigyeltem. Mintha a szerző kötve lenne a 400 oldal körüli hosszúsághoz, és félúton kapna észbe, hogy a sztorinak haladnia is kellene. Ettől eltekintve Molyon 5-ből 4,5 csillagot adtam a kötetre, itt 10-ből 9-et kap.

A kiválasztott (III.)

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 432

Fordító: Totth Benedek

Ahogy az előző kötet, úgy a befejező rész is gond nélkül veszi fel a történet fonalát. A harmadik kötet teszi a dolgát azzal, hogy rendre elvarrja a szálakat: fény derül a Tizenharmadik körzet titkára, tisztázódnak az indítékok, végül a kitűzött célt, a Kapitólium romba döntését is elérik. Nagyon tetszett az, ahogy Katnisst ráveszik, hogy a két fiú közül végre válasszon, ugyanis kezdett idegesítővé válni az őrlődése. Emellett rendkívül zavaró volt a nemtörődömsége is. A végére mégis mutatott egy kis jellemfejlődést, szerencsére a jó irányba. Néhány, számomra logikátlan eseménytől eltekintve a szerző jól felépítette a befejezést. Hősnőnk jelleme miatt vontam le az egy (két) csillagot. Moly: 5-ből 4, blog: 10-ből 8.

Összességében tehát kaptam egy jó alaptörténetet, kenyeret és cirkuszt egy modern korba átültetett Római Birodalomban. A párhuzamot nemcsak a harmadik kötetben egyértelműen leírt latin mondat igazolja, hanem a körzetekre osztás, a kapitóliumi fényűzés, a hedonista életmód (a vacsorán a szereplők hánytatják magukat, hogy még többet ehessenek), és az is, hogy a viadal show-ként való bemutatásával elfeledtetik az emberekkel a valós problémákat. Azt, hogy a körzetekben éheznek, és azt, hogy gyerekek gyilkolják egymást azért, hogy a tömeget szórakoztassák (ahogy a gladiátorok is tették egykor).

Ezek mellé ugyanakkor kaptam egy éretlen hősnőt, akinél a legkisebb probléma az, hogy két fiú közül képtelen választani. Nagyobb az, hogy nem tudott igazán felnőni a feladathoz. A szerző helyében több önállóságot adtam volna neki, hiszen a saját gondolatai, ötletei legtöbbször jók voltak. Így viszont leginkább semmilyen nem volt. A harmadik kötetben pedig, ahogy fentebb írtam, rendkívüli idegesítő volt azt látni, hogy csakazértse azt csinálja, amit kérnek/elvárnak tőle, mondanak neki. Ha ehhez társult volna egy erősebb, határozottabb jellem, azt mondanám, lázadó. Így viszont azt mondom, hisztis és éretlen. Az a fajta szereplő, akivel csak megtörténnek a dolgok, fogalma sincs semmiről, és egyébként nem is érdekli. Az utolsó támadó akcióját teljességgel értelmetlennek tartottam.  Az pedig egy óriási öngól, hogy a viadalra önként jelentkezett, hogy a húgát megmentse, végül mégis elveszítette a saját maga kirobbantotta háborúban.

Katniss jelentőségét egyébként szép szimbólumokkal jelölte: a lány, aki lángra lobbant, tulajdonképpen a szikra, ami kirobbantja a körzetekben futótűzként elterjedő felkelést, hogy végül a lázadók megválasztott (kiválasztott) arcaként (Fecsegőposzátaként, a követeléseiket visszhangozva) induljon a Kapitólium ellen.

Zseniális húzásnak tartom a szerzőtől azt, ahogy Katniss és Peeta tévés szerepléseivel bemutatja, hogy a népnek gyakorlatilag bármit el lehet adni a megfelelő eszközökkel. Logikai buktatóból is kevés van a sorozatban, egyet említenék: Katniss az első viadalon a Hivatásosak készleteinek felrobbantása után megsüketül a bal fülére. A kötet végére kiderül, hogy ez átmeneti, a kórházban helyrehozták, le is írja, hogy újra hall vele. A második kötetben viszont ismét használhatatlannak írja le a bal fülét, az elvégzett műtét ellenére. Számomra ez furcsa, nem egyértelmű, hogy a szerző elfelejtette, mit írt az első kötet végén, vagy elfelejtette a másodikba beleírni, hogy nem a süketség volt az átmeneti, hanem a hallás.

A nyelvezettel viszont sehogy sem tudtam megbarátkozni. Említettem már, hogy az első kötetben mennyire zavart az E/1 és a jelen idő. Véleményem szerint a legrosszabb kombináció egy ilyen terjedelmű történetnél. Ebben a stílusban általában vicces vagy ciki sztorikat mesélünk magunkról. A viadal ennél nagyobb lélegzetvételű minden tekintetben. Szerintem a múlt idő sokkal jobban állt volna neki. Olvastam olyan véleményt, miszerint éppen a jelen idő teszi különlegessé és pörgőssé a történetet, de ezzel nem értek egyet. Ennél még fájóbb pont az ikes igék nem megfelelő használata. Az első kötet vett rá arra, hogy jobban utánanézzek ennek, és ezt a remek cikket találtam a témában. Rávilágít arra, hogy mi is volt ezen igék kialakulásának oka, hogyan is ragozták őket, és hogy tulajdonképpen nincs is már létjogosultsága annak, hogy megkülönböztessük ezek ragozását. Nagyon érdekes cikk, hozzám hasonló nyelvtannáciknak melegen ajánlom. Ezt elolvasva még inkább zavaróvá vált az, hogy a regényben a cikk által régiesnek titulált alakokat használja, mint például: aludjam, találkozzam. Ma már ezeket valóban kevéssé használják, és tényleg csak a nagyon választékosan beszélőknél lehet hallani, egyébként pedig kihalt. Épp ezért hiteltelen egy 16 éves, Tizenkettedik körzeti lánytól ezeket az alakokat „hallani”. A másik probléma ezekkel az igékkel pedig az, hogy a ragozásuk nem volt konzekvens. Az egyik oldalon „kiugrom” (valahonnan) szerepelt, a következő oldalon pedig már ugrok. Ha nagyon bele akarnék menni, azt mondanám, hogy ez álikes ige (csak E/3-ban ikes, a többi személyben nem), tehát E/1-ben k-val ragozzuk. Felmerül a kérdés, hogy a fordító, a korrektor vagy a lektor hibájából adódik-e, hogy ilyen hibák benne maradnak a szövegben. Reménykedni tudok benne, hogy a frissen megjelent új kiadásnál ezeket felülvizsgálták, és ahol kellett, javították.

Tudom, szőrszálhasogató vagyok. Igen, elfogytak az érveim, és már csak a nyelvtanba tudtam belekötni. Mégis azt mondom, hogy ez egy jó sorozat, csak a megfelelő életkorban kell olvasni. A trilógiát összességében 10/8-ra értékelem.

Értékelésre felkészül: Mary Shelley - Frankenstein