24-26. hét: Dacre Stoker - J.D. Barker: Dracul

Sosem vettem még részt közös olvasáson. Ennek az a lényege, hogy egy vagy több molytárssal egyszerre, egy előre megbeszélt időpontban kezdjük el ugyanazt a könyvet, és mindenki halad vele a maga tempójában. Amikor egy kedves molytársam, akivel nem mellesleg kollégák vagyunk (szintén gyógyszerész), felvetette, hogy júniusban közösen szeretné olvasni valakivel a Dracult, kaptam a lehetőségen. S bár az olvasási időt tekintve ő többszörösen nyert, egyáltalán nem bántam meg, hogy emiatt előre vettem a sorban ezt a könyvet.

Kiadó: Penguin Putnam
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 512
Az olvasás ideje: 2020. június 6. – 2020. június 25.

A fülszöveg (az egyszerűség kedvéért a magyar kiadásé):
„A ​Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak.

1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek…
Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik.
A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét.”

A borító
Bevallom, első pillantásra nem is ismertem fel, mit ábrázol; később jöttem rá, hogy egy nőalakot, a könyvben részletesen ismertetett nyaklánccal. A történet ismerete nélkül nekem semmit nem mondott, olvasás után nyert igazán értelmet.

Így tetszett
Kétféleképpen lehet ezt a könyvet olvasni: ha tudjuk, mely részek igazak belőle, illetve ha egyáltalán nem ismerjük Bram Stoker életét. Én utánanéztem, ezért a fő momentumok, amelyekre Dacre és J.D. felhúzták a történetet, ismerősek voltak. Azt gondolom, hogy a lehető legsikeresebben építették fel ezt a vámpírsztorit a Dracula szerzőjének életéből.

A cselekmény kezdetben két szálon fut: olvassuk Bram (vagy eseteként bátyja, Thornley) naplóját a gyermekkori, majd a felnőttkori eseményekről, és időnként átugrunk a jelenbe is. A két idősík nem egyforma sebességgel mozog; a naplóban egyes napok eseményeit látjuk, illetve találunk egy nagyobb ugrást is, miközben a jelenhez közelítünk, míg a jelenben alig néhány perc telik el. Nekem ugyan az volt az érzésem, hogy a kettő sosem fog összeérni, ez mégis megtörténik. Későn kapcsoltam össze az eseményeket, és többször is megdöbbentettek a fordulatok. Lehet, hogy ha nem ennyire elnyújtva, esetleg ha magyarul olvasom, hamarabb összeraktam volna, de voltak olyan részek is, amelyeket biztosan nem találtam volna ki.

Nagyon örültem annak, hogy a szerzők maradtak annál a típusú vámpírtörténetnél, amelyet anno Bram Stoker is írt. Annak pedig különösen, hogy több magyar utalást is láttam: Vámbéry Ármin karaktere, a magyar nyelven írt napló (arra viszont, hogy magyarul van, a szereplőknél sokkal hamarabb jöttem rá), vagy a magyar hiedelemvilág a vámpírok tekintetében, tudniillik, hogy a vámpír nem lépheti át a ház küszöbét, ha nem hívják be. Felsejlik az Anne Rice által is bemutatott módszer is az új vámpírok létrehozására. Ugyanígy nála láttunk korábbi példát arra is, hogy a vámpírok között is vannak „jók” és „rosszak”. Ellen nekem Louis-hoz volt hasonló azáltal, hogy elutasította, hogy embervérrel táplálkozzon. A szerelmi szál, amely a tulajdonképpeni tetőpont, bár furcsa volt, de nem zavart.

A karakterek kidolgozását kissé egyoldalúnak éreztem, nem igazán láttam részletes jellemrajzokat. A főbb jellemvonások abból derültek ki, ahogy a szereplők az egyes helyzetekben viselkedtek. A jellemek ezért inkább szélsőségesek, mint összetettek, egyértelműen kiderül, kit szánnak a szerzők pozitív, és kit negatív karakternek. Az egyetlen kivétel Ellen, akiről csak a végén derül ki, ki is igazából és milyen indítékai vannak. Épp ezért őt választanám kedvenc szereplőnek. Szimpatikus volt még rajta kívül Matilda és Bram is, Thornley-t és Vámbéryt viszont kevésbé kedveltem.

