Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) - filmkritika

Nem sűrűn nézek filmeket. Magyar filmeket pedig még annál is ritkábban. Ma esti programnak valami csoda folytán mégis a mozit választottuk, és az összes játszott film közül ezt találtuk a legérdekesebbnek. Alig pár órája jöttem ki, és annyira megütött, hogy muszáj írnom róla.

Nagyon friss, 2018. szeptember 13-án, egy hete került bemutatásra, a rendező Schwechtje Mihály. Róla és a színészekről sem hallottam még.

A film a tinédzserkor egyik legmeghatározóbb jelenségével, az internetes jelenléttel, annak használatával foglalkozik. Szereplőink tizedik osztályosok, valószínűsíthetően gimnazisták. A trailer az alábbi linken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=KIF9kj0njdg

A következőkben a film cselekményéről lesz szó, így aki szeretné megnézni, de nem szeretné tudni, mi van benne, ezt a részt ugorja át!

SPOILER!

Az első képkockákon egy tipikus középiskolát látunk; szünet van, a fiúk fociznak, a nagymenők piszkálják a béna srácot, főszereplőnk, Eszter mangát olvas a padon. Mellé telepszik a barátnője, aki meglátja az ablakban az angoltanárukat, majd javasolja, hogy menjenek fel hozzá és kérdezzenek tőle valamit. Megtudjuk, hogy mindkét lánynak tetszik az említett tanár, kettőjük közül a nagyobb hangú folyton valamilyen ürügyet keres arra, hogy a közelében lehessen. Hamarosan kiderül, hogy a tanár elhagyja az iskolát, mert Londonban kapott egy jobb állást. Főszereplőnk nagyon elkeseredik, este azonban kap egy emailt a tanárától, aki azt írja, hogy szeretné vele továbbra is tartani a kapcsolatot, mert nagyon fontos volt számára a lány.

Eszter titokban kapcsolatban marad egykori tanárával, az a kapcsolat azonban egy idő után kezd messzemenően túlmutatni azon, ami egy tanár-diák kapcsolatba belefér. Nem igazán nevezhető párkapcsolatnak, ami kialakul közöttük, mivel a tanárnak családja is van, szeretőnek sem mondanám, mert a virtuális érintkezésen kívül nem történt köztük semmi. Esténként hívják egymást, Eszter kamerát kapcsol, a férfi nem. A beszélgetések nem sokkal később szexuális töltetűekké válnak; a tanár megkéri Esztert, hogy vetkőzzön le a kamera előtt, elképzelve azt, hogy most ott van vele, közben részletezi, hogy mit és hogyan tenne vele. A lány mindent megtesz, amire kérik, félmeztelenül még mosolyog a kamerába, csak az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy le kellene állni, ezért amikor tanára azt kéri, hogy meztelenül is álljon vissza a kamera elé, közli, hogy nem szeretne tovább menni, és megszakítja a hívást.

Ezen a ponton kezdi érezni, hogy túl messzire mentek, és érezhető, hogy kezdi idegesíteni tanára rajongása. A férfi egyfolytában keresi, videohívást akar kezdeményezni, nem törődve azzal, hogy a lány szeretné-e, vagy ráér-e egyáltalán.

Mindeközben a gimisek szokásos életét látjuk megjelenni. Eszter a barátnőivel egy fellépésre készül, a nagymenő fiúval szakít a barátnője, csúnyán megalázva őt, az osztály nyomi srácát piszkálják, és így tovább.

A szerelmi szálak nagyjából a film negyedénél kezdenek bonyolódni. A nagymenő srác (Beni) a szünetben mindenki szeme láttára lerántja Eszterről a szoknyát, majd az eset után édesapjával együtt látogatja meg a lányt, hogy bocsánatot kérjen tőle. Innentől jobb viszonyba kerülnek, Beni elmondja, hogy a csalódás után ő érzelemmentesen fog hozzáállni a lányokhoz. Először úgy tűnik, hogy az osztály egyik menő csajától szeretne valamit, de közben mégis közelít Eszterhez is.

Belekerül a képbe azonban az osztály béna gyereke (Peti); neki szintén tetszik Eszter. Nem mer közelíteni, de akármit megtenne, hogy vele lehessen. Még azt is, hogy az említett angoltanár nevével létrehozzon egy emailcímet, és felvegye a lánnyal a kapcsolatot, hogy aztán az ő nevében beszélgessen vele, és rávegye, hogy levetkőzzön a kamera előtt. Eszter az egészből mit sem sejt.

Láthatjuk, ahogy Peti felépíti ezt a kamuprofilt; a mikrofonba szándékosan csak suttog, így Eszter nem hallhatja az igazi hangját. Ezután az osztályban is elkezdi (kavarni a szart) megbolygatni a szálakat.

Először megpróbálja Benit és a menő csajt összehozni úgy, hogy az utóbbinak azt mondja, hogy Beni úgy nyilatkozott, hogy már együtt vannak, majd Benit kérdezi meg, hogy nem akar-e az említett lánytól valamit. Beni és Eszter kapcsolata időközben komolyra fordul; összejönnek, Eszter pedig szakít "tanárával". Eszter kapcsolata megromlik barátnőivel, menő csaj pedig féltékeny Eszterre, amiért az "lenyúlta" a srácot. Peti ezt kihasználva névtelenül elküldi neki Eszter meztelen képeit; kiderül, hogy rögzítette a webkamera felvételeit - azt legalábbis biztosan, amelyen a lány félmeztelen volt. A képek ezután a menő csajon keresztül eljutnak Benihez, aki ezek miatt szakít Eszterrel. A képek azap délutánra a Facebookon is megjelennek, a lány pedig mocskolódó kommentek tömkelegét kapja a poszt alá. Kiutat nem találva a helyzetből a fürdőszobában egy ollóval felvágja az ereit.

Peti szintén a Facebookról tudja meg, hogy mi lett az egésznek a következménye - Esztert időben megtalálták és kórházba szállították. Azonnal berohan hozzá, nem ébren, de élve, biztonságban találja. Közben egy villanásra látjuk a kommenteket a poszt alatt, melyben Eszter öngyilkossági kísérletét megírják; köztük van a menő csajé is: "Remélem, legközelebb sikerül meghalnod. :) "

SPOILER VÉGE!

Az események párhuzamosan zajlanak, fentebb sem biztos, hogy teljesen időrendben sikerült leírnom őket. Gyakorlatilag nincs sok történés, viszont ugyanazt egymás után többször, több szereplő szemszögéből is láthatjuk. Így derül ki, hogy mely események mögött mi vagy ki van. Ezért nem érdemes elkalandozni, mert fontos részletekről maradhatunk le.

Nagyon tetszett, hogy hűen ábrázolja a mai diákok életét. Mindenkinél telefon, elmélyednek a közösségi médiában, klikkek itt, klikkek ott... Nem idegen a nyelvezet sem; gyakorlatilag ugyanolyan mondatokat hallottam a filmben, mint amilyeneket az öcsémtől vagy a barátaitól hallok, mikor egymással beszélgetnek.

A film témája is remek választás. Sokfelől lehet hallani az internet vagy a közösségi oldalak veszélyeiről, amelyek a tizenéves korosztályt érintik. Személy szerint én a szereplők életkorán még egy kicsit lejjebb is vittem volna, hiszen 13-14 éves lányokat bőven zaklatnak már közösségi oldalakon. Amikor én voltam annyi idős, és kezdtük felfedezni a Chat.hu-t, a myVIP-et (akkor még az volt), az MSN-t, én is beleütköztem nem egy olyan emberbe, aki hasonló dolgokat kért tőlem, mint Esztertől a filmben. Természetesen én vele ellentétben minden ilyenre nemet mondtam. Nekem valamiért magától értetődő volt anno, hogy chat-en, vadidegen embereknek nem mutogatok magamból semmit, plusz annyi idősen még nem is érdeklődtem igazán a másik nem iránt, a chat-et barátkozásra használtam, és aki nem ilyen céllal írt nekem, az hamar le is kopott. A filmbeli eset annyiban más, hogy ott a szerelmi faktor is játszik; Eszter nem egy vadidegen emberrel beszél, szereti is azt az embert, akivel beszél, így nem is gondolja, hogy átverhetik. Gyanús lesz neki ugyan, hogy ő a partnerét soha nem láthatja, de mégis bízik benne annyira, hogy olyat tegyen, aminek később súlyos következményei lesznek.

Amitől pedig szerintem még ütősebb lehetett volna, és ezt nem csak azért mondom, hogy hazabeszéljek: ha főszereplőként egy goth-ot választottak volna. Úgy még jobban kiütközhetett volna, hogy ő más, különleges, akár kirekesztett.

A tanulságok:

A legfontosabb, hogy legyünk óvatosak! Az internetes ismerkedés legnagyobb veszélye az, hogy nem tudhatja az ember, hogy ki az, aki a másik monitor mögött ül. Ilyen esetben az sem biztos, hogy valóban úgy hívják-e, amilyen néven a Facebookon fent van, nemhogy az érzelmek, amiket leír (mert nem mondja, hanem leírja). Írni tényleg bármit lehet. Ahogy pókerarccal elküldünk egy sírva nevető smiley-t, ő ugyanúgy pókerarccal írhatja le, hogy "te vagy életem szerelme". A gond ott van, hogy ha valaki nagyon megnyerő, hamar elkezdünk bízni benne, majd belelátni az írott szövegbe olyanokat, amik valójában nincsenek benne. Elhisszük, hogy a másik tényleg szerelmes belénk, annak ellenére, hogy soha még élőben nem láttuk, de mi érezzük, hogy igazat mond. (Sajnos tudom, jártam így,  végül nem lett a dologból semmi.) Ha a csaló másik fél elérte, hogy bízzunk benne, elkezi követelni az intim képeket. A rózsaszín ködben levő alany pedig fogja, és elküldi, nem törődve azzal, hogy nem ismeri a másik felet, és bele se gondol, hogy az csak arra játszott egész végig, hogy ilyet kapjon. Jobb esetben csak a maga kedvéért, rosszabb esetben visszaél vele. A film pontosan erre mutat be egy példát; akár megtörtént eset is lehet(ne). Erre az lenne a megoldás, hogy soha senkinek se küldjünk magunkról fehérneműs vagy meztelen képet, még az aktuális párunknak se, mert ki tudja, hogy egy véletlen szakítás esetén bosszúból nem él-e vissza vele. Távkapcsolatban élő emberek ez utóbbit viszont mégis gyakran megteszik; én úgy vélem, nem hibáztathatók érte - ha valaki boldog a kapcsolatában, pont nem arra fog gondolni, hogy egyszer szakítanak, és a másiknak az lesz az első dolga, hogy az ő ilyen jellegű fotóit megossza. A legjobb, ha ilyen felvételek nem is készülnek, ha tudunk annyira józanok maradni, hogy azt mondjuk a másik félnek, hogy majd ha találkozunk, akkor.... A sokadik ilyen után a kamuprofilos fél meg fogja unni, és lekopik.

A másik: ne becsüljünk le senkit! A filmben a legártatlanabb kinézetű ember csinálta a legnagyobb bajt. Nem azt mondom, hogy a visszahúzódó emberek mind ilyenek, mert ez nem igaz. Viszont ha már valaki hasonlóképpen viselkedik, mint Peti a filmben, nem árt vigyázni. Valamilyen szinten viszont ő maga is áldozat. Nincs esélye, ezért nem tisztességes eszközökhöz folyamodik, aminek aztán olyan a végkifejlete, amivel ő sem számolt. Ezt is érdemes egy kicsit a magunk szemszögéből megnézni. Az irigység, a féltékenység képes lehet uralni minket, és a hatására olyan dolgokat teszünk meg, amit tiszta fejjel nem biztos, hogy tennénk. Nem valószínű, hogy Peti Eszter halálát kívánta volna, sokkal inkább azt akarta, hogy ha neki rossz, akkor másnak is legyen az, ha neki nem jön össze, akkor más se legyen boldog, ha za övé nem lehet a lány, akkor ne legyen másé se. Arra viszont nem gondolt, hogy ezzel a lépésével olyan lelki sérülést okozhat neki, amivel nem bír megbirkózni.

A harmadik pedig ehhez kapcsolódóan az, hogy ne maradjunk egyedül, legyen valaki, akihez krízishelyzetben fordulhatunk! Nem tudom, hogy én egy ilyen helyzetben mit tennék; természetesen nem az a megoldás, amit a filmben láttunk. Segítség lehet egy iskolaváltás, és/vagy pszichológussal való beszélgetés. Ha van kihez fordulni, akkor tegyük meg, nem kell a filmben szereplő szintre eljutni. Ami pedig a másik oldalt illeti: figyeljünk egymásra, és ha valaki furcsán kezd viselkedni, ne hagyjuk magára, ne forduljunk el tőle, hanem próbáljunk meg segíteni neki, hogy megelőzzük a bajt.

Ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik szeretnének olyasvalamit nézni, aminek mondanivalója van, továbbá minden szülőnek, akinek tizenéves gyereke (főleg lánya) van, minden tizenévesnek (főleg lánynak), akik a közösségi oldalakkal ismerkednek, mindenkinek, akik akár csak heccből szeretnek másokat piszkálni, és azoknak is, akiket piszkálnak. Egyébként pedig nézze meg mindenki, mert egy zseniális alkotásról van szó! :)

10/10

OGT 2018

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre az Országos Gothic Találkozó (OGT). Tavaly is voltam, így idén másodszor látogattam el a Dürer Kertben megrendezett eseményre. A tavalyi élményekből kiindulva idén talán még inkább kíváncsi voltam arra, hogyan is alakul majd a nap. Annyi volt biztos, hogy a párommal és egy kis baráti társasággal megyek, akikkel a rendezvény előtt beülünk valahova beszélgetni.

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan, miben kellene idén megjelennem. Tavaly egy olyan szettet viseltem, amely a hétköznapokon is megállja a helyét. A fő irány idén is ez volt, annyira nem akartam kiöltözni, nem is nagyon lett volna mibe, és azt sem akartam, hogy bárkinek azt kelljen mondanom, hogy a hétköznapokon nem így nézek ki. A mindennapi öltözködésemben is arra törekszem, hogy a ruha viselhető legyen, ami annyit jelent, hogy nincsenek földig érő harangujjak, földön húzott szoknyák, vagy abroncsok, amelyekkel nem lehet elférni a villamoson vagy a metrón. A kiválasztás végül az esemény előestéjére maradt. Nem kimondottan az eseményre, hanem inkább magam megjutalmazására vásároltam be nemrég a Draculaclothing nevű goth ruhákat forgalmazó webshopból (Megbeszéltem magammal, hogy ha sikerül bejutnom a vágyott munkahelyre, veszek valamit onnan, amit már régóta szeretnék. És igen, sikerült!), az ott viselt szettet végül mégis ezekből raktam/raktuk össze. Mivel maga az összeállítás szerintem elég vámpírosra sikeredett, úgy döntöttem, hogy még a köpenyemmel és egy vámpíros sminkkel megfejelem az egészet.

A kis csapattal a Népligetben találkoztunk, természetesen már odafelé menet többen megbámultak. Nem vettem róluk tudomást; ezt a köpenyt az ősz során minden nap viselem, amíg csak nincs szükség egy melegebb kabátra, így megszoktam, hogy ag emberek nem tudják hova tenni. A Népligetben, amíg várakoztunk, ez még egy kicsit fokozódott, többen odajöttek megkérdezni, hogy ki vagy mi vagyok. A következő párbeszéd volt a kedvencem:

-Szia! Figyelj, ez milyen stílus?

-Vámpír vagyok. - válaszolom halálos nyugalommal.

-Te is? És akkor.... Te is ilyen vérszívó vagy?

-Csak nullás negatív vért iszom.

-Őőő... De... Miért?- az elképedése egyre nő.

-Mert csak az éltet.

-Hát... Őő... Jó... Akkor... További szép napot! - azzal elment, látszott, hogy teljesen megzavartam. 

Bevallom, jól esik így szívatni az embereket, egy ideje készülök rá, hogy valami frappánsat válaszoljak egy-egy hülye kérdésre. Természetesen attól még senki nem hülye, hogy egy adott stílust nem ismer, de néha tudnak nagyon nagy őrültségeket kérdezni.

A kis csapattal egy étteremben táboroztunk le nem messze a Dürertől. Kedvesem egy órával később csatlakozott hozzánk, mivel szerencsétlenségére aznap dolgozott. Ebédeltünk, majd különváltunk, mindenki elhelyezte a holmiját, akinek kellett, átöltözött, majd 6 óra után nem sokkal a helyszínen újra megkerestük egymást. 

Körbejártuk a standokat, aztán kezdődhetett a vegyülés. 

Nagyon érdekes volt úgy ott lenni, hogy sok embert legalább látásból ismertem már tavalyról, illetve néhányukat személyesen is. Úgy vettem észre, hogy az előző évhez képest több ember jött el, viszont most nem láttam szinte senkit, aki az öltözékével kitűnt volna a tömegből, talán egyedül a barokk család volt ilyen. Lehetséges, hogy idén mindenki nagy melegre készült, ezért inkább egyszerűbb, jobban szellőző szereléseket választottak. Mindegy is, a légkör idén is remek volt, jó volt csak úgy ott lenni és nézni a többieket. Találkoztam olyan emberekkel, akiket tavalyról, és olyanokkal is, akiket eddig csak az internetről ismertem; jó lenne velük közelebbi kapcsolatot kialakítani, de majd kiderül, hogy sikerül-e. Ha nem, hát nem.

Koncerten idén sem voltam; a zenekarokat sem ismertem, és nem is vágytam arra, hogy bemenjek. Ahogy tavaly, idén is inkább a társaságért, a beszélgetésért jöttem. Este végül korán jöttünk el, még éjfél előtt. Fáradtak voltunk, és nem is láttam több embert, akivel még beszélni akartam volna. Később megtudtam, hogy ott voltak, csak messzebb, ezért nem láttam őket. Legközelebb majd jobban körülnézek. 

Mindent összevetve, jól éreztem magam, és bár az újdonság varázsa már elmúlt, a következőre is szívesen elmegyek. Aki még fotókat nézne, megtalálja talál néhányat a facebookos eseménynél, valamint Boldizsár Ottó és Infinite Beat facebook oldalán. 😊

Olvasmányélmény - Stephen King: Borzalmak városa

Ismét egy olvasmányélménnyel jelentkezem. A soron következő könyvet nem most, hanem valamikor április végén - május elején olvastam, viszont az utolsó egyetemi hónapok végső nagy hajrájában kissé megcsúsztam a dolgaimmal, köztük a bloggal és az ígért bejegyzésekkel is.

Stephen Kinget sokan ismerik, sokan kedvelik (és legalább ugyanennyien nem). Jómagam még a gimnáziumi éveim előtt ismerkedtem meg a szerzővel. Barátok, ismerősök ajánlásaira kölcsönöztem ki egy művét a falu könyvtárából. Nagyon tetszett, újabb és újabb könyveket olvastam tőle, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy eladó könyvek után böngészek. 2011-ben (vagy 2012-ben?) tettem szert egy 36 kötetből álló gyűjteményre; egy akkor egyetemista sráctól vettem meg egyben, és azóta gyarapítottam is, jelenleg 41 kötet boldog tulajdonosa vagyok. Minden még nem sikerült elolvasnom, mert időnként azért mást is a kezembe veszek, de a célom az, hogy a gyűjteményt teljessé tegyem, és az összes megjelent művet elolvassam.

A Borzalmak városa a szerző második regénye, 1975-ben jelent meg. A címe nem igazán fogott meg, nem keltette fel az érdeklődésemet, ezért halogattam az elolvasását. Hiba volt. Ha tudtam volna, miről szól, szinte biztos, hogy hamarabb veszem a kezembe.

A regény főszereplője egy író, aki a szülővárosába tér vissza, hogy a következő könyvén dolgozzon. Kingnél ez sokszor előfordul; előszeretettel választja ezt a foglalkozást a főszereplőjének. Talán így könnyebb, ezt ismeri a leginkább, ezt tudja a leghitelesebben bemutatni. A regény központjában egy, a városban régóta álló titokzatos ház áll, melynek rejtélyes története foglalkoztatja. Ez a történet a ház egykori tulajdonosáról és annak haláláról szól, és gyermekkora óta kísérti őt. A főszereplővel együtt mások is érkeznek a városba, és épp a kérdéses házba költöznek be, kilétüket és a városba költözésük okát és célját homály fedi. Emberünk a rejtélyek megoldásán dolgozik, ebben segítségére van a város néhány lakója.

Nagyon könnyű olvasni - Kingre jellemző, hogy egyszerű, hétköznapi nyelvezetet használ, olyat, amit bárki megért. Kevés az idegen szó, és mindent a nevén nevez. Időnként, ahol odaillik, trágár szavakat is használ. Számomra ez nem zavaró, egy-egy ilyen szó a legigényesebb nyelvhasználó száján is kiszalad. Kevés a leíró rész, épp annyi, amennyi feltétlenül szükséges. A szereplők leírása is hasonló, egy-egy fontosabb, vagy jellegzetes külső tulajdonságot említ meg, a többit az olvasó fantáziájára bízza. Ami pedig különösen tetszett ebben a műben, az az, hogy szépen lassan vezeti rá az olvasót arra, hogy a főgonosz kicsoda illetve micsoda. SPOILER Vámpír. SPOILER vége Nekem sikerült hamarabb rájönnöm, mint a történet főszereplőjének, talán a témában korábban olvasott könyveknek köszönhetően. Nem tudom, hogy az előzetes ismeretek nélkül is sikerült volna-e ilyen hamar azonosítani ezt a lényt - talán igen, talán nem. Nagyon örültem továbbá annak is, hogy a szerző a szóban forgó lények eredetéről és tulajdonságairól hiteles információkat ad; utánanézett, és nem ferdített rajtuk.

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik Stephen King műveit, és valamilyen oknál fogva ezt még nem olvasták, és azoknak is, akik SPOILER az igazi vámpírsztorikat kedvelik.  SPOILER VÉGE Nem fognak csalódni. :)

Egy goth is lehet zöld - egy kis környezettudatosság

Cathreen Misery barátnőmmel nemrég a környezettudatosságról beszélgettünk. Napjaink egy fontos témája a természetvédelem, az interneten kutatva rengeteg cikket találunk, melyek felhívják a figyelmünket ennek fontosságára, a szemét problémájára - annak túlzott termelésére, meg nem semmisítésére, az újrahasznosítható dolgok eldobására. A tervezett elavulás is hihetetlen mennyiségű szemetet termel. Ezen kívül számos olyan cikk is napvilágot látott, melyek tippeket adnak a környezettudatosabb élethez. Mozgalmak is indultak már, ilyen például a műanyagmentes július, melynek célja, hogy abban a hónapban igyekezzük mellőzni az egyszer használatos műanyagokat, helyette keressünk olyan alternatívát, amely kevesebb szemét termelésével jár, időtállóbb, és még a pénztárcánk is meghálálja. Néhány napja láttam, hogy augusztusra is kiírtak egy "kihívást", ennek témája pedig a szívószál mellőzése.

Nemrég találtam rá a Földbarát nevű Facebook-oldalra; cikkeket osztanak meg a környezetszennyezés témájában, valamint hasznos tippeket gyűjtenek össze a környezettudatosabb, műanyagmentesebb élethez. Támogatom a kezdeményezést, nagyon tetszik, amit csinálnak, hiszen az emberekhez a legjobban a közösségi médián keresztül lehet eljutni, elültetni a bogarat a fülükben a téma iránt. A bejegyzéseiket böngészve tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen sok dolgot úgy csinálok, ahogy ők is tanácsolják, anélkül, hogy korábban bármi ilyesmit olvastam volna. Kiderül számomra, hogy amiről azt gondoltam, hogy csak a pénztárcámat kímélem vele, azzal igazából a természetnek is jót teszek.

Sokan kérdezik, hogy mégis minek álljanak át környezettudatos(abb) életre, mert édeskevés, amit tehetnek, és attól a plusz néhány embertől a bolygónak nem lesz jobb. Én hiszem, hogy ez nincs így. Akármilyen keveset is tehetünk, azt tegyük meg, mert a sok kevés összeadódik. Ha mindenki csak annyit tesz hozzá a környezetvédelemhez azzal, hogy lekapcsolja a lámpát abban a helyiségben, ahol nem tartózkodik, vagy nem vásárol műanyag szatyrot, már sokat tett. Én sem ökoházban élek, és biztosan én sem hasznosítok újra mindent, amit lehetne. Viszont a lehetőségekhez mérten megteszem, amit tudok, és szívesen fogadok tippeket, tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy mit lehet még másképp csinálni.

A következő kis lista segíthet az első lépések megtételében, vagy ha ebben nem is, talán elindít valamit a fejekben.

Takarékoskodj az árammal! Ha másért nem, legalább azért, hogy a villanyszámla csökkenjen. Kapcsold le a lámpát ott, ahol nincs szükség rá, és azokat az elektromos eszközöket is kapcsold ki, amelyeket épp nem használsz! Húzd ki a konnektorból a telefontöltőt is, ha már nem használod! Erre a legtöbb okostelefon már figyelmeztet is, amint az USB-ről lehúzzuk.Személy szerint én, ha vidéken vagyok a szüleimnél, nappal a fürdőszobában sem kapcsolok villanyt. A mosdó használatához bőven elég a nappali fény, napközbeni fürdéshez/zuhanyzáshoz szintén, van úgy, hogy még a sminkeléshez is. A pesti lakásban sajnos kénytelen vagyok, mert nincs ablak. A másik: most éppen öcsémmel lakom együtt; ha mindketten olyan tevékenységeket végzünk, amelyekkel nem zavarjuk egymást, maradok a nagyobb szobában, nem vonulok át a kisebbe villanyt égetni. Napközben pedig, ha csak a laptopon dolgozom, annak a fénye tökéletesen elegendő. 

Takarékoskodj a vízzel! Nem kell végig nyitva lennie a csapnak, amíg fogat mosol. Egyszerűbb, ha van egy fogmosó poharad, vagy ha ez nincs illetve nem szeretnél használni, elég arra az időre megnyitni a csapot, amíg öblítesz. A fürdés kontra zuhanyzás is egy érdekes kérdés; sok helyen lehet olvasni, hogy inkább zuhanyozzunk. Ez viszont csak abban az esetben érvényes, ha nem egy óráig állunk a víz alatt, ugyanis ilyenkor akár több víz is elmehet, mintha a kádba engedtük volna. Ehhez segítségként vannak a zuhanyrózsára szerelhető víztakarékos feltétek. Még nem próbáltam, így nem tudok róla nyilatkozni, hogy mennyire hatékony. Ha viszont mégis a kád mellett döntenénk, azt sem kell színültig engedni vízzel. Nálam változik, hogy mikor melyiket preferálom, most egy olyan időszakomat élem, hogy épp a fürdőzést, de igyekszem kevés vizet használni. Nem mondom, hogy soha többet nem szabad egy órán keresztül zuhanyozni, vagy nagyobb mennyiségű vízben fürödni, hiszen néha az ember pont ott pihen, időnként megérdemeljük ezt is (ahogy az alapból egészséges diétába is belefér egy-egy szelet csoki vagy süti - ez természetesen a betegség miatt diétán levőket nem érinti, azt sokkal szigorúbban kell tartani!), de úgy gondolom, hogy minden napra ez felesleges, arról nem beszélve, hogy idő sem mindig van rá. Lehet, hogy ez alapvető, de a nagy számok törvénye alapján biztosan van, akinek nem az: a vécé tartályát sem kell minden egyes alkalommal teljesen kiüríteni. A stop állás azért van azon a bizonyos gombon, hogy a víz folyását megszüntethessük, ha már nincs szükség rá. A mosógépnek se kell minden nap menni, ha nem telik meg ruhával. Ha mégis sürgősen kell egy darab, ki lehet mosni kézzel is.

Felejtsd el a műanyag szatyrokat! Itt természetesen az egyszer használatosakra gondolok. A masszívabb darabokat újra és újra fel lehet használni, amíg el nem szakadnak. Nekem egy vászon szatyrom van, azzal járok vásárolni; ha a táskámba már nem férnek bele a termékek, csak előkapom, és pakolok abba. Ha véletlenül mégis venni kényszerülök, előnyben részesítem a papírszatyrot, de ha végképp nincs más, és műanyagot kapok csak, azt elteszem, és később újra felhasználom. 

A tisztítószerek. Érdemes ezekből is környezetbarátot használni. A címkén feltüntetik, hogy az-e, és nem is feltétlenül drágább, mint azok, amelyeken nincs ilyen jelölés. Általában a "vegan" címkében is lehet bízni (nem, vegán nem vagyok), de azért érdemes egyszer átfutni a leírást. Én már lassan minden tisztítószeremet lecseréltem egy bizonyos márkára. Mosószert, öblítőt és mosogatószert is tőlük veszek, nekem bevált. A nevét nem írom le, de segítek: Bio-Qualität seit 1986. Nemrég pedig a luffa szivacsról olvastam, ami állítólag tökéletesen helyettesíti a műanyagból készült mosogatószivacsot. Még nem próbáltam, de mindenképpen adok neki egy esélyt. 

Vásárolj időtálló darabokat! Itt főként a ruházatra gondolok. A fast fashion irdatlan mennyiségű szemetet termel, az előállított ruhák javát elégetik, a termelés is szennyezi a környezetet, nem beszélve a gyárak munkakörülményeiről, ha lehet hinni a híreszteléseknek. A fast fashion nevében is benne van, hogy gyors, nálam ez arra is utal, hogy hosszú életű sem lehet. Régóta nem vásárolok már ilyen boltokban, nem csak azért, mert a goth stílusomhoz passzoló darabokat ott nem lelem fel, és nem is csak azért, mert nem illek bele a konfekcióméretekbe, hanem legfőképp azért, mert nem időtállóak a termékek. Régen, ha egy műbőr kabátot megvett az ember, és nem nőtte/hízta ki, akár 10 évig is hordhatta. Ezzel szemben a mai darabok fél évet sem bírnak ki. Elszakad, elhasználódik, bolyhosodik, és legtöbbször persze javíthatatlan. A magam részéről inkább összegyűjtöm egy drágább darabra a pénzt, és minőséget vásárolok.

Ha elromlott, javítsd vagy javíttasd meg! Nem kell varrónőnek lenni ahhoz, hogy megjavítsunk egy szakadást a táskán, visszavarrjuk a gombot a farmerre vagy az ingre, vagy hogy a varrás mentén újra összeöltsünk valamit. Ha mi magunk mégsem vagyunk ügyesek, mindenkinek van ismerőse, aki ért hozzá, aki általában az anyukánk vagy a nagymamánk, de lehet egy barátnő is. Az elektromos cikkeknél kérdéses, hogy mi éri meg jobban, megjavíttatni vagy lecserélni. Én nemrég a fejhallgatómat is inkább megjavíttattam, habár ebben benne volt az is, hogy a hangja miatt sajnáltam volna kidobni. Ha kidobjuk, azzal szemetet termelünk, viszont van megoldás arra is, hogy ez a megfelelő helyre kerüljön. Vannak helyek, ahova a régit be lehet vinni, és beszámítják az új árába (például nem messze tőlem nyílt egy hűtőkkel és mosógépekkel foglalkozó bolt, ahol ezt meg lehet tenni, ők pedig a sok rosszból csinálnak egy jót azáltal, hogy a használható alkatrészeket kiveszik, és összegyúrnak belőlük egy működő gépet). Ha erre nincs lehetőség, akkor pedig az elektronikai hulladékkal elszállítják a megjelölt időpontban.

Gyűjtsd szelektíven a hulladékot! Ma már nagyon kevés olyan hely van, ahol ne lenne egy kuka vagy konténer külön a műanyagnak, a papírnak, a fémnek és az üvegnek. Ezekkel élni kell. A visszaváltható üvegeket pedig vissza kell vinni, mert pénzt is adnak érte. Én például a szörpös üvegeket mindig visszaviszem a boltba, tíz üveg árából meg tudom venni a tizenegyedik üveg szörpömet. Olyan konténer is van, amelybe használt ruhát lehet dobni. Ha ilyen nincs a közelben, akkor van olyan hely, például a Vöröskereszt, ahol adományként szívesen fogadják. Amit pedig újra lehet hasznosítani, azt hasznosítsuk újra.

Csökkentsd a hulladék mennyiségét! Természetesen, ami nem használható, azt kidobjuk, van, amivel egyszerűen nincs már mit tenni. A kommunális hulladék egy része viszont redukálható lenne. Ilyen például az étel, amiből évente több tonnányit dobunk ki, miközben a világ számos részét éheznek. Nagyon nem szeretek ételt kidobni, ezt igyekszem csak akkor megtenni, ha az étel megromlott. Egyébként próbálok mindig annyit főzni és venni, ami belátható időn belül elfogy. Inkább gyakrabban járok a boltba és kisebb mennyiségeket veszek. Ebben természetesen sokat segít az, hogy Budapesten élek, a kis faluban, ahonnan származom, ezt nem lehetne megtenni; ott a boltok nyitva tartása és a közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az ember akár naponta boltba járkáljon, így kénytelen nagyobb tételben gondolkozni. Így azt mondom, hogy a lehetőségekhez mérten igyekezzünk számításba venni azt, hogy mi az a mennyiség, ami biztosan elég lesz a következő vásárlásig. A maradék étel többféleképpen megoldható: falun általában cicának, kutyának adják, én itt a városban a hajléktalanoknak teszem ki az olyan ételt, amit én már nem fogok megenni, mert például hosszabb időre utazom el, de még semmi baja nincs. A fürdőszobai szemét csökkentésére is láttam nagyon jó tippeket, bár ezek közül még nem alkalmazok mindent. Ilyen például a papírzsebkendő helyett a rongyzsebkendő használata, vagy a vattakorongok helyett is lehet már valamilyen anyagból készült korongokat kapni. A rongyzsebkendőt nem tartom valami higiénikusnak, ezért nem hinném, hogy arra át fogok térni, a korongokon még gondolkozom. Kisgyerekeseknek ajánlják újabban az eldobható pelenkák helyett a moshatót. Ez engem egyelőre nem érint, így nem nyilatkozom, de jó ötletnek tűnik. Van viszont még egy dolog, ami csak hölgyeket érint, és nagyon sajnálom, hogy nem előbb halottam róla; ez pedig az intimkehely. Ugyanazt a célt szolgálja, mint egy betét vagy egy tampon, viszont többször használatos. Első felhelyezés előtt ki kell főzni, a menstruáció alatt pedig elég csak vízzel elöblíteni. Nagyon-nagyon kényelmes és hasznos dolog, nem mellesleg költséghatékony is, mivel egyszer kell csak kiadni rá a pénzt, utána évekig lehet használni. Egy év alatt simán visszahozza a betétek illetve tamponok árát, az élettartama viszont ennek sokszorosa. Én a költséghatékonysága miatt próbáltam ki, később tudtam meg, hogy környezetbarát is, mivel így a fürdőszobai hulladék mennyisége jelentősen csökken. Gondoljunk csak bele, hogy egy menstruáció alatt mennyi betétet vagy tampont használunk el és dobunk ki! A kehely használatával viszont ezeken a napokon gyakorlatilag nem keletkezik hulladék. Aki a felhelyezős megoldásoknak nem híve, annak a mosható betét lehet az alternatíva. Ilyet használóktól tudom, hogy ugyanúgy szagtalan, mint az egyszer használatos, szóval ettől nem kell megijedni.

És talán a legevidensebb mind közül: ne szemetelj! Nem kell mondani, hogy mennyire el tud rontani bármilyen összképet a szemét. Ha nem akarod, hogy ott legyen, ne dobd el! Sétálj el vele a legközelebbi szemetesig, vagy ha a közeledben valamiért nincs, tedd el a táskába addig, amíg nem találsz egyet. Nem foglal több helyet a csoki csomagolása, mint maga a csoki. Ami pedig összekenné a holmidat, csavard bele egy zsepibe, vagy tedd bele egy szatyorba (úgyis van nálad, nem?) addig, amíg nem érsz el egy kukához.

Természetesen nem kell az itt felsoroltakat mind rögtön alkalmazni, ugyanis bőven említettem olyan dolgokat is, amelyek már "haladóknak" szólnak. Elég, ha ezekből a legegyszerűbbekre rááll az ember, és máris sokat tett a környezetéért. Let's save our planet! :)

Olvasmányélmény - Joe Hill: Spóra

Ezzel még biztosan adós vagyok. Joe Hill Spóra című könyve a megjelenése idején (ami nem is olyan rég volt) viszonylag nagy reklámot kapott, és nagy reményeket is fűztek hozzá. Mindkettő érthető, ha tudjuk, hogy Stephen King fiáról van szó. Már nem emlékszem, hogy ez az információmorzsa honnan jutott el hozzám, de meglehetősen kíváncsivá tett; tudni akartam, hogy vajon az ifjú szerző képes-e legalább hasonlót alkotni, mint az általam (és még sokak által) kedvelt édesapja. Így hát a legutóbbi Black Friday akció keretében megszereztem a könyvet.

Az elolvasása hosszabb ideig váratott magára; több, mint három hónappal a megszerzése után vettem a kezembe, közvetlenül azután, hogy becsuktam az E. A. Poe novelláskötetet (erről is írtam). Terjedelmes mű, kb 900 oldal, tartani sem volt egyszerű, ennek ellenére három hét alatt olvastam el. Magamhoz képest még ez is soknak számít, ha élvezetes a könyv, viszont itt nehezítő körülményként ott volt az időhiány; jobbára reggel a Komárom felé tartó vonaton olvastam, néha a visszaúton is loptam magamnak egy kis időt, esetleg esténként, ha már az aznapra szánt tanulnivalóval végeztem, és más nem akadt.

A fülszövegből kiderül, hogy egy világvégeregényről van szó. Új járvány üti fel a fejét a világban; az emberek testén tetoválásra emlékeztető, fekete-arany jelek jelennek meg, majd spontán meggyulladnak, s az így keletkezett tűzben lelik halálukat. Kiderül, hogy a járvány egy új, eddig fel nem fedezett gomba spórájával terjed. Ezt már tudják, amikor mi a történetbe csöppenünk. A főszereplő egy ápolónő, aki a férjével fogadalmat köt, hogy amint megfertőződnek (azaz megjelennek a a jelek a bőrükön), öngyilkosok lesznek. A nő véleménye azonban megváltozik, amint kiderül, hogy gyermeket vár. Férje elhagyja, ő pedig próbál túlélni. Végigkövethetjük, amint talál egy csoportot, akik tudják uralni a fertőzést, amint ezt ő is megtanulja, a csoport életét, a bujkálást az égetőkommandó elől.... Nem folytatom. Ezt mind elolvashatjátok a könyv hátoldalán, az internetes leírásban.

A címválasztás szerintem magyarul jobban sikerült, mint az eredeti. Angolul The Fireman címmel jelent meg, ez a tulajdonképpeni második főszereplő tűzoltót jelöli, aki képes a fertőzés uralására. Számomra a Spóra figyelemfelkeltőbb cím, mintha csak egyszerűen A Tűzoltó lenne. Semmi esetre sem egy világvégeregényre gondolnék ilyen címmel, lehet, hogy le sem vettem volna a polcról.

A történet izgalmas, fordulatos, bár néhol kiszámítható. Az író stílusa hasonlít Kingéhez, de mégsem teljesen ugyanolyan. Könnyed, lendületes, hétköznapi szavakat, szófordulatokat használ, helyenként trágárságtól sem mentes. És egyértelműen mai. Termékmegjelenítést és aktuálpolitikát is tartalmaz (felfedezhető természetesen, hogy a szerző kinek az oldalán áll), valamint rengeteg utalás is van különböző művekre, színészeket, írókat, politikai személyeket és egyéb híres embereket említ meg. A cselekmény ideje nem túl sok, gyakorlatilag egy terhesség idejéig tart. A könyv közepe felé egy kicsit lassabban halad, a végére viszont felpörögnek az események - ez már csak ilyen King-féle vonás, és úgy tűnik, hogy öröklődik. Ha-ha A végére nem mondanám egyértelműen, hogy happy end, inkább keserédes a befejezés. De tulajdonképpen nincs is befejezés, a történet nem zárul le, ha nagyon rágnák a rajongók Mr Hill fülét a folytatásért, lenne honnan felvenni a történet fonalát, és nem is lenne olyan nehéz.

A világvége hangulat felépítése véleményem szerint zseniálisan sikerült. Ha az ember egy kicsit belegondol a leírtakba, hogy egyik pillanatról a másikra tűnnek el a megszokott dolgaink, amelyek nélkül szinte már élni sem tudunk... Félelmetes. SPOILER következik: Az egyik kedvencem, amikor a főszereplő a Google-t szeretné megnyitni, viszont mivel már a szerkesztők is a járvány áldozatai lettek, a főoldalon a Google felirat helyett Goodbye, a Google keresés és a Jó napom van gombok helyett pedig A keresés véget ért és a Jó napjaink voltak feliratok vannak. Ha valami, akkor az azért már elég para, ha Google sincs! SPOILER vége

Szerintem maga a spóra is nagyon jó ötlet; tulajdonképpen az ideális biológiai fegyvert írta meg. Gyorsan terjed (és nem is úgy, ahogy gondolják először), láthatatlan, és kiirtja a világot. (Az, hogy az előállítása illetve a beszerzése olcsó-e, nem derül ki a könyvből, és itt meg is állítom ezt a gondolatot; habár időnként én is azt mondom, hogy a világ megérett a pusztulásra, nem támogatom az emberiséget ily módon kiirtó törekvéseket. Ha mennünk kell, majd azt Természetanya elintézi.) Borzongató belegondolni, hogy ilyen tulajdonképpen akár létezhet is (én úgy gondolom, hogy a feltételes mód nem is helytálló már - az anthrax hasonló ebből a szempontból).

De bármennyire is világvége, és bármennyire nem szépirodalom, mostanában a legszebb szerelmi vallomást (amit nem én kaptam) ebben a könyvben olvastam. Így aztán nem helytálló már a múltkoriban a "Melyik könyvön sírtál utoljára?" kérdésre adott válaszom. (Az akkori válasz és a teljes kérdéssor itt). Még ezen kívül egyszer megríkatott, az utolsó oldalaknál. Nem is emlékszem, hogy volt-e más könyv, amelynek a befejezésénél csak ültem az ágyon, szorítottam magamhoz a könyvet, és folytak a könnyeim. (Papám könyvei talán, amiket a saját életéről írt, de az kicsit más tészta.) Szóval, jár a köszönet az élményért Mr Hillnek.

Olvasás közben fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne a Spóra jelét magamon viselni, és ez a befejezéskor meg is erősödött.  Ha már úgy is tetoválásra hasonlít.... ;)

Olvasmányélmény - Edgar Allan Poe legjobb elbeszélései

Egy korábbi bejegyzésben ígértem, hogy az addigi és az azutáni olvasmányélményeimnek szentelek egy bejegyzést. Sorban haladva, egy Edgar Allen Poe novelláskötettel kezdem. Februárban kezdtem neki, magamhoz képest viszonylag lassan olvastam el, de mentségemre szóljon, hogy abban az időszakban szakdolgozatot írtam.

A kötetre egy közeli antikváriumban tettem szert, a Corvin negyedtől nem messze található. Időnként betérek ide körülnézni; általában van is valami kedvemre való. Egy ilyen nézelődés alkalmával akadt meg a szemem ezen a novellásköteten. Nem sok idő volt már zárásig, de mivel lefoglalni nem lehetett és éppen nem volt nálam pénz, így sietnem kellett, hogy még időben visszaérjek. Végül megszereztem; áron alul, tökéletes állapotban. Érintetlen volt.

Poe munkássága eddig kevéssé volt ismert számomra; homályos emlékeim vannak csak arról, hogy gimnáziumban foglalkoztunk-e vele, illetve mikor és mennyit. Jó véleményeket hallottam róla, és tudtam azt is, hogy szubkultúránkban az egyik alapszerzőnek számít. Műveit főként a gótikus irodalomhoz illetve a romantikához sorolhatjuk, ezen kívül találhatunk köztük néhány detektívtörténetet is.

A kötetben 35 novella kapott helyet, hosszabbak-rövidebbek egyaránt. A válogatás természetesen szubjektív (milyen is lehetne?), a szerkesztők elmondásuk szerint arra törekedtek, hogy szemléltessék a szerző stílusát, legjellemzőbb motívumait, és lehetőleg átfogó képet adjanak arról, ki is volt ő, hogyan és mit alkotott.

A novellák nagy részének témája a halál. Több novella szól a főszereplő feleségéről és az ő haláláról. Úgy vélem, ezek Poe felesége elvesztésének kivetülései lehetnek. Erre a következtetésre a szerző életrajzának tanulmányozása során jutottam; feltűnt ugyanis, hogy a Berenice, a Morella és a Ligeia című novellák meglehetősen hasonlóak, ezért utánanéztem, hogy lehet-e valami oka annak, hogy a szeretett nő elvesztését ennyiszer jeleníti meg. Más megközelítésben, de ugyanezt a témát dolgozza fel az egyik kedvenc novellám, Az ovális portré.  SPOILER Itt a feleség azáltal sorvad el, hogy a főszereplő egy festményt készít róla, amely már-már zavaróan élethűre sikeredik. SPOILER VÉGE

Nagyon szórakoztató volt a Dr. Kátrány és Toll professzor módszere és a Mellonta tauta. Az előbbiben a főszereplő egy híres egy elmegyógyintézet vezetőjéhez érkezik látogatóba, hogy kikérdezze a módszerről, amelyet a betegeken alkalmaznak. Megérkezvén különös jelenségeket tapasztal, majd szép lassan kiderül, hogy korántsincs olyan rendben minden, ahogy ő arra számított. A csattanót most nem mondom el, akit érdekel, elolvashatja a novellát, valahol az internet bugyraiban biztosan fellelhető. Az utóbbi egy léghajó fedélzetén írt napló, amely azért is roppant szórakoztató, mert rengeteg valótlanságot tartalmaz; összekevert vagy félreértett információk és féligazságok tömkelegét írja le szinte már hihetően (gondolom, azok számára, akik nincsenek a helyes információ birtokában, tényleg hihető is).

Érdekes Az elhamarkodott temetés, a Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban és a Pár szó egy múmiával. Mindhárom az élet és a halál közötti állapottal foglalkozik. Az elhamarkodott temetés több esetet foglal össze, melyekben valakit tetszhalott állapotban, gyakorlatilag élve temettek el. Ezek voltak talán a legizgalmasabb sztorik, mivel ez nekem is egy félelmem. (Talán Poe-nak is az volt?) A Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban egy olyan esetet mutat be, ahol egy halálos beteget az ő beleegyezésével hipnotizálnak, hogy megfigyeljék, a halál pillanatára illetve a halál pillanatában a testre milyen hatással van. Többet nem árulok el, tényleg nagyon érdekes belegondolni abba is, hogy a leírtak tényleg működnek-e (nem hinném, de felvetésnek nem rossz). A Pár szó egy múmiával a kettőt ötvözi valamennyire; a kutatók egy múmiát vizsgálnak, melyről /akiről kiderül, hogy egy nagyon hosszú életű család sarja, és élve balzsamozták be. Magát a beszélgetést a múmiával eléggé ironikusnak éreztem, aki ismeri a sztorit, javítson ki, ha tévedek.

Kissé kilóg a többi novella közül a három detektívtörténet, A Morgue utcai kettős gyilkosság, a Marie Roget rejtélyes esete és Az ellopott levél. Az első kettő biztosan megtörtént eset alapján íródott, ha jól emlékszem, a harmadik nem. Mindhárom történet nagyon tetszett, részben a következtetések miatt, amikre a szereplők jutottak az esetekkel kapcsolatban, de nagyobb részben amiatt, ahogy ezekre jutottak. A gondolatmenet, ahogy végigvitték, hogy mi hogyan történhetett, miért úgy, melyik lehetőség vethető el, és az miért vethető el... Egyszerűen zseniális. Aki szereti az ilyesmit, szeretettel ajánlom őket elolvasásra, tényleg megéri.

A végére hagytam a kedvencemet, Az áruló szív-et. Ez is gyilkosságról szól, viszont itt a lelkiismeret kapja a fő szerepet; avagy hogyan is tud a főszereplő megbirkózni azzal, hogy ő megölt valakit. SPOILER Sehogy. SPOILER VÉGE Poe-t az emberi lélek nagy ismerőjeként is számon tartják. A novellákat elolvasva úgy gondolom, igazuk van.

Összességében a novelláskötet tényleg jó, azt nem tudom megállapítani, hogy valóban a legjobb elbeszéléseket tartalmazza-e, mivel sajnos a többit nem ismerem. Még. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb mindent elolvasok Poe-tól, amit csak fellelek. :)

Egy korszak vége

2018. 06. 18. Bűvös dátum; egy korszak vége és egy új élet kezdete. Egy szóban: államvizsga.  Pontosabban annak a harmadik és egyben utolsó, szóbeli része, melyet a hónap elején egy írásbeli, majd pénteken egy gyakorlati rész előzött meg. Öt év munkájának lezárása.

Hónapokkal ezelőtt kezdtem már rá készülni. A gyakorlat mellett kevés idő maradt, ezért úgy láttam jónak, ha jóval a kitűzött időpont előtt állok neki. Talán túl hamar is volt. Tesztek kitöltésével, összesen több mint száz tétel megtanulásával telt el a tavasz és a nyár eleje. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy simán ment. Nem egyszer csaptam be vagy vágtam földhöz a könyvet, a füzetet azzal, hogy ez nekem nem fog menni, és én leszek az egyetlen hülye, aki ezen az utolsó, tulajdonképpen teljesen formális vizsgán nem fog átmenni. Ilyenkor az évfolyamtársakkal, barátokkal egymásban tartjuk a lelket, ott vannak a külsős barátok és a család is, akik rendre azt mondják, hogy menni fog, ilyenkor már nincs mitől tartani, mert nem az lesz a lényeg, hogy megvan-e, hanem az, hogy mennyivel, ezt pedig a kutya nem fogja megkérdezni a jövőben. Mi persze ezt mind nem hisszük el, mert mi vagyunk, akik a tananyag felett ülünk órák hosszat (esetenként naphosszat), és nekünk nem megy a fejünkbe ötvenedik olvasásra se a citotoxikus gyógyszerek neve, vagy sokadik lerajzolást követően sem jut eszükbe a moxifloxacin képlete. Ez mind feszültséget generál, azt hiszem, még a legnyugodtabb hallgatóban is.

Egy idő után elértem azt a szintet, hogy nem érdekelt, hogy hogy teljesítek, elhittem, hogy meg tudom csinálni, és még a vizsga előtti utolsó héten is higgadtan tudtam bátorítani a barátnőimet, akik korábbi időpontra tették a szóbelit. Az én időm is közeledett, de még mindig nem pánikoltam. A vizsga előtti este és aznap reggel viszont iszonyúan. Rettegtem attól, hogy azt az egy tételt fogom kihúzni az egyik tárgyból, amit idestova három éve nem értek; vizuális típusként nehezemre esik beszélni egy műszerről, amit nem láttam, így nem tudtam megfigyelni és ezen keresztül értelmezni a működését.

A vizsgára a szokásos kabaláimmal érkeztem. Az adott nap színét viseltem valamilyen formában (az írásbeli keddre esett, így pirosat, a gyakorlati rész pénteken volt - zöldet, a szóbelin pedig hétfő lévén fehéret, ami egyébként is adott volt, és ezüstöt), a pentagramos nyakláncomat, magamra fújtam a szerencselevet (Avon Luck for Her),  a táskában pedig helyet kapott némi jegyzet, és a plüss tigrisem, ami már lassan 14 éve megvan, és minden fontos vizsgámra elvittem. A szerencse vagy/és a fejemben levő tudás végül meghozta az eredményt. Részben jókat húztam, részben nem, de a vizsgáztatók jóindulatának köszönhetően mindenhez sikerült érdemben hozzászólni. Kedves volt mindenki, és egyáltalán nem az volt a céljuk, hogy megbuktassanak, vagy rossz jegyet adjanak. Az írásbeli kevésbé, a másik két rész viszont jól sikerült, és hétfő délben már azzal a tudattal léphettem ki az egyetem kapuján, hogy gyógyszerész vagyok. Dr. Furcsa még, azóta is ízlelgetem az új nevemet, talán meg is szokom, mire hivatalossá válik és az igazolványaimba is bekerül. Addigra a szép új tetoválásom is meggyógyul; a gyógyszerészet jelképe, kígyó és kehely a tarkómon. Ez azóta tervben volt, hogy elkezdtem az egyetemet. Még most sem hiszem el teljesen, hogy megvalósult.

Most, hogy már nincs több tanulás, nincs több óra, nagyon sok szabadidőm lett. Legalábbis addig, amíg munkába nem állok. Az álláskeresés folyamatban van, nyilvánosan egyelőre nem osztom meg, hogy hova jelentkeztem, de mindenkit kérek, hogy szorítson, hogy sikerüljön. Álomállás lenne. Ezen kívül is sok tervem van az elkövetkező időszakra: belemélyedek az orosz nyelvbe, hogy őszre kész legyek a nyelvvizsgára, rengeteg könyv van, amiket szeretnék elolvasni,és végre elég minőségi időt tölthetek a családommal és a párommal.  De mindenekelőtt alszom egy hatalmasat. Öt évet kell kipihennem. :)