Minden alkalommal, amikor új könyvet kezdek, megnézem, hány oldalas; csak a
miheztartás végett. A Callai farkasokat
ránézésre erős 400 oldalnak tippeltem, épp ezért döbbentem meg, amikor tudatosult
bennem, hogy a duplájával állok szemben. Sejthető volt tehát, hogy nem fogom
egy hét alatt befejezni. Habár a hivatalos kezdődátumból nem ez derül ki,
gyakorlatilag mégis sikerült egy hét alatt elolvasni.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2004
Fordító: Bihari György
Az olvasás ideje: hivatalosan2020. szeptember 4., valójában inkább 2020.
szeptember 11. – 2020.szeptember 20.
A fülszöveg:
„Roland Deschaint, aki a civilizáció pusztulása után a Setét Tornyot keresi,
ká-ja délkeletnek vezérli. Társaival átvágnak Közép-Világ erdején, és eljutnak
Calla Bryn Sturgis környékére, egy békés, farmerek lakta településre. A városka
a Sugár árnyékában fekszik, s azon túl ott van valahol a Setét Torony. Egyik
lakója, Callahan atya elmeséli, hogy Calla farkasai tízévenként lecsapnak
rájuk, és elragadják minden ikerpár egyik tagját, majd fizikailag és lelkileg
megnyomorítva küldik vissza. A harcos és társai a városlakókkal együtt
elhatározzák, hogy szembeszállnak a pusztító robotfenevadakkal… A történet
egyszerre játszódik a hetvenes évek New Yorkjában és Roland világában, és több
szálon kapcsolódik King többi regényéhez.”
A borító:
A
sorozat ötödik kötetének borítóján a sárga szín dominál; a háttérben a lenyugvó
napot és napnyugtai égboltot láthatjuk, az előtérben a Torony sziluettjével. A
cím alatt egy farkas feje található, nyitott szájjal. Hogy üvölt vagy halott, nem
egyértelmű. A történetet ismerve szerintem kissé félrevezető ez utóbbi kép, a
fülszöveg viszont sajnos lespoilerezi.
Így tetszett:
Rég
jártam már ebben a világban úgy, hogy a történet is haladjon előre. Az előző
kötet, a 4,5. rész egy, a 4. és 5. kötet közé beékelt mese, ami inkább a világ
hangulatát fogja meg, mintsem a sorozat fő szálát. A 4. kötetet még a tavasszal
olvastam, és, bár ez nem volt olyan régen, nem jött rosszul az összefoglaló,
amelyet az eddig történtekről kapunk a kötet elején. Segít felvenni a fonalat,
noha egy kissé nehezen akart beindulni a regény.
Az eddigi részek közül a Callai
farkasok cselekménye a legösszetettebb és legszövevényesebb. Mindössze egy
hónapot ölelnek fel az események, hőseinknek viszont több fronton kell helytállniuk.
A mi világunkban, ami nem mozdult el (valóban nem?), és ahol az idő mindig
ugyanolyan tempóban halad is sokkal többnek érződne egy ilyen eseménydús hónap.
Roland és ka-tet-je Calla Bryn
Strugis városába érkezik, amelynek lakóit, ahogy a fülszöveg is (egyébként
hibásan) írja, a bizonyos időnként eljövő farkasoktól kell megvédeniük. Közben
a mi világunkban is felmerül egy megoldandó ügy, és saját csoportjukon belül is
gondokkal kell szembenézniük. Hőseinknek komoly stratégiát kell kidolgozniuk a
farkasok ellen is, és a másik két problémára is megoldást kell találniuk. Ahogy
az lenni szokott, mindhárom baj tetőzése nagyjából egy időpontra várható, egyáltalán
nem mindegy tehát, hogy pontosan milyen sorrendben teszik meg a lépéseket.
Ahhoz, hogy előrébb jussanak, meg kell ismerniük Donald Callahan atya és
Jamie Jaffords történetét is, mert ezekből kulcsfontosságú információkra
tehetnek szert. Callahan atya révén a Callai
farkasok története kapcsolódik a Borzalmak városához. Callahan atya szempontjából egyfajta folytatásnak is tekinthető.
Az ő története a kötet sok oldalát tölti meg, részben elmesélve a Borzalmak városában leírtakat az ő
szemszögéből, valamint számot adva a menekülése utáni életéről. Bevallom, ezt rövidebbre
is foghatta volna King, egy ponton túl már untam a részegséget és az állandó
visszaesést.
A sok mese, találgatás, tervezgetés miatt úgy tűnhet, hogy a történet
semmit sem halad, cserébe viszont gazdagabbak leszünk egy jó nagy adag
információval. Mégis úgy érzem, hogy ezek szükségesek, ha nem is feltétlenül
ilyen terjedelemben; hiányérzetet keltene, ha kimaradtak volna. A vége erősen
függő, és, bár a csata elég pörgős, összességében kicsit laposnak éreztem, nem
volt olyan katartikus, mint amit vártam volna.
A főszereplők lassacskán változnak: Roland kezd emberi lenni, Jake lassan
maga mögött hagyja a gyerekkorát, Eddie fokozatosan komolyodik, Suzannah pedig
ebben a részben is egy új arcát mutatja meg (szó szerint). A kisváros lakóit is
szinte kivétel nélkül kedveltem, egyszerű, de szerethető emberek. Callahan
atyánál pedig nem tudtam megállni, hogy ne Father Ted jusson eszembe (hogy ki
ő, a nevére kattintva megtudhatjátok). A robotot nem bírtam; King is viszonylag
ellenszenves figuraként tünteti fel.
A terjedelem ennél a kötetnél egy kissé a minőség rovására ment, de ettől
függetlenül élvezhető volt. Ha nem egy nagyon rossz időszakban olvasom, lehet,
hogy ez kevésbé tűnik fel.
A nekem kedves gondolatokkal búcsúznék:
„De hogy mit érzel, és meddig
érzed, annak nem mindig van köze az objektív valósághoz.”
„- Ha – helyeselt Roland. – Egyik öreg
tanárom azt szokta mondani, hogy ez az egyetlen szó, amely több ezer betű
hosszúságú.”
„A sötétség lehetősége teszi olyan
ragyogóvá a nappalt.”
„Olyan sok történet és olyan kevés
idő.”
„Az vagyok, amivé a ka, a Király
és a Torony tett. Mindnyájan azok vagyunk. Nem menekülhetünk.”
„…mindnyájan lyukkal a szívünkben
születünk, és addig járunk-kelünk, amíg meg nem találjuk azt a személyt, aki
képes betömni ezt a lyukat.”
Egy kis időre megint elköszönök Rolandtól, de ezúttal szeretnék hamarabb
visszatérni. Tényleg érdekel, hogy megtalálja-e a Tornyot.
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése