Mese egy babonáról

Két hete már, hogy a már említett, napi színekre vonatkozó babonával szakítottam. Jelentem, jól vagyok!

Nagyon régen, még általános iskolás koromban olvastam valahol arról, hogy a színek szerencsét hoznak. Nem emlékszem már a cikkre, de a lényege az volt, hogy minden naphoz megadott egy színt, amit viselni kell ahhoz, hogy a nap szerencsés legyen. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de egy idő után megfogalmazódott, hogy ki kellene próbálni. Hittem is meg nem is, de amennyire tudtam, megpróbáltam követni az előírást: hétfőre fehér, keddre piros, szerdára lila, csütörtökre kék, péntekre zöld, szombatra fekete, vasárnapra arany (ezt sárgával helyettesítettem). Nem emlékszem, hogy működött-e, arra se, hogy miért hagytam fel vele akkor, de biztos, hogy nem tartott ki sokáig ennek az új szabályrendszernek a követése. A gimnáziumi évek alatt is megjelent egy-egy hónapra, de vagy meguntam, vagy egyéb okból ismételten felhagytam vele, ezúttal hosszabb időre, már-már el is feledkeztem róla.

Az egyetemi évek alatt aztán megint eszembe jutott, ahogy az önmagam kiteljesedése felé vezető utat kezdtem járni. Jobban kezdett érdekelni a wicca vallás, ahol szintén szerepelnek színek a különböző rituálékhoz, és valamiképpen összemostam a kettőt, illetve a hármat, a goth stílust figyelembe véve. Az alap mindig a fekete volt, ehhez társítottam az adott naphoz rendelt színt. Ekkor már tényleg elhittem, hogy ezen múlik, hogy aznap jó napom van-e, sikerül-e a vizsga, stb. Az élet közben persze időnként jelezte, hogy nem így van; hiába viseltem a kék fűzőmet a fehér blúz fölött egy csütörtöki vizsgán, ha egy olyan tételt sikerült kihúznom, amihez nem sok közöm volt. Kék ide vagy oda, megbuktam. Mégis úgy éreztem, hogy a részemmé vált az, hogy az adott naphoz rendelt színt viseljem. Az igazság az, hogy csak megszoktam.

Kérdezték páran, akiknek elmeséltem, hogy így öltözöm, hogy nem kötöttség-e ez. Tulajdonképpen sokáig fel sem merült bennem, hogy az. Inkább egyfajta segítségnek éltem meg az örök "mit vegyek fel?" kérdésnél. Sokkal egyszerűbb volt reggel a döntés úgy, hogy ma kedd van, piros nap, így nem kellett az egész szekrényben keresgélni az aznapi összeállítás darabjait. Az, hogy a kedd piros nap, leszűkítette a lehetőségek számát, így megkönnyítette a választást. Itt jöhet a másik kérdés, amit nemrég egy kolléganőm tett fel nekem: "És mi van akkor, ha aznap nincs kedved az adott színhez?"  Valami olyasmit válaszoltam, hogy ez nem szokott előfordulni; később jöttem rá, hogy ez csak félig igaz.

Ez a kérdés indított el végül egy folyamatot bennem, aminek hatására átértékeltem ezt a dolgot. Két éven át töretlenül tartottam magam valamihez, amit gyerekfejjel olvastam, nem is igazán működik, és mellesleg a wicca sehol sem írja, hogy ezt kell, így kell. Ennek kapcsán gondolkoztam el azon, hogy vajon miért így párosították a színeket és a napokat. Körülbelül a fele érthető, a fele nem. Vasárnap, arany/sárga: Sunday = a Nap napja. A Nap arany, sárga, narancs; ez rendben van. Hétfő, fehér (ezt gyakran ezüsttel helyettesítettem): Monday => "Moonday" = a Hold napja. A Holdhoz köthető az ezüst, ez is rendben van. Amikor erre rájöttem, felvetődött, hogy lehet, hogy a többi napnál is a bolygóhoz köthető szín van, és így értelmet is nyerne. Utánanéztem, hogy az az ezotéria melyik naphoz melyik bolygót rendeli. A keddhez a Marsot. A Mars a vörös bolygó, tehát stimmel a piros. A szerdához a Merkúrt. A bolygó színe itt nem segít, így megint segítségül hívtam az angol nyelvet: Mercury. A szó a higanyt is jelenti. A higany folyékony fém, ami egy elég furcsa párosítás. Ahogy a kék és a piros is, amelyből kijön a lila. Csütörtökhöz tartozik a Jupiter. Itt a római főistenre asszociálva érthető a kék, amit alapvetően egy férfias színnek gondolunk. A péntekhez a Vénusz tartozik. Itt se a római mitológia nem működik, de még a görög se. Lehet viszont azt mondani, hogy a péntek =Friday/Freitag => "szabad nap". A hét utolsó munkanapján zöld jelzést kapsz az esti programhoz. A szombathoz a Szaturnuszt rendelik, az angol neve is mutatja: Saturday. Ez így még nem tisztázza, hogy miért feketét kell viselni. A szombat héber nyelvű elnevezése viszont segít: Sabbath. Innen már csak egy lépés, hogy ebből Black Sabbath legyen. Voilá!

A legtöbb magyarázatot én kreáltam magamnak. E tény is látszik rajtuk, valamint az is, hogy közel sem egységesek ezek a magyarázatok, mind a hétre nem lehet ugyanazt ráhúzni, amiből az következik, hogy a párosításnak ilyen alapja biztosan nincs, és másmilyet sem találtam, így nagy valószínűséggel semmilyen alapja sincs. Ez volt az egyik ok, amiért úgy döntöttem, hogy felhagyok vele. A másik pedig az volt, hogy végignéztem az összes képet, amit két év alatt magamról és a szettjeimről készítettem, és megállapítottam, hogy sokkal jobbak voltak azok az összeállítások, amelyeknél nem törődtem azzal, hogy milyen nap van, csak felvettem, amihez kedvem volt. A sminknél szintúgy - szebbek és jobbak voltak a régiek. (A képek egyébként kezdetben az előző barátom kedvéért készültek; ritkán találkoztunk, de mindig tudni akarta, hogy hogy nézek ki aznap, ezért lefotóztam és elküldtem neki. Aztán amikor már túl sok helyet foglaltak a képek a telefonon, felmásoltam őket a laptopomra. Azóta is megvannak, és ez lehet, hogy furcsán hangzik, de időnként visszanézve őket, hatalmas segítséget nyújtottak ahhoz, hogy meglássam, ha valami különösen előnyös, vagy különösen előnytelen.) Ezen a ponton döntöttem el, hogy nem várom meg sem a naptári újévet, sem Halloweent (a wicca/pagan) újévet, hogy "levetkőzzem" ezt a szokást. Azt hiszem, ez most már végleges.

A színeket azóta sem hagytam el, mert szinte mindegyiket nagyon megszerettem. Mostanában inkább a harmóniára törekszem, ezért most éppen aszerint válogatok, hogy a heti körömszínemmel passzol-e. Így a múlt héten végig zöldben jártam, ezen a héten kékben. Hogy a jövő héten mi lesz, még nem döntöttem el. Egyszer lehet, hogy ezt a kényszert is elhagyom, és belátom, hogy nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Egyelőre a megfelelési kényszer erősebb. Az viszont biztos, hogy ez a döntés is egy jele annak, hogy az életemben egy új korszak kezdődött el. Lehet, hogy tényleg a 25 év a kamaszkor vége?

Végezetül jöjjön néhány kép: szombaton és vasárnap fekete és sárga helyett mindkét nap piros, és néhány jobban sikerült szemsmink az elmúlt két hétből.

Ezt itt úgy hívják: Legyen benne az összes szín a NYX Fire palettáról!

Ez itt az éjszaka és a sarki fény.

Ez pedig a mindegy, csak valahova hadd tegyem bele a Venom-ot!

A goth és az új munkahely

Kicsit több, mint egy hónap telt el azóta, hogy a diploma megszerzése után munkába álltam. Nem volt egyszerű; májusban adtam be az önéletrajzot, és végül egy sokkörös állásinterjú-sorozat után, augusztus 22-én kezdtem. A bejegyzést mégis mostanra időzítettem, mert a szeptember volt az első teljes hónapom. Az új hely mindig sok izgalmat tartogat. Új emberek, új közösség, addig teljesen ismeretlen feladatok, stb. Egyedüli újoncként talán még nehezebb beilleszkedni egy olyan csapatba, amelynek a tagjai között sokszor többéves ismeretség van. Az én esetemben pedig ott van még egy dolog, ami nehézséget okozhat: a szubkultúrába való tartozásom, az öltözködési stílusom.

Korábban szóltam már arról, hogy igyekszem a munkahelyen is megtartani a goth kinézetet, amennyire ezt a mindenkori közeg megengedi. Meséltem arról, hogy teljesen idegen helyen először visszafogom magam, nem a legextrémebb ruháimat veszem fel, nem mutatom a tetoválásaimat (a nagyokat legalábbis), a smink is egyszerűbb - kevésbé erős, a tusvonalat fent rövidebbre, lent pedig a szempillatőhöz közelebb húzom, a rúzsokat tekintve pedig marad a piros és a bogyószínek, nincs kék, zöld, fekete. Később, amikor már megismertek a kollégák, megpróbálkozom egy kis erősítéssel, és várom, hogy mit reagálnak rá, és ezt addig húzom, amíg nem mondják, hogy ez már sok. Erre lehetne azt mondani, hogy nem kell megvárni, amíg szólnak valamiért; egy szinten ez igaz, mert mindig az adott embertől függ, hogy hogyan nyilvánítja ki a nemtetszését, illetve az is, hogy mi magunk hogy fogadjuk az ilyesfajta kritikát. A legegyszerűbb talán az, ha mosolyogva tudomásul vesszük, és legközelebbre keresünk egy kompromisszumos megoldást. Én úgy vélem, hogy ahhoz, hogy valaki a munkahelyén is ki tudjon teljesedni ezen a téren, meg kell találnia a határokat. Ha pedig sikerül eljutni addig, hogy semmit nem kell visszafogni a megjelenésből, annál jobb! A korábbi gyakorlati helyeimen és az előző munkahelyemen, ahol még diákként dolgoztam, végigmentem ezeken a lépéseken, és a vége eddig mindig az lett, hogy "De jó, hogy fel mered vállalni magad!" 

Erre a szinte akartam eljutni az új helyen is. Mivel irodában dolgozom, számítógép mögött ülök egész nap, a kollégáimon kívül nem igazán találkozom emberekkel, így szinte mindegy, hogy miben jelenek meg. A kérdés az volt az első hónapban, hogy a közvetlen főnököm és a kollégáim mennyire konzervatívak, mennyire elfogadóak az extrémebb kinézetű emberekkel szemben. Nem volt kérdés, hogy az első néhány héten hosszú szoknyában megyek, ahogy a nyár folyamán az interjúkon is tettem. A vádlimon levő tetoválás elég nagy, ismeretlen emberek esetén pedig számítani kell arra, hogy előítéleteik vannak; jobb, ha először nem látják, majd a későbbiek folyamán elmondom, hogy van, aki szeretné látni, annak megmutatom, és ha azt látom, hogy inkább tetszik nekik, mint nem, akkor bátrabban nyúlok a rövidebb szoknyához, amíg az időjárás megengedi. A hátamon levő tetoválást szintén takartam, ugyanebből az okból. A karomon levőket a nyári meleg miatt nem tudtam, de azok picik, így kevesebb gond van velük. Az volt a tervem, hogy az orrkarikámat is kiveszem, és kicserélem egy diszkrétebb darabra, viszont az első munkanapot megelőző estén sehol nem találtam, így maradt a karika. Elég vékony, és ha a rajta levő bogyót megfelelően fordítom, még kevésbé feltűnő. Mellőztem a kivágott felsőket is, a sminket pedig úgy készítettem el, ahogy fentebb említettem. A fűzőt természetesen nem hagytam el; ez a ruhadarab annyira az életem részévé vált, hogy már furcsa, ha egymás után két nap nem viselem. 

A "tompított" verziót jól fogadták a kollégák, a tetoválásokkal sem volt senkinek problémája. Jöhetett a rövidebb szoknya, egy-egy kivágottabb felső, sötétebb szemsmink. Egyelőre működik. Akikkel többet beszélek, azt mondják, tetszik nekik a stílusom, illetve hogy hoztam egy kis színt az osztály életébe a különleges megjelenésemmel. Furcsa, hogy pont olyasvalaki hozza a színt, akinek az öltözködésében a fekete dominál... Nagyon örülök ennek a fogadtatásnak, annak, hogy nyitottak, elfogadóak, és ha elsőre kicsit meg is hökkentek néhányan, az elmondások alapján már teljesen hozzászoktak a nem egészen mindennapi kinézetemhez. Mára már az számít furcsának, ha egy nap a reggeli rohanásban nem szöszölök annyit a sminkkel, és világosabbra sikerül; ekkor megkérdezik, hogy hol van. 😆 Azért igyekszem nem sokkolni őket, és a jó ízlés határain belül maradni. Nincs még itt a vége, minden határt még nem találtam meg, de az valószínű, hogy fekete szájjal nem fogok bemenni még egy év múlva sem, és talán azután sem. Megmarad hétvégére, koncertre, baráti összejövetelekre. 

Végezetül következzen néhány kép, amelyen bemutatom, hogy mégis hogy járok én dolgozni. A selfie-k készítésében nem vagyok valami profi, és néhány képnél a minőség sem a legjobb, ezért elnézést kérek.

Korábban már említettem, hogy minden naphoz rendelek egy színt, amit a feketével kombinálok. Egyfajta babona - nagyon régen olvastam valahol, hogy ha valaki ezt tartja, szerencséje lesz az életben. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta tartottam, most már több mint egy éve töretlenül. El is jött már az ideje, hogy szakítsak ezzel a szokással - de erről majd a következő bejegyzésben.

A hétfő színe a fehér illetve az ezüst, vagy szürke. Fehér ruhám alig van, az utóbbiakból viszont akad. 

Általában ezt a kettőt variálom hétfőnként, nem sok lehetőség közül tudok választani. Egy fehér blúzom van még, már azt is felvettem munkába, de kép nem készült róla.

Újabban többször csináltam füstös szemeket, mint sima szürkét tusvonallal. Előbbi nálam egyébként is jolly joker, ha nagyon nem tudok mit kitalálni, vagy kevés az idő, ezt választom.

A kedd színe a piros, az egyik kedvenc színem, így nem okoz nehézséget a feketével való kombinálás. 

 

A bal oldali az egyik kedvencem; a felsőt egy teljesen átlagos webshopból való, a fűzőt pedig egy kedves korábbi kolléganőtől kaptam. A felső elég lenge, a legtöbb esetben kövérít, és nem is igazán gothic darab - magában. Fűzővel tökéletes kombinációt alkotnak. A jobb oldali.... Nos, az a határ, ez az, amire már azt mondták, hogy egy picit sok. Vettem az adást, legközelebb hozzáadok egy vastagabb harisnyát, vagy egy leggings-et. A lényeg, hogy ne átlátszó legyen, onnantól gond egy szál se. 

Ezt a szemsminket magam találtam ki. Éppen nem volt időm egy több színből állót elkészíteni, de túl egyszerűt se akartam - ez lett belőle. Ritkaságszámba megy, ha a szememen nem jelenik meg a piros, de időnként előfordul, hogy az csak fekete, sőt egyszer kipróbáltam a natúr színeket is, viszont ahhoz mindenképpen kellett egy erősebb tusvonal, hogy ne tűnjön el a szemem. A piros rúzs pedig alap. 

Szerdán lilát viselek. Nincs túl sok darabom, viszont amióta beszereztem egy lila fűzőt, változatosabbá lehet tenni a szetteket.

A bal oldali egy másik nagy kedvenc, bár a fűzőt még mindig nehéz egész nap viselni. Nagyon masszív darab, egyik sem fogja ennyire a csípőmet, mint ez. (Kell is, szegény egy "cseppet" ferde, nem árt, ha valami a helyén tartja.) A jobb oldali képen a felső nagyon nyitott elöl-hátul; hátul a hajammal, elöl pedig ezzel a chokerrel próbáltam szelídíteni rajta, több-kevesebb sikerrel. Egyelőre nincs jobb ötletem a megoldásra - nem rossz, de biztosan lehetne még jobb is. 

A lila smink... Az egyik, amit a héten a leginkább várni szoktam, hogy elkészíthessem. Elég jó színeket sikerült beszereznem; egyelőre főként csak egymással használom őket, még keverni nem nagyon mertem. 

Csütörtökön van a kék nap. Az elmúlt egy évben nagyon megszerettem ezt a színt, ami látszik is a ruhatáramon, és a sminkkészletemen is.

Bal oldal: a második napom. Sietős selfie, a belépőkártya már a nyakamban, de a szettet azért lefotózom, hátha az akkor már tervezett blogbejegyzésbe ez kerül be. Így lett.

Jobb oldal: a tegnapi szerelésem, és igen, megtaláltam a telefonon a megfelelő beállítást a képek minőségének javításához.

 A fáradt szemek ellen viszont nem találtam beállítást. Talán a megfelelő mennyiségű alvás megoldaná a problémát, vagy nem kora reggel kellene fotózni a hét vége felé.

És végül péntek, a zöld nap. A kék után ez következik a kedvencek sorában. További zöld darabok beszerzése folyamatban van.

Mindkét képen egy-egy új szerzemény látható, meglepő módon a zöld darabok azok. Látszik, hogy a jobb oldali már a hónap vége felé készült, most már fel merem venni a witch feliratú medált is. 

Ez a zöld pedig a már bemutatott piros analógiájára készült egy olyan napon, amikor mindenképpen a Venom fantázianevű színt akartam magamra kenni. És ha már a piros és a zöld egymás komplementerszínei, úgy illik, hogy ez álljon itt példának a pénteki sminkre.

További képek fellelhetők az Instagramon, ha valaki szeretne még nézelődni. :)  

OGT 2018

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre az Országos Gothic Találkozó (OGT). Tavaly is voltam, így idén másodszor látogattam el a Dürer Kertben megrendezett eseményre. A tavalyi élményekből kiindulva idén talán még inkább kíváncsi voltam arra, hogyan is alakul majd a nap. Annyi volt biztos, hogy a párommal és egy kis baráti társasággal megyek, akikkel a rendezvény előtt beülünk valahova beszélgetni.

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan, miben kellene idén megjelennem. Tavaly egy olyan szettet viseltem, amely a hétköznapokon is megállja a helyét. A fő irány idén is ez volt, annyira nem akartam kiöltözni, nem is nagyon lett volna mibe, és azt sem akartam, hogy bárkinek azt kelljen mondanom, hogy a hétköznapokon nem így nézek ki. A mindennapi öltözködésemben is arra törekszem, hogy a ruha viselhető legyen, ami annyit jelent, hogy nincsenek földig érő harangujjak, földön húzott szoknyák, vagy abroncsok, amelyekkel nem lehet elférni a villamoson vagy a metrón. A kiválasztás végül az esemény előestéjére maradt. Nem kimondottan az eseményre, hanem inkább magam megjutalmazására vásároltam be nemrég a Draculaclothing nevű goth ruhákat forgalmazó webshopból (Megbeszéltem magammal, hogy ha sikerül bejutnom a vágyott munkahelyre, veszek valamit onnan, amit már régóta szeretnék. És igen, sikerült!), az ott viselt szettet végül mégis ezekből raktam/raktuk össze. Mivel maga az összeállítás szerintem elég vámpírosra sikeredett, úgy döntöttem, hogy még a köpenyemmel és egy vámpíros sminkkel megfejelem az egészet.

A kis csapattal a Népligetben találkoztunk, természetesen már odafelé menet többen megbámultak. Nem vettem róluk tudomást; ezt a köpenyt az ősz során minden nap viselem, amíg csak nincs szükség egy melegebb kabátra, így megszoktam, hogy ag emberek nem tudják hova tenni. A Népligetben, amíg várakoztunk, ez még egy kicsit fokozódott, többen odajöttek megkérdezni, hogy ki vagy mi vagyok. A következő párbeszéd volt a kedvencem:

-Szia! Figyelj, ez milyen stílus?

-Vámpír vagyok. - válaszolom halálos nyugalommal.

-Te is? És akkor.... Te is ilyen vérszívó vagy?

-Csak nullás negatív vért iszom.

-Őőő... De... Miért?- az elképedése egyre nő.

-Mert csak az éltet.

-Hát... Őő... Jó... Akkor... További szép napot! - azzal elment, látszott, hogy teljesen megzavartam. 

Bevallom, jól esik így szívatni az embereket, egy ideje készülök rá, hogy valami frappánsat válaszoljak egy-egy hülye kérdésre. Természetesen attól még senki nem hülye, hogy egy adott stílust nem ismer, de néha tudnak nagyon nagy őrültségeket kérdezni.

A kis csapattal egy étteremben táboroztunk le nem messze a Dürertől. Kedvesem egy órával később csatlakozott hozzánk, mivel szerencsétlenségére aznap dolgozott. Ebédeltünk, majd különváltunk, mindenki elhelyezte a holmiját, akinek kellett, átöltözött, majd 6 óra után nem sokkal a helyszínen újra megkerestük egymást. 

Körbejártuk a standokat, aztán kezdődhetett a vegyülés. 

Nagyon érdekes volt úgy ott lenni, hogy sok embert legalább látásból ismertem már tavalyról, illetve néhányukat személyesen is. Úgy vettem észre, hogy az előző évhez képest több ember jött el, viszont most nem láttam szinte senkit, aki az öltözékével kitűnt volna a tömegből, talán egyedül a barokk család volt ilyen. Lehetséges, hogy idén mindenki nagy melegre készült, ezért inkább egyszerűbb, jobban szellőző szereléseket választottak. Mindegy is, a légkör idén is remek volt, jó volt csak úgy ott lenni és nézni a többieket. Találkoztam olyan emberekkel, akiket tavalyról, és olyanokkal is, akiket eddig csak az internetről ismertem; jó lenne velük közelebbi kapcsolatot kialakítani, de majd kiderül, hogy sikerül-e. Ha nem, hát nem.

Koncerten idén sem voltam; a zenekarokat sem ismertem, és nem is vágytam arra, hogy bemenjek. Ahogy tavaly, idén is inkább a társaságért, a beszélgetésért jöttem. Este végül korán jöttünk el, még éjfél előtt. Fáradtak voltunk, és nem is láttam több embert, akivel még beszélni akartam volna. Később megtudtam, hogy ott voltak, csak messzebb, ezért nem láttam őket. Legközelebb majd jobban körülnézek. 

Mindent összevetve, jól éreztem magam, és bár az újdonság varázsa már elmúlt, a következőre is szívesen elmegyek. Aki még fotókat nézne, megtalálja talál néhányat a facebookos eseménynél, valamint Boldizsár Ottó és Infinite Beat facebook oldalán. 😊

Olvasmányélmény - Edgar Allan Poe legjobb elbeszélései

Egy korábbi bejegyzésben ígértem, hogy az addigi és az azutáni olvasmányélményeimnek szentelek egy bejegyzést. Sorban haladva, egy Edgar Allen Poe novelláskötettel kezdem. Februárban kezdtem neki, magamhoz képest viszonylag lassan olvastam el, de mentségemre szóljon, hogy abban az időszakban szakdolgozatot írtam.

A kötetre egy közeli antikváriumban tettem szert, a Corvin negyedtől nem messze található. Időnként betérek ide körülnézni; általában van is valami kedvemre való. Egy ilyen nézelődés alkalmával akadt meg a szemem ezen a novellásköteten. Nem sok idő volt már zárásig, de mivel lefoglalni nem lehetett és éppen nem volt nálam pénz, így sietnem kellett, hogy még időben visszaérjek. Végül megszereztem; áron alul, tökéletes állapotban. Érintetlen volt.

Poe munkássága eddig kevéssé volt ismert számomra; homályos emlékeim vannak csak arról, hogy gimnáziumban foglalkoztunk-e vele, illetve mikor és mennyit. Jó véleményeket hallottam róla, és tudtam azt is, hogy szubkultúránkban az egyik alapszerzőnek számít. Műveit főként a gótikus irodalomhoz illetve a romantikához sorolhatjuk, ezen kívül találhatunk köztük néhány detektívtörténetet is.

A kötetben 35 novella kapott helyet, hosszabbak-rövidebbek egyaránt. A válogatás természetesen szubjektív (milyen is lehetne?), a szerkesztők elmondásuk szerint arra törekedtek, hogy szemléltessék a szerző stílusát, legjellemzőbb motívumait, és lehetőleg átfogó képet adjanak arról, ki is volt ő, hogyan és mit alkotott.

A novellák nagy részének témája a halál. Több novella szól a főszereplő feleségéről és az ő haláláról. Úgy vélem, ezek Poe felesége elvesztésének kivetülései lehetnek. Erre a következtetésre a szerző életrajzának tanulmányozása során jutottam; feltűnt ugyanis, hogy a Berenice, a Morella és a Ligeia című novellák meglehetősen hasonlóak, ezért utánanéztem, hogy lehet-e valami oka annak, hogy a szeretett nő elvesztését ennyiszer jeleníti meg. Más megközelítésben, de ugyanezt a témát dolgozza fel az egyik kedvenc novellám, Az ovális portré.  SPOILER Itt a feleség azáltal sorvad el, hogy a főszereplő egy festményt készít róla, amely már-már zavaróan élethűre sikeredik. SPOILER VÉGE

Nagyon szórakoztató volt a Dr. Kátrány és Toll professzor módszere és a Mellonta tauta. Az előbbiben a főszereplő egy híres egy elmegyógyintézet vezetőjéhez érkezik látogatóba, hogy kikérdezze a módszerről, amelyet a betegeken alkalmaznak. Megérkezvén különös jelenségeket tapasztal, majd szép lassan kiderül, hogy korántsincs olyan rendben minden, ahogy ő arra számított. A csattanót most nem mondom el, akit érdekel, elolvashatja a novellát, valahol az internet bugyraiban biztosan fellelhető. Az utóbbi egy léghajó fedélzetén írt napló, amely azért is roppant szórakoztató, mert rengeteg valótlanságot tartalmaz; összekevert vagy félreértett információk és féligazságok tömkelegét írja le szinte már hihetően (gondolom, azok számára, akik nincsenek a helyes információ birtokában, tényleg hihető is).

Érdekes Az elhamarkodott temetés, a Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban és a Pár szó egy múmiával. Mindhárom az élet és a halál közötti állapottal foglalkozik. Az elhamarkodott temetés több esetet foglal össze, melyekben valakit tetszhalott állapotban, gyakorlatilag élve temettek el. Ezek voltak talán a legizgalmasabb sztorik, mivel ez nekem is egy félelmem. (Talán Poe-nak is az volt?) A Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban egy olyan esetet mutat be, ahol egy halálos beteget az ő beleegyezésével hipnotizálnak, hogy megfigyeljék, a halál pillanatára illetve a halál pillanatában a testre milyen hatással van. Többet nem árulok el, tényleg nagyon érdekes belegondolni abba is, hogy a leírtak tényleg működnek-e (nem hinném, de felvetésnek nem rossz). A Pár szó egy múmiával a kettőt ötvözi valamennyire; a kutatók egy múmiát vizsgálnak, melyről /akiről kiderül, hogy egy nagyon hosszú életű család sarja, és élve balzsamozták be. Magát a beszélgetést a múmiával eléggé ironikusnak éreztem, aki ismeri a sztorit, javítson ki, ha tévedek.

Kissé kilóg a többi novella közül a három detektívtörténet, A Morgue utcai kettős gyilkosság, a Marie Roget rejtélyes esete és Az ellopott levél. Az első kettő biztosan megtörtént eset alapján íródott, ha jól emlékszem, a harmadik nem. Mindhárom történet nagyon tetszett, részben a következtetések miatt, amikre a szereplők jutottak az esetekkel kapcsolatban, de nagyobb részben amiatt, ahogy ezekre jutottak. A gondolatmenet, ahogy végigvitték, hogy mi hogyan történhetett, miért úgy, melyik lehetőség vethető el, és az miért vethető el... Egyszerűen zseniális. Aki szereti az ilyesmit, szeretettel ajánlom őket elolvasásra, tényleg megéri.

A végére hagytam a kedvencemet, Az áruló szív-et. Ez is gyilkosságról szól, viszont itt a lelkiismeret kapja a fő szerepet; avagy hogyan is tud a főszereplő megbirkózni azzal, hogy ő megölt valakit. SPOILER Sehogy. SPOILER VÉGE Poe-t az emberi lélek nagy ismerőjeként is számon tartják. A novellákat elolvasva úgy gondolom, igazuk van.

Összességében a novelláskötet tényleg jó, azt nem tudom megállapítani, hogy valóban a legjobb elbeszéléseket tartalmazza-e, mivel sajnos a többit nem ismerem. Még. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb mindent elolvasok Poe-tól, amit csak fellelek. :)

Könyves kihívás 2018

Ez is eljött. Cathreen Misery barátnőm meghívott egy bloggereknek szóló kihívásban való részvételre. Ezúton is köszönöm, hogy rám (is) gondoltál, és ezzel is kiszabadítottál a szakdolgozatom javítgatásából egy kis időre! Érdekesek ezek a blogger-kihívások; hihetetlen, hogy ugyanarról a témáról mennyiféle bejegyzés tud születni, mennyi vélemény, mennyi történet létezik és lát napvilágot egy ilyen kérdéssor hatására.

A mostani kihívás könyvekkel, olvasással kapcsolatos. Aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretek olvasni; nem nagyon van olyan, hogy a "Most éppen mit olvasol?" kérdésre az lenne a válasz, hogy "Semmit." Még a nagyon zsúfolt, semmire rá nem érős időszakokban is van egy könyv, amelyben valahol benne van a nagybátyámtól kapott, kék, török imaszőnyegre emlékeztető könyvjelző (tényleg Törökországból hozta szuvenírként, kézzel készült darab). Ha pedig egyet elolvastam, még aznap keresek egy másikat, csak hogy megmaradjon a tendencia. Így aztán testhezálló feladatot kaptam. A kihívás lényege: 10 kérdés, 10 válasz. 

Íme:

-Top 3 könyves dolog, ami idegesít

 Nem egyszerű sorrendet felállítanom e három között. Nagyjából egy szinten vannak, és egyszerre igen ritkán találkozom velük ugyanannál a könyvnél. Hangulattól is függ, hogy éppen melyik zavar jobban. A jelenlegi sorrendet az alapján állítottam fel, hogy melyik jelenséget észlelve hagynék/hagyok félbe egy könyvet hamarabb. Nem biztos, hogy soha többet nem folytatom, de egy időre biztosan leteszem ilyenkor.

Harmadik helyezett az, amikor az író nagyon bő lére ereszti a mondandóját. Félreértés ne essék, nem a könyv hosszúságával van bajom, hanem azzal, amikor ugyanazt a gondolatot olvasom egy oldalon keresztül, tizenháromféleképpen megfogalmazva, természetesen barokk körmondatokban, hogy csak a legvégére jusson el a tudatomig, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz,mint ami az előbb meg azelőtt meg azelőtt volt, csak máshogy, lehetőleg még egy kicsit megcsavarva, más szavakkal..... Számomra nehézkessé teszi az olvasást; nem halad előre a történet, vagy ha ismeretterjesztő könyvről van szó, nem ad új információt, így nincs kedvem folytatni. Ha a könyvnek nem az a célja, hogy több oldalról szemléltessen egy problémát a könnyebb megértés vagy véleményalkotás érdekében, akkor felesleges oldalakat kitölteni azzal, hogy sokszor írja le ugyanazt. Ha viszont a téma érdekes, és az említett jelenség nem fordul elő aránytalanul sokszor, végigolvasom a könyvet. Lassabban, de átrágom magam rajta.

A második az unalmas cselekmény. Értelemszerűen ez regényeknél érvényes. Nagyon sokan vannak, akik ennél a jelenségnél hagyják félbe a könyveket. Bizonyos szempontból igazuk is van. Ha tényleg nem történik semmi egy regényben, nincs jellemfejlődés, és gyakorlatilag semmiről nem szól, akkor tényleg időpazarlás vele foglalkozni. Én mindig szoktam egy esélyt adni azoknak a műveknek is, amelyek elsőre unalmasan indulnak; jártam már úgy, hogy a könyv háromnegyedénél nyert értelmet a sztori, felpörgött, és onnantól egy abszolút szerethető történet lett belőle. Ismeretterjesztő könyvekre vonatkoztatva azt mondanám, hogy a második helyezett a nem megfelelő részletesség. Ez jelentheti azt is, hogy mélyebb részletekbe menően tárgyalja az adott témát, mint amennyire engem foglalkoztat, ezért a túl sok információ miatt válik unalmassá, vagy azt is, hogy a témán belül nem azokat a pontokat részletezi, amelyekre én kíváncsi vagyok. Ezekben az esetekben már megfontolom a továbbolvasást; a regényeket általában végigolvasom így is, az ismeretterjesztő könyveknél leginkább az számít, hogy meddig jutottam, mire felfedeztem ezt a problémát. Ha már legalább a feléig eljutottam, akkor végigolvasom. Ha nem, akkor fellapozom a tartalomjegyzéket, és az alapján döntöm el, hogy érdemes-e folytatni.

Számomra a legidegesítőbb pedig az, amikor a szerző kiszól az olvasónak a műből. Véleményem szerint nem könyvbe, legfőképp nem regénybe való a "te, kedves Olvasóm" megszólítás és ennek különböző változatai. Olyannal is találkoztam egy életrajzi témájú kötetnél, amelynél a szerző nem teljesen időrendben haladt, hanem időnként előreszaladt egy kicsit, majd a következő bekezdést azzal indította, hogy "Na de még csak itt és itt tartunk." Ha képtelen tartani az időrendet, akkor legalább tagolta volna másképp. A sokadik ilyennél becsuktam a könyvet, és visszaadtam a tulajdonosának. Annyira zavaró volt, hogy nem tudtam semmi másra figyelni; nem is emlékszem semmilyen információra belőle. 

-Három könyves vallomás

Először: Valamikor 10 éves korom környékén indult a Ponyclub nevű közösség. Lovakat kedvelő gyerekeket találtak meg vele, és minden hónapban egy bizonyos összegért lovakhoz kapcsolódó ajándékokat küldtek. Minden csomaghoz tartozott egy könyv; kb 120 oldalas, lovas történetekkel. Némelyik különálló történet volt, de sok tartozott sorozathoz. Évekig tagja voltam ennek a "klubnak", nagyon sok könyvet gyűjtöttem össze, és persze minden elolvastam. Egy idő után aztán kezdték rendszertelenül küldeni a csekkeket, nem igazán tudtuk követni, hogy éppen milyen elmaradást is várnak tőlünk, így aztán visszamondtuk a tagságot. Volt viszont egy akkori kis barátnőm, aki szintén tag volt, egy kicsivel tovább, mint én, így kölcsönadta a további könyveket. Az egyiket egy nyáron az udvaron olvastam; akkor elég sok apró rovar talált meg olvasás közben, persze a könyvre is rászálltak. Jobb ötlet híján lepöcköltem őket, viszont ezzel a mozdulattal apró, fekete csíkokat hagytam a könyv lapjain. Visszagondolva, elég rossz minőségű lehetett az a körömlakk, ha így meg tudta festeni azokat a lapokat. Mivel gyorsan haladtam a könyvvel, elképzelhetőnek tartottam, hogy amikor visszaadom, nem hiszi majd el nekem a barátnőm, hogy végigolvastam. Így aztán néhány további lapon is ejtettem pár ilyen "fekete" sebet, függetlenül attól, hogy tényleg egy muslincát hajtottam-e el róla. Arról szóltam neki, hogy történt egy kis baleset a könyvvel, de azt nem tettem hozzá, hogy némelyik csík nem a véletlen műve volt. 

Másodszor: Rossz szokásom, hogy olvasás közben gyűrögetem a könyveket. Főként a puhafedeles példányokon látszik meg, ha olvastam őket. Sokszor nem is tudok róla, annyira belefeledkezem az olvasásba; csak akkor veszem észre, ha leteszem, hogy pár órája még nem így nézett ki a borító, vagy ha egy családtag látja, és megjegyzi, hogy "Hú, de izgalmas lehet az a könyv!" Tényleg viccesen nézhet ki, ahogy ülök egy helyben, szinte teljesen mozdulatlanul, miközben az ujjaim megállás nélkül járnak a könyv borítóján. Kemény fedelű kötet mostanában ritkábban volt a kezemben, a mozdulat ott is megvan, de büntetlenül. Régebben a még éppen hátraevő oldalak tetejét pörgettem az ujjaimmal; erről már leszoktam. A Harry Potter-köteteimen viszont látszik, hogy nem teljes nyugalomban olvastam őket. A 4-5. kötet lapjainak a teteje a borítónak megfelelően kék vagy zöld. (De lehet, hogy csak simán koszos.)

Harmadszor: Szent meggyőződésem, hogy ha elolvastam egy könyvet, akkor az vastagabb lesz, mégpedig azért, mert benne maradt a lelkem egy darabja. Leginkább azoknál a könyveknél veszem ezt észre, amelyek nagyon tetszettek. Persze az ép eszemmel (hogy mivel?) tudom, hogy csak azért  tűnik vastagabbnak, mert az olvasással fellazítom a szűz könyv összepréselt, vagy éppen a rég olvasott példánynak a többi által összenyomott lapjait, de ez túl egyszerű, túl logikus és túl evilági magyarázat. Mennyivel jobban hangzik a saját magyarázatom?!

-Az utolsó alkalom, amikor sírtál egy könyvön

Bármikor, bármin tudok sírni, ami valamilyen formában megérint. Ezért talán meglepő, amikor azt írom, hogy a könyv, aminek legalább egy lapját eláztattam: Stephen King - Az. Nem írom le, hogy melyik az a jelenet; aki olvasta, privátban megkérdezheti, úgy szívesen elmondom, de itt nem szeretnék spoilerezni. Van benne egy jelenet, ahol az író számomra nagyon átélhetően festi le a szereplők érzelmeit. Semmi cifrázás, csak egyszerűen leírja azt, ami van. Azt hiszem, épp emiatt az egyszerűség miatt voltannyira valósághű, és emiatt érintett meg annyira. 

-Könyvek száma az éjjeliszekrényeden?

Jelenleg nincs éjjeliszekrényem, így az ágyamban tartom az éppen aktuálisan olvasott könyvet, szorosan a párnám mellett, illetve ha tudom, hogy van lehetőségem napközben is beleolvasni, akkor a táskámban lapul. Mindig csak egy könyv van vagy itt, vagy ott; nem szeretek párhuzamosan többet olvasni. Nem valószínű, hogy összekeverném a cselekményeket, de szeretem a teljes figyelmemet egy történetnek szentelni. Ha annyira tetszik, akkor úgysem tudom letenni, tehát nem is vennék elő másikat. 

-Kedvenc rágcsálnivalód olvasáshoz?

Ilyenem nincs. Nem szeretek olvasás közben enni, ha éhes vagyok, arra a kis időre inkább leteszem. (Addig olvasok, amíg egy olyan részhez érek, ahol le tudom tenni, és utána eszem.) Tea vagy egy pohár szörp viszont majdnem mindig van mellettem (fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele).

-Három könyv, amit bárkinek ajánlanál?

Timur Vermes - Nézd, ki van itt!

Stephen King - Bilincsben

Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei

-Egy kép a könyvespolcodról?

Több polcon tárolom a könyveimet, a nagy részüket még nem költöztettem el a vidéki otthonomból. Sajnos nem találtam képet a kedvenc polcomról, így be kell érni egy szegényesebbel. Ez lenne tehát a pesti könyvespolcom:

Stephen King többi műve sajnos nincs most velem; 37 van meg belőlük. Ezenkívül több regénysorozat: Harry Potter, Percy Jackson, Rémálom... A már fent említett lovas könyvek, és nem is emlékszem pontosan, hogy még mi. (A moly.hu-n összeírtam.)

-Milyen sokat jelentenek neked a könyvek?

Röviden: nagyon sokat. Másik világokat, rengeteg sok megélt életet (aki nem olvas, annak csak egy élete van, aki igen, annak több száz - mondá vala egy bölcs ember), kikapcsolódást, szókincset, műveltséget, és sok hasznosan és kellemesen eltöltött órát. 

-Legnagyobb könyves titkod

Nincs igazán nagy titkom; semmit nem olvastam titokban, sosem rejtegettem könyvet mások elől, a környezetem mindig tudta, hogy éppen mit olvasok. Talán egyvalami van, amit a félreértések elkerülése végett nem feltétlenül szoktam reklámozni,  az pedig a Mein Kampf elolvasása. Érettségi előtt olvastam; van bennem egyfajta érdeklődés a náci Németország iránt, ami akkor erősebb volt, mint most. Érettségin a szóbelin is azt húztam, naná. Leszögezném azonban, hogy nem vagyok náci, és szimpatizáns sem. Távol áll tőlem a rasszizmus, mások elítélése az alapján, hogy milyen a bőrszíne vagy a vallása. Számomra az egész inkább történelmi szempontból érdekes, illetve ebben az esetben az ideológiát akartam jobban megérteni. Nem igazán akartam elhinni, hogy amik történtek, azoknak az alapja ebben a könyvben van leírva, vagy hogy nem csúszott-e el valami nagyon csúnyán a leírtak félreértelmezésével. A tartalmába most nem mennék bele, aki szeretné, elolvashatja bátran, mindenféle következmény nélkül meg lehet venni. Hosszú és tömény olvasmány, az biztos. 

- Kihívott bloggereim:

Erre a kérdésre sajnos vagy nem sajnos nem fogok kielégítően válaszolni. 5 embert nem tudok kihívni, kevesebbet pedig nem szeretnék, ezért én megszakítom a láncot. 

Köszönöm még egyszer, hogy részese lehettem! :)

A goth nem nagyszerű?

Mindig is szerettem az átalakító showkat, az előtte-utána képpárokat; valahogy érdekel az, hogy kiből mit lehet kihozni, ha hozzáértő kezekbe kerül. Egy időben én is vágytam ilyen átalakításra, ma már azonban jóval kritikusabban szemlélem a műsorokat is. A kezdeti csodálat mára értetlenkedésbe csapott át. Sok esetben nem értem, hogy az adott embernél miért azokat a színeket választották, vagy miért olyan fazonú a ruha, amilyen, hiszen nem is áll jól neki. Nemrég pedig egy olyan műsorral találkoztam, amelyben az átalakítást fordítva csináltam volna meg, mert a végeredmény a jobb volt, mint lett kategóriába sorolható.

A szubkultúra tagjai valószínűleg belefutottak a Transformed pár héttel ezelőtti részébe, a Goth to Gorgeous címűbe, melyben egy viktoriánus goth stílusú lányt alakítanak át hétköznapivá.  Aki nem látta, itt megnézheti: https://www.facebook.com/transformedtheshow/videos/200862873817561/

A műsorban szereplő Nicole az elején elmondja, hogy hosszú idő után először találkozik a hittestvérével/kereszttestvérével (nem tudom, magyarul melyik szót használják godbrother értelemben) és annak barátjával, és szeretné meglepni őket. Évek óta a viktoriánus goth a stílusa, ezért most valami mást szeretne. Teljesen mást. A videót végignézve láthatjuk, hogy ez teljesül is, megvan a nagy meglepődés, az "úristendejólnézelki".

Nincs is ezzel semmi baj. Teljesen érthető, hogy valami apropóból ki akarunk próbálni homlokegyenest a korábbi meggyőződésünkkel ellenkező dolgot, csak hogy lássuk, működik-e, vagy hogy jót nevessünk magunkon a végén. Sőt, csodálom, hogy ennek a lánynak volt ahhoz bátorsága, hogy ezt nyilvánosan megtegye. 

A probléma ott kezdődik, hogy a "gorgeous", a gyönyörű, a nagyszerű nem az, amit végeredményként látunk. Nekem az az lett volna, ha az átalakítás fordítva történik, ha a hétköznapi kinézetű lányból varázsolnak egy goth hercegnőt. Nem pedig az, hogy egy goth hercegnőből csinálnak egy teljesen hétköznapi, semmilyen lányt, amilyenből többezer van csak abban a városban, ahol ő él, és akik között észre sem lehet venni, mert mindannyian annyira egyformák, egyformán semmilyenek. A ruha színe részemről rendben is lett volna, a fazonja viszont borzasztóan előnytelen; nem hogy nem emeli ki az alakját, egyenesen formátlanná teszi. Ehhez ráadásként jön a fehér pulcsi (köntös?,köpeny? mi az egyáltalán?) ami még egy fokkal rosszabbá teszi az egészet. Nem mondom, hogy nem nézhet ki jól, ha például a bolero vagy a blézer világosabb, mint az alatta levő blúz; egy világos kosztümnél akár még be is jöhet. Itt viszont nem jött be. 

A sminket hasonlóan sikerült elrontani. Addig rendben van, hogy szolidabbat szeretnének, mint ami szokott lenni. Az viszont már nincs rendben, hogy egy sminkmester feltesz egy szinte teljesen natúr sminket egy olyan lány arcára, akinek a natúr smink színei még véletlenül sem állnak jól, csak mert az arany szemhéjpúder majd kiemeli a kék szemet. Na de ha az egész arcát öregebbé teszi ezzel, az nem számít? 

Értem, hogy minél nagyobb kontraszt kell, mert arra vevő a nép. Azt is értem, hogy ebben az esetben az adja a legnagyobbat, ha a goth-ból átlagost, az erős sminkből szolidat csinálunk. Na de ezt nem lehet úgy megtenni, hogy az adott ember előtte és utána is jól nézzen ki? 

A legfőbb problémám viszont a rész címével van. Goth to gorgeous, azaz goth-ból gyönyörű, nagyszerű. Kérdem én: a goth nem lehet nagyszerű? A goth nem lehet gyönyörű? Ezzel a címmel ugyanis azt sugallják, hogy nem. Azért, mert fekete? Azért, mert feltűnő? Mert más? Nem lenne elég nőies? Kérdem én: mi nőiesebb egy halom csipkénél? Egy hosszú szoknyánál? Egy fűzőnél? Mi lehet nagyszerűbb annál, ha valaki megtalálja a stílusát (bármi legyen is az), ha jól áll neki, és jól érzi magát benne, eggyé válik vele? 

Mi lehet nagyszerűbb annál, ha valaki azt mondja neked, hogy neki nagyon tetszik, hogy van bátorságod egyedinek lenni? Mi jobb annál, ha azt mondják, hogy így jó ahogy vagy? Hogy sose változz meg...

Kipróbáltam - tapasztalatok az újonnan szerzett sminktermékekkel

A sminkelés kislánykorom óta vonzott. Az a típus voltam, aki előszeretettel kente ki magát a neki vásárolt gyerekfestékekkel, és találta meg a boltban a legpirosabb rúzst, amit aztán a mama készségesen meg is vett, hogy aztán a poharaktól kezdve a törülközőig mindenhol látszódjon, ha használatba került. 12 évesen egy nagy sminkkészletet kaptam karácsonyra, amit hétköznap az iskolában ugyan nem használhattam, hétvégente viszont annál inkább. Később a gimnáziumi években vált mindennapossá számomra a smink viselete - először szemceruza, szempillaspirál, később a különböző színű szemhéjpúderek, végül a rúzsok. Alapozót akkor sem használtam, és azóta is csak ritkán teszem; fotózásra, illetve olyan eseményekre, ahova illik. Akkoriban jóval szolidabban sminkeltem; nem is tudtam igazán, és az akkori kapcsolatom sem tette lehetővé, hogy erősebbet használjak. Az egyetemen aztán megjelent ez is. Azóta sokat tanultam, mertem kísérletezni, és ahogy arról már korábban írtam, egy olyan hónapom is volt, amikor minden nap egy Pinteresten talált sminket készítettem el magamnak.

Ezekben az években főleg az ár szabta meg, hogy milyen termékeket kenek magamra. Megvolt a nagy paletta, ezenkívül olyan, a drogériákban kapható márkák termékeit használtam, amelyeket 1000 forint körül megkaptam. Mondanom sem kell, hogy azóta ezeket igyekszem kerülni, mert az  évek során megtapasztaltam, hogy a minőségük sajnos messze nem a legjobb. Tavaly karácsonyra egy Make up Factory palettát kaptam, illetve 1,5 évvel ezelőtt Avon tanácsadónő lettem, így sokkal jobban megismerhettem egy olyan márkát, aminek neve is van, és ár/érték arányban is több mint megfelelő. (Ez itt a reklám helye.) Ez a 1,5 év viszont arra is ráébresztett, hogy hiába van rengeteg jó termékük, valahogy a hideg bőrtónusú nőknek nem kedveznek annyira szemfesték és rúzs vonalon, illetve az extrémebb színek is hiányoznak. A Make up Factory paletta szemhéjpúderei pedig hiába szupertartósak (értsd: reggel 6-kor felkenem és este 11-kor változatlan állapotban mosom le), kevéssé pigmentáltak; halványak, gyengék a színek, és ahogy az Avonnál is, itt is hiányoznak az extrémebb árnyalatok. Így aztán arra jutottam, hogy ezeket máshol kell keresnem. Mivel már van némi saját keresetem is, így a sminktermékre szánt pénz mennyisége is feljebb kúszott, bár egy lélektani határt meghúztam magamnak, ami főlé nem megyek egyelőre. Felfedeztem a NYX és a Pupa márkákat. Ezekről fogok most többhetes használat után élménybeszámolót írni, ahogy azt már Instagramon megígértem.

A képen látható termékek: NYX Fire paletta (limitált széria)

                                           Pupa Vamp! Wet&Dry collection, 305-ös számú, kék szemhéjpúder

                                           NYX HS56 Enchanted fantázianevű, méregzöld szemhéjpúder

                                           NYX Liquid Suede LSCL18 Foul Mouth/Vulgaire fantázianevű folyékony, matt rúzs

                                           Pupa I'm collection, 416-os számú mélybordó rúzs (bal oldalon)

                                           Pupa I'm collection, 426-os számú szürkéslila rúzs (középen)

                                           Pupa I'm Metallic collection, 008-as számú vörösesbarna, metálfényű rúzs (jobb oldalon)

A képről lemaradt egy, a kép készülte után szerzett négyes Avon True paletta, Urban Skyline fantázianévvel, a klasszikus füstös smink elkészítéséhez szükséges árnyalatokkal.

Egyenként mesélek a termékekről, és képekkel is illusztrálom, hogy melyikkel mit alkottam az elmúlt hetekben. Kellemes böngészést!

Minden nap más szín dominál a sminkemben. Hétfőn az ezüst/szürke, kedden a piros, szerdán a lila, csütörtökön a kék, pénteken a zöld, szombaton a fekete, vasárnap pedig az arany/sárga különböző árnyalatai. Tervezek egy olyan bejegyzést is, amelyben a napok szerinti sminkeket fogom közzétenni, de jelen esetben márkánként haladok. Szemsminkhez szemhéjpúderalapot is használok, így a tartósságot ezzel együtt kell érteni, nélküle jelentősen redukálódhat az idő.

Kezdjük a NYX-szel:

Sötétzöld illetve méregzöld szemhéjpúdert keresve találtam rá a márkára. Az zöld az egyik kedvenc színem; az otthoni készletben négy árnyalat van, de mind világos; most olyat szerettem volna, ami bár sötét, mégis élénk, látható, hogy nem fekete. Végül a fent említett Enchanted árnyalatot választottam. Ez a darab most már több hónapja megvan, rendszeresen használom is. Akár egymagában, akár más zöld árnyalatok mellett is szépen mutat (én ez utóbbi módon viselem). Kevesebb is bőven elegendő belőle, satírozásnál főleg - hihetetlenül jól "fog". Reggeltől estig fent lehet, nem kell hozzányúlni, javítani, gyönyörűen tartja a színét, és nem gyűlik össze a mozgó szemhéj és a szemöldökcsont alatti bőr találkozásánál. Nagyjából 12-14 óra elteltével kezd, de akkor is minimálisan. Szemhéjpúderalap nélkül nem próbáltam.

       

A Fire palettára piros szemfesték keresése közben akadtam rá. Az eladó mutatott egy piros árnyalatot külön, és a palettát is, amelyben kettő szerepel. Mondanom se kell, hogy az utóbbi tetszett jobban.  Black Friday előtt néhány nappal voltam, de limitált széria révén nem mertem megvárni a pénteket, hogy olcsóbban hozhassam el, féltem, hogy nem marad, így hát teljes áron (egy Szent Istvánért) hoztam el.  A boltban is úgy tűnt, hogy hihetetlenül pigmentált szemhéjpúderről van szó, erős, élénk színekkel. Egy különálló szemfestékem már volt tőlük, így tudtam, hogy bízhatok benne. Külön örültem a sárga és az arany árnyalatainak, így vasárnaponként is különbözőféleképpen nézhet ki a szemem. A fent említett tartósság ennél a palettánál is fennáll, viszont a pirosaknál azt tapasztaltam, hogy ha a kelleténél többet viszek fel belőle, hamarabb kezd el összegyűrődni.

                                           

                                          

                                            

                                          

Utolsóként említem a folyékony, mattra száradó rúzst. Jártam már úgy, hogy kinéztem eBay-n egy színt, megrendeltem, és amikor megérkezett, teljesen mást kaptam, mint amit kértem, és jobban tetszett, mint az eredeti. Hasonló történt ezzel a termékkel is. Régóta keresek sötétlila rúzst, így több sikertelen vadászat után adtam egy esélyt a NYX-nek, hátha itt lesz. Többet is mutatott az eladó, amelyek közül a Vulgaire árnyalatot választottam. Ott, abban a megvilágításban lilának tűnt, másnap viszont, amikor a számon megszáradt, határozottan sötétkék volt. Természetes fényben szintén. Mégsem bántam, mert a kék rúzs beszerzése is a terveim között volt. A minősége pedig valami csodálatos. Mattra szárad, így nem kenődik, nem gyűlik össze a repedésekben, a beszéd, az evés és ivás próbáját állja, bár étkezés után én a legbelső részt a biztonság kedvéért meg szoktam igazítani. Ha egész nap fent van, egyszer-kétszer érdemes átkenni, mert az egész napos igénybevétel meglátszódhat rajta.

A Pupa termékeit egy hangyányival régebb óta használom. A drogéria, ahol dolgozom, egy plázában van, így óhatatlan, hogy a többi üzlet mellett is elmenjek. Így találkoztam ezzel is. Először csak azért mentem be, hogy az árakat megnézzem. A NYX-ről hallottam már ismerősöktől, ajánlották is, de a Pupa nevét soha, sehol nem hallottam még. Egy olasz márkáról van szó, a NYX-hez hasonló, de annál némileg magasabb áron kínálják a termékeiket. Drágának találtam, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen minőségű lehet, mert a szemhéjpúdereik első látásra is elbűvöltek a színeikkel. Sok olyan árnyalatot tartanak, amelyeket én nem használnék, de akad közöttük néhány, amit annál inkább. Az első vásárlást egy kuponnap keretében bonyolítottam le, és a fent már említett sötétkék szemfestéket hoztam el. Wet&Dry, azaz száraz és nedves alapra is fel lehet vinni, ez utóbbival még egy picit sötétebb lesz. Az én szemhéjpúderalapom krémes állagú, valahol a kettő között van, tehát tökéletesen megfelel. Nem csalódtam. Intenzív szín, tehát elég belőle kevesebb is, könnyű vele dolgozni, és ami a legfontosabb: tartós, nem pereg, nem gyűrődik, csak egész napos viselés után minimálisan. A többi kék árnyalattal harmonizál, tökéletesen be tudtam építeni a készletbe. Általában a NYX folyékony rúzsát használom hozzá, véleményem szerint tökéletesen kiegészítik egymást.     

               

A rúzsoktól féltem először, a bolti megvilágításban nem igazán tetszettek az árnyalatok, túl világosnak találtam őket, a sötétebbekhez hasonló, vagy teljesen ugyanolyan pedig már volt otthon, egy másik márkától. Egy mélybordót viszont találtam, ami régóta a szívem vágya volt, és úgy tűnt, hogy működőképes lehet. Ezt is egy akció keretében vettem meg, ami törzsvásárlóknak szólt, így aztán azzá váltam. Ahogy a szemfestékben, a rúzsban sem csalódtam. Már az otthoni fényekkel is szebb volt, mint a boltban, természetes fényben nézve pedig azt gondoltam: "Ez az! Ezt kerestem!" Azóta is a kedvencem. A NYX folyékony rúzsánál kevésbé tartós, étkezés után mindenképpen újra kell kenni. Az alapszínét megtartja, de frissen sokkal élénkebb és teltebb. A repedésekben 5-6 óra elteltével kezd összegyűlni, de ezt én csak közelről nézve vettem észre, étkezés után, amikor már egyébként is kopott valamennyit. Egész nap viselve 3-4-szer érdemes áthúzni.

                                                         

A törzsvásárlói kártya előnye, hogy különböző akciók esetén jóval olcsóbbal lehet a kinézett terméket megvenni, mint ha nem rendelkezünk ilyennel. Személyre szóló akció is van, ilyen az is, ami a születésnapunk hetére érvényes (pontosabban a születésnap előtti és utáni 3 napban); ilyenkor két termékre jár 50% kedvezmény. Csábító ajánlat volt, be is néztem hát az üzletbe, hátha találok végre egy kedvemre való lila rúzst, illetve az akkor megjelenő I'm Metallic kollekcióra is kíváncsi voltam, amiről a hírlevélben értesültem, és használható színeket ígért. Sötétlila rúzst ugyan nem találtam most sem, és a Metallic árnyalatok sem tetszettek annyira, mégis, ha már van kedvezményem, el akartam használni, és azt is tudtam, hogy a minőséget tekintve rosszul nem járhatok. Így adtam egy esélyt egy szürkéslila rúzsnak, ami a kézfejemen nagyon halványnak látszott, és a Metallic kollekcióból egy vörösesbarna árnyalatúnak, amihez hasonló ugyan volt már otthon, de rosszabb minőségű, ezért annak a pótlására megfelelőnek ígérkezett. Reménykedtem benne, hogy az otthoni fény majd változtat némiképp a véleményemen, ahogy azt legutóbb is tette. Bejött. A szürkéslilánál nem hittem el, amit látok, annyira másképp nézett ki a számon, az otthoni fényben, mint a boltban a kézfejemen. Mondanom sem kell, hogy sokkal jobban tetszett, és ettől fogva egyáltalán nem bántam, hogy adtam neki egy esélyt. "Na, ez lila. Tökéletes lesz."-gondoltam.

A vörösesbarna ugyanúgy szebb volt otthon, mint a boltban, és valóban a már meglévőhöz hasonló árnyalatúnak mutatkozott, habár egy picivel sötétebb annál. Tartósságban viszont messze felülmúlja.

                                                              

Végezetül kitérek az Avonos palettára. Egy (majdnem) azonos színekben pompázó Miss Sporty paletta pótlásaként vettem meg, részben a márkahűség és a hitelesség miatt (milyen tanácsadó az, aki nem ismeri a termékeket, amiket árul?), illetve a már megszokott minőség miatt. A Miss Sporty paletta gyengének bizonyult, néhány óra alatt összefolyt, összegyűrődött, és messze nem volt olyan szép estére, mint bármelyik másik, amiket eddig bemutattam. Nem voltam vele elégedett, ezért úgy döntöttem, hogy nem veszek ugyanolyat, hanem elsőként az Avonosat próbálom ki. Egyelőre úgy tűnik, állja a sarat. A Miss Sporty palettával ellentétben ez matt, de nem bánom, mivel ennek ellenére is pigmentáltabb, mint az előbb említett. A NYX-hez és a Pupához képest többet kell belőle használni, de ez a tartósságot nem befolyásolja. Estére minimálisan gyűrődik össze. Érdekesség ezekhez a képekhez, hogy itt a sminkem minden részlete Avon termékkel készült, a szemöldökceruzától a szemfestéken át a rúzsig. Ezt a "teljes Avonság" állapotának neveztem el.

 

Bár alapvetően hű vagyok az Avonhoz, tervezem még más márkák kipróbálását is, olyan színek esetében, amit itt nem kapok meg. A NYX-et és a Pupát mindenképpen megtartom, és biztosan fogok is még tőlük vásárolni. Amint szereztem új termékeket, és elegendő időm volt a kipróbálásukra, jelentkezem egy hasonló poszttal. :)