A következő poszt részben egy újdonsült barátommal való beszélgetés, részben
pedig egy kedvelt ruhadarab elvesztése és utódjának keresése eredményeképp
fogalmazódott meg. Volt egy bordó, merevítős míderem, nagyon szerettem, hordtam
is sokat, ami a merevítők elhajlásán látszott leginkább. Egy ideje fontolgattam
már a cseréjüket, de mindig halasztgattam, helyette vasalóval egyengettem ki
őket időnként. Legutóbb viszont nem voltam elég óvatos, és ezt az anyag bánta. Menthetetlen.
Puff neki, oda a vámpírruhám. Na jó, keressünk akkor helyette valamit. De hol?
Quality by Design - gyógyszerész vagy
gyógyszerészhallgató olvasóimnak biztosan ismerős ez a kifejezés. A szakma ezt
arra használja, hogy a gyógyszerek esetében a minőséget
"belegyártják" a termékbe, már a tervezés úgy zajlik, hogy
ellenőrzések sorozata kíséri, hogy biztosan a megfelelő minőséget kapjuk a
végére. Amint a tönkrement felsőm pótlásának lehetőségein gondolkoztam, eszembe
villant, hogy tulajdonképpen ez a kifejezés a ruhákra is kivetíthető, fordított
módon. De nem csak azokra, hanem minden más tárgyra, amit a mindennapi életünk
során használunk. Elektronikai, műszaki cikkek, mint például egy tévé,
mobiltelefon, mosógép, akármi. Ezekbe ugyanúgy belegyártják a minőséget. Csak
éppen úgy, hogy rossz legyen.
Különféle helyeken lehet hallani arról, hogy fogyasztói
társadalomban élünk, hogy tervezett elavulás van. A kettő összefügg. A keresletnek és a kínálatnak
összhangban kell lennie. Kellene. A mai társadalom igénye viszont fokozott a
legújabb dolgok iránt. A gyártók igyekeznek ezt az igényt kielégíteni, viszont
ott van a minőség problémája; mindig lesznek olyanok, akik kitartanak valami
mellett, amíg az működik, amíg használható, és csak akkor vesznek helyette
másikat, amikor tönkremegy. Mivel is lehet ezeket a fogyasztókat rávenni arra,
hogy megvegyék az újat? Azzal, hogy rontjuk a minőséget. Ha hamarabb válik
használhatatlanná, a fogyasztó hamarabb kényszerül cserére. Ezzel kapcsolatban
tudom ajánlani a Villanykörte-összeesküvés című dokumentumfilmet, ami a
nejlonharisnya példáján keresztül dolgozza fel a tervezett elavulás témáját. A
nejlonharisnyát ugyanis mindenki ismeri. Kétszer felvesszük, és elszakad. Ha
olyat gyártanának, ami tartósabb, akkor milyen időközönként adnának el belőle?
Valószínűleg elég ritkán. Ha mégis olyat szeretnénk, ami tovább bírja,
mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ezt sokan nem teszik meg, mert úgy
gondolják, hogy ennyit nem ér.
Személy szerint én
szívesebben fizetek ki nagyobb összeget egy termékért, ha tudom, hogy azért az
árért minőséget kapok. Emiatt nem vásárolok például fast fashion boltokban.
(Meg azért sem, mert a stílusomhoz az ottani ruhák nem illenek, bár elvétve
akad egy-két darab, ami beépíthető.) Tapasztalataim szerint az onnan származó
termékek jó esetben egy évet bírnak ki, de dobtam már el fél év használat után
is ilyen boltban vásárolt ruhát. Ehhez a minőséghez képest pedig drágának
tartom őket, és ahhoz képest is, hogy vannak olyan ruháim, amiket 6-8 éve hordok,
és semmi bajuk nincs. Egy műbőr kabátot pedig tavaly tíz év után selejteztem
le. Ebből is látszik a tendencia: az akkor vásárolt darabok még olyan
minőségűek voltak, hogy ha az ember nem unta meg, vagy nem változott meg a
teste úgy, hogy emiatt kelljen lecserélni, simán több éven keresztül tudta őket
hordani. De hogy még messzebbre menjek: régi hűtőgépek, mikrók, mosógépek,
amiket még a szüleink nászajándékba kaptak, velünk egyidősen is működnek.
Némelyik lehet, hogy már pont nem, de huszonegynéhány év után már azt mondom,
bőven megérte az árát, nyugdíjba mehet. A maiak nem ilyenek. Nem véletlen, hogy
a garanciaidejük sem 3-4-5 év, hanem csak fél, jobb esetben egy. Kérdés, hogy a
helyzet romolhat-e tovább. Nagyon remélem, hogy nem, mert ez igazából senkinek
és semminek nem jó. Az előállítással termeljük a rengeteg szemetet, a
használhatatlanná vált dolgokból szintén szemét lesz... És bár tény, hogy az
előállításhoz emberek is kellenek, akiknek ezáltal munkája van, ami nagyszerű,
viszont például azokkal mi lesz, akik ezeknek az elromlott cikkeknek a
javítására szakosodtak? Valószínűleg nem lesz szükség rájuk, és hamarosan kihal
az a réteg, amelyben még mosógépszerelők, tévészerelők, varrónők éltek. Én
ezt nagyon sajnálom, mert én sokkal inkább annak a híve vagyok, aki szerint az
elromlott dolgot meg kell javítani, ha lehet. S ha van egy termék, amit
szeretek, és menthető, van lehetőségem rá, hogy még egy kicsit használjam,
miért ne éljek vele? Akit csak lehet, bátorítok erre a magatartásra. Arra, hogy
becsüljük meg a minőséget.
Épp ezért, a vámpírruhám hiányzó darabját is olyan
helyről fogom pótolni, ahol tudom, hogy olyan terméket kapok a pénzemért, amit
évek múlva is tudok hordani. Változatlanul.