Mese egy babonáról

Két hete már, hogy a már említett, napi színekre vonatkozó babonával szakítottam. Jelentem, jól vagyok!

Nagyon régen, még általános iskolás koromban olvastam valahol arról, hogy a színek szerencsét hoznak. Nem emlékszem már a cikkre, de a lényege az volt, hogy minden naphoz megadott egy színt, amit viselni kell ahhoz, hogy a nap szerencsés legyen. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de egy idő után megfogalmazódott, hogy ki kellene próbálni. Hittem is meg nem is, de amennyire tudtam, megpróbáltam követni az előírást: hétfőre fehér, keddre piros, szerdára lila, csütörtökre kék, péntekre zöld, szombatra fekete, vasárnapra arany (ezt sárgával helyettesítettem). Nem emlékszem, hogy működött-e, arra se, hogy miért hagytam fel vele akkor, de biztos, hogy nem tartott ki sokáig ennek az új szabályrendszernek a követése. A gimnáziumi évek alatt is megjelent egy-egy hónapra, de vagy meguntam, vagy egyéb okból ismételten felhagytam vele, ezúttal hosszabb időre, már-már el is feledkeztem róla.

Az egyetemi évek alatt aztán megint eszembe jutott, ahogy az önmagam kiteljesedése felé vezető utat kezdtem járni. Jobban kezdett érdekelni a wicca vallás, ahol szintén szerepelnek színek a különböző rituálékhoz, és valamiképpen összemostam a kettőt, illetve a hármat, a goth stílust figyelembe véve. Az alap mindig a fekete volt, ehhez társítottam az adott naphoz rendelt színt. Ekkor már tényleg elhittem, hogy ezen múlik, hogy aznap jó napom van-e, sikerül-e a vizsga, stb. Az élet közben persze időnként jelezte, hogy nem így van; hiába viseltem a kék fűzőmet a fehér blúz fölött egy csütörtöki vizsgán, ha egy olyan tételt sikerült kihúznom, amihez nem sok közöm volt. Kék ide vagy oda, megbuktam. Mégis úgy éreztem, hogy a részemmé vált az, hogy az adott naphoz rendelt színt viseljem. Az igazság az, hogy csak megszoktam.

Kérdezték páran, akiknek elmeséltem, hogy így öltözöm, hogy nem kötöttség-e ez. Tulajdonképpen sokáig fel sem merült bennem, hogy az. Inkább egyfajta segítségnek éltem meg az örök "mit vegyek fel?" kérdésnél. Sokkal egyszerűbb volt reggel a döntés úgy, hogy ma kedd van, piros nap, így nem kellett az egész szekrényben keresgélni az aznapi összeállítás darabjait. Az, hogy a kedd piros nap, leszűkítette a lehetőségek számát, így megkönnyítette a választást. Itt jöhet a másik kérdés, amit nemrég egy kolléganőm tett fel nekem: "És mi van akkor, ha aznap nincs kedved az adott színhez?"  Valami olyasmit válaszoltam, hogy ez nem szokott előfordulni; később jöttem rá, hogy ez csak félig igaz.

Ez a kérdés indított el végül egy folyamatot bennem, aminek hatására átértékeltem ezt a dolgot. Két éven át töretlenül tartottam magam valamihez, amit gyerekfejjel olvastam, nem is igazán működik, és mellesleg a wicca sehol sem írja, hogy ezt kell, így kell. Ennek kapcsán gondolkoztam el azon, hogy vajon miért így párosították a színeket és a napokat. Körülbelül a fele érthető, a fele nem. Vasárnap, arany/sárga: Sunday = a Nap napja. A Nap arany, sárga, narancs; ez rendben van. Hétfő, fehér (ezt gyakran ezüsttel helyettesítettem): Monday => "Moonday" = a Hold napja. A Holdhoz köthető az ezüst, ez is rendben van. Amikor erre rájöttem, felvetődött, hogy lehet, hogy a többi napnál is a bolygóhoz köthető szín van, és így értelmet is nyerne. Utánanéztem, hogy az az ezotéria melyik naphoz melyik bolygót rendeli. A keddhez a Marsot. A Mars a vörös bolygó, tehát stimmel a piros. A szerdához a Merkúrt. A bolygó színe itt nem segít, így megint segítségül hívtam az angol nyelvet: Mercury. A szó a higanyt is jelenti. A higany folyékony fém, ami egy elég furcsa párosítás. Ahogy a kék és a piros is, amelyből kijön a lila. Csütörtökhöz tartozik a Jupiter. Itt a római főistenre asszociálva érthető a kék, amit alapvetően egy férfias színnek gondolunk. A péntekhez a Vénusz tartozik. Itt se a római mitológia nem működik, de még a görög se. Lehet viszont azt mondani, hogy a péntek =Friday/Freitag => "szabad nap". A hét utolsó munkanapján zöld jelzést kapsz az esti programhoz. A szombathoz a Szaturnuszt rendelik, az angol neve is mutatja: Saturday. Ez így még nem tisztázza, hogy miért feketét kell viselni. A szombat héber nyelvű elnevezése viszont segít: Sabbath. Innen már csak egy lépés, hogy ebből Black Sabbath legyen. Voilá!

A legtöbb magyarázatot én kreáltam magamnak. E tény is látszik rajtuk, valamint az is, hogy közel sem egységesek ezek a magyarázatok, mind a hétre nem lehet ugyanazt ráhúzni, amiből az következik, hogy a párosításnak ilyen alapja biztosan nincs, és másmilyet sem találtam, így nagy valószínűséggel semmilyen alapja sincs. Ez volt az egyik ok, amiért úgy döntöttem, hogy felhagyok vele. A másik pedig az volt, hogy végignéztem az összes képet, amit két év alatt magamról és a szettjeimről készítettem, és megállapítottam, hogy sokkal jobbak voltak azok az összeállítások, amelyeknél nem törődtem azzal, hogy milyen nap van, csak felvettem, amihez kedvem volt. A sminknél szintúgy - szebbek és jobbak voltak a régiek. (A képek egyébként kezdetben az előző barátom kedvéért készültek; ritkán találkoztunk, de mindig tudni akarta, hogy hogy nézek ki aznap, ezért lefotóztam és elküldtem neki. Aztán amikor már túl sok helyet foglaltak a képek a telefonon, felmásoltam őket a laptopomra. Azóta is megvannak, és ez lehet, hogy furcsán hangzik, de időnként visszanézve őket, hatalmas segítséget nyújtottak ahhoz, hogy meglássam, ha valami különösen előnyös, vagy különösen előnytelen.) Ezen a ponton döntöttem el, hogy nem várom meg sem a naptári újévet, sem Halloweent (a wicca/pagan) újévet, hogy "levetkőzzem" ezt a szokást. Azt hiszem, ez most már végleges.

A színeket azóta sem hagytam el, mert szinte mindegyiket nagyon megszerettem. Mostanában inkább a harmóniára törekszem, ezért most éppen aszerint válogatok, hogy a heti körömszínemmel passzol-e. Így a múlt héten végig zöldben jártam, ezen a héten kékben. Hogy a jövő héten mi lesz, még nem döntöttem el. Egyszer lehet, hogy ezt a kényszert is elhagyom, és belátom, hogy nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Egyelőre a megfelelési kényszer erősebb. Az viszont biztos, hogy ez a döntés is egy jele annak, hogy az életemben egy új korszak kezdődött el. Lehet, hogy tényleg a 25 év a kamaszkor vége?

Végezetül jöjjön néhány kép: szombaton és vasárnap fekete és sárga helyett mindkét nap piros, és néhány jobban sikerült szemsmink az elmúlt két hétből.

Ezt itt úgy hívják: Legyen benne az összes szín a NYX Fire palettáról!

Ez itt az éjszaka és a sarki fény.

Ez pedig a mindegy, csak valahova hadd tegyem bele a Venom-ot!

A goth és az új munkahely

Kicsit több, mint egy hónap telt el azóta, hogy a diploma megszerzése után munkába álltam. Nem volt egyszerű; májusban adtam be az önéletrajzot, és végül egy sokkörös állásinterjú-sorozat után, augusztus 22-én kezdtem. A bejegyzést mégis mostanra időzítettem, mert a szeptember volt az első teljes hónapom. Az új hely mindig sok izgalmat tartogat. Új emberek, új közösség, addig teljesen ismeretlen feladatok, stb. Egyedüli újoncként talán még nehezebb beilleszkedni egy olyan csapatba, amelynek a tagjai között sokszor többéves ismeretség van. Az én esetemben pedig ott van még egy dolog, ami nehézséget okozhat: a szubkultúrába való tartozásom, az öltözködési stílusom.

Korábban szóltam már arról, hogy igyekszem a munkahelyen is megtartani a goth kinézetet, amennyire ezt a mindenkori közeg megengedi. Meséltem arról, hogy teljesen idegen helyen először visszafogom magam, nem a legextrémebb ruháimat veszem fel, nem mutatom a tetoválásaimat (a nagyokat legalábbis), a smink is egyszerűbb - kevésbé erős, a tusvonalat fent rövidebbre, lent pedig a szempillatőhöz közelebb húzom, a rúzsokat tekintve pedig marad a piros és a bogyószínek, nincs kék, zöld, fekete. Később, amikor már megismertek a kollégák, megpróbálkozom egy kis erősítéssel, és várom, hogy mit reagálnak rá, és ezt addig húzom, amíg nem mondják, hogy ez már sok. Erre lehetne azt mondani, hogy nem kell megvárni, amíg szólnak valamiért; egy szinten ez igaz, mert mindig az adott embertől függ, hogy hogyan nyilvánítja ki a nemtetszését, illetve az is, hogy mi magunk hogy fogadjuk az ilyesfajta kritikát. A legegyszerűbb talán az, ha mosolyogva tudomásul vesszük, és legközelebbre keresünk egy kompromisszumos megoldást. Én úgy vélem, hogy ahhoz, hogy valaki a munkahelyén is ki tudjon teljesedni ezen a téren, meg kell találnia a határokat. Ha pedig sikerül eljutni addig, hogy semmit nem kell visszafogni a megjelenésből, annál jobb! A korábbi gyakorlati helyeimen és az előző munkahelyemen, ahol még diákként dolgoztam, végigmentem ezeken a lépéseken, és a vége eddig mindig az lett, hogy "De jó, hogy fel mered vállalni magad!" 

Erre a szinte akartam eljutni az új helyen is. Mivel irodában dolgozom, számítógép mögött ülök egész nap, a kollégáimon kívül nem igazán találkozom emberekkel, így szinte mindegy, hogy miben jelenek meg. A kérdés az volt az első hónapban, hogy a közvetlen főnököm és a kollégáim mennyire konzervatívak, mennyire elfogadóak az extrémebb kinézetű emberekkel szemben. Nem volt kérdés, hogy az első néhány héten hosszú szoknyában megyek, ahogy a nyár folyamán az interjúkon is tettem. A vádlimon levő tetoválás elég nagy, ismeretlen emberek esetén pedig számítani kell arra, hogy előítéleteik vannak; jobb, ha először nem látják, majd a későbbiek folyamán elmondom, hogy van, aki szeretné látni, annak megmutatom, és ha azt látom, hogy inkább tetszik nekik, mint nem, akkor bátrabban nyúlok a rövidebb szoknyához, amíg az időjárás megengedi. A hátamon levő tetoválást szintén takartam, ugyanebből az okból. A karomon levőket a nyári meleg miatt nem tudtam, de azok picik, így kevesebb gond van velük. Az volt a tervem, hogy az orrkarikámat is kiveszem, és kicserélem egy diszkrétebb darabra, viszont az első munkanapot megelőző estén sehol nem találtam, így maradt a karika. Elég vékony, és ha a rajta levő bogyót megfelelően fordítom, még kevésbé feltűnő. Mellőztem a kivágott felsőket is, a sminket pedig úgy készítettem el, ahogy fentebb említettem. A fűzőt természetesen nem hagytam el; ez a ruhadarab annyira az életem részévé vált, hogy már furcsa, ha egymás után két nap nem viselem. 

A "tompított" verziót jól fogadták a kollégák, a tetoválásokkal sem volt senkinek problémája. Jöhetett a rövidebb szoknya, egy-egy kivágottabb felső, sötétebb szemsmink. Egyelőre működik. Akikkel többet beszélek, azt mondják, tetszik nekik a stílusom, illetve hogy hoztam egy kis színt az osztály életébe a különleges megjelenésemmel. Furcsa, hogy pont olyasvalaki hozza a színt, akinek az öltözködésében a fekete dominál... Nagyon örülök ennek a fogadtatásnak, annak, hogy nyitottak, elfogadóak, és ha elsőre kicsit meg is hökkentek néhányan, az elmondások alapján már teljesen hozzászoktak a nem egészen mindennapi kinézetemhez. Mára már az számít furcsának, ha egy nap a reggeli rohanásban nem szöszölök annyit a sminkkel, és világosabbra sikerül; ekkor megkérdezik, hogy hol van. 😆 Azért igyekszem nem sokkolni őket, és a jó ízlés határain belül maradni. Nincs még itt a vége, minden határt még nem találtam meg, de az valószínű, hogy fekete szájjal nem fogok bemenni még egy év múlva sem, és talán azután sem. Megmarad hétvégére, koncertre, baráti összejövetelekre. 

Végezetül következzen néhány kép, amelyen bemutatom, hogy mégis hogy járok én dolgozni. A selfie-k készítésében nem vagyok valami profi, és néhány képnél a minőség sem a legjobb, ezért elnézést kérek.

Korábban már említettem, hogy minden naphoz rendelek egy színt, amit a feketével kombinálok. Egyfajta babona - nagyon régen olvastam valahol, hogy ha valaki ezt tartja, szerencséje lesz az életben. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta tartottam, most már több mint egy éve töretlenül. El is jött már az ideje, hogy szakítsak ezzel a szokással - de erről majd a következő bejegyzésben.

A hétfő színe a fehér illetve az ezüst, vagy szürke. Fehér ruhám alig van, az utóbbiakból viszont akad. 

Általában ezt a kettőt variálom hétfőnként, nem sok lehetőség közül tudok választani. Egy fehér blúzom van még, már azt is felvettem munkába, de kép nem készült róla.

Újabban többször csináltam füstös szemeket, mint sima szürkét tusvonallal. Előbbi nálam egyébként is jolly joker, ha nagyon nem tudok mit kitalálni, vagy kevés az idő, ezt választom.

A kedd színe a piros, az egyik kedvenc színem, így nem okoz nehézséget a feketével való kombinálás. 

 

A bal oldali az egyik kedvencem; a felsőt egy teljesen átlagos webshopból való, a fűzőt pedig egy kedves korábbi kolléganőtől kaptam. A felső elég lenge, a legtöbb esetben kövérít, és nem is igazán gothic darab - magában. Fűzővel tökéletes kombinációt alkotnak. A jobb oldali.... Nos, az a határ, ez az, amire már azt mondták, hogy egy picit sok. Vettem az adást, legközelebb hozzáadok egy vastagabb harisnyát, vagy egy leggings-et. A lényeg, hogy ne átlátszó legyen, onnantól gond egy szál se. 

Ezt a szemsminket magam találtam ki. Éppen nem volt időm egy több színből állót elkészíteni, de túl egyszerűt se akartam - ez lett belőle. Ritkaságszámba megy, ha a szememen nem jelenik meg a piros, de időnként előfordul, hogy az csak fekete, sőt egyszer kipróbáltam a natúr színeket is, viszont ahhoz mindenképpen kellett egy erősebb tusvonal, hogy ne tűnjön el a szemem. A piros rúzs pedig alap. 

Szerdán lilát viselek. Nincs túl sok darabom, viszont amióta beszereztem egy lila fűzőt, változatosabbá lehet tenni a szetteket.

A bal oldali egy másik nagy kedvenc, bár a fűzőt még mindig nehéz egész nap viselni. Nagyon masszív darab, egyik sem fogja ennyire a csípőmet, mint ez. (Kell is, szegény egy "cseppet" ferde, nem árt, ha valami a helyén tartja.) A jobb oldali képen a felső nagyon nyitott elöl-hátul; hátul a hajammal, elöl pedig ezzel a chokerrel próbáltam szelídíteni rajta, több-kevesebb sikerrel. Egyelőre nincs jobb ötletem a megoldásra - nem rossz, de biztosan lehetne még jobb is. 

A lila smink... Az egyik, amit a héten a leginkább várni szoktam, hogy elkészíthessem. Elég jó színeket sikerült beszereznem; egyelőre főként csak egymással használom őket, még keverni nem nagyon mertem. 

Csütörtökön van a kék nap. Az elmúlt egy évben nagyon megszerettem ezt a színt, ami látszik is a ruhatáramon, és a sminkkészletemen is.

Bal oldal: a második napom. Sietős selfie, a belépőkártya már a nyakamban, de a szettet azért lefotózom, hátha az akkor már tervezett blogbejegyzésbe ez kerül be. Így lett.

Jobb oldal: a tegnapi szerelésem, és igen, megtaláltam a telefonon a megfelelő beállítást a képek minőségének javításához.

 A fáradt szemek ellen viszont nem találtam beállítást. Talán a megfelelő mennyiségű alvás megoldaná a problémát, vagy nem kora reggel kellene fotózni a hét vége felé.

És végül péntek, a zöld nap. A kék után ez következik a kedvencek sorában. További zöld darabok beszerzése folyamatban van.

Mindkét képen egy-egy új szerzemény látható, meglepő módon a zöld darabok azok. Látszik, hogy a jobb oldali már a hónap vége felé készült, most már fel merem venni a witch feliratú medált is. 

Ez a zöld pedig a már bemutatott piros analógiájára készült egy olyan napon, amikor mindenképpen a Venom fantázianevű színt akartam magamra kenni. És ha már a piros és a zöld egymás komplementerszínei, úgy illik, hogy ez álljon itt példának a pénteki sminkre.

További képek fellelhetők az Instagramon, ha valaki szeretne még nézelődni. :)  

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) - filmkritika

Nem sűrűn nézek filmeket. Magyar filmeket pedig még annál is ritkábban. Ma esti programnak valami csoda folytán mégis a mozit választottuk, és az összes játszott film közül ezt találtuk a legérdekesebbnek. Alig pár órája jöttem ki, és annyira megütött, hogy muszáj írnom róla.

Nagyon friss, 2018. szeptember 13-án, egy hete került bemutatásra, a rendező Schwechtje Mihály. Róla és a színészekről sem hallottam még.

A film a tinédzserkor egyik legmeghatározóbb jelenségével, az internetes jelenléttel, annak használatával foglalkozik. Szereplőink tizedik osztályosok, valószínűsíthetően gimnazisták. A trailer az alábbi linken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=KIF9kj0njdg

A következőkben a film cselekményéről lesz szó, így aki szeretné megnézni, de nem szeretné tudni, mi van benne, ezt a részt ugorja át!

SPOILER!

Az első képkockákon egy tipikus középiskolát látunk; szünet van, a fiúk fociznak, a nagymenők piszkálják a béna srácot, főszereplőnk, Eszter mangát olvas a padon. Mellé telepszik a barátnője, aki meglátja az ablakban az angoltanárukat, majd javasolja, hogy menjenek fel hozzá és kérdezzenek tőle valamit. Megtudjuk, hogy mindkét lánynak tetszik az említett tanár, kettőjük közül a nagyobb hangú folyton valamilyen ürügyet keres arra, hogy a közelében lehessen. Hamarosan kiderül, hogy a tanár elhagyja az iskolát, mert Londonban kapott egy jobb állást. Főszereplőnk nagyon elkeseredik, este azonban kap egy emailt a tanárától, aki azt írja, hogy szeretné vele továbbra is tartani a kapcsolatot, mert nagyon fontos volt számára a lány.

Eszter titokban kapcsolatban marad egykori tanárával, az a kapcsolat azonban egy idő után kezd messzemenően túlmutatni azon, ami egy tanár-diák kapcsolatba belefér. Nem igazán nevezhető párkapcsolatnak, ami kialakul közöttük, mivel a tanárnak családja is van, szeretőnek sem mondanám, mert a virtuális érintkezésen kívül nem történt köztük semmi. Esténként hívják egymást, Eszter kamerát kapcsol, a férfi nem. A beszélgetések nem sokkal később szexuális töltetűekké válnak; a tanár megkéri Esztert, hogy vetkőzzön le a kamera előtt, elképzelve azt, hogy most ott van vele, közben részletezi, hogy mit és hogyan tenne vele. A lány mindent megtesz, amire kérik, félmeztelenül még mosolyog a kamerába, csak az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy le kellene állni, ezért amikor tanára azt kéri, hogy meztelenül is álljon vissza a kamera elé, közli, hogy nem szeretne tovább menni, és megszakítja a hívást.

Ezen a ponton kezdi érezni, hogy túl messzire mentek, és érezhető, hogy kezdi idegesíteni tanára rajongása. A férfi egyfolytában keresi, videohívást akar kezdeményezni, nem törődve azzal, hogy a lány szeretné-e, vagy ráér-e egyáltalán.

Mindeközben a gimisek szokásos életét látjuk megjelenni. Eszter a barátnőivel egy fellépésre készül, a nagymenő fiúval szakít a barátnője, csúnyán megalázva őt, az osztály nyomi srácát piszkálják, és így tovább.

A szerelmi szálak nagyjából a film negyedénél kezdenek bonyolódni. A nagymenő srác (Beni) a szünetben mindenki szeme láttára lerántja Eszterről a szoknyát, majd az eset után édesapjával együtt látogatja meg a lányt, hogy bocsánatot kérjen tőle. Innentől jobb viszonyba kerülnek, Beni elmondja, hogy a csalódás után ő érzelemmentesen fog hozzáállni a lányokhoz. Először úgy tűnik, hogy az osztály egyik menő csajától szeretne valamit, de közben mégis közelít Eszterhez is.

Belekerül a képbe azonban az osztály béna gyereke (Peti); neki szintén tetszik Eszter. Nem mer közelíteni, de akármit megtenne, hogy vele lehessen. Még azt is, hogy az említett angoltanár nevével létrehozzon egy emailcímet, és felvegye a lánnyal a kapcsolatot, hogy aztán az ő nevében beszélgessen vele, és rávegye, hogy levetkőzzön a kamera előtt. Eszter az egészből mit sem sejt.

Láthatjuk, ahogy Peti felépíti ezt a kamuprofilt; a mikrofonba szándékosan csak suttog, így Eszter nem hallhatja az igazi hangját. Ezután az osztályban is elkezdi (kavarni a szart) megbolygatni a szálakat.

Először megpróbálja Benit és a menő csajt összehozni úgy, hogy az utóbbinak azt mondja, hogy Beni úgy nyilatkozott, hogy már együtt vannak, majd Benit kérdezi meg, hogy nem akar-e az említett lánytól valamit. Beni és Eszter kapcsolata időközben komolyra fordul; összejönnek, Eszter pedig szakít "tanárával". Eszter kapcsolata megromlik barátnőivel, menő csaj pedig féltékeny Eszterre, amiért az "lenyúlta" a srácot. Peti ezt kihasználva névtelenül elküldi neki Eszter meztelen képeit; kiderül, hogy rögzítette a webkamera felvételeit - azt legalábbis biztosan, amelyen a lány félmeztelen volt. A képek ezután a menő csajon keresztül eljutnak Benihez, aki ezek miatt szakít Eszterrel. A képek azap délutánra a Facebookon is megjelennek, a lány pedig mocskolódó kommentek tömkelegét kapja a poszt alá. Kiutat nem találva a helyzetből a fürdőszobában egy ollóval felvágja az ereit.

Peti szintén a Facebookról tudja meg, hogy mi lett az egésznek a következménye - Esztert időben megtalálták és kórházba szállították. Azonnal berohan hozzá, nem ébren, de élve, biztonságban találja. Közben egy villanásra látjuk a kommenteket a poszt alatt, melyben Eszter öngyilkossági kísérletét megírják; köztük van a menő csajé is: "Remélem, legközelebb sikerül meghalnod. :) "

SPOILER VÉGE!

Az események párhuzamosan zajlanak, fentebb sem biztos, hogy teljesen időrendben sikerült leírnom őket. Gyakorlatilag nincs sok történés, viszont ugyanazt egymás után többször, több szereplő szemszögéből is láthatjuk. Így derül ki, hogy mely események mögött mi vagy ki van. Ezért nem érdemes elkalandozni, mert fontos részletekről maradhatunk le.

Nagyon tetszett, hogy hűen ábrázolja a mai diákok életét. Mindenkinél telefon, elmélyednek a közösségi médiában, klikkek itt, klikkek ott... Nem idegen a nyelvezet sem; gyakorlatilag ugyanolyan mondatokat hallottam a filmben, mint amilyeneket az öcsémtől vagy a barátaitól hallok, mikor egymással beszélgetnek.

A film témája is remek választás. Sokfelől lehet hallani az internet vagy a közösségi oldalak veszélyeiről, amelyek a tizenéves korosztályt érintik. Személy szerint én a szereplők életkorán még egy kicsit lejjebb is vittem volna, hiszen 13-14 éves lányokat bőven zaklatnak már közösségi oldalakon. Amikor én voltam annyi idős, és kezdtük felfedezni a Chat.hu-t, a myVIP-et (akkor még az volt), az MSN-t, én is beleütköztem nem egy olyan emberbe, aki hasonló dolgokat kért tőlem, mint Esztertől a filmben. Természetesen én vele ellentétben minden ilyenre nemet mondtam. Nekem valamiért magától értetődő volt anno, hogy chat-en, vadidegen embereknek nem mutogatok magamból semmit, plusz annyi idősen még nem is érdeklődtem igazán a másik nem iránt, a chat-et barátkozásra használtam, és aki nem ilyen céllal írt nekem, az hamar le is kopott. A filmbeli eset annyiban más, hogy ott a szerelmi faktor is játszik; Eszter nem egy vadidegen emberrel beszél, szereti is azt az embert, akivel beszél, így nem is gondolja, hogy átverhetik. Gyanús lesz neki ugyan, hogy ő a partnerét soha nem láthatja, de mégis bízik benne annyira, hogy olyat tegyen, aminek később súlyos következményei lesznek.

Amitől pedig szerintem még ütősebb lehetett volna, és ezt nem csak azért mondom, hogy hazabeszéljek: ha főszereplőként egy goth-ot választottak volna. Úgy még jobban kiütközhetett volna, hogy ő más, különleges, akár kirekesztett.

A tanulságok:

A legfontosabb, hogy legyünk óvatosak! Az internetes ismerkedés legnagyobb veszélye az, hogy nem tudhatja az ember, hogy ki az, aki a másik monitor mögött ül. Ilyen esetben az sem biztos, hogy valóban úgy hívják-e, amilyen néven a Facebookon fent van, nemhogy az érzelmek, amiket leír (mert nem mondja, hanem leírja). Írni tényleg bármit lehet. Ahogy pókerarccal elküldünk egy sírva nevető smiley-t, ő ugyanúgy pókerarccal írhatja le, hogy "te vagy életem szerelme". A gond ott van, hogy ha valaki nagyon megnyerő, hamar elkezdünk bízni benne, majd belelátni az írott szövegbe olyanokat, amik valójában nincsenek benne. Elhisszük, hogy a másik tényleg szerelmes belénk, annak ellenére, hogy soha még élőben nem láttuk, de mi érezzük, hogy igazat mond. (Sajnos tudom, jártam így,  végül nem lett a dologból semmi.) Ha a csaló másik fél elérte, hogy bízzunk benne, elkezi követelni az intim képeket. A rózsaszín ködben levő alany pedig fogja, és elküldi, nem törődve azzal, hogy nem ismeri a másik felet, és bele se gondol, hogy az csak arra játszott egész végig, hogy ilyet kapjon. Jobb esetben csak a maga kedvéért, rosszabb esetben visszaél vele. A film pontosan erre mutat be egy példát; akár megtörtént eset is lehet(ne). Erre az lenne a megoldás, hogy soha senkinek se küldjünk magunkról fehérneműs vagy meztelen képet, még az aktuális párunknak se, mert ki tudja, hogy egy véletlen szakítás esetén bosszúból nem él-e vissza vele. Távkapcsolatban élő emberek ez utóbbit viszont mégis gyakran megteszik; én úgy vélem, nem hibáztathatók érte - ha valaki boldog a kapcsolatában, pont nem arra fog gondolni, hogy egyszer szakítanak, és a másiknak az lesz az első dolga, hogy az ő ilyen jellegű fotóit megossza. A legjobb, ha ilyen felvételek nem is készülnek, ha tudunk annyira józanok maradni, hogy azt mondjuk a másik félnek, hogy majd ha találkozunk, akkor.... A sokadik ilyen után a kamuprofilos fél meg fogja unni, és lekopik.

A másik: ne becsüljünk le senkit! A filmben a legártatlanabb kinézetű ember csinálta a legnagyobb bajt. Nem azt mondom, hogy a visszahúzódó emberek mind ilyenek, mert ez nem igaz. Viszont ha már valaki hasonlóképpen viselkedik, mint Peti a filmben, nem árt vigyázni. Valamilyen szinten viszont ő maga is áldozat. Nincs esélye, ezért nem tisztességes eszközökhöz folyamodik, aminek aztán olyan a végkifejlete, amivel ő sem számolt. Ezt is érdemes egy kicsit a magunk szemszögéből megnézni. Az irigység, a féltékenység képes lehet uralni minket, és a hatására olyan dolgokat teszünk meg, amit tiszta fejjel nem biztos, hogy tennénk. Nem valószínű, hogy Peti Eszter halálát kívánta volna, sokkal inkább azt akarta, hogy ha neki rossz, akkor másnak is legyen az, ha neki nem jön össze, akkor más se legyen boldog, ha za övé nem lehet a lány, akkor ne legyen másé se. Arra viszont nem gondolt, hogy ezzel a lépésével olyan lelki sérülést okozhat neki, amivel nem bír megbirkózni.

A harmadik pedig ehhez kapcsolódóan az, hogy ne maradjunk egyedül, legyen valaki, akihez krízishelyzetben fordulhatunk! Nem tudom, hogy én egy ilyen helyzetben mit tennék; természetesen nem az a megoldás, amit a filmben láttunk. Segítség lehet egy iskolaváltás, és/vagy pszichológussal való beszélgetés. Ha van kihez fordulni, akkor tegyük meg, nem kell a filmben szereplő szintre eljutni. Ami pedig a másik oldalt illeti: figyeljünk egymásra, és ha valaki furcsán kezd viselkedni, ne hagyjuk magára, ne forduljunk el tőle, hanem próbáljunk meg segíteni neki, hogy megelőzzük a bajt.

Ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik szeretnének olyasvalamit nézni, aminek mondanivalója van, továbbá minden szülőnek, akinek tizenéves gyereke (főleg lánya) van, minden tizenévesnek (főleg lánynak), akik a közösségi oldalakkal ismerkednek, mindenkinek, akik akár csak heccből szeretnek másokat piszkálni, és azoknak is, akiket piszkálnak. Egyébként pedig nézze meg mindenki, mert egy zseniális alkotásról van szó! :)

10/10

OGT 2018

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre az Országos Gothic Találkozó (OGT). Tavaly is voltam, így idén másodszor látogattam el a Dürer Kertben megrendezett eseményre. A tavalyi élményekből kiindulva idén talán még inkább kíváncsi voltam arra, hogyan is alakul majd a nap. Annyi volt biztos, hogy a párommal és egy kis baráti társasággal megyek, akikkel a rendezvény előtt beülünk valahova beszélgetni.

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan, miben kellene idén megjelennem. Tavaly egy olyan szettet viseltem, amely a hétköznapokon is megállja a helyét. A fő irány idén is ez volt, annyira nem akartam kiöltözni, nem is nagyon lett volna mibe, és azt sem akartam, hogy bárkinek azt kelljen mondanom, hogy a hétköznapokon nem így nézek ki. A mindennapi öltözködésemben is arra törekszem, hogy a ruha viselhető legyen, ami annyit jelent, hogy nincsenek földig érő harangujjak, földön húzott szoknyák, vagy abroncsok, amelyekkel nem lehet elférni a villamoson vagy a metrón. A kiválasztás végül az esemény előestéjére maradt. Nem kimondottan az eseményre, hanem inkább magam megjutalmazására vásároltam be nemrég a Draculaclothing nevű goth ruhákat forgalmazó webshopból (Megbeszéltem magammal, hogy ha sikerül bejutnom a vágyott munkahelyre, veszek valamit onnan, amit már régóta szeretnék. És igen, sikerült!), az ott viselt szettet végül mégis ezekből raktam/raktuk össze. Mivel maga az összeállítás szerintem elég vámpírosra sikeredett, úgy döntöttem, hogy még a köpenyemmel és egy vámpíros sminkkel megfejelem az egészet.

A kis csapattal a Népligetben találkoztunk, természetesen már odafelé menet többen megbámultak. Nem vettem róluk tudomást; ezt a köpenyt az ősz során minden nap viselem, amíg csak nincs szükség egy melegebb kabátra, így megszoktam, hogy ag emberek nem tudják hova tenni. A Népligetben, amíg várakoztunk, ez még egy kicsit fokozódott, többen odajöttek megkérdezni, hogy ki vagy mi vagyok. A következő párbeszéd volt a kedvencem:

-Szia! Figyelj, ez milyen stílus?

-Vámpír vagyok. - válaszolom halálos nyugalommal.

-Te is? És akkor.... Te is ilyen vérszívó vagy?

-Csak nullás negatív vért iszom.

-Őőő... De... Miért?- az elképedése egyre nő.

-Mert csak az éltet.

-Hát... Őő... Jó... Akkor... További szép napot! - azzal elment, látszott, hogy teljesen megzavartam. 

Bevallom, jól esik így szívatni az embereket, egy ideje készülök rá, hogy valami frappánsat válaszoljak egy-egy hülye kérdésre. Természetesen attól még senki nem hülye, hogy egy adott stílust nem ismer, de néha tudnak nagyon nagy őrültségeket kérdezni.

A kis csapattal egy étteremben táboroztunk le nem messze a Dürertől. Kedvesem egy órával később csatlakozott hozzánk, mivel szerencsétlenségére aznap dolgozott. Ebédeltünk, majd különváltunk, mindenki elhelyezte a holmiját, akinek kellett, átöltözött, majd 6 óra után nem sokkal a helyszínen újra megkerestük egymást. 

Körbejártuk a standokat, aztán kezdődhetett a vegyülés. 

Nagyon érdekes volt úgy ott lenni, hogy sok embert legalább látásból ismertem már tavalyról, illetve néhányukat személyesen is. Úgy vettem észre, hogy az előző évhez képest több ember jött el, viszont most nem láttam szinte senkit, aki az öltözékével kitűnt volna a tömegből, talán egyedül a barokk család volt ilyen. Lehetséges, hogy idén mindenki nagy melegre készült, ezért inkább egyszerűbb, jobban szellőző szereléseket választottak. Mindegy is, a légkör idén is remek volt, jó volt csak úgy ott lenni és nézni a többieket. Találkoztam olyan emberekkel, akiket tavalyról, és olyanokkal is, akiket eddig csak az internetről ismertem; jó lenne velük közelebbi kapcsolatot kialakítani, de majd kiderül, hogy sikerül-e. Ha nem, hát nem.

Koncerten idén sem voltam; a zenekarokat sem ismertem, és nem is vágytam arra, hogy bemenjek. Ahogy tavaly, idén is inkább a társaságért, a beszélgetésért jöttem. Este végül korán jöttünk el, még éjfél előtt. Fáradtak voltunk, és nem is láttam több embert, akivel még beszélni akartam volna. Később megtudtam, hogy ott voltak, csak messzebb, ezért nem láttam őket. Legközelebb majd jobban körülnézek. 

Mindent összevetve, jól éreztem magam, és bár az újdonság varázsa már elmúlt, a következőre is szívesen elmegyek. Aki még fotókat nézne, megtalálja talál néhányat a facebookos eseménynél, valamint Boldizsár Ottó és Infinite Beat facebook oldalán. 😊

Olvasmányélmény - Stephen King: Borzalmak városa

Ismét egy olvasmányélménnyel jelentkezem. A soron következő könyvet nem most, hanem valamikor április végén - május elején olvastam, viszont az utolsó egyetemi hónapok végső nagy hajrájában kissé megcsúsztam a dolgaimmal, köztük a bloggal és az ígért bejegyzésekkel is.

Stephen Kinget sokan ismerik, sokan kedvelik (és legalább ugyanennyien nem). Jómagam még a gimnáziumi éveim előtt ismerkedtem meg a szerzővel. Barátok, ismerősök ajánlásaira kölcsönöztem ki egy művét a falu könyvtárából. Nagyon tetszett, újabb és újabb könyveket olvastam tőle, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy eladó könyvek után böngészek. 2011-ben (vagy 2012-ben?) tettem szert egy 36 kötetből álló gyűjteményre; egy akkor egyetemista sráctól vettem meg egyben, és azóta gyarapítottam is, jelenleg 41 kötet boldog tulajdonosa vagyok. Minden még nem sikerült elolvasnom, mert időnként azért mást is a kezembe veszek, de a célom az, hogy a gyűjteményt teljessé tegyem, és az összes megjelent művet elolvassam.

A Borzalmak városa a szerző második regénye, 1975-ben jelent meg. A címe nem igazán fogott meg, nem keltette fel az érdeklődésemet, ezért halogattam az elolvasását. Hiba volt. Ha tudtam volna, miről szól, szinte biztos, hogy hamarabb veszem a kezembe.

A regény főszereplője egy író, aki a szülővárosába tér vissza, hogy a következő könyvén dolgozzon. Kingnél ez sokszor előfordul; előszeretettel választja ezt a foglalkozást a főszereplőjének. Talán így könnyebb, ezt ismeri a leginkább, ezt tudja a leghitelesebben bemutatni. A regény központjában egy, a városban régóta álló titokzatos ház áll, melynek rejtélyes története foglalkoztatja. Ez a történet a ház egykori tulajdonosáról és annak haláláról szól, és gyermekkora óta kísérti őt. A főszereplővel együtt mások is érkeznek a városba, és épp a kérdéses házba költöznek be, kilétüket és a városba költözésük okát és célját homály fedi. Emberünk a rejtélyek megoldásán dolgozik, ebben segítségére van a város néhány lakója.

Nagyon könnyű olvasni - Kingre jellemző, hogy egyszerű, hétköznapi nyelvezetet használ, olyat, amit bárki megért. Kevés az idegen szó, és mindent a nevén nevez. Időnként, ahol odaillik, trágár szavakat is használ. Számomra ez nem zavaró, egy-egy ilyen szó a legigényesebb nyelvhasználó száján is kiszalad. Kevés a leíró rész, épp annyi, amennyi feltétlenül szükséges. A szereplők leírása is hasonló, egy-egy fontosabb, vagy jellegzetes külső tulajdonságot említ meg, a többit az olvasó fantáziájára bízza. Ami pedig különösen tetszett ebben a műben, az az, hogy szépen lassan vezeti rá az olvasót arra, hogy a főgonosz kicsoda illetve micsoda. SPOILER Vámpír. SPOILER vége Nekem sikerült hamarabb rájönnöm, mint a történet főszereplőjének, talán a témában korábban olvasott könyveknek köszönhetően. Nem tudom, hogy az előzetes ismeretek nélkül is sikerült volna-e ilyen hamar azonosítani ezt a lényt - talán igen, talán nem. Nagyon örültem továbbá annak is, hogy a szerző a szóban forgó lények eredetéről és tulajdonságairól hiteles információkat ad; utánanézett, és nem ferdített rajtuk.

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik Stephen King műveit, és valamilyen oknál fogva ezt még nem olvasták, és azoknak is, akik SPOILER az igazi vámpírsztorikat kedvelik.  SPOILER VÉGE Nem fognak csalódni. :)

Egy goth is lehet zöld - egy kis környezettudatosság

Cathreen Misery barátnőmmel nemrég a környezettudatosságról beszélgettünk. Napjaink egy fontos témája a természetvédelem, az interneten kutatva rengeteg cikket találunk, melyek felhívják a figyelmünket ennek fontosságára, a szemét problémájára - annak túlzott termelésére, meg nem semmisítésére, az újrahasznosítható dolgok eldobására. A tervezett elavulás is hihetetlen mennyiségű szemetet termel. Ezen kívül számos olyan cikk is napvilágot látott, melyek tippeket adnak a környezettudatosabb élethez. Mozgalmak is indultak már, ilyen például a műanyagmentes július, melynek célja, hogy abban a hónapban igyekezzük mellőzni az egyszer használatos műanyagokat, helyette keressünk olyan alternatívát, amely kevesebb szemét termelésével jár, időtállóbb, és még a pénztárcánk is meghálálja. Néhány napja láttam, hogy augusztusra is kiírtak egy "kihívást", ennek témája pedig a szívószál mellőzése.

Nemrég találtam rá a Földbarát nevű Facebook-oldalra; cikkeket osztanak meg a környezetszennyezés témájában, valamint hasznos tippeket gyűjtenek össze a környezettudatosabb, műanyagmentesebb élethez. Támogatom a kezdeményezést, nagyon tetszik, amit csinálnak, hiszen az emberekhez a legjobban a közösségi médián keresztül lehet eljutni, elültetni a bogarat a fülükben a téma iránt. A bejegyzéseiket böngészve tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen sok dolgot úgy csinálok, ahogy ők is tanácsolják, anélkül, hogy korábban bármi ilyesmit olvastam volna. Kiderül számomra, hogy amiről azt gondoltam, hogy csak a pénztárcámat kímélem vele, azzal igazából a természetnek is jót teszek.

Sokan kérdezik, hogy mégis minek álljanak át környezettudatos(abb) életre, mert édeskevés, amit tehetnek, és attól a plusz néhány embertől a bolygónak nem lesz jobb. Én hiszem, hogy ez nincs így. Akármilyen keveset is tehetünk, azt tegyük meg, mert a sok kevés összeadódik. Ha mindenki csak annyit tesz hozzá a környezetvédelemhez azzal, hogy lekapcsolja a lámpát abban a helyiségben, ahol nem tartózkodik, vagy nem vásárol műanyag szatyrot, már sokat tett. Én sem ökoházban élek, és biztosan én sem hasznosítok újra mindent, amit lehetne. Viszont a lehetőségekhez mérten megteszem, amit tudok, és szívesen fogadok tippeket, tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy mit lehet még másképp csinálni.

A következő kis lista segíthet az első lépések megtételében, vagy ha ebben nem is, talán elindít valamit a fejekben.

Takarékoskodj az árammal! Ha másért nem, legalább azért, hogy a villanyszámla csökkenjen. Kapcsold le a lámpát ott, ahol nincs szükség rá, és azokat az elektromos eszközöket is kapcsold ki, amelyeket épp nem használsz! Húzd ki a konnektorból a telefontöltőt is, ha már nem használod! Erre a legtöbb okostelefon már figyelmeztet is, amint az USB-ről lehúzzuk.Személy szerint én, ha vidéken vagyok a szüleimnél, nappal a fürdőszobában sem kapcsolok villanyt. A mosdó használatához bőven elég a nappali fény, napközbeni fürdéshez/zuhanyzáshoz szintén, van úgy, hogy még a sminkeléshez is. A pesti lakásban sajnos kénytelen vagyok, mert nincs ablak. A másik: most éppen öcsémmel lakom együtt; ha mindketten olyan tevékenységeket végzünk, amelyekkel nem zavarjuk egymást, maradok a nagyobb szobában, nem vonulok át a kisebbe villanyt égetni. Napközben pedig, ha csak a laptopon dolgozom, annak a fénye tökéletesen elegendő. 

Takarékoskodj a vízzel! Nem kell végig nyitva lennie a csapnak, amíg fogat mosol. Egyszerűbb, ha van egy fogmosó poharad, vagy ha ez nincs illetve nem szeretnél használni, elég arra az időre megnyitni a csapot, amíg öblítesz. A fürdés kontra zuhanyzás is egy érdekes kérdés; sok helyen lehet olvasni, hogy inkább zuhanyozzunk. Ez viszont csak abban az esetben érvényes, ha nem egy óráig állunk a víz alatt, ugyanis ilyenkor akár több víz is elmehet, mintha a kádba engedtük volna. Ehhez segítségként vannak a zuhanyrózsára szerelhető víztakarékos feltétek. Még nem próbáltam, így nem tudok róla nyilatkozni, hogy mennyire hatékony. Ha viszont mégis a kád mellett döntenénk, azt sem kell színültig engedni vízzel. Nálam változik, hogy mikor melyiket preferálom, most egy olyan időszakomat élem, hogy épp a fürdőzést, de igyekszem kevés vizet használni. Nem mondom, hogy soha többet nem szabad egy órán keresztül zuhanyozni, vagy nagyobb mennyiségű vízben fürödni, hiszen néha az ember pont ott pihen, időnként megérdemeljük ezt is (ahogy az alapból egészséges diétába is belefér egy-egy szelet csoki vagy süti - ez természetesen a betegség miatt diétán levőket nem érinti, azt sokkal szigorúbban kell tartani!), de úgy gondolom, hogy minden napra ez felesleges, arról nem beszélve, hogy idő sem mindig van rá. Lehet, hogy ez alapvető, de a nagy számok törvénye alapján biztosan van, akinek nem az: a vécé tartályát sem kell minden egyes alkalommal teljesen kiüríteni. A stop állás azért van azon a bizonyos gombon, hogy a víz folyását megszüntethessük, ha már nincs szükség rá. A mosógépnek se kell minden nap menni, ha nem telik meg ruhával. Ha mégis sürgősen kell egy darab, ki lehet mosni kézzel is.

Felejtsd el a műanyag szatyrokat! Itt természetesen az egyszer használatosakra gondolok. A masszívabb darabokat újra és újra fel lehet használni, amíg el nem szakadnak. Nekem egy vászon szatyrom van, azzal járok vásárolni; ha a táskámba már nem férnek bele a termékek, csak előkapom, és pakolok abba. Ha véletlenül mégis venni kényszerülök, előnyben részesítem a papírszatyrot, de ha végképp nincs más, és műanyagot kapok csak, azt elteszem, és később újra felhasználom. 

A tisztítószerek. Érdemes ezekből is környezetbarátot használni. A címkén feltüntetik, hogy az-e, és nem is feltétlenül drágább, mint azok, amelyeken nincs ilyen jelölés. Általában a "vegan" címkében is lehet bízni (nem, vegán nem vagyok), de azért érdemes egyszer átfutni a leírást. Én már lassan minden tisztítószeremet lecseréltem egy bizonyos márkára. Mosószert, öblítőt és mosogatószert is tőlük veszek, nekem bevált. A nevét nem írom le, de segítek: Bio-Qualität seit 1986. Nemrég pedig a luffa szivacsról olvastam, ami állítólag tökéletesen helyettesíti a műanyagból készült mosogatószivacsot. Még nem próbáltam, de mindenképpen adok neki egy esélyt. 

Vásárolj időtálló darabokat! Itt főként a ruházatra gondolok. A fast fashion irdatlan mennyiségű szemetet termel, az előállított ruhák javát elégetik, a termelés is szennyezi a környezetet, nem beszélve a gyárak munkakörülményeiről, ha lehet hinni a híreszteléseknek. A fast fashion nevében is benne van, hogy gyors, nálam ez arra is utal, hogy hosszú életű sem lehet. Régóta nem vásárolok már ilyen boltokban, nem csak azért, mert a goth stílusomhoz passzoló darabokat ott nem lelem fel, és nem is csak azért, mert nem illek bele a konfekcióméretekbe, hanem legfőképp azért, mert nem időtállóak a termékek. Régen, ha egy műbőr kabátot megvett az ember, és nem nőtte/hízta ki, akár 10 évig is hordhatta. Ezzel szemben a mai darabok fél évet sem bírnak ki. Elszakad, elhasználódik, bolyhosodik, és legtöbbször persze javíthatatlan. A magam részéről inkább összegyűjtöm egy drágább darabra a pénzt, és minőséget vásárolok.

Ha elromlott, javítsd vagy javíttasd meg! Nem kell varrónőnek lenni ahhoz, hogy megjavítsunk egy szakadást a táskán, visszavarrjuk a gombot a farmerre vagy az ingre, vagy hogy a varrás mentén újra összeöltsünk valamit. Ha mi magunk mégsem vagyunk ügyesek, mindenkinek van ismerőse, aki ért hozzá, aki általában az anyukánk vagy a nagymamánk, de lehet egy barátnő is. Az elektromos cikkeknél kérdéses, hogy mi éri meg jobban, megjavíttatni vagy lecserélni. Én nemrég a fejhallgatómat is inkább megjavíttattam, habár ebben benne volt az is, hogy a hangja miatt sajnáltam volna kidobni. Ha kidobjuk, azzal szemetet termelünk, viszont van megoldás arra is, hogy ez a megfelelő helyre kerüljön. Vannak helyek, ahova a régit be lehet vinni, és beszámítják az új árába (például nem messze tőlem nyílt egy hűtőkkel és mosógépekkel foglalkozó bolt, ahol ezt meg lehet tenni, ők pedig a sok rosszból csinálnak egy jót azáltal, hogy a használható alkatrészeket kiveszik, és összegyúrnak belőlük egy működő gépet). Ha erre nincs lehetőség, akkor pedig az elektronikai hulladékkal elszállítják a megjelölt időpontban.

Gyűjtsd szelektíven a hulladékot! Ma már nagyon kevés olyan hely van, ahol ne lenne egy kuka vagy konténer külön a műanyagnak, a papírnak, a fémnek és az üvegnek. Ezekkel élni kell. A visszaváltható üvegeket pedig vissza kell vinni, mert pénzt is adnak érte. Én például a szörpös üvegeket mindig visszaviszem a boltba, tíz üveg árából meg tudom venni a tizenegyedik üveg szörpömet. Olyan konténer is van, amelybe használt ruhát lehet dobni. Ha ilyen nincs a közelben, akkor van olyan hely, például a Vöröskereszt, ahol adományként szívesen fogadják. Amit pedig újra lehet hasznosítani, azt hasznosítsuk újra.

Csökkentsd a hulladék mennyiségét! Természetesen, ami nem használható, azt kidobjuk, van, amivel egyszerűen nincs már mit tenni. A kommunális hulladék egy része viszont redukálható lenne. Ilyen például az étel, amiből évente több tonnányit dobunk ki, miközben a világ számos részét éheznek. Nagyon nem szeretek ételt kidobni, ezt igyekszem csak akkor megtenni, ha az étel megromlott. Egyébként próbálok mindig annyit főzni és venni, ami belátható időn belül elfogy. Inkább gyakrabban járok a boltba és kisebb mennyiségeket veszek. Ebben természetesen sokat segít az, hogy Budapesten élek, a kis faluban, ahonnan származom, ezt nem lehetne megtenni; ott a boltok nyitva tartása és a közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az ember akár naponta boltba járkáljon, így kénytelen nagyobb tételben gondolkozni. Így azt mondom, hogy a lehetőségekhez mérten igyekezzünk számításba venni azt, hogy mi az a mennyiség, ami biztosan elég lesz a következő vásárlásig. A maradék étel többféleképpen megoldható: falun általában cicának, kutyának adják, én itt a városban a hajléktalanoknak teszem ki az olyan ételt, amit én már nem fogok megenni, mert például hosszabb időre utazom el, de még semmi baja nincs. A fürdőszobai szemét csökkentésére is láttam nagyon jó tippeket, bár ezek közül még nem alkalmazok mindent. Ilyen például a papírzsebkendő helyett a rongyzsebkendő használata, vagy a vattakorongok helyett is lehet már valamilyen anyagból készült korongokat kapni. A rongyzsebkendőt nem tartom valami higiénikusnak, ezért nem hinném, hogy arra át fogok térni, a korongokon még gondolkozom. Kisgyerekeseknek ajánlják újabban az eldobható pelenkák helyett a moshatót. Ez engem egyelőre nem érint, így nem nyilatkozom, de jó ötletnek tűnik. Van viszont még egy dolog, ami csak hölgyeket érint, és nagyon sajnálom, hogy nem előbb halottam róla; ez pedig az intimkehely. Ugyanazt a célt szolgálja, mint egy betét vagy egy tampon, viszont többször használatos. Első felhelyezés előtt ki kell főzni, a menstruáció alatt pedig elég csak vízzel elöblíteni. Nagyon-nagyon kényelmes és hasznos dolog, nem mellesleg költséghatékony is, mivel egyszer kell csak kiadni rá a pénzt, utána évekig lehet használni. Egy év alatt simán visszahozza a betétek illetve tamponok árát, az élettartama viszont ennek sokszorosa. Én a költséghatékonysága miatt próbáltam ki, később tudtam meg, hogy környezetbarát is, mivel így a fürdőszobai hulladék mennyisége jelentősen csökken. Gondoljunk csak bele, hogy egy menstruáció alatt mennyi betétet vagy tampont használunk el és dobunk ki! A kehely használatával viszont ezeken a napokon gyakorlatilag nem keletkezik hulladék. Aki a felhelyezős megoldásoknak nem híve, annak a mosható betét lehet az alternatíva. Ilyet használóktól tudom, hogy ugyanúgy szagtalan, mint az egyszer használatos, szóval ettől nem kell megijedni.

És talán a legevidensebb mind közül: ne szemetelj! Nem kell mondani, hogy mennyire el tud rontani bármilyen összképet a szemét. Ha nem akarod, hogy ott legyen, ne dobd el! Sétálj el vele a legközelebbi szemetesig, vagy ha a közeledben valamiért nincs, tedd el a táskába addig, amíg nem találsz egyet. Nem foglal több helyet a csoki csomagolása, mint maga a csoki. Ami pedig összekenné a holmidat, csavard bele egy zsepibe, vagy tedd bele egy szatyorba (úgyis van nálad, nem?) addig, amíg nem érsz el egy kukához.

Természetesen nem kell az itt felsoroltakat mind rögtön alkalmazni, ugyanis bőven említettem olyan dolgokat is, amelyek már "haladóknak" szólnak. Elég, ha ezekből a legegyszerűbbekre rááll az ember, és máris sokat tett a környezetéért. Let's save our planet! :)