Habár a nyelvezettel és az írói stílussal semmi gond nem volt, és angolul közel olyan tempóval olvasok már, mint magyarul, szerettem és érdekelt is, mégis nehézkesen haladtam vele. Valószínűleg az időzítéssel volt a baj; az elmúlt három hétben kevesebb időm is volt az olvasásra, és a hangulatom sem volt a legjobb. Egy rövidebb regény vagy novelláskötet jobb egy olyan időszakban, amikor az ember 15-20 oldal után becsukja a könyvet.

Kedvenc idézeteimet angolul és saját fordításban osztanám meg; aki olvasta a magyar változatot, ellenőrizheti, mennyire járok közel. J

„I don’t know if one death is better or worse than another, Matilda. Both kill without prejudice.” (Nem tudom, egyik halál jobb vagy rosszabb-e a másiknál, Matilda. Mindkettő elfogultság nélkül öl.)

„Sometimes our deepest fears are the ones we keep closest to our hearts.” (Néha a legmélyebb félelmeink azok, amelyeket a szívünkhöz a legközelebb őrzünk.)

„Like life, there is much we do not understand about death.” (Épp mint az élettel, a halállal kapcsolatban sem értünk sok mindent.)

„...the only thing we know for certain is that there is much more we do not know for certain.” (…az egyetlen dolog, amit biztosan tudunk, hogy sokkal több dolog van, amit nem tudunk biztosan.)

„Mortals cannot be expected to understand us, and you should pay them no mind.” (Nem várható el a halandóktól, hogy megértsenek minket, és neked sem kellene velük foglalkoznod.)

Szeretettel ajánlom ezt a könyvet az igazi vámpírsztorik és a Drakula-kultusz kedvelőinek. Kihagyhatatlan, magával ragadó olvasmány (feltéve, ha van rá elég időd).

4,5/5🌟

2. hét: Alessandra Bisceglia: Drakula – Barangolás Erdélyben

Tagadhatatlanul jó érzés volt a nyáron azt elmondani, hogy egy hét alatt megnyúzok egy könyvet; titkon ezt szerettem volna a tavalyi év végéig folytatni, de ha már akkor nem sikerült, megpróbálkozom vele idén. Január első hete elég rövidnek bizonyult, ez idő alatt mégis sikerült az év első könyvét elolvasni (az értékelése itt található). Ezután végre rászántam magam A Setét Torony-sorozat elkezdésének.

Ahogy azt az újévi könyves fogadalomban (itt olvasható) is említettem, régóta húzom, különféle kifogásokkal éltem, amiért nem kezdtem el. Most már megtettem, és én őrült az első kötetet párhuzamosan olvasom magyarul és oroszul. Ez azzal jár, hogy háromszor annyi idő alatt fogom befejezni, mint ha csak magyarul olvasnám –elég fárasztó, és kicsit alább is hagyott a lelkesedésem. A hétvégén két új könyvet is beszereztem, és ekkor döbbentem rá, hogy felüdülésképpen miért is ne olvashatnék valami mást, valami rövidet. Az egyik új szerzeménynek akartam nekiállni, de ahogy telt a hétvége, egyre inkább úgy láttam, hogy nem fog beleférni.

Vasárnap este kezdett el piszkálni a tudat, hogy ezen a héten nem lesz befejezett könyv. Álltam a könyvespolcom előtt, néztem a könyveket, hogy ugyan vasárnap este 8-kor melyiknek érdemes még nekiállni. Így esett a választásom Alessandra Bisceglia Drakula – Barangolás Erdélyben című gazdagon illusztrált beszámolójára. Általában nem kilóra mérem az irodalmat, de most kivételesen szükség volt erre. Körülbelül 2-2,5 óra alatt olvastam el.

Kiadó: Ventus Libro

Kiadás éve: 2011

Oldalszám: 128

Fordító: Keresztfalvi Zsuzsa, Ruskó András

A fülszöveg:

„Elrejtőzik a sötétségben, de készen arra, hogy éjszaka ismét előbukkanjon. A filmvásznon éppúgy feltűnik, mint a legnyomasztóbb, lidérces rémálmokban.
Drakula a csillapíthatatlanul vérre szomjazó vámpír.

