Töretlen lelkesedéssel olvasom tovább a Q-ügyosztály
eseteit, épp most fejeztem be a harmadik részt. Hosszabb bevezetés
szerintem nem is szükséges.
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 444
Fordító: Torma Péter
Az olvasás ideje: 2020. július 4. – 2020. július 11.
A fülszöveg:
„2009-et írunk. Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A
foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy
testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a
palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai
rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályára, azaz Carl Mørck nyomozó
asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a
levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el
tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De
élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol?“
A borító:
A harmadik rész után már mondhatom, hogy a szokásos: vörös betűkkel a cím,
fölötte és alatta egy-egy fekete-fehér kép. A felsőn a cím illusztrációjaként
egy üvegpalackba zárt üzenet található, az alsón pedig két kisfiút látunk,
amint a vízpartról nézik a távolban feltűnő szárazföldet. A képek azt
sugallják, hogy ők írhatták az üzenetet. Ezt a borítót szerintem végre
eltalálták; az előző kettőnél sokkal jobban összefügg a címmel és a
fülszöveggel.
Így tetszett:
A történetvezetés a szokásos: egy szál a tettesnek, egy szál az áldozatoknak,
egy a rendőrségnek, illetve egy idősík a múltnak és egy a jelennek. Utóbbiakon
fejezetenként, sokszor fejezet közben is ugrál, egy-egy emléket felelevenítve.
Ezt főként a tettes szálán teszi, ezzel is bemutatva annak előtörténetét és
segít annak a megértésében, hogy milyen pszichés trauma vezetett ahhoz, hogy
azzá váljon, akit a történetben megismerünk. A szerző ezt elég hitelesen
ábrázolja.
Az események a könyv körülbelül háromnegyedéig viszonylag lassan haladnak;
nehéz a palackba zárt üzenet megfejtése, és közben olyan ügyekkel is
foglalkoznak főhőseink, amelyek csak részben tartoznak hozzájuk, így ez háttérbe
is szorul. Lassan, apró lépésekkel haladnak előre, nagyon nehezen mozdul meg az
ügy; már a könyv felénél járunk, és még mindig alig tudunk valamit. Ekkor
kerülnek elő olyan információk, amik végre lendítenek a dolgon. Ahogy egyre
több furcsaság kerül elő, és kezd körvonalazódni a bűntény, úgy gyorsulnak fel
az események, de egészen a végéig csak futnak a tettes után, aki mindig egy
lépéssel előttük jár. Amikor utóbbi megneszeli, hogy a nyomában vannak, olyan
hibákat vét, amelyek Carlék kezére játszanak. A végjátékban Carl és Assad
szokás szerint megsérül és elájul, a tettes letartóztatásának menetéről pedig
fogalmunk sincs (és nekik se).
Miközben a palackposta ügye nagyon lassan kibontakozik, a szereplők
magánéletébe nyerhetünk nagyobb bepillantást. Carl kapcsolata fejlődik a
pszichológusával, és magához költözteti lebénult társát is, mindeközben pedig
próbálja felderíteni Assad magánéletét, ami egyre zavarosabbá válik. Rose még
az elején kilép a történetből, helyét nővére, Yrsa veszi át. Róluk már a 64-es
betegnaplóból tudtam; annak elolvasásakor felébredt már bennem a gyanú, hogy ők
nem két különböző ember, hanem egy személy, két személyiséggel. Ennél a
kötetnél pedig ebben biztos is lettem. Assadnak is megismerhetjük egy új,
sötétebb oldalát; ez az Assad agresszívabb, és mindenre elszánt, ha a családja
védelméről van szó.
A tettes is egy rendkívül összetett személyiség; pszichopatának gondolom,
és az sem kizárt, hogy kényszeres is. Megnyerő, de számító és érzelemmentes,
mindent pontosan kitervel, és kínosan ügyel a részletekre. A társadalomba való
beilleszkedésre teljesen alkalmatlan figura. Szeretem az ilyen karaktereket,
ezeket a legnehezebb a nyomozóknak elkapni.
Érdekesnek találtam a vallási indíttatást is, amely egyfajta kritikaiként
is értelmezhető a felekezetek, illetve a kisebb szekták felé.
Ugyan most kevesebb váratlan fordulattal találkoztam, élveztem a könyvet;
az elejével lassabban, a második felével sokkal gyorsabban haladtam már
(egészen pontosan a felét ma olvastam el).
Végezetül megosztanám kedvenc életbölcsességeimet a regényből:
„…a posta nem a rejtélyek
felderítésére szakosodott, hanem inkább azok teremtésére.”
„Amikor az ember egy jégtáblán áll
édes kettesben egy tajtékzó jegesmedvével, akkor át kell gondolnia a
lehetőségeit.”
„Tudod, Carl, mindegy, milyen
erővel ülsz rá a karóra, amikor felállsz, fájni fog a segged.”
"Aki nem követett el bűncselekményt, azt szükségtelen jobban megszorongatni, mint amennyire az adóhivatal nevének említése felidegesíti."
A következőkben egy kicsit magukra hagyom kedvenc rendőrkaraktereimet, hogy
elolvashassam a várva várt új Stephen King-regényt, de ígérem, hamarosan
visszatérek hozzájuk.
5/5
Ha szeretnéd követni A Q-ügyosztály
eseteit, itt megteheted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése