30. hét: Stephen King - Richard Chizmar: Gwendy és a varázsdoboz

Gwendy története elég sokára ért el Magyarországra; többen azt gondoltuk, hogy megfeledkeztek róla, de idén végre megérkezett. Persze ment az előrendelés, és ha nem is megjelenés utáni napon, de a következőn nekem is hozta a futár, és a rákövetkező napon már olvastam is.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 168
Fordító: Dranka Anita
Az olvasás ideje: 2021. július 28.

A fülszöveg:
„Stephen ​King a világirodalom és a populáris kultúra egyik legmeghatározóbb alkotója. Több mint ötven nagy sikerű regény, valamint számos népszerű novella és kisregény szerzője, filmadaptációk ihletője. Életművéért Nemzeti Könyvdíjat kapott, emellett többszörös World Fantasy- és Bram Stoker-díjazott. Társa, Richard Chizmar elsősorban novellistaként alkot, díjnyertes életműve hamarosan magyarul is élvezhető. Rendszeres vendégelőadó a leghíresebb kreatív írószemináriumokon.
Első közös könyvükben, a Gwendy és a varázsdoboz-ban a tizenkét éves Gwendy Peterson sorsát követjük, aki egy nap egy különleges dobozt kap egy idegentől. A kislány élete végleg megváltozik, és hiába próbálja a doboz rejtélyét megfejteni, a világ sorsáról végül egyedül kell döntenie. A Gwendy…-ben nemcsak újra visszatérhet az olvasó Castle Rock városába, de egyre otthonosabban is mozog majd, ahogy a fantasztikum fokozatosan átveszi az irányítást a valóság felett. King szerzőtársával karöltve ezúttal az ifjúsági történetek világát borította fel, a végeredmény pedig egy fordulatos és szokatlan mese lett a felnőtté válásról és a felelősségvállalásról.”

A borító:
Bárki bármit mond, nekem tetszik. Aranyos ez a Kapszula Könyvtár, és egy ilyen rövid történetnek abszolút találó is. Ahogy beveszed a kapszulát, úgy egy ilyen könyvet is elolvasol egy szuszra. Amikor megláttam, azt mondtam, hogy ezt megeszem reggelire. Végül vacsora lett, de az nem számít. Persze a polcon furcsán fog kinézni a rikító zöld színével, de egy biztos: legalább keresni nem kell, hogy hol van.

Így tetszett:
Az újabb Stephen King-könyveknél lassan már állandó kezdés lesz ez a mondat: Aki horrort vár, csalódni fog. Ez a történet ugyanis tényleg csak nyomokban tartalmaz horrorelemeket. Az van, amit a fülszöveg mond: ez egy fejlődéstörténet, egy ifjúsági kisregény; nekem gyakorlatilag egy esti mese.

Szerintem ez egy kedves kis történet; szól egy kicsit arról, hogy nem mind arany, ami fénylik (bár itt inkább ezüstről van szó), és benne van a vigyázz, mit kívánsz is. A 12 éves Gwendy kap egy feketébe öltözött embertől (khm) egy varázsdobozt, azzal a feladattal, hogy őrizze meg. A funkciójáról csak részben kap információt, amit tudnia kell róla, hogy óvatosan kell bánni vele, mert a világ sorsa függ attól, melyik gombot nyomja meg. A dobozt ugyanis nagyon jóra és nagyon rosszra is lehet használni – ez az őrzőjének a személyiségétől függ.

A doboz mesébe illően változtatja meg Gwendy életét. Minden sikerül neki, amihez hozzákezd, és ez az élet összes területére érvényes. Gyakorlatilag immúnissá válik minden rosszra. Ennek csak az az ára, hogy a dobozról ne feledkezzen meg.
Azért egy ponton mégiscsak történik némi rossz – elvégre Stephen King még mindig nem tündérmesét ír. Bevallom, a történet felénél vártam is már az átfordulást; a csúcsszupert is meg lehet azért unni. Végül akkora nagy átfordulás nem történt, mint amilyennek szurkoltam, de így sem rossz.

Az easter eggekért további piros pont jár Kingnek; nemcsak RF, hanem N miatt is. És ha nagyon bele akarom magyarázni, még egy kicsit Carrie is benne van a végzős bállal meg a rózsaszín báli ruhával.

Nekem ez a sztori határozottan bejött, kellemes esti olvasmány volt egy dolgos hétköznap után. Kíváncsian várom a folytatást.

24-26. hét: Stephen King: Napnyugta után

Tudom, tudom. Megint jó sokáig nem voltam. A sűrű program mellett nagyjából egy hónapja küzdök valamiféle olvasási válsággal. Rettenetesen bosszantó, amikor a három olvasott könyvből csak az egyik tud némileg lekötni, a másik nem jó, a harmadikhoz meg csak nincs kedved. Persze, lehetne ilyenkor előszedni egy negyediket, de az se segítene. Kevéssé ragadja meg az érdeklődésemet bármi. Bízom benne, hogy nem tart már sokáig ez az állapot.

No de jöjjön az értékelés:

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 466
Fordító: Gy. Horváth László, Holbok Zoltán, M. Nagy Miklós, Müller Bernadett, Szántó Judit, Uram Tamás
Az olvasás ideje: 2021. május 20. – 2021. július 4.

A fülszöveg:
„Miután ​egy antológia szerkesztése során több száz novellát elolvasott, Stephen King ismét kedvet kapott ehhez a rövid, tömör formához, mellyel karrierjét kezdte. S hogy akadt-e témája is hozzá?

Ott az utazó katalógusárus, aki felvesz egy néma stoppost, hogy megossza vele felesége hűtlenségének történetét, nem is sejtve, hogy a szótlan férfi nagyon is figyel. Ott a férfi, aki egy mobilvécébe zárva tanulja meg újra szeretni az életet. Ott van az ember, aki nem ment be azon a végzetes szeptemberi napon dolgozni, s munkatársai hátrahagyott holmija révén nemcsak maga, de mások lelki békéjét is helyre kell állítania. Vagy ott van N., aki egy pszichiátert keres fel kényszeres viselkedése miatt, de a történetnél sokkal többet, rémületesebbet is átad neki.

Napnyugta után: nevezzük szürkületnek, nevezzük félhomálynak, de olyan időszak ez, amikor az emberi kapcsolatok természetfeletti színezetet kapnak, amikor semmi sem az, aminek látszik, amikor a képzelet a sötétségbe foszló árnyékok után kap. A tökéletes időpont Stephen Kingnek.”

A borító:
Csak sejtéseim vannak, hogy az elülső borítón látottak mely novellához vagy novellákhoz kapcsolódhatnak. Nem is igazán tetszik ez az elhagyatott rakparthoz hasonló kép, az új borító szerintem sokkal szebb lett.

Így tetszett:
Meglehetősen sokáig olvastam ezt a kötetet, de semmiképp sem azért, mert nem tetszett. Sőt, kifejezetten erős válogatásnak tartom. Szeretem King novelláit, akkor is, ha némelyik a hossza miatt inkább kisregény. Érdekes, esetenként súlyos témákat boncolgat, néha a saját félelmeit tárja elénk, máskor társadalomkritikát fogalmaz meg, időnként pedig csak elgondolkozik egy témán, mondjuk a halál utáni életen. Ez történik ebben a kötetben is.

A legjobban ezek tetszettek:

• Állomás: Egy variáció a halál utáni életre. Végiggondolva, miért is ne lehetne, hogy árnyékként maradunk ebben a világban, miután a földi létünk véget ér?
• Kényszerpihenő: Ez a novella a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel, egyben példát statuálva, hogy hogyan is kellene kezelni azt, ha ilyennek tanúi vagyunk. Természetesen a bemutatott példa sarkított, de érdemes lenne a társadalmunknak elgondolkodni rajta.
• N.: Egy mentális betegség és a természetfeletti egy érdekes összemosásáról van szó, kimondottan élveztem.
• New York Times-előfizetés akciós áron: Még egy novella a halálról és annak feldolgozásáról. Úgy tűnik, King előszeretettel kapcsolja össze egy elhunyt hozzátartozó visszatérését a telefonnal.
• Néma: Ez az egyik kedvencem a kötetből. Nem minden az, aminek látszik, vagy aminek hisszük. Jó példa arra, hogy nem mindegy, kinek, mit és milyen helyzetben mondunk.

Amelyek szintén jók, de…:

• A mézeskalács-lány: Ez egy kicsit olyan, mint a Bilincsben, csak a nő máshova és máshogy van kötözve, illetve más célból. Kicsit hosszúra sikeredett, kevesebb szenvedés árán is megoldódhatott volna a bemutatott konfliktus.
• Harvey álma: Az alapötlet kiváló, elég para megálmodni valakinek a halálát; a történetet mégsem éreztem kiemelkedőnek.
• A szobakerékpár: Abszolút semleges sztori, egynek jó elalvás előtt vagy ébredés után.
• Amiket hátrahagytak: 9.11. utóhatásainak bemutatása Stephen King-módra. Szuper alapötlet, de egy kicsit elhúzta. Ennél a novellánál a kevesebb több lett volna.
• A bizonyítványosztás napja: Ez meg túl rövid volt, jobban érdekelt volna, honnan jött az a gombafelhő.
• A pokol macskája: Gonosz cicával már találkoztunk az Állattemetőben (habár ez a gonosz cica eredetileg idősebb), nekem Church jobban tetszett.
• Ayana: Jó ötlet a másokat természetfeletti erővel meggyógyító ember témája, de a megvalósítás itt sem sikerült a legjobban.
• Szorult helyzetben: Ha van sztori, ami gusztustalan, akkor ez az. Mégis kinek jut eszébe azon elgondolkozni, mi történne, ha beszorulna egy felborult Toi-Toi-ba? Persze, Stephen Kingnek. Még szerencse, hogy erős a gyomrom.

 

Látható, hogy olyan novella nem volt, amely egyáltalán nem tetszett. Nyilván egy gyűjtemény arról szól, hogy vannak jobb és kevésbé jó darabok benne, kevés az olyan, amelyben minden történet kiemelkedően jó.  De ez így van rendjén. Jöhet a következő.

19. hét: Lisa Rogak: Kísértetszív - Stephen King élete

Egy futó kihívás egyik teljesítendő pontja egy életrajz elolvasása. Ki másét is olvasnám hát, ha nem Stephen Kingét? Ugyan Az írásról című művéből elég sokat meg lehet tudni az íróról, mégis más, ha egy kívülálló tolmácsolja ezeket az infókat. Kíváncsi is voltam, mond-e újat ez a kötet, mi lehet az, amit még nem tudok valahonnan.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 406
Fordító: Komáromy Rudolf
Az olvasás ideje: 2021. április 26. – 2021. május 12.

A fülszöveg:
„„Én ​mindentől félek”
– mondja a Carrie, az AZ meg A ragyogás szerzője

Stephen King, a világ egyik legtermékenyebb és legnépszerűbb írója ma már része a popkultúra történetének. De ki ez az ember, aki ezt a rengeteg, borzalommal, gyásszal és természetfölöttivel megspékelt történetet kitalálta? Honnan veszi az ötleteit? És mi hajtja, hogy több mint harmincéves karrier után is egyre ontsa ezeket a rémségeket? Lisa Rogak, a profi biográfus a nyomába eredt, és feltérképezte azt a gondokkal teli előéletet, azokat a félelmeket, amelyek máig inspirálják a 20. század egyik legnagyobb hatású szerzőjét.
King származása és ifjúkora nem ígért sokat. Feneketlen szegénység Maine állam isten háta mögötti vidékén, korai házasság: nem éppen egy fényes irodalmi pálya zálogai. Munkamániája és áradó fantáziája mégis korai, váratlan sikert hozott. Talán túl korait is: a hirtelen sztárság, az egyik pillanatról a másikra beköszöntő gazdagság azzal fenyegetett, hogy a munkája, de akár az élete is rámegy. Ám ő túljutott a válságon, s azóta is olyan eredetiséggel alkot, amilyenre kevés író képes.
Sötét és felkavaró világa ellenére Stephen Kinget ma már számtalan rajongója és egyre több kritikusa inkább a Mark Twain-i, semmint a H. P. Lovecraft-i hagyományhoz sorolja. A Kísértetszív ennek az embernek a történetét és világát vetíti elénk – azét az emberét, aki kétségkívül a modern irodalom egyik legfelejthetetlenebb és legijesztőbb életművét hozta létre.

„Amikor az ember belevág ebbe a mesterségbe, senki sem figyelmezteti, hogy majd macskacsontokat hoz neki a postás.””

A borító:
Aki elsőre ránéz, Stephen King nevét veszi észre, az ő könyvein szereplő betűtípussal – kissé becsapós is, hirtelenjében azt hihetjük, hogy az egyik új művével van dolgunk. Tetszik az az ötlet is, hogy a könyveit szimbolizáló grafikákból az ő arca jön ki.

Így tetszett:
A rajongók szeretik megismerni kedvenc íróik, zenészeik, színészeik életét. Ha szabad általánosítani, szerintem sokan meg is előlegezik rajongásuk tárgyának szimpatikus tulajdonságait. „Ha ilyen jót alkot, csak jó fej lehet, tuti bírnám!” Aztán előfordul, hogy koppanunk, amikor rájövünk, bizony ők is csak emberek. Az pedig egy alapvető tulajdonságunk, hogy kíváncsiak vagyunk mások életére, titkaira.

Olyan népszerű írók esetén, mint amilyen Stephen King is, még nagyobb is ez a fajta érdeklődés. Aki olvassa a könyveit, abban rögtön az merül fel, honnan veszi az ötleteit, mennyire kapcsolódnak ezek a magánéletéhez, és egyébként is, miféle ember az, aki ilyeneket talál ki?! Ebből a kötetből egy megfelelően árnyalt, hű képet kaphatunk erről.

Rogak végigvezet minket King életének fontos mérföldkövein, a szüleitől és a születése előtti időtől kezdve. Látjuk az iskolai éveit, a horror műfaj iránti szenvedélyét, az embereket, akik a fiatalsága alatt hatással voltak rá. Majd a megismerkedését Tabby-vel, házasságuk minden aspektusát, gyerekeik születését és felcseperedését. És természetesen a könyveket, a Carrie-től a Duma Key-ig.

Minden megjelent kötet kapott legalább néhány bekezdést; megtudunk valamennyit a keletkezésük körülményeiről, mint például az alapötletet, amiből King kiindult, összefűzve a magánéleti eseményekkel. A tartalmukról épp annyit ír, hogy ne legyen spoiler, amennyit egy fülszövegben is megemlítenek. Ennek örültem, mert az életműben két nagyobb szakasz van, amelyből még nem, vagy csak 1-2 könyvet olvastam. Ezeket az életrajz elolvasása után már egy kicsit más szemmel is fogom majd nézni, mivel tudom mihez kötni őket.

Nagyon szimpatikusnak találom King szerénységét, a „Ne már, ti tényleg rám vagyok kíváncsiak?” attitűdjét, hogy nem szállt úgy a fejébe a gazdagság és a siker. Ugyanakkor csodálom Tabby kitartását is, hogy mellette maradt a legrosszabb időszakokban – a nyomorban, és a drog ital ködében eltelt években is. Ez utóbbi időszakról részletesen, minden kertelés nélkül olvashatunk. Bevallom, néhol kiábrándító.

Nagy örömömre rengeteg új információhoz jutottam kedvenc szerzőmről. Ezek birtokában sokkal inkább érthető például a műfaji váltás – amit sokan nehezményeznek. A félelmein sokszor hangosan felnevettem; hihetetlen, hogy képes ennyi mindentől, és főleg ilyen dolgoktól tartani (mint például: Mi van, ha a szállodában az alatta levő szobában lakó az ágyban dohányzás közben elalszik, és még a füstjelző sem működik rendesen?)

Örülnék neki, ha ennek a könyvnek lenne folytatása, amelyben a 2010 utáni művekkel foglalkoznak. Kíváncsi lennék, melyiket milyen élethelyzet ihlette. És persze azért is, mert Kingből sosem lehet elég.

 

 

17. hét: Stephen King: Minél véresebb

Az új King minden előtt! Ezzel a felkiáltással vágtam neki a könyvnek még a kiszállítása estéjén – ugyan dátum szerint már a következő napon. Minden mást félretettem és magammal futottam versenyt, ma reggel még a munkát is később kezdve, hogy minél hamarabb befejezhessem, és hogy Az Intézethez hasonlóan ezt is én értékelhessem először a Molyon. Ugyan erről már sajnos lecsúsztam, a második hely sem rossz.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 368
Fordító: Pék Zoltán
Az olvasás ideje: 2021. május 1. – 2021. május 3.

A fülszöveg:
„Stephen ​King legújabb kötetében ezúttal négy lenyűgöző kisregény kapott helyet. A Mr. Harrigan telefonja a fiatal Craig és a magának való, idős Mr. Harrigan barátságát meséli el. Miután a fiú elveszti és eltemeti öreg mentorát, különös üzenetek érkeznek a telefonjára, amelyek végérvényesen megváltoztatják az élét. A Chuck életé-ben a világ összeomlani látszik, az internet leáll, az emberek kétségbeesetten próbálnak túlélni, csak egy bizonyos Chuckot éltetnek a városban mindenfelé. A kötet legformabontóbb és legmeglepőbb írásából megismerhetjük a titokzatos idegen életét. A Minél véresebb kisregényében gyanús körülmények között bomba robban egy iskolában. A híradásokat figyelve Holly Gibney gyanús nyomokat vesz észre és a tettes nyomába ered, miközben fény derül az évek óta lappangó, félelmetes titokra. King ebben az írásában a Mr. Mercedes és A kívülálló világába tér vissza, a folytatásból pedig megtudhatjuk, hogyan alakult a magánnyomozó további élete. A patkány hőse a kiváló novellista, Drew Larson, aki egy váratlan ihlet hatására családja erdei házába vonul, hogy megírja élete első regényét. A munka azonban lassan halad, ráadásul a férfi lázas betegen a hegyen reked egy viharban. Az ítéletidőben végül megment egy patkányt, és a váratlan látogatóval töltött éjszaka után hihetetlen erőre kapva befejezi élete fő művét. A sikernek azonban ára van, és Drew kénytelen szembenézni a következményeivel.

A népszerű és legendás szerző csodálatos karrierje során újra és újra visszatér a rövidebb lélegzetvételű művekhez, és bizonyítja, hogy mind a mai napig képes különleges alkotásokkal meglepni olvasóját.”

A borító:
Ismét hatalmas gratuláció jár a grafikusnak. Némileg átvette az eredeti borító ötletét, de egy kicsit megcsavarta és átdolgozta, hogy egy, az eredetinél sokkal szebb valami kerekedjen ki belőle. Az anyagát ugyan nem kedvelem, mert rögtön meglátszik az ujjlenyomat, és ott is marad, de ettől eltekintve maga a csoda. A színekkel épp azt a szürreális érzést kelti, amit A patkány című kisregény főhőse érezhetett.

Így tetszett:
Négy kisregény; egy hosszabb, három rövidebb. Egy tulajdonképpeni folytatás, három új sztori. Talán azzal sem tévedek nagyot, ha azt mondom, mind a négy különböző műfajba sorolható, és mind a négy remek – így aztán végleg elfelejthető a horroríró skatulyája. Stephen King ugyanis már rég nem „csak” horroríró. Ennyit a fangirling-ről, jöjjenek a kisregények.

Mr. Harrigan telefonja

Többször láttuk már Kingnél, hogy főszereplője egy fiatal, aki szabadidejében idős szomszédjának segít valamiképpen – itt például felolvasással és néhány ház körüli teendővel. Craiget és Mr. Harrigant mégis egy mobiltelefon kapcsolja össze. Végigkövetjük, ahogy az öreg üzletember megtanulja kezelni a kütyüt; amint újabb és újabb felfedezéseket tesz, saját életszemléletét és bölcsességeit osztja meg velünk. Nem egyszer álltam meg ezeknél a mondatoknál egy kicsit eltűnődni, hogy A jó életbe, milyen igaza van!. Ez a kisregény egyfajta görbe tükör a mai fogyasztói társadalomnak, a telefon uralta életünknek. Különösebben ijesztőnek nem mondanám, de azért egy ponton kirázott a hideg. Erős nyitás.

Chuck élete

Be kell vallanom, ezt először nem tudtam hova tenni, leginkább a szokatlan történetvezetés miatt, de a végére azért összeállt. Az jutott eszembe róla, hogy milyen felszínesek is vagyunk mi emberek, mennyire mást vagyunk képesek belelátni egy plakátba, mint mi valójában rejlik mögötte. A címszereplő életének három fontos állomására láthatunk rá, amelyek azt hivatottak elmagyarázni, mitől is különleges az emberünk. Megmutatja, hogy néha igenis kiléphetünk a szürkeségből, hogy egy kicsit élvezzük az életet, hiszen nem tudhatjuk, mennyi van még belőle. Az apró természetfeletti szálnak külön örültem, ennél több ebbe a történetbe nem is kell.

Minél véresebb

Ó, Holly! De jó újra látni! A címadó kisregény főszereplője ismerős azoknak, akik olvasták a Bill Hodges-trilógiát és/vagy A kívülállót. A Minél véresebb ez utóbbihoz kapcsolódik, inkább lazán, mint szorosan, habár az alapötleteik megegyeznek. Kicsit ugyan azt érzem, hogy ez egy sokadik bőr lehúzása ugyanarról a témáról, egy minimálisan erőltetett. Ennek ellenére élvezettel olvastam, a vége felé komolyan aggódtam is a szereplőkért. Jó volt Holly családjáról is megtudni ezt-azt, ezek az információk tovább árnyalják ennek az egyébként is nagyon szerethető karakternek a jellemét. Ütős a szlogen is, amelyből a cím származik: If it bleeds, it leads, azaz Minél véresebb, annál híresebb, utalva ezzel a média keselyűire, akik minden borzalmas eseménynél igyekeznek az elsőként jelen lenni, és egyúttal az emberi természetnek arra a furcsa tulajdonságára, hogy igenis meg akarjuk nézni azt a balesetet. Közelről.

A patkány

A jól ismert főhős a jól ismert motívummal: egy író, aki élete regényét szeretné megírni, és közben furcsa dolgok történnek vele. Igaza van Kingnek, ez egy gonosz mese. Nem minden jó, ha a vége jó. De ilyen az élet. Ha sarkos is az érzékeltetés, a lényeg az, hogy áldozatokat kell hozunk azért, ha valamit szeretnénk elérni. Ezek pedig sokszor nem a legpatkányosabbak. Öhm… Legkellemesebbek.

 

Én kimondottan kedvelem az öreg Kinget, a késői stílusát, amit üzenni akar a műveivel. Letisztultabb, kifinomultabb – más, de egyáltalán nem rossz. Már nem tocsog a vérben, mégis mellbe vág – azzal, amit mondani akar. Kisregényekben pedig kifejezetten erősnek érzem: kellően felépíti a cselekményt és a karaktereit, de nincs lehetőség túlírni, elkalandozni. Ezek a történetek pedig, ahogy már említettem, mind mesterművek. Nem tudtam tőlük szabadulni; vagy azért, mert nem akartam letenni a könyvet, vagy azért, mert ugyan letettem, de az álmaimban megjelentek.

Ha nekem lehetne egy kívánságom, akkor azt kérném, hogy még sok ilyen műve szülessen. Csak aztán nehogy az éjjel megjelenjen egy patkány…

9. hét: Stephen King: Minden haláli

Ezt a kötetet is napindító és napzáró olvasmánynak szántam. 14 novella, az annyi, mint 7 nap. Feltéve, hogy nem hosszúak, nem kell a reggeli rutinba valami egyéb ok miatt belenyúlni, illetve nem alszol el, mielőtt még felemelhetnéd a könyvet az éjjeliszekrényről. Ilyenformán akár még majdnem három hétig is kitarthat.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 536
Fordító: Müller Bernadett
Az olvasás ideje: 2021. február 16. – 2021. március 7.

A fülszöveg:
„Az emberrel bármi megtörténhet.

Például hazamegy, és otthon egy üzenet várja, amelyből kiderül, a felesége elhagyja. Ez már önmagában is sokkoló. Mivel meg kell beszélniük a válást, beülnek egy étterembe az ügyvédjük társaságában, ahol is a főúr egy hatalmas konyhakéssel támad a vendégekre! Aztán…
Vagy: 1408. Ha összeadjuk a számjegyeket, mit kapunk? 1+4+0+8=13! Ez, ugye, szerencsétlen szám. De ha ráadásul egy szállodai szoba száma, amelyet kivesz az ember, és ott tölti az éjszakát… már ha túléli!
Vagy: A számítógépek korát éljük, remek dolog, nagyban megkönnyíti az életünket. Igaz, az elektronikus postával rengeteg szemét meg felesleges dolog érkezhet. Na most, ha az ember nem vigyáz, és gyanútlanul kinyit egy levelet, amelyben furcsa jelek – körök, rombuszok, szmimek, háromszögek és szankolitok – vannak, az már régen rossz. Ugyanis egy ilyen levél halált hoz…
Vagy: A golf. Kitűnő sport. De mit ad Isten, a labda begurul a bokorba, az ember utánamászik, és… Mikor legközelebb feleszmél, rádöbben a rettenetes valóságra: anyaszült meztelenül fekszik egy boncasztalon, hallja, hogy körülötte a patológus meg a boncmester tüsténkedik, csörömpölnek a műszerek. A szerencsétlen meg szólna, hogy bocsánat, ez valami fatális (de még mennyire az!) tévedés, de hiába – lábujjától a haja szála végéig megbénult…
Vagy… de tudja mit, Kedves Olvasó? Üljön bele kedvenc karosszékébe, és olvassa el Stephen King tizennégy idegborzoló, lélegzetelállító, vérfagyasztó elbeszélését.
Jó szórakozást!”

A borító:
Úgy néz ki, mintha egy meteorbecsapódást ábrázolna, de jobban megnézve inkább a fülszövegben is említett golflabda szeretne lenni. Nem túl beszédes.

Így tetszett:
Sokkal jobban összeszedett válogatás ez, mint a Rémálmok és lidércek. Ezeket a novellákat és főleg a kisregényt kimondottan élveztem, rossz érzést, nemtetszést egyik sem váltott ki, inkább semleges maradt, amelyik nem fogott meg annyira, mint a többi.

A legnagyobb hatása természetesen az Eluria nővérkéinek volt; ez a leghosszabb történet a kötetben, nem is novella, inkább kisregény. A Setét Torony világába visz vissza, még a regényciklus előtti időkbe, amikor Roland egyedül bolyong, és csapdába esik egy Eluria nevű városka szélén. Jó volt újra látni, újra belépni ebbe a világba, amely a tavalyi évemet végigkísérte. Elfogultság vagy sem, ez a történet lett a kedvencem.

A következők is elnyerték a tetszésemet:

• A négyes boncterem: ez olyasmi, mint az élve eltemetés témája – engem a hideg ráz a gondolattól
• A fekete öltönyös férfi: az ördöggel eddig nem találkoztam Kingnél, hacsak Randall Flagg karakterét nem tekintjük az egyik megnyilvánulásának. Jobban belegondolva, a címszereplő akár ő is lehetett.
• Minden mulandó: jól szórakoztam az idézett falfirkákon
• Minden haláli: érdekes elgondolás a gyilkolásra, és a gyilkosok felmentésére, egyúttal morális kérdést is felvet. Olvasás közben Az Intézet jutott eszembe, abban találunk hasonlót.
• Az országút vírusa északra tart: ez elég beteg, de épp ezért jó
• Az érzés, amelynek csak francia neve van: ennek a zsenialitása ugyanabban rejlik, mint a Setét Toronyé. Nem mondom el. J
• 1408: ennek a filmváltozatát évekkel ezelőtt láttam, és nem győzött meg. A novella annál inkább. Nem fogok azért félni a szállodai szobáktól, de… Jajj…
• A Golyó: ez is egy morális kérdést feszeget tulajdonképpen; lehet-e jól dönteni, ha a tét a saját, vagy egy szeretett személy élete?
• A szerencsepénz: a másik kedvencem, ami egyúttal új mottót is adott nekem a jövőre – ezzel a gondolattal aludtam el tegnap este.

Ezek pedig nem igazán fogtak meg:

• Jack Hamilton halála: ezt kissé untam
• A halálszoba: ez viszont jó lehetett volna, de valami mégis hiányzott belőle
• L.T. elmélete a házikedvencekről
• Ebéd a Gotham Caféban: valahogy az utóbbi két „válós” sztorival nem tudtam azonosulni

Látható, hogy az arány igencsak eltolódott a nekem tetsző írások felé. Ez jó. Biztos, hogy ezt a kötetet máskor is szívesen előveszem majd. Hátha értelmet nyer az a 4 is, amelyek most kevésbé tetszettek.

 

7. hét: Stephen King: Rémálmok és lidércek

Egy molytársam régebbi blogbejegyzésében írt arról a saját magának felállított kihívásról, amelyben kipróbálta, milyen hatással van a napjaira és önmagára, ha minden reggel ébredés után az első, illetve lefekvés előtt az utolsó dolga olvasni valamennyit az aktuális könyvből. A bejegyzést sajnos nem sikerült megtalálnom, szóval kedves Morcant, ha még megvan, visíts, és már linkelem is!

Ezen felbuzdulva tavaly év végén én is megpróbáltam ezt a jó szokást bevezetni, többé-kevésbé sikerült is a Poe-összessel. Idén is szerettem volna folytatni ezt a hagyományt, azzal a kitétellel, hogy a reggeli és esti első illetve utolsó olvasmányom egy novella (vagy annak egy része) lesz. Így esett a választásom erre a könyvre.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1995
Oldalszám: 796
Fordító: Marosán Lajos, Rézműves Zoltán, Siklós Márta, Somogyi Pál László, Szilárd Gabriella
Az olvasás ideje: 2021. január 4. – 2021. február 16.

A fülszöveg:
„Stephen King harmadik, válogatott novellagyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyeket a Szerző hétévente állít össze. Nem véletlenül… mármint nem véletlenül hétévente! Mert mint tudjuk, a 7 nemcsak prím-, hanem misztikus szám is!
Akik rendszeresen olvassák műveit, tisztában vannak vele, hogy King önmagával szemben a legszigorúbb. Így ebbe a kötetbe is csak a legjobb írásait válogatta, sőt beemelt néhányat a még nem publikáltak közül is, hogy valódi nóvumokkal örvendeztesse meg olvasóját.
Ahogy ő mondja, s joggal: „Állandó Olvasóját”.
Ebben a kötetben huszonegy elbeszélést tár az „Állandó Olvasó” elé. Egyik-másik már-már kisregény terjedelmű, de „Á. O.” ezt aligha bánja… Hiszen Stephen King a tőle megszokott fantáziadús lendülettel tartja ébren olvasói érdeklődését, bújjon ki akár egy elképesztően hosszú ujj a lefolyóból, keljen életre egy vásári fogsor afféle igazságtevőként, vagy kalandozzon el szerzőnk a sci-fi világába, ugorjon akár ötven évet is az időben ide-oda, hogy hátborzongató módon keverje össze írót és főhősét…
Stephen King nem ígér békés álmot novellái elolvasása után. Legfeljebb oldódást. Mert az általa leírt borzalmakat sokkal jobb érzékletesen hiteles leírásai alapján elképzelni, mint megélni.
Csattogó, életre kelt fogsorral persze ritkán találkozunk, mint ahogy ritkán adódik alkalmunk bosszúból eltemetni egy túlméretezett Cadillacet a sivatag közepén… ócska tornacsukák is ritkán árválkodnak felfordult döglegyekkel borítva egy férfivécé fülkéjében…
De éppen erről van szó!
Arról, hogy Stephen King még azt is kitalálja, amiről kínzó rémálmainkban kapunk csak futó benyomásokat – hogy aztán gyorsan elfeledjük őket.
A modern lélekgyógyászat alapja a kibeszélés, a dramaturgiailag megfontoltan előlegezett, verbális tett. Talán ezért olvassuk oly sokan King műveit. Mert King levezeti az indulatokat. Tudja, hogy vízió az egész, de azért „éjjelente – biztos, ami biztos – égve hagyja a fürdőszobai lámpát”…
Fél talán?
Lehet.
De ki nem fél manapság?
Valódi vagy képzelt szörnyektől?”

A borító:
Nem igazán nyert meg ezzel a madárfejjel, de nagyon ritkán ítélek borító alapján könyvet, és akkor is pozitív irányba szoktam.

Így tetszett:
Szokás szerint nem fogom egyesével értékelni a novellákat, inkább az összbenyomást osztom meg a válogatásról.
Három novelláskötetet olvastam eddig Kingtől: Az Éjszakai műszakot (kétszer, legutóbb németül), a Csontkollekciót és a Rémálmok bazárát. Összességében mindháromról pozitív emlékeim vannak, még ha nem is tudom felidézni már az összes novella tartalmát, vagy hogy melyik mennyire tetszett és miért. Gondoltam, nem érhet csalódás ezzel a kötettel sem. Ez így is lett meg nem is.

A történetek nagy része tetszett, de olyan mély nyomot egyik sem hagyott bennem, mint az Ur, és egyiktől sem rázott annyira a hideg, mint A mángolótól (amely címének leírásától is borzongok). Nem is mindegyik kifejezetten horrornovella, akad köztük egy-egy tanító jellegű is. Némelyiknek a hosszúságával volt bajom; ezek az én ízlésem szerint novellának egy kissé túl hosszúak voltak – egy ilyennek azért munka előtt nem állok neki.

A legjobban ezek fogtak meg:

• Éjszakai denevér;
• Papóca: naná, a vámpírok;
• Nekünk épül a ház :mint a jegyzetekből megtudtam, a Hasznos holmik után játszódik, így még több értelme van – az említett regényt meg újra kéne olvasni;
• A tornacipő: a szellemek is majdnem mindig jók;
• Szép lovacskám: ez a kedvencem; ez pont az egyik tanító jellegű novella, de rettentő érdekes kérdést vet fel az idő múlásáról – kérdezd csak meg te is a nagyapádat/nagyanyádat, ő hogy érzékeli az időt;
• Bocsánat, nem téves: a másik kedvencem.

A Dolan és a Cadillac-től egy picit többet vártam, de maga az alapötlet elég beteg.
Érdekes kérdéseket vet fel ezeken kívül a Haver, baromi jó zenekaruk van és A Maple Street-i ház, és elgondolkodtató A koldus és gyémánt is, még ha a körítés nem is kedvemre való.

A legkevésbé A tízórai emberek című novella tetszett – ezt valahogy untam, pedig a téma, amit a dohányzással, a dohányzókkal kapcsolatban felvet, nem kevésbé érdektelen, mint az előző két említett novella témája. Az Umney utolsó esete a végére nyert értelmet, de ezt sem kedvelem igazán.

A többi, cím szerint nem említett novella körülbelül semleges benyomást tett rám, egynek elmegy mindegyik. Visszagondolva: a lámpát egyik miatt sem hagynám égve éjszakára.

Mindenesetre jól esett minden napomat Kinggel kezdeni és zárni, ezt a jó szokást a későbbiekben is megtartom.

50. hét: Stephen King - A Setét Torony - A Setét Torony VII

„Hát itt a vége.” – gondoltam, amikor az utolsó kötetet levettem a polcról. Nagyon lassan, rossz előérzettel nyitottam ki. Akkor még nem tudtam biztosan, miért félek tőle; csak abban voltam biztos, hogy akárhogy végződik is, sajnálni fogom, hogy vége van.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 942
Fordító: Bihari György^†
Az olvasás ideje: 2020. december 7. – 2020. december 13. meg egy fél óra

A fülszöveg:
„A Susannah ​dala ott ér véget, hogy közeleg a szülés ideje… és a Dixie Malacban zajló küzdelem során Callahan atya halálos sebet kap.
Időközben szörnyű kínok közepette megszületik Roland és Susannah/Mia fia, Mordred, a pókká átváltozni képes rettenetes mutáns. Őrületes tempóban növekszik-fejlődik, folyton éhes, és ezt az éhet csillapítani kell: elsőként szülőanyját, Miát falja fel. Majd nekiindul, hogy a Bíbor Király parancsára elpusztítsa Rolandot is.
A megfogyatkozott ka-tet rendíthetetlenül folytatja útját a Setét Torony felé. Bármennyire szereti is Roland a harcostársait, a Torony megismerésének vágya mindennél erősebb benne – bárkit és bármit képes feláldozni célja eléréséért. Véres harcok és számtalan nehézség, nélkülözés árán – miközben az író, Stephen King életét is megmentik – Roland végre ott áll a világokat mozgató Setét Torony tövében: elérkezett a végső összecsapás ideje. Le kell számolni a Bíbor Királlyal, és ezzel megmenteni a világot.
Gileádi Roland, a harcos belép a Toronyba, elindul felfelé, és minden szinten élete egy-egy szakaszával szembesül; de vajon mit talál a legfölső szobában?…
E nagy ívű eposz utolsó kötetében a kör bezárul, és búcsút veszünk a bátor, rettenthetetlen, nemes lelkű hősöktől, Kedves Olvasó.”

A borító:
Megint kék. Viszont ezúttal Stephen King arca van az előlapon. Biztos ebben is benne lesz, és biztos fontos szerepe lesz. A hátoldalon meg a rózsa. Lehetne pirosabb. Szebb lenne.

Így tetszett:
Az éjjel fejeztem be. Épp csak átcsúszott a mai napba, de addig nem akartam nyugovóra térni, amíg nem érek a végére – bár reggel, amikor nekiültem olvasni, plusz egy napot adtam magamnak, mivel még a fele hátravolt. Ezzel az egyéni rekordomat is megdöntöttem napi elolvasott oldalszámból.
Már az utolsó oldalaknál peregtek a könnyeim – mit az utolsó oldalaknál, gyakorlatilag az egészet végigbőgtem -, és amikor becsuktam, öt percig csak rázott a sírás, és egy ép gondolatom nem volt. Ha ekkor kérdezik, milyen volt, tömören annyit mondtam volna: Jó. És fáj. Egy órán át még nem tudtam elaludni.
Álmomban békén hagyott (talán), de még ma reggel is csak kóvályogtam; minduntalan visszatértek a gondolataim a legfelső szobához. A munka aztán felélénkített annyira, hogy most érdemben tudok beszélni írni róla.

Ahogy a fülszöveg mondja, közvetlenül a Susannah dala végén kapcsolódunk vissza a történetbe. Nagyon nehezen csúszott az első 100 oldal, nem szerettem, hogy a ­ka-tet nincs együtt. A térbeli ugrálások és a különböző nézőpontok miatt nehézkesebb volt az olvasás. Onnantól indult be, amikor a szereplők újra összegyűltek. Innentől már csak arra vágytam, hogy menjünk, érjünk oda a Toronyhoz. Ahányszor letettem a könyvet, szóltam neki: Roland, várj meg, mindjárt jövök és megyünk tovább. Teljesen a hatása alá kerültem, már-már én is Torony megszállottja lettem.

Faltam az oldalakat, miközben egy érzelmi hullámvasúton ültem. Volt, hogy a könnyekig meghatódtam, máskor a nevetéstől kellett őket törölgetnem, majd megint elszomorított.
Maga a cselekmény egyébként érdekesen halad. Kevés az igazán pörgős jelenet, ezért lassúnak tűnik, közben mégis tömöttnek. Végig az volt az érzésem, hogy tényleg soha nem érünk oda a Toronyhoz, mert még 600 dolog fog közbejönni, egyébként meg már csak 150 oldal van hátra.

Kinget pedig nagyon sokszor küldtem el a fenébe amiatt, ahogy a saját életét beleírta ebbe a kötetbe. A legjobban a ’99-ben elszenvedett balesetének a megjelenítése tetszett; zseniálisan mosta össze a két világot – vagy talán nem is kellett annyira összemosnia? Mindenesetre a lehető legjobb helyet találta magának a regényében; elvégre, ha már a két világ párhuzamos, úgy illik, hogy legyen két kulcsszereplő is, akik valahogyan megfelelnek egymásnak.

Egyszóval, nem unatkoztam. Közel ezer oldal, de csak akkor érződött ennyinek, amikor a kezeim elzsibbadtak a könyv tartásától (meg persze a macskámtól, aki szinte végig rajtam feküdt).

A vége: letaglózó. Egy olyan befejezés, amire egyáltalán nem számítottam, és ami tulajdonképpen még rosszabb, mint amit az elejétől fogva vártam. Mindenkinek megvan az az érzés, amikor ülünk a könyv fölött, és azt kiáltjuk, vagy suttogjuk: Neeeeee! Ez is ilyen. Szíven üt, földbe döngöl. És mégis azt érzi az ember, hogy nem is lehetne jobb, méltóbb befejezése egy ilyen hosszú sorozatnak.

Az egész évemet átfogó olvasmány volt; januárban kezdtem, és decemberben értem a végére. Hosszú volt. De mind a 4777 oldalt megérte elolvasni. Most kifacsart vagyok és üres. Egyelőre novellaolvasásnál többre nem vagyok képes, és az sem lepne meg, ha ez még néhány napig így maradna. Ugyanakkor legszívesebben máris kezdeném elölről.

Most nem idézgetek. Viszont végezetül még valamit elmondok, mielőtt kilépek ebből a zseniálisan felépített világból:
A negyedik kötet környékén merült fel bennem, hogy szeretném a Tornyot magamon viselni tetoválásként, és a végére ez teljesen biztossá vált. A kontúr három hete fent van. Nem látom még, mikorra lesz teljesen kész, talán a tavasszal; de az utolsó kötet után biztosan állíthatom, hogy büszkén fogom viselni. Mert King egy zseni, és ezt ezzel a sorozattal újra és végérvényesen bebizonyította számomra. És mert:

Minden dolog a Sugarat szolgálja.