Elrejtőzik a sötétségben, de készen arra, hogy éjszaka ismét előbukkanjon.

– Vajon igazak-e az erdélyi élőhalottról szóló legendák?

– S mi köti össze Drakulát a kegyetlen havasalföldi fejedelemmel, III. Karóba húzó Vlad Tepes Draculeá-val?

A könyv olvasásával izgalmas utazás veszi kezdetét a vámpírok hátborzongató világában.“

Engem is érdekelnek a vámpírok. Az igaziak, nem az Alkonyatban szereplő csillogók. Nekem a vámpír mindig is Drakula grófnál kezdődött. Ez sok szubkultúrabelire igaz, de másokkal is találkoztam már, akik hasonló véleményen vannak. Bram Stoker regényét részben ismerem; a Drakula gróf válogatott rémtetteit olvastam, ami az eredeti mű rövidített verziója. Természetesen a hosszabbat is pótolni fogom – amikor a rövidet megszereztem, fogalmam sem volt, hogy az nem az eredeti. Az előbbiek fényében érthető tehát, miért is érdekel egy ismeretterjesztő kötet, amely Drakuláról szól.

A kötet három részre osztható: a történetre, a rejtélyre és az utazásra. A történet fejezet tulajdonképpen Erdély történelmét foglalja össze röviden, a tényeket III. Vlad Tepes Draculeára élezi ki; kapcsolódási pontokat keres, eredettörténetet mutat be. Érdekes volt újra a történelmet szemlélni; az érettségi óta kevéssé foglalkoztam vele. Volt, amire határozottan emlékeztem, olyan is, ami az olvasás során jött elő, és olyan is, amiről nem hallottam (vagy ha igen, már halványan sem emlékszem rá).

A rejtély fejezet a vámpírmítosz különböző változatait és azok feldolgozásait mutatja be. Érdekes látni, hogy a vámpír, mint misztikus lény egymástól függetlenül nagyon sok népnél megjelent, más-más formában, de az alapvető tulajdonságok meglepően hasonlók. Nem tudtam például arról, hogy a régi kínai és a japán kultúrában is ismerik ezeket a lényeket – Kínában például zöld hajjal, borzasztó lehelettel és hegyes szemfogakkal. További érdekesség, hogy az orosz és lengyel vámpírok délben kelnek és éjfélkor fekszenek. Ez az információ egyébként hasznos lesz jövő tavaszra, amikor a köpenyemet hordom kabát helyett, és valaki megint Drakula grófasszonynak szólít, esetleg belém köt, hogy miért is vagyok ébren nappal. Я русский вампир. J  

A feldolgozásokon leginkább filmeket kell érteni. Ezek nagy többsége újdonság volt számomra, mivel nagyon kevés filmet nézek. Hiányoltam viszont a Leslie Nielsen-féle Drakula halott és élvezi című paródiát. Ezt a hiányosságot ellensúlyozni tudta szerző a Bauhaus Bela Lugosi’s Dead című dalának megemlítésével (a címre kattintva meghallgatható; egy „ős” goth számról van szó – és most emiatt kivételesen nem lesz Blutengel).

Az utazás a könyv legrövidebb fejezete; ebben a szerző felkeresi III. Vlad Tepes Draculea kastélyát, szülőházát és nyughelyét – vagyis azt, amit a nyughelyének hisznek, és személyes tapasztalatait osztja meg az olvasóval.

A kötet, mint említettem, gazdagon illusztrált; sokkal több a kép, mint a szöveg, ezért gyorsan lehet vele haladni, ugyanakkor rendkívül szemléletes és hiteles is. A nyelvezete is egyszerű, könnyen érthető. Az első néhány oldalnál már-már gyermetegnek éreztem; olyan volt, mintha az általános iskola felső tagozatának írták volna. Később, ahogy a „vajon mi lehet az igazság?” és „tudtad-e?” típusú kérdések megszűntek, ez az érzés is eltűnt, helyébe az lépett, hogy szeretném egyszer én is meglátogatni Drakula kastélyát. Talán a nem túl távoli jövőben sort is kerítek rá.

4/5