Felsikítottam, mikor megláttam, hogy idén jelenik meg A fehér város trilógiája harmadik része. Természetesen azonnal ment az előrendelés, és hatalmas bosszúság volt, hogy a megjelenés után nem kaptam meg rögtön (kellett nekem visszamenni az irodába). Még ennél is nagyobb bosszúság volt, hogy nem tudtam haladni vele, egészen az elmúlt hétvégéig; akkor aztán nekiveselkedtem, és a második felét egy nap alatt daráltam le.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 592
Fordító: Vajdics Anikó
Az olvasás ideje: 2021. május 21. – 2021. május 30.
A fülszöveg:
„Mérgezés, élve befalazás, hordóba rekesztés – Krakennek, azaz Unai López de
Ayala nyomozónak ezúttal egy titokzatos történelmi regényben elkövetett
gyilkosságokat másoló tettest kell kézre kerítenie: egyszerre kell megküzdenie
a múlt és a jelen kíméletlen árnyaival és mitológiai szörnyetegeivel. A tét pedig nem kevés: a családja élete – a jövőben.
A fehér város-trilógia befejező
része az előző kötetek izgalmát továbbörökítve, lenyűgöző módon vegyíti a
középkori krónikák és a modern bűnügyi történetek világát egyetlen nagyívű,
időtlen elbeszéléssé.”
A borító:
Csodás,
mint a másik kettő. Valamiért biztos voltam benne, hogy a piros és a kék után
ez zöld lesz, és nem is csalódtam. Tetszik, ahogy el is bújtatták a domborművön
az állatokat, meg nem is. Ugyanígy zseniális, ahogy a kötetek számát jelzik:
egy piros csík, két kék és három zöld.
Így tetszett:
Hú..
Há…. Óóó… Őőőő… Izé… Nem is tudom, hol kezdjem.
Az a nagy helyzet, hogy ez nem egy könyv, hanem kettő. Az egyik szálon Kraken
Unai, a másikon pedig a fülszövegben is említett történelmi regény. Egy könyv a
könyvben. Végre valaki ezt is meglépi! Nemcsak hivatkozik egy kitalált
elbeszélésre, hanem meg is írja azt, nehogy már az olvasó lemaradjon róla!
Megszokhattuk az előző két kötetben az írónőtől, hogy több szálon és több
idősíkon futnak az események, de ez most egy kicsit más. Szokatlan is lehet, az
első fejezetekben mintha szét is esne, emiatt egy kicsit döcögősnek is érezhető
az eleje, de később a helyére kerül a párhuzam. Olyan, mint az Y – elkezdődik két
különböző helyen, két különálló vonallal, amik összetartanak, majd egyszer csak
találkoznak és együtt haladnak tovább.
Ismét egy rejtélyes, fordulatos cselekménnyel van dolgunk, nem lehet
kitalálni, mi jön – legalábbis nekem nem sikerült. Amikor már azt hittem, hogy
tudom, homlokegyenest az ellenkezője történt. Habár, a gyilkos kilétét illetően
jó volt a tippem, csak a személyazonosságában nem voltam biztos. Az első
gyanúsítottjukat pedig kapásból elvetettem.
A szereplőket még mindig szeretem, főleg Unai nagyapját – izgultam is érte
rendesen. Unai és Esti… Fájdalom, mennyire látom bennük magamat és egy bizonyos
élethelyzetet. Ezeken a momentumokon nem tudtam nem sírni – de ez valószínűleg
csak nekem és csak most ilyen. Ramiro Alvar egy rendkívül érdekes karakter, és
már csak azért is szerettem, mert általa előkerült némi pszichiátria és
genetika is, amennyire figyeltem, tárgyi tévedés nélkül (vagy ha rossz is
valami benne, arról én se tanultam). Tetszett a pszichopatákról szóló
magyarázat is, hát mit ne mondjak, stimmel az utolsó betűig.
A lezárást méltónak éreztem a sorozathoz: talán egy kicsit klisés, de mégiscsak
így kell befejezni valamit. Azért nem bánnám, ha Kraken lánya kapna egy spin
offot.
Egy szó mint száz: ez a kötet, és az egész sorozat is úgy tökéletes, ahogy
van. Az ember észre se veszi, hogy hányadik oldalon jár, mert viszi magával a
lendület, és közben akár tanulhat is egy-két új dolgot.
Köszönöm az élményt, drága Eva! Biztos vagyok benne, hogy visszatérek még A
fehér városba